[Teszt] Darksiders III

Darksiders III

ne5hVáradi Dániel2018.11.28. 14:00

Az utolsó rész óta eltelt 6 év alatt a Darksiders sorozatnak bőven volt ideje, hogy ismét megtalálja önmagát, vagy még inkább, továbbvíve a hagyományt ezúttal is valami teljesen újban megpróbáltatnia saját magát. A formálódás a játékot készítő egykori Vigil Games-re is kihatott, hiszen a csapat lecsökkent létszám mellett újjáalakulva hozta el nekünk az apokalipszis újabb eljövetelét. Az átszerveződés a játék teljes egészére hatással volt, azonban még nem rohanok ennyire előre.

A játék egyes területei és ezzel együtt a pályadizájn is egy jelentősen komolyabb szintet képvisel, talán a széria legtöbb rejtekhelyéhez és eldugott zugához lesz szerencsénk a Darksiders III-ban. Ezek az elsőre megközelíthetetlen pontok pedig nem csak értékes tárgyakat rejtenek, hanem komolyabb kihívást nyújtó ellenfeleket, sőt, még opcionális boss-t is tartogatnak számunkra. Ha ez nem lenne elég, a régiók egyes területei, de néha még a különböző zónák között is olyan mértékű összekapcsolás és egymásba fonódás van jelen, amit korábban csak a műfaj egyik legjobbjától láthattunk. Igen, a Dark Souls-ra gondolok, a párhuzam azonban esetünkben nem elcsépelt közhely, a Gunfire Games valóban méltó módon nyúlt a FromSoftware játékaira jellemző világépítéshez, mint inspirációs forrás. Ráadásul ez az újfajta megközelítés egy másik előnnyel is jár, nevezetesen a világ és a "küldetések" felépítése nem teljesen lineáris, így bizonyos pontokon csak rajtunk áll, merre megyünk tovább, illetve melyik ellenféllel küzdünk meg előbb. A helyszínek kapcsán pedig külön ki kell térnem egyre, ahol a fejlesztők olyan módon nyúlnak a terület alapjául szolgáló őselemhez, amihez foghatót nem mindennap látunk.

A hasonlóság azonban itt még nem ér véget, hiszen a harcrendszer alapjai is inkább a soulslike címekre jellemző taktikusabb, némileg visszafogottabb megközelítést helyezik előtérbe. Sokkal nagyobb jelentősége lesz az ellenfelekhez viszonyított helyzetünknek, illetve az összecsapások is leginkább egy táncra fognak hasonlítani, ahol a jól időzített kitérések és gyors ellentámadások adják majd a legnagyobb előnyt. Jól szemléltetik mindezt a megfelelő pillanatban kivitelezett elugrások után előhívható counter mozdulatok, melyek az egyik legerősebb csapást hivatottak bevinni. Ha pedig ennyi nem lenne elég, a harcok során két különböző támadást is feltölthetünk. Az első a Wrath attack, mellyel egy gyors, de nagy erejű támadást vihetünk be. A másik pedig a Havoc, mely Fury valódi alakját engedi szabadjára, mellyel átmenetileg sebezhetetlenné válunk, az életünk egy részét is visszatölthetjük, valamint nem utolsó sorban nem csekély mértékű pusztítást vihetünk végbe.

A lelkekkel történő fejlődést már említettem, azonban szerencsére nem pusztán ennyiben merül ki a Darksiders III fejlesztési lehetősége. A folyamatosan nálunk lévő ostor mellett a Hollow Formokkal elérhető fegyvereket is lesz lehetőségünk magasabb szintre tornászni, ezáltal növelve a velük kiosztható ütések erejét. Ebben a már ismerős kovács, Ulthane lesz a segítségünkre, aki az egyszerű kovácsolás mellett további szolgáltatásokkal is készül. Mint például a fegyverekbe tehető különböző erősítő rúnák fejlesztése, amik segítségével az egyszerűsített harcrendszerbe is csempészhetünk némi taktikázási és kombinálási lehetőséget. Minden rúna két passzív képességgel rendelkezik, fejlesztésük pedig két ágon futhat, mindegyik ág a rúna egy-egy bónuszát tornássza nagyobb értékre, a végső formát elérve pedig mindkét tulajdonság eléri a maximális értékét, ezáltal mindkét képesség teljes mértékben kihasználható lesz. Azt azonban észben kell tartanunk, hogy ha az egyik ágon elindulunk, a másik ág képessége csak az utolsó fejlesztést követően fog erősödni, valamint a két ág eltérő alapanyagot igényel. Jól meg kell tehát fontolnunk, melyik bónuszt is akarjuk hosszabb távon használni.

A lineárisabb pályadizájn egyik fájó pontja, hogy a korábbi részekkel ellentétben ezúttal nem lesz lehetőségünk vad vágtázásokba fogni hűséges paripánkkal, így Rampage, Fury hátasa pusztán csak statiszta szerepet tölt be a játék során. Szintén a kötöttebb felépítésnek köszönhetjük, hogy az előrehaladás tekintetében is némileg szigorúbb lesz velünk a játék, hiszen egy esetleges elhalálozáskor a legutolsó ellenőrző pontra dob vissza minket a játék (helló, bonfire). Hogy mik ezek a pontok? A kedvenc árusunk, Vulgrim által használt féreglyukak, melyek segítségével mi is utazhatunk a már felfedezett területek között. És hogy mi mást is kérhetnénk még ettől az alázatos kereskedőtől? A már említett lelkekkel való szintlépés mellett az Ulthane-nél történő fejlesztésekhez vásárolhatunk nála hozzávalókat, esetleg néhány új rúnával is kevesebbé tehetjük, a gyógyításunkért felelős amulettünkhöz szerezhetünk nála némi plusz töltetet vagy a bármikor bevethető különböző kristályokból tölthetjük fel a készleteinket.

Nem pusztán a kamerakezelés fogja a harcok során az egyedüli kihívást jelenteni, hiszen a játék bizonyos pontjainál érezhetően megugrik a nehézségi ív, a fejlesztőknek sajnos nem sikerült egy egyenletes emelkedést belőniük. Ez adódhat a már említett nem teljesen kötött felfedezésből és non-lineáris előrehaladásból, azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy egyes helyszíneken bizony komoly nehézségi tüskékkel is szembesülhetünk (az ilyen helyzetek hangulatához tökéletesen passzol ez a kísérőzene).


Siklara és az apokalipszis napos oldala

Kisebb költségvetésből készült, mint az elődje, mégis teljesen skizofrénnek érzem magam, amiért sokakkal ellentétben felhőtlenül élveztem a Darksiders 3-at. A világ Dark Souls-éhoz hasonló szerteágazó felépítése lenyűgözött, a nehezebb harcokat és Fury formjainak használatát nagyon élveztem, a kamerát és a lock-ont pedig  - talán mert közvetlenül előtte a második résszel játszottam - nem különösebben éreztem problémásnak. A történet egész jó, a karakterdizájnt és a főbűn bossokat nagyon csíptem, a normal nehézségi szint meg nem tartogat túl sok szivatást, ezért a checkpointok megritkítását is élvezetes ráadás kihívásnak vettem. A helyszínek egyedi kinézete és a sok eldugott zegzug nagyon tetszett, a Darksiders 2 elnyújtottsága után pedig az üresjáratok hiánya is jól esett, még ha több RPG elemet is elbírt volna a játék. PC-n az egyetlen zavaróbb technikai gond az időnkénti váratlan 1-2 másodperces töltögetés, és néha a framerate is hullámzik, buggal viszont alig találkoztam, pedig az első pár órát a saját bénaságom miatt kétszer is végignyomtam. Örülök, hogy vannak még ilyen könnyed középvonalbeli címek is, és őszintén remélem, hogy el fog készülni a negyedik rész is!

Utolsó fájó pontként kell megemlékezni a játék zenei oldaláról is, ez ugyanis felettébb kettős képet mutat. A helyszínek közötti barangolás során sok esetben teljesen nélkülöznünk kell jelenlétüket, más alkalmakkor pedig tökéletesen egészítik ki a feszült harcokat. Olyan érzése lehet az embernek, mintha a felfedezés során szándékosan lettek volna mellőzve, helyüket a különböző ellenfelek fegyvercsörtetése és a világban elhelyezett tárgyak zajai veszik át csak azért, hogy egy nagyobb horderejű összecsapás alatt jobban kiélvezhessük őket.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

11 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

15 órája

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

23 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==