Pillars of Eternity II: Deadfire - Seeker, Slayer, SurvivorDLC

A kezdés szépen megüti az alaphangot: a Kazuwari szigetére szóló meghívó mellé egy levágott fejet is csomagolt a rejtélyes feladó. Dőreség lenne erre nemet mondani, irány tehát a nyugati határon fekvő sziget, aminek szívében máris szemet szúr a Crucible, vagyis az aréna, ami nem titkoltan a vadászat istenének, Galawainnek földi törzshelye. A feladat adja magát: minden kihívót száműzni a másvilágra. Azt viszont a spoilerre ügyelve is el merem árulni, hogy a dolgok előrehaladtával ennél kicsit többről lesz szó... miután ismét egy Pillars of Eternity deitás szennyesét vagyunk hivatottak kiteregetni.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Seeker, Slayer, Survivor fókusza a csatákon van. A három jelző három arcot takar, egész pontosan a pókét, a szteroidokon nevelt farkasét (?), valamint a vaddisznóét. A három lény három különböző életstílust képvisel, amit szinkronban követnek a hozzájuk tartozó kihívások. Ami remek elképzelés, azonban a gyakorlatban a nyers erő - pár kivételtől eltekintve - szinte minden esetben aduász. Ennek oka a(z ismét) félrecsúszott balanszban keresendő, amit amúgy az alapjátékban azóta már helyrekalapáltak. A DLC 16-os karakterszinttől ajánlott, azonban még Classic fokozaton is túl nehezen indul, míg a végére (18-19-es szint) sétagalopp lesz. További furcsaság, hogy a sorrend ellenére olykor meglepően nagy eltérés van egy-egy feladat között, ami ismét a csiszolatlan balansz számlájára írandó. A jó hír, hogy a nehézség szabadon variálható, tehát a valódi megmérettetést kereső játékosok maguk is orvosolni tudják, de ez akkor sem szerencsés, és ami biztos, hogy nem szándékos a fejlesztők részéről. A három aspektus fejenként 3+1 összecsapást rejt, ami elsőre nem tűnhet soknak, ám egyfelől ezek a csaták rendszerint nagyobbak és hosszabbak a megszokottnál, másfelől pedig dolgunk végeztével még további 3x3 csatára vagyunk jogosultak, amennyiben hajlandóak vagyunk elhajózni mindenféle ereklyékért Deadfire különböző szegleteibe. Ez összesen (tempótól, fejlettségtől és nehézségi szinttől függően) 5-10 óra játékidőt jelent, ami hozza a korábbi DLC, illetve az árcédulához méltó tartalmat. És miután CRPG-ről van szó, aréna mentalitás ide vagy oda, egy minimális szerepjáték és kaland is dukál mellé, ami üdítő a sok vagdalkozás mellett, valamint kibontja Galawain piszkos kis titkát is.

A győzelemért besöpörhető, általában Legendary minőségű tárgyak többsége is hasznos lehet, ám nem fedi le a teljes palettát, így értékük nagyban függ csapatunk fegyver és páncél preferenciájától. Aggódni azonban nem kell, az univerzális trinketek némelyike például már önmagában megéri a véráldozatot. Ahogy az pedig (el)várható volt, a vizuális prezentáció ismét fantasztikus. Igaz, változatosságról kár beszélni: a legtöbbet az arénát fogjuk látni. Azonban az ellenfelek némelyike teljesen új és tetszetős, ami valahol kárpótol. És bár apróság, de miután sokat szólnak a harci rigmusok, egy új dallamot igazán elbírt volna a már unalomig ismert zenei repertoár. Ennél égetőbb probléma lehet egyeseknek, hogy (jelenleg) az eddigieknél nagyobb a gépigény, egész pontosan több a framerate ingadozás. Ez a nagyobb volumenű harcok és a motor együttesének kellemetlen mellékhatása, amit nem biztos, hogy fognak tudni javítani (de ne legyen igazam).

Őszintén tehát csak azoknak tudom ajánlani a Seeker, Slayer, Survivor-t, akik kifejezetten szerették a játék harcias oldalát. Rossznak ugyan túlzás nevezni, sőt, azonban ezúttal a szokásosnál is több technikai banánhéjon csúsztak el. Remélhetőleg a következő, és egyben utolsó DLC nem fog alálicitálni.