[Teszt] F1 2018

F1 2018

dragCsető Zsolt2018.10.03. 20:00

Ahogy minden sportjáték-széria, úgy a Codemasters-féle F1-játékok is megjárták már a hullámvölgyeket és -hegyeket az elmúlt évtizedben, ami nem meglepő, hiszen ebben a műfajban nagyon nehéz konzisztensen magas szinten teljesíteni az évenkénti megjelenésekkel. Jelenleg azonban egyáltalán nem lehet panaszunk: a tavalyi kiadás egészen pazar lett, az idei csomag, az F1 2018 pedig nem sokat változtatott, csak pont ott, ahol kellett - a végeredményre ennek megfelelően itt sem lehet panasz. Ez persze már a jobb oldalon virító számból is sejthető volt - na de ne rohanjunk ennyire előre...

Az F1 2017 olyan szempontból mindenképpen dicséretes alkotás volt, hogy a karrier móddal végre ellépett egy olyan irányba, ami hajlandó volt maga mögött hagyni az ezeréves sémákat és kicsit többet mutatni. Ennek kulcsa a fejlesztési rendszer, illetve annak megvalósítása volt, a szabadedzéseken elvégzett programok által ugyanis pontokat lehetett gyűjteni, amiket aztán a különféle alkatrészek fejlesztésére tudtunk költeni. Egy RPG-szerű képességfa volt az egész, amely nemcsak extra mélységet adott a karriernek, hanem a pénteki napoknak is meghozta a létjogosultságát. Na, a jó hír az, hogy mindez megmaradt - csak éppen még jobb lett az egész. A tavalyi részben egy kicsit lassan lehetett fejleszteni, az F1 2018-ra azonban a Codemasters némileg áramvonalasította a rendszert, így sokkal hamarabb láthatjuk a munkánk eredményét.

Van még néhány további csavar is a történetben, melyekkel a "valódi" F1 világát igyekeztek kicsit mímelni a fejlesztők. Ha például nem úgy alakul a szezon, ahogy eredetileg elterveztük, akkor félidőben mondhatjuk azt, hogy oké, mostantól a következő évre fejlesztünk, így csökkentve a hosszú távú lemaradásunkat. Ami pedig még izgalmasabb: az évfordulók akár olyan szabályváltozásokat is hozhatnak, melyeknek köszönhetően akár nullázódhat is egy-egy szegmens. Ez szintén felkavarja az állóvizet, egyszersmind lehetőség a felzárkózásra vagy az előnyszerzésre. Az egyes játékrendszerek szövevényes hálóját egyébként tovább növelte a Codemasters az idei évben az interjúk visszahozásával. És bár első pillantásra olcsó gimmicknek tűnhet csak az egész, nem szabad fél vállról venni a válaszokat, hiszen az egyes alkatrészekért felelős csapatok morálját tudjuk befolyásolni velük. Persze még így is erőltetettek tudnak lenni az esetenként egészen életszerűtlen csevegések, de legalább van mögöttük rendszer - maga a játék és a karrier meg szerencsére nem ezek körül forog, úgyhogy nekünk sem kell annyira komolyan vennünk őket.

Ami a vezetési modellt illeti: az F1 2018 továbbra sem szimulátor, a rendkívül széles skálán testreszabható vezetési modellnek hála azonban a sportág felől érkező casual érdeklődők és a megszállott autóverseny-fanatikusok is megtalálják a számításukat még mindig. Sőt, maga a szimuláció kicsit még mélyült is a tavalyi évhez képest, különösen ami a gumikat illeti, a karkasz viselkedése ugyanis minden eddiginél élethűbb - az F1-ben mindig is óriási jelentőséggel bíró abroncskezelésre és hőmérsékleti tényezőkre nagyon komoly hangsúlyt fektettek a fejlesztők. Valamilyen szintű gumifizika persze eddig is volt a játékban, az idei évtől azonban még inkább érdemes itt (is) keresni az elbukott századokat. A másik újdonság az ERS, vagyis az energia-visszanyerő rendszer kezelése, mostantól ugyanis manuálisan állítgathatjuk ezt, pont mint a valóságban, amivel helyzeti előnybe lehet kerülni egy-egy fontos előzésnél.

Ami a konkrét tartalmat illeti: ilyen szempontból nem sokat változott a játék. Szerencsére tavaly már itt is sikerült megindulni a megfelelő ösvényen, ehhez pedig tartotta is magát a Codemasters: az egyedi szabályrendszerrel futó (és egyébként baromi szórakoztató) bajnokságok, illetve a különféle meghívásos kihívások ezúttal is megvannak, ráadásul jóval több van belőlük, mint tavaly. Vagyis aki single-player elfoglaltságra vágyik, de kicsit eltávolodna a hagyományos világbajnokságtól vagy a karriertől, annak bőven lesz erre lehetősége - akár a versenyhétvégékhez kapcsolódó speciális eventeken keresztül is, melyek szintén visszatértek. Bővült az autófelhozatal is, további legendás járgányok kerültek a virtuális garázsba a Forma-1 hőskorából. A pályák között pedig természetesen ott van az idén debütált Paul Ricard és a visszatérő Hockenheimring is - igaz, nagy szívfájdalmamra a klasszikus aszfaltcsíkokat és nyomvonalakat itt már hiába keressük.

Pár szót érdemes szólni még a multiplayerről is, melynek kapcsán fontos változás, hogy megjelent a besorolási rendszer, ami vizsgálja a sebességünk mellett azt is, hogy mennyire figyelünk oda a többiekre. Ez nyilvánvalóan nagy segítség azoknak, akik el szeretnék kerülni a trollkodó vagy oda nem illő versenytársakat az online futamok során.


FORMAEGYBEN JÓK VAGYUNK

Ha már kompetitív játék, akkor muszáj szót ejteni a Forma-1 hivatalos gaming bajnokságáról, az F1 Esports Series-ről - már csak azért is, mert egy hazai tehetség, Bereznay Dániel személyében egy magyar játékosnak is szurkolhatunk. Dani nem elég, hogy bejutott a világ 40 legjobb játékosa közé, de az ún. Pro Draft során be is válogatták a Mercedes istálló hivatalos esport-csapatába, így ő is ott lehet majd a Pro Series fináléjában, ahol október és november folyamán összesen három futam dönt majd arról, hogy ki lesz 2018 virtuális világbajnoka. **[Szurkolunk!](https://f1esports.com/drivers/18/2018)**

A tavalyi évvel ellentétben idén nem változott különösebben sokat az aktuális F1-játék, a jó hír azonban az, hogy az alapok olyannyira erősek voltak, hogy erre nem is feltétlenül volt szükség. A finomított játékrendszerek, a némileg mélyebb szimuláció és a tovább bővített tartalom alapján pedig a verdikt nem is lehet kérdés: továbbra is csak annyit tudunk mondani, hogy a Forma-1 ennyire soha nem volt még jó konzolokon.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 órája
1

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

11 órája

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

19 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

2 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

7 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

7 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

Heti megjelenések

2024.04.08.
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==