Amikor először találkoztam a Two Point Hospital trailerével, nagyon úgy tűnt, a fejlesztők egy az egyben rámennek az immár 21 éves Theme Hospital hangulatára. Ez elég volt ahhoz, hogy izzadva várjam a megjelenést, és azonnal beletoljak több, mint 30 órát kórházkomplexumom fejlesztésébe. A következőket tanultam ez alatt.
A jó.
Ez TÉNYLEG egy modern Theme Hospital, nem csak meglovagolták a nevet. Elkapták a régi hangulatot, alkalmazták a régi mechanikákat, a legtöbb dolgot sokkal felhasználóbarátabb formában. Ugyanúgy szükségünk van recepciósra, nővérekre, gondnokokra, GP-re (általános orvos - akikből a későbbiekben rengeteget kell alkalmazni), és ezekből majd a különböző specialistákra - nem minden gondnok képes felporszívózni az elhullott betegeink megvadult szellemeit, az élők pedig nem díjazzák az ijesztgetést és a széthagyott ektoplazmát.
A kórház működésének alapelve is ugyanaz: recepció > GP > diagnosztika (akár több kör is) > kezelés. Ezúttal sokkal, sokkal több áll rendelkezésünkre minden szobatípusból, óriási területeket tudunk megtölteni a félelmetes gépekkel. A szobák ezer módon díszíthetők, berendezhetők. Mindez szükséges is, mert növeli a szoba presztízsét, amitől mindenki jobban érzi magát benne. Általában meg kell felelnünk pár feltételnek (pl kórház értéke, meggyógyítottak száma), hogy kapjunk egy csillagot, és továbbhaladhassunk a következő kórházra. Ilyenkor újabb célokat tűznek ki elénk, és maradhatunk megszerezni a második, harmadik csillagot ezeket teljesítve. Az “otthagyott” pályákra bármikor visszamehetünk, és megépíthetjük az azóta megismert szobákat is.
Nagyon nagy hangsúly van a tréningen, a személyzet egy idő után nem fejlődik tovább, ha nincsenek a szintjüknek megfelelően továbbképezve. Ha külső trénert hívunk, egy vagyonba kerülhet egy nagyobb osztály képzése, viszont ha kolléga tartja, általában tovább húzódik a kurzus, és persze eggyel több ember esik ki a munkából. Doktoraink, nővéreink a diagnosztika és a kezelés különböző területein fejlődhetnek, és ha nem tartjuk szem előtt a szükségleteket, egyszer csak 5 szomorú pszichológus nézi végig, ahogy elvérzik a sebészetre váró beteg, mert az egyetlen sebészünk nem bírta tovább, és elrohant wc-re.
Indíthatunk marketingkampányokat, hogy javítsunk kórházunk rettenetes hírnevén, ahol a szóbeszéd szerint számolatlanul hullanak a betegek, hányásban tocsog a padló, minden wc rossz, és ráadásul most emelték fel 20%-kal az árakat, még az italautomatákon is. Ha rossz a hírnevünk, nem jönnek új betegek, negatívba fordul az egyenlegünk, nem telik már marketingkampányra sem, és csak egy hatalmas árengedményben reménykedhetünk, hogy visszacsalogatja a bizniszt és a hírnevet szép lassan, mielőtt mindenki felmond és végleg lehúzhatjuk a rolót.
Ha nagyon szeretünk min-maxolni, egy közepes 3-4 épületes kórházban gyakorlatilag mindig van mit csinálni, mindig van finomhangolandó elem. Körül kell nézni, melyik szobáknál várnak sokan, miből kell több (ismét csak annyit mondok: GP), mindenhol van-e étel, ital, szórakoztatás (magazin, arcade gép, telefon), megfelelő hőmérséklet, nincs-e túl sok vagy túl kevés személyzet, nincsenek-e túlfizetve vagy alulfizetve, és persze folyamatosan tréningelni, előléptetni. Gondnokaink elképesztően lusták: maguktól simán megvárják, hogy teljesen lerohadjon egy gép, vagy kiszáradjon egy virág, megteljen egy kuka. Ha mikromenedzseljük őket, sokkal hatékonyabbak. A páciensek túlélésében segít, ha a megfelelően képzett és specializált szakemberek vizsgálják és kezelik őket. Persze a szünetek miatt a jól kialakított pozíciók hajlamosak összekavarodni, és hirtelen a legszuperebb GP-nk félrekezeli a villanykörtefejű arcot, aki belehal a procedúrába, miközben az őt helyettesítő radiológus kardiológiára küld valakit törött lábbal. Ezek a százalékok sokat számítanak, amikor egy bizonyos túlélési rátát kell tartanunk.
És persze a betegek priorizálása. Egy idő után muszáj lesz rendszeresen átböngészni “health” alapján a pácienslistát, és kiszúrni, akik már kezdenek gyengélkedni, de hatalmas sor van előttük. Ezt meglehetősen sokszor kell csinálni, ha nem sikerül a növekvő keresletnek megfelelő sebességgel terjeszkednünk és több hosszabb sor is kialakult, különben nem fogjuk győzni a szellemírtást.
A megkérdőjelezhető.
Nagyon sokszor fogjuk ugyanazt csinálni. A sokadik pályán, a sokadik csillag megszerzése után amikor konstatáltam, hogy a következő szoba nem fér már el sehova, és terjeszkedni kell, általában hatalmasat sóhajtottam, mert addigra pontosan tudtam, ez mit jelent.
Lerakunk egy rakás széket. Általában egyesével forgatva, ide-oda, sziszifuszi. Lerakjuk a különböző automatákat, ivókutakat, kukákat, hőmérséklettől függően radiátorokat vagy légkondikat. Lerakunk egy újabb GP-t, mert az úgyis biztos épp kell. És itt elkezdjük érezni a nagy hiányosságot: a berendezett szobák blueprintjeit nem menthetjük el, minden egyes szobát külön be kell rendezni. Ezért az eleinte négyes, ötös szintűre felhúzott szobáink így néznek ki:
A későbbiekben, miután unlockoltuk a magas presztízst adó, kis helyet foglaló “Golden Award”-ot, ezek a szobák így fognak kinézni:
Reméljük, ez olyasmi, amit a közeljövőben patch által orvosolnak.
Szerintem kicsit túl lassan vezették be az új szobákat is, nem mintha hatalmas különbség lenne a működésükben, fele ennyi térképre is korlátozhatták volna a tutorial-feelinget. Néha bedobnak egy nagyobb, érdekesebb csavart, mint például egy állami kórházat átvéve azt nulla bevételből, kizárólag feladatokért járó teljesítménybónuszokból kell működtetni, de a legtöbbször csak “apróságok” történnek. Néhány zavaró földrengés, vagy szimplán hideg van - hurrá, eggyel több item kell minden szobába és a folyosókra! Ugyanakkor még mindig nem értem a nagy térkép végére, sok időt töltöttem háromcsillagos kórházak építésével, lehetnek meglepetések.
Sok a megszakítás, folyamatosan kisebb-nagyobb kérések érkeznek embereinktől, celebek jönnek-mennek, non-stop előléptetést kérnek, és minden év elején ott az értelmetlen díjátadó gála. Nagyobb kórházakat nehéz akár 1-2 hónapig is zavartalanul pörgetni, ami nem lenne okvetlenül baj, de elég kevés random esemény váltogatja egymást, hamar unalmas lesz.
Igazán rosszat pedig nem nagyon tudok írni. Az említett enyhe repetitív- és unalmas, pepecselős mechanikákat leszámítva még talán annyit, hogy egyszer-kétszer beragadtak az emberek, amit csak a szoba átrendezésével lehetett feloldani - de ez volt a legnagyobb bug, amivel találkoztam. Az animációk, hangosbemondások, betegségek mind Theme Hospitalhoz méltóak, jókat lehet szórakozni a rádióbemondók beszólásain, kellemesek a zenék. Nincs is jobb, mint nagy nehezen behangolni egy hatalmas kórházat, és csak elveszni a betegek áramlását bámulva. Ha szeretnénk kicsit nosztalgiázva kikapcsolni az agyunkat, és szerettük az eredetit, összességében csak ajánlani tudom a Two Point Hospitalt. Annál sokkal többet viszont nem nagyon tud adni. (Talán majd a Three Point Hospital? - macko)