[GC Előzetes] Indie válogatás

Indie válogatás

siklaraSimon Klára2018.09.10. 16:00

Achtung! Cthulhu Tactics

Az Achtung! Cthulhu Tactics egy XCOM-hoz hasonló akció-stratégia-szerepjáték hibrid körökre osztott harcokkal, amely az azonos című Achtung! Cthulhu asztali szerepjátékon alapul, és amelyben a második világháború szövetséges erőit irányítva kell kiderítenünk, miben sántikálnak az okkult és sötét tudományok felé fordult csúnya gonosz nácik. A sötétség és a fény erőinek szembenállása úgy képződik le a játékmenetben, hogy a felfedező módot megszakító taktikus harcok során az elsődleges célunk a folyamatosan a homályból támadó, előlünk rejtőzködő és onnan kritikus sebzést okozó ellenfelek fényre kicsalogatása, ahol már mi vagyunk előnyben. Minden körben adott mennyiségű AP-t (akció pontot) használhatunk fel a szövetségesek elit alakulatát alkotó karaktereinkkel lépéshez, és a játék kifejezetten jutalmazza a kockáztatással járó homályba masírozást, de azért egy adag szerencse, és a környezet nyújtotta fedezékek használata sem árt Cthulhu ivadékainak elintézéséhez.

Mivel a készítők el akarják kerülni, hogy a játékuk csak egy nácis XCOM-klón legyen, mindenféle rendszerekkel igyekeznek szinesíteni a játékmenetet, így például nem hiányozhat a lovecrafti beütésű játékokra jellemző megőrülés (sanity), illetve minden sikeres akció után lendületet (momentum) szerzünk, amelyből kellő mennyiség esetén spéci támadások kivitelezésére van lehetőségünk. Az univerzumból kifolyólag a valósághű fegyverek mellé különös mythos fegyverek és mágia is a részét képezi mind a mi, mind az ellenfeleink eszköztárának, szintlépéskor pedig testreszabhatjuk egyedi képességekkel felvértezett karaktereink, akiknek a fegyverzete is módosítható.

Az eredeti Achtung! Cthulhu szerepjátékból átemelt, a második világháború és a Cthulhu mítosz találkozásából született „Weird World War” univerzum már önmagában nagyon izgalmasan hangzik, amelyhez a történetközpontú kampányt az írói és újságírói háttérrel rendelkező narrative designer, John Houlihan szolgáltatja. A játék a Ripsoten gondozásában előreláthatóan még idén megjelenik minden nagyobb platformra.

***Achtung! Cthulhu Tactics | PC, PS4, Xbox One, Switch

Fejlesztő: Auroch Digital | Megjelenés: 2018 vége***

Lapozz tovább, mert a következő oldalakon a Bee Simulator, a Mutant: Year Zero, a The Sojourn, a Shortest Trip to Earth, és a Steel Rats játékokkal ismerkedhetsz!

Bee Simulator

A Bee Simulatort kitalálója, Łukasz Rosiński mutatta be lenkünk, aki maga is többgyerekes apa, és arról mesélt, mennyire elszomorítja, hogy kiskorú gyerkőceinek milyen kevés játék közül tud választani, ezért kifejezetten egy családbarát és ismeretterjesztő jellegű, életkortól függetlenül szórakoztató játék elkészítése a célja. Inspirációforrásként megemlítette a nagyon pihentető Flowert, és az is motiválja, hogy nem túl sok játékban röpködhetünk dolgos méhként és szemlélhetjük a világot az ökoszisztéma szempontjából elvitathatatlanul fontos kis fekete-sárga rovarok különleges szemén keresztül.

Olyannyira beleélhetjük magunkat a méhlétbe, hogy a fények ultraibolya tartományát is látó méhecskeként (bizony, mert a könnyű fokozat azt jelenti, hogy nem kifejlett példányként, hanem gyerkőcként repkedünk!) szállhatunk virágról virágra egy hatalmas parkban. Amikor Rosiński pár éve turistaként ellátogatott a new yorki Cenral Parkba, annyira megtetszett neki a hely, hogy játéka méhkaptáron kívüli külső helyszínét, és valamennyi azon belül található mini-lokációt is a Central Park és környéke ihlette, ahol emberekkel és a méhek természetes ellenfeleivel is interakcióba léphetünk.

A Story Mode-ot választva a feladatunk az emberek által veszélyeztetett kolóniánk számára új otthont találni, repkedés közben pedig követnünk kell a Méhkirálynő kéréseit és gyűjthetünk pollent, teljesíthetünk mellékküldetéseket, váltogathatunk külső és belső nézet között, vívhatunk ádáz QTE harcokat, és az alkotók egyéb meglepetéseket is ígérnek. A Split Screen Mode-ban ketten játszhatunk és akár versenyezhetünk is egymással, mig a ráadás pályát tartalmazó Exploration Mode-ban szabadon és megkötések nélkül fedezhetjük fel valamennyi helyszínt.

A méhek mikropersoektivájából bemutatott és veszélyekkel teli, mégis erőszakmentes makrovilágát a The Witcher 3 zenéit is jegyző Mikołaj Stroiński pihentető dallamaira fedezhetjük fel még idén valamennyi nagyobb platformon, és a rövid demó alapján tényleg nagyon könnyed kikapcsolódásra számíthatunk.

***Bee Simulator | PC, PS4, Xbox One, Switch

Fejlesztő: Varsav Game Studios | Megjelenés: 2018 vége***

Lapozz tovább, mert a következő oldalakon a Mutant: Year Zero, a The Sojourn, a Shortest Trip to Earth, és a Steel Rats játékokkal ismerkedhetsz!

Mutant Year Zero: Road to Eden

A többek között Hitman és Payday néhai dizájnerei közreműködésével készülő Mutant Year Zero: Road to Eden egy XCOM körökre osztott harcait lopakodással, felfedezéssel és szerepjáték elemekkel ötvöző, ráadásul elég betegnek ígérkező taktikus stratégia, amely még az idei év egyik komoly meglepetése lehet.

Az Achtung! Cthulhu Tactics-hoz hasonlóan asztali szerepjátékon alapuló izgalmas és XCOM-szerű hibridet a nagyon vcces nevű The Bearded Ladies Consulting csapat fejleszti, és egy posztapokaliptikus világban járunk, ahol az extrém klímaváltozás, járványok, globális gazdasági összeomlás és az atomfegyverek újbóli bevetése következtében kihalt az emberiség. Az élet persze mindig utat tör magának, így az elpusztult városok elhagyatott utcáit lassan visszahódítja a természet, fajunk helyét pedig átvették a túlélő élőlényekből létrejött humanoid és állatszerű mutánsok. Az eldeformálódott, ám különleges képességekkel rendelkező lények számára minden nap a túlélésért folytatott küzdelemről szól, ezért a Zónába kimerészkedve és a civilizáció romjait átfésülve szüntelenül táplálék, valamint az életben maradási esélyüket növelő nyersanyag után kutatnak. Mások ennél bizakodóbbak, és a legendákból ismert Édent, az ősök földi pokol mélyén rejtőző és válaszokat ígérő menedékét keresik, amelynek a létezésére semmiféle garancia nincs.

A gamescomra készült demóban egy buja növényzettel és autóroncsokkal tarkított, elnéptelenedett parkolóháznak tűnő helyszínen lehetett a disznó-kacsa-nőci-robot négyessel kipróbálni a lopakodást, lootolást, és harcba bocsátkozást. A játék nagyjából 20%-ánál található rövid szakasz elég szépen meg volt szórva ellenféllel, ezért bár talán el lehetett volna kerülni a konfliktust, kár lett volna kihagyni az igen látványos csetepatét, amely során eldönthetjük, hogy az adott karakterrel a körben rendelkezésre álló AP-ből mozgunk, támadunk vagy fedezékbe húzódunk. Mint az összes hasonló játékban, itt is alaposan meg kell gondolnunk, mikor rohanunk be a tömegbe és mikor húzzuk meg magunkat, mikor hajítunk be messziről egy gránátot, és ki az, akit mielőbb lekapcsolunk. A kamera dinamikusan követi az eseményeket, és baromi látványosan ráközelít az olyan kúl pillanatokra, mint például amikor a számszeríjat lóbáló Dux (ő a beszélő kacsa) leadja a halálos lövést az ortopéd fejű ellen jó esetben két szeme közé. A lopakodás leginkább abban játszik szerepet, hogy kellő ügyességgel akár az ellenséges tábor közepére is be lehet ólálkodni, és úgy kirobbantani a harcot, hogy előtte valamennyi csapattagunkat a stratégiailag lehető legkedvezőbb pozícióba küldtük. A környezet ügyes felhasználásával elkerülhetjük az ellenfelek fürkésző tekintetét és akár egy omladozó épületet is a nyakukba dönthetünk.

Az önbizalomtúltengéses csőrös Dux, a dühkitörésektől szenvedő malacpofa Bormin, és a megtévesztően emberszerű Selma is egészen sajátos módon szemléli a világot, és rajtuk kívül is akadnak majd szép számmal a klasszikus hős archetipusba nehezen besorolható mutáns egyéniségek, akiket nem csak megismerhetünk, de új mutációkkal is felturbózhatunk. A beszakadt országutak, elnéptelenedett szellemvárosok és a háborítatlan vadon mentén vezető utazás során olykor a készleteket is fel kell tölteni, amelyet a neonfényben úszó és gyanús alakokkal teli Ark oázisában tehetünk meg, de részben az út során talált kacatokból eszkábált védőöltözettel és fegyverekkel is felvértezhetjük magunkat.

A Mutant Year Zero: Road to Eden december 8-án érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra a Funcom kiadásában, és részemről több mint lelkesen várom, hogy a karácsony környéki békés téli estéken shotgunt lóbáló idegbeteg disznóként vessem bele magam a túlélősdibe.

***Mutant Year Zero: Road to Eden | PC, PS4, One

Fejlesztő: The Bearded Ladies Consulting | Megjelenés: 2018. december 4.***

Lapozz tovább, mert a következő oldalakon a The Sojourn, a Shortest Trip to Earth, és a Steel Rats játékokkal ismerkedhetsz!

The Sojourn

Az Iceberg Interactive kiadónál kipróbált The Sojourn egy képi világában és hangulatában is a Journeyt és a Rime-ot idéző álomszép logikai kalandjáték, amelyben az árnyék és fény párhuzamos világait bejárva keressük a válaszokat az élet nagy kérdéseire.

Az erősen filozofikus belső nézetes kaland az élet csodáját járja körbe, amelyet a négy évszakra épülő témájú négy fő fejezetben bont ki: ártatlannak születünk és naivan, tiszta szívvel követjük a minket vezető fénycsóvát, ám ahogy növünk és egyre többet tudunk a körülöttünk lévő világról, a fokozatosan beszivárgó sötét és ismeretlen árnyalja az idilli képet. A fenti előzetes ennek ellenére arra buzdit, hogy nyissuk meg a szívünket, és a saját utunkat követve diadalmaskodhatunk az élet nehézségei felett.

Az életet egy akadályokkal teli utazáshoz hasonlító The Sojourn a gyakorlatban négy sajátos stílusú fejezeten át vezet, amelyekben részben vizuális, részben logikai fejtörők sorát kell megoldanunk az előrehaladáshoz, és olykor visszatérünk a helyszíneket összekötő központi toronyba, amelynek a legfelső szintjére tartunk (ismerős?).

A gyakorlatban sokszor először a sötétséget kell visszaszorítani ahhoz, hogy a fejtörők megoldásának nekiállhassunk, ezek pedig négy viszonylag egyszerű képesség megfelelő használatára épülnek. Ebből a kipróbálható demóban a térben ügyes helyezkedésre épülő teleportálást próbálhattuk ki, amelyhez karakterünkkel egy átmenetileg mágikus erőt adó platformra állva kellett egy szoborral helyet cserélve szakadékokon átjutni, vagy a szobrot kapcsolókra teleportálva láthatatlan platformokat megjeleníteni. A bemutatóból kiderült, hogy lesznek dallamokra épülő fejtörők is, illetve a fokozatosan nehezedő akadályokon a történet vége felé közeledve már valamennyi képességünk kombinálásával tudunk csak túljutni.

Az elmélkedős, szemnek igen kellemes és remélhetőleg az agyunkat is kellőképen megtornáztató The Sojourn a jövő év során jelenik meg.

***The Sojourn | PC, PS4, One

Fejlesztő: Shifting Tides | Megjelenés: 2019***

Lapozz tovább, mert a következő oldalakon a Shortest Trip to Earth és a Steel Rats játékokkal ismerkedhetsz!

Shortest Trip to Earth

Szintén az Iceberg Interactive háza táján láttuk a Shortest Trip to Earth című roguelike űrhajó szimulátort a Teleglitch észt készítőjétől, amelyben hajónkkal hihetetlen távolságokat átugorva idegen naprendszerek bolygóit fedezhetjük fel, és azok nem mindig barátságos lakóival találkozhatunk.

A procedurálisan generált univerzum méretes űrszektorait feltérképezve döntések végeláthatatlan sorát kell meghoznunk, amelyek kihatnak a készleteinkre, a legénységünkre, űrhajónk felszerelésére, és még egy csomó mindenre. A konfliktus többnyire elkerülhető, de ha harcra kerül a sor, valós idejű, ám közel mozdulatlanra lassítható csaták során kell a legénységünket ide-oda parancsolva, és a hajónk különböző moduljait irányítva győzedelmeskednünk a velünk ujjat húzó dimenzióközi furcsaságok fölött.

A legérdekesebb számomra a felfedezés során véletlenszerűen kialakuló helyzetek jópofa leírása és azokhoz készült rengeteg illusztráció, de a figyelmesebbek rengeteg kisebb geget és jópofa részletet is kiszúrhatnak, például a legénység sorait erősítő négylábúak és földönkívüliek idétlen neveit, és az őket bemutató leírásokat, vagy gondolatbuborékból kiderülő, épp a fejükben járó idétlen gondolatokat.

Akinek felkeltette az érdeklődését a túlélésről szóló, ám humorban is bővelkedő, és a döntésektől függően minden végigjátszás során egyedi történetű űrutazás lehetősége, akár most is tehet egy próbát a Shortest Trip to Earth-tel. A még idén megjelenő játék Steamen korai hozzáférésben megvásárolható, de a játék honlapján a hírlevelekre feliratkozás után egy ingyenes demó is letölthető belőle.

***Shortest Trip to Earth | PC

Fejlesztő: Interactive Fate| Megjelenés: 2018***

Lapozz tovább, mert az utolsó oldalon a Steel Rats-szal ismerkedhetsz!

Steel Rats

A 40-es években a retro-futurisztikus Egyesült Államokban játszódó Steel Rats egy rendhagyó 2.5D-s arcade motorosdi, ahol egy városát az idegenek inváziójától védelmező, lángokat vető és éles pengékkel felszerelt kétkerekű járművel igazságot osztó motoros banda tagjaival hajthatunk végre kaszkadőröket megszégyenítő gyilkos mutatványokat.

Coastal Cityt megszállták az űrből érkezett Junkbotok, és a város utolsó reménysége az elképesztően heavy metálosan csengő nevű Steel Rats motoros banda, akik fegyverként erőlteljesen destruktívra felpimpelt motorjukkal száguldoznak a város utcáin, tetőin és akár a falain is, miközben igyekeznek minél több ellenséges robotot rommá gázolni. A gamescomon nem akármilyen módon prezentált játék már most borzasztó hangulatosan néz ki, a viszonylag rövid pályák pedig kellően változatosak, játékmenet és kihívás szempontjából azonban közel sem annyira triviális a helyzet, mint azt a faék egyszerűségű cselekmény sejteti.

A fizikára épülő, némi megszokást és nem kevés ügyességet igényelő irányítás elsajátítása után felváltva kell motorunkkal hajmeresztő manővereket végrehajtanunk, és azt gyilkos fegyverként a haladáson kívül a lehető legnagyobb mértékű pusztításra használnunk anélkül, hogy eközben mi magunk fűbe harapnánk. Az ügyességi részekben bővelkedő és gyors reflexeket jutalmazó stílusos és fokozatosan nehezedő pályákon hol terepakadályokat és alagútban hemzsegő ellenfeleket kerülgetünk, máskor átgázolunk rajtuk, hol pedig szakadékok fölött ugratunk át. Az egyre erősödő robothadsereggel szemben csak úgy vehetjük fel eredményesen a harcot, ha mi is új képességeket nyitunk meg a fokozatosan elérhetővé váló bandatagok számára, akiknek a járgányát is komolyan testre szabhatjuk.

A Steel Rats-et ezen a csodaszép póklábú monstrumon lehetett kipróbálni.

A lengyel Tate Multimedia steampunkos és dízelgőzös őrülete még idén megjelenik, és a nap végén feszültséget kiereszteni vágyókon túl a speedrunnereknek, versenyezni vágyóknak, illetve az eszementül vagány mutatványokat kedvelőknek is meglehetősen egyedi szórakozást ígér.

***Steel Rats | PC, PS4, One

Fejlesztő: Tate Multimedia| Megjelenés: Q4 2018***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

3 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

14 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

18 órája
1

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==