X06 Microsoft konferencia

liquidSomosi László2006.09.27. 20:10

Gyorsan összefoglaljuk, hogy milyen fontosabb bejelentések történtek az idei X06-on - szerencsére van miről írni.

Elsőként jöjjön a legizgalmasabb: Halo Wars. A korábbi pletyók (mi is írtunk róla) igaznak bizonyultak, az első Halo mellékágat az Age of Empires szériáért felelős Ensemble fejleszti, valósidejű stratégia lesz, és az első humán-Covenant összecsapások időszakába kalauzolja a játékost. Megjelenés: nemtudni, célplatform: Xbox 360, kizárólag.

Aztán itt van Peter Jackson és Microsoft Game Studios együttműködése. Jackson producálja a Halo filmet, és annyira megtetszett neki az egész, hogy az asszonypajtással, Fran Walsh-al és az MGS-el közösen saját fejlesztőstúdiót gründolt, ők a Wingnut Interactive. Két projektbe vágtak bele. Első: letölthető epizódikus tartalom a Halo-hoz a Bungie-val közösen (állítólag sem a filmhez, sem a Halo 3-hoz nem kapcsolódik), és egy abszolút eredeti játék, ami saját definiciójuk szerint “széles közönség bevonását célzó interaktív szórakozás” - azaz egyelőre alapos titok, hogy pontosan mi fő az új-zélandi konyhában.

Rare-fanok, pukkanhat a pezsgő: jön a Banjo Kazooie haramdik része, Xbox 360-ra. Ígéretek: benne lesz az összes eddigi jelentős karakter, érkeznek újak, és marad a humor meg a jópofa történet.

Exkluzivítás bomba: a Splinter Cell hazatér, az ötödik rész (a jelek szerint Conviction alcímmel) nagyon-nagyon Xbox 360 exkluzív lesz - konzolokon, PC verzió is készül.

A Peugeot reklámkampány már lelőtte előre a meglepit, ergo nem szaladtunk falnak sivitozva a bejelentés hallatán: Project Gotham Racing 4, jövőre, X360 exkluzív, persze.

Újabb konzolos exkluzivítás: az Irrational forradalmi FPS-e, a BioShock Xbox 360 és PC platformokon hódít - majd jövő tavasszal, ha megjelenik.

Xbox Live Arcade szekció: a DOOM már ma este tölthető (mire vársz?), benne van minden, aminek benne kell lennie: a teljes Ultimate Doom egyjátékos kínálat (négy epizód), osztott képernyős és online (1-4 játékos) kooperatív és deathmatch. Később jön a Sensible World of Soccer (választható eredeti vagy tupírozott HD grafikával).

PC / X360 krosszplatform front: Marvel Universe Online: MMORPG a szuperhősös témában nagyon tapasztalt Cryptic-től (ők csinálták a City of Heroes-t). Jön X360-ra és PC-re is.

Megerősítés, újból: Assassin's Creed X360-ra is. Van szép új trailer, már töltheted is...

Megerősítés, Numero 2: Lost Odyssey: amerikai és európai megjelenés megerősítve, pontos időpont még nincs. DE meg van erősítve, és ez a lényeg :)

GTA IV: az Xbox 360 játékosok számára exkluzív letölthető "epikus epizódok" Xbox Live-on keresztül a “Grand Theft Auto IV”-hez. A két epizód több órányi plusz játékidőt kínál, és kizárólag az Xbox 360 tulajdonosok számára lesz hozzáférhető - néhány hónappal az alapjáték megjelenése után.

ÉS végül: HD-DVD kiegészítő. Észak Amerikába, az Egyesült Királyságba, Franciaországba és Németországba a 2006. november 7-én érkeznek meg a HD DVD lejátszó szállítmányok a viszonteladókhoz, melyek javasolt kiskereskedelmi ára Észak Amerikában 199.99 USD, az Egyesült Királyságban 129.99 GBP, Franciaországban és Németországban pedig 199.99 EUR lesz. Az Xbox 360 HD DVD lejátszóhoz (korlátozott ideig) a Universal Pictures sikerfilmje, a King Kong jár ajándékba HD DVD-n, valamint tartozik hozzá egy Xbox 360 Univerzális Távirányító is. Nálunk 2007 tavaszán, az első HD-DVD filmek megjelenésével egy időben lesz kapható.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Ace Combat 8 - Wings of Theve

7 órája

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

15 órája
3

Garfield - Escape From Monday

1 napja
2

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

1 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

2 napja
7

Orbitals

3 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

3 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

4 napja
7

Wardogs

4 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

4 napja
44

Control Resonant

7 napja
12

NBA 2K27 - végre változás a pályán

7 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

7 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

8 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

8 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

9 napja
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8

Resonance: A Plague Tale Legacy

Előzményjátékkal tért vissza pestises-patkányos kalandsorozat, amelyben a hányattatott sorsú De Rune testvérek után egy második részben megismert rokonszenves mellékszereplő, Sophia múltját, valamint az átok eredetét ismerhetjük meg közelebbről. Teszteltük a Resonance: A Plague Tale Legacyt.

2026.09.14.
12