AnamorphineTeszt

Szürreális és szavak nélkül mesélő kalandjáték emlékekről, bűntudatról, depresszióról, és a múlt feldolgozásáról: az Anamorphine egy rövid, ám annál felkavaróbb utazás egy saját démonaival küzdő férfi elméjébe, amely bárki számára átérezhető története ellenére PS4-en a kelleténél vontatottabbra sikerült.

Az interakciót teljességgel nélkülöző, kizárólag hangokkal és a csupán néhány visszatérő helyszínből álló környezettel mesélő sétaszimben egy fiatal házaspár, Tyler és csellista felesége, Elena életébe kapunk bepillantást a férfi emlékein át. Idilli hétköznapjaiknak és Elena sikeres művészként való kiteljesedésének egy baleset vet hirtelen véget, amelyet követően a nő egyre inkább magába fordul, míg az önmagát hibáztató és alkoholba menekülő férje tehetetlenül nézi szenvedését, és a depresszióval folytatott küzdelmét.

Az Anamorphine a mentális betegségek lehetséges következményei mellett a possztraumás stressz szindrómában szenvedő Tyler belső küzdelmét mutatja meg olykor egészen meghökkentő vizuális eszközökkel. A pszichés betegség valamennyi jellemző tünetét megtapasztalhatjuk a kaland során, kezdve a szorongástól a tragikus események folyamatos újraélésén át a külvilágtól való teljes elvonulásig. A főhős hullámzó érzelmeit tükröző külvilág egyre szürreálisabban jelenik meg előttünk, például a lakás négy fala közt bolyongva a szobák megmagyarázhatatlanul nyílnak egymásba, a tér összeszűkül vagy kitágul, mindent ellepnek a sörösüvegek, ajtó nyílik a semmibe, vagy csöpög a fény a lámpából. A lakáson kívül még néhány olyan kettejük számára fontos helyszín szivárog be Tyler egyre pszichedelikusabb emlékeibe, mint a koncertterem, ahol felesége koncertet adott, vagy a park, ahol az életüket megváltoztató baleset történt, miközben sokat sejtető csellójáték is árnyalja a látottakat. Az emlékfoszlányok végiglátogatása között egy semmiben lebegő különös helyre térünk mindig vissza, amely egy korábbi fejlesztői videó szerint Tyler emlékeinek a temploma.

A tudatalattija útvesztőjében kóválygó férfi önkeresése egészen magával ragadó lehetne hála a puritán grafika ellenére is látványos megoldásokat alkalmazó, és szavak vagy naplóbejegyzések nélkül is követhető szokatlan történetvezetésnek, ám sajnos komoly technikai problémák (is) állnak a katarzis útjába. PS4 Slim-en játszva a Unity motort használó játék nagyokat akad, brutális belassulásokat produkál, és olyan gyakran és sokáig tölt, hogy azzal minduntalan kirántja az embert az eseményekből. A nem túl változatos, gyakran ismétlődő, és a kicsit túlzásba vitt biciklizős szakaszokat kivéve nem túl nagy helyszíneket felfedezve néha az sem egyértelmű, mit kell megnéznünk, vagy hová kell állnunk ahhoz, hogy a környezetünk a továbbjutás érdekében megváltozzon.

A PC-n jóval mérsékeltebben jelentkező technikai problémákon túl az alig kétórás történet is elég hirtelen és semmitmondóan ér véget, és pár hatásos vizuális metaforát vagy erősebb képet leszámítva nem is túl maradandó. Olyan érzésem volt, mintha a kirakós legfontosabb darabjait ugyan megkaptam volna, de mivel az átmenetek és az apró finomságok hiányoztak, túl lazán kapcsolódtak egymásba, ezért a történet koherens helyett elnagyoltnak hat, és a mentális betegségeket is felszínesen érinti.

A sok más sétaszimulátorhoz hasonlóan a belső érzelmi világunkat egy szívfacsaró történeten keresztül bemutató Anamorphine rendkívül komoly témákat boncolgat, megvalósítás terén azonban pár erős pillanatot leszámítva fájóan középszerű, és jelenleg igen zavaró technikai gondokkal is küzd. A témára hozzám hasonlóan fogékony játékosok számára így is érdekes egyestés élményt nyújthat, de rövidsége és PS4-en leginkább az idegtépően sok töltés és belassulás miatt feltétlenül érdemes megvárni egy komoly leárazást.

***Anamorphine | Platform: PC, PS4 (tesztelt)

Kiadó: Artifact 5 | Fejlesztő: Artifact 5

Megjelenés: 2018. július 31. | 16,79 EUR / 9.190 Ft***