WarioWare GoldTeszt

Az első öt perc WarioWare Goldozás után tanácstalanul meredtem magam elé. Hát ez mi volt?! Szeretem a mini játék gyűjteményeket, mégis a WW Gold, egészen szokatlan élményt nyújtott, elsőre nem is értettem, hogy mi ebbe a jó. Ne csodálkozzatok, az előző részek teljesen kimaradtak, viszont épp ezért voltam kíváncsi arra, hogy mit is tud ez a sokak által közkedvelt sorozat. A WarioWare Gold pedig jó kiindulási alap, a cím ugyanis 300 mikrojátékot tartalmaz, újakat és régieket vegyesen.

Az első pillanatokban azonban primitívnek tűnő feladatgyűjteményt láttam, ahol egyszerű és érdektelen küldetéseket kellett megoldanom. Orrszőrt vágtam, kaját jutattam célba egy bélrendszeren, meg ételt rendeztem egy tányéron a stylusszal. Nyomtam vagy fél órát, amikor azt vettem észre, hogy eluralkodott rajtam a „na még egyet érzés”. A WWG hihetetlenül addiktív. Van benne egy olyan faktor, ami miatt nehéz letenni. Nem tudom már hol volt a váltás, de egy idő után azon kaptam magam, hogy rettentően élvezem ezeket a néhány másodperces élménybombákat. Mert valójában arról van szó, hogy ne várjunk tartós élvezeteket, csak néhány másodperces adrenalin löketeket, amelyeket mire kiélveznénk, már jön is a következő adag. A program elképesztően pörgős, talán ez az egyik kulcsa, hogy fenn tudja tartani az érdeklődést. Kicsit zavart az időlimit - de a feszes tempó miatt szükséges -, sokszor éreztem úgy, hogy mire felfogtam, hogy mi is a teendő, addigra már véget is ért az adott feladat.

A nehézségi szint talán nem annyira optimális. Ha megértjük mit is kell csinálni, akkor a WWG kifejezetten könnyű. A szavatossága nem is túl erős, még ha ráérősen nyomjuk, akkor is három délután alatt maximálisan kipörgethetjük.

A játékokat három csoportra oszthatjuk: a hagyományos gombokkal megoldandó feladatok, a mozgásérzékelős mókák és a rajzolós küldetések. Sztori módban szabadon választható mindegyik, de amint az összes feladatot megcsináltuk, mixelve kapunk küldetéseket a háromból. Ami feladatokat illeti, a számuk 300 körül van. Itt aztán van minden, amit el tudtok képzelni. A legőrültebb dolgoktól - lásd a bélrendszeres misszió - a zenélésig a lehető legszélesebb a repertoár. A mikrojátékok kettős érzést váltottak ki belőlem. Egészen kreatív darabokkal is találkoztam, meg olyanokkal, amik primitíven egyszerűek voltak. A játék ezeket össze-vissza adagolja, soha nem tudhatjuk, mit dob a gép. A kedvenceim azok a mikrojátékok voltak, amikor valamilyen klasszikus Nintendo címben kellett teljesítenünk. Van itt Mario, Zelda, Donkey Kong, Ballon Flight, Kid Icarus, Duck Hunt, Fire Emblem, hogy csak a kedvenceimet említsem.

A megnyitott feladatokat később szabadon lehet játszani. A zenei rész rendben volt, a grafika viszont megintcsak kétarcú. Vannak egészen kőkorszaki megvalósítások, meg olyan is, amelyek kifejezetten modernek lettek, ám ez nem is csoda. Egyes mikrojátékok egészen a GBA-s elődig nyúlnak vissza, és már ott sem a látványon volt a fókusz, így utólag visszanézve. Az animációk szépek, tökéletesen szolgálják ki az amúgy érdektelen sztorit.

Összességében amilyen negatív érzéseket keltett bennem a teszt elején a csomag, olyan szeretettel tettem le a végén a WW Goldot. Biztosan nem ez lesz az év Nintendos címe, és teljes árat sem fizetnék érte, de ha az ember egy fél órára felhőtlen kikapcsolódásra vágyna, akkor nem tűnik rossz választásnak.

Veres Miki