A Sonic Mania kicsit elment mellettem a megjelenésekor. Kipróbáltam, verettem 1-2 pályát, de mivel Veres Miki írt róla (amúgy kiváló) tesztet, ezért annak idején elengedtem a hosszabb ismerkedést. Most a Plus kiadás megjelenésével kaparintottam ismét kezeim közé a játékot, és elmondhatom: Mikinek szinte minden sorával egyetértek, ami az alapjátékot, illetve annak érdemeit illeti. A Sonic Mania összehozza a SEGA sorozatának legjobb játékmechanikai megoldásait, a térképek komplexitásával, intuitív nyomvonalaival pedig több réteget tett az alapokra, mint amivel valaha meg kellett bírkóznia a kék sündisznónak.
Erre a jóra licitál rá a Plus kiadás, amely amellett hogy nagyon csecse fizikai külsőt kapott (külső holografikus kartonborítással, kifordítható belső borítóval, 32 oldalas művészeti könyvecskével), tartalmilag is bővült picikét. Na, nem nagyon, csak épp annyira, hogy most már tényleg ellenállhatatlan kiadásként gondoljanak rá azok is, akik nem húzták be az alapjátékot és a vonatkozó DLC-t sem tették eddig magukévá.
Mechanikák szempontjából fontos adalék a két új karakter jelenléte. Mighty egy piros páncélos armadilló, lefelé zúgó támadással (mintha egy gravitációs cipő lenne a komán). Köveket pusztító erejével simán új utakat tör magának. Ray pedig egy sárgás színű repülő mókus, aki Sonichoz hasonló futási, ugrási és gurulási karakterisztikákkal bír, a levegőben azonban a Super Mario World köpönyeges Mariojához hasonlóan tudunk vele siklani a levegőben. A két karaktert nem éreztük különösebben tolakodó addíciónak (pedig erre a sorozat történetében bőven volt példa), jelenlétük tovább fokozza a Sonic Maniaból kinyerhető belső finomságokat.
A játék az Encore módban egy újrakevert történetet is kínál, ahol a két friss karakter is közelebb kerül a főszerephez. Ebben a lehetőségben a pályák kis átrendezés után kerülnek terítékre (több zóna új színkeverést is kap), az ösvények pedig mindegyik figura számára rejtenek némi újdonságot. Az Encore mód amúgy megvariálja az éppen aktuális partit, akarom mondani, mi variálhatjuk meg a játszható karaktereket, hozzávehetünk újakat a csapathoz, és egyes széttörhető tévékkel tovább keverhetjük az elérhető figurákat. Bővül a competition mód is, ahol immár egyszerre négy játékos versenghet, a Time Attack pedig visszajátszásokat, és azok elmentését is lehetővé teszi.
Mindeközben pedig a játék nem puhul, épp ellenkezőleg: az új karakterek és az Encore mód is a „tudatosan szonikozó” játékosok számára lett kitalálva. A Sonic Mania tényleg nem könnyű kihívással bír, de az újdonságokat tanulni lehet, és a minőségi japán árkád játékok mintájára izommemóriából érezni, hogy mikor milyen mozdulatokkal juthatunk el az érdekesebb és túlélésünkket megkönnyítő irányokba. Melegen ajánlott csomag, minden 2D platformjáték rajongónak. Az alapjátékkal karöltve a Sonic Mania Plus elérte nálam azt, hogy kicsit másabb szemüvegben tekintsek a 16 bites Sonic játékokra is.