Donkey Kong Country trilógiaRetro

1994. november 24-én új csillaggal bővült a SNES addig is példás játékkínálata. E napon jelent meg Európában a Donkey Kong Country első része. Évenként érkeztek az újabb epizódok, így 1996 novemberére trilógiává bővült a széria. Retro sorozatunk következő epizódjában górcső alá vesszük a klasszikus DKC trilógiát, és arra a kérdésre keressük a választ, mennyire öregedett jól a Nintendo klasszikus sorozata.

Gyorsan zárjuk is rövidre az utóbbi kérdést: kurta jól! Ha minőségi 2D-s platformjátékra vágyik a mai gamer, akkor minden hezitálás nélkül odaadhatjuk neki a DKC 1-2-3 bármelyik részét. Hiába telt el több mint húsz év, a sorozat megőrizte frissességét és megmaradt annak, ami az 1990-es években is volt: a zsáner csúcsának, mi több az egyik legkiemelkedőbb és legélvezetesebb szériának a platformjátékok történetében.

Az egykori Rare programozói szakértői zsenilátással éreztek rá mitől lesz egy platformjáték tökéletes. Az első pillanatban a hangulat ragad magával. Soha nem felejtem a DKC1-ben az első szintet (Jungle Hijinxs) vagy épp a második rész kalózhajóját. Az óriás majom, Donkey Kong kiugrik a házból, jönnek a kremlingek, majd hamarosan egy kisebb majom (Diddy) csatlakozik hozzá. A kettőjük dinamikus párosa fantasztikusan működik, ahogy a második rész Diddy és Dixie párosa is tökéletes. A harmadik rész Dixie és Kiddy kettőse még mindig jó, de néha meg-megbicsaklik az egyensúly. A zene elképesztő (erről még visszatérünk), a játék beszippant. Aztán rájövünk, hogy a fantasztikus hangulat mellett egy minőségi platformjátékot kaptunk. A pályák felépítése egyszerűen tökéletes, leginkább a precíz szó illik rá a legjobban. Minden akadály, ellenfél ott van, ahol lennie kell. Nincsenek felesleges, direkt a játékost szivató akadályok, trial and error részek, csak az ügyességünk számít. Komolyan minden 2D-s platformjátékot készítő programozót leültetném a DKC trilógiához, mert így kell megcsinálni egy játékban a szinteket. És a változatosságra sem lehet panasz. Amikor a hagyományos pályákat meguntuk, akkor mindig jönnek új kihívást jelentő terepek, amelyek feldobják a programot. Ilyenek a meglovagolható különböző képességekkel rendelkező állatok, a víz alatti részek, a csillés száguldások, a hordók, a kapcsolók és természetesen a bossok.

A DKC egyik zsenialitása abban rejlik, hogy van mélysége a kihívásnak. A legjobb Nintendo-s platformhagyományoknak megfelelően kiválóan adagolja a nehézséget. Először csak a túlélésre játszunk, megkönnyebbülünk, amikor a pályák felét jelző hordókat meglátjuk, és ujjongunk a helyszínek végét megpillantva. Aztán felbátorodunk. Megfogalmazódik bennünk, hogy mi lenne, ha újra kezdenénk, de ezúttal a rejtett érméket, kincseket, Kong betűket is begyűjtenénk. És innen nem ereszt többet a játék, mert minden ügyességünkre, kreativitásunkra szükségünk lesz, ha 100%-ra akarunk végezni vele. A DKC még maga idejében sem volt könnyű játék, hozzáteszem én jóval nehezebbre emlékeztem. Most ugyanazt csináltam mint a Wii U-s DKC: Trpopical Freeze-nél. Ha nem sikerült egy-egy pálya, ha nem jött a flow élmény, és csak bukdácsoltam, akkor pihentettem egy kicsit a játékot. Viszont ha elkap a gépszíj, akkor hiba nélkül végig lehet szántani a szinteket.

Az örök kérdés persze nem lehet megkerülni: melyik a legjobb rész a háromból? Nekem mindig is a második volt a kedvencem. Az első fantasztikus és lebilincselő, majdnem tökély, azzal a fergeteges dzsungeles hangulattal. Ezzel a játékkal indult minden, és még most is kiváló. A második epizód kalózos témája, a kiválóan, precízen felépített pályák, a bossok, a végső harc a végén, ezek miatt a DKC2 tartom a legjobbnak. És hát gyerekek, azok a fantasztikus zenék! Ez a mostani cikk is egy impulzusból született, amit a Jib Jig váltott ki. Éppen zenét kerestem munka mellé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem a DKC OST-re. Jött is találat szépen. Egy szimfonikus feldolgozást választottam, hadd szóljon! Felcsendült a nevezett szám, két perccel később DKC hangulatban, őrülten visszavágyódtam a Krokodil Szigetre. David Wise egy igazi zseni! Már az első részben is voltak fergeteges számok (Island Swing, Gangplank Galleon), de a DKC2 OST-je talán az egyik legtökéletesebb, amit valaha is platformjátékhoz alkottak: Lockjaw's Saga (ez a Tropical Freeze-ben is benne volt!), K. Rool Returns, Welcome to Crocodile Isle, ezek a mai napig a kedvenceim. Aztán ott van a fő boss, K. Rool krokodil, aki mindig más formában keseríti meg a majmok életét. Aki megküzdött vele a második rész végén, amikor kalózként támadt ránk, az soha nem fogja elfelejteni a harc izgalmát és persze a Crocodile Cacophony-t sem.

És mi a helyzet a harmadik résszel? Annak idején nekem szinte teljesen kimaradt ez az epizód. Tarolt a PS1, megjelent az N64, így a DKC3 megjelenése egyszerűen már nem ütötte át az ingerküszöbömet, így egy futó próba után nem játszottam sokat vele. Így most nosztalgia nélkül sikerült megvizsgálnom. A DKC3 végül pont azért szerettem meg, mert 20 évvel ezelőtt kimaradt.

Most olyan érzés volt kipróbálni, mintha egy teljesen új DKC játékot kaptam volna, ami hozza az előző részek színvonalát. Hozzáteszem, halványan mégis elmarad azoktól. A pályák még itt is fantasztikusak, rengeteg Ź- már-már túl sok - a gyűjthető titok, kincs és miegyéb van. De egyben azt is megértettem, hogy Kiddy Kong valamint Ellie miért nem lett közönség kedvenc karakterek. Zenében pedig egyértelműen visszalépett a 3. rész, mert bár David Wise dallamai visszaköszönnek itt-ott, az elsőben is besegítő Eveline Fischer mégsem tudott olyan mesteri örök klasszikus OST-t összerakni, mint Wise a második részben. Megjegyzem a GBA változat zenéit lecserélték Wise úr saját szerzeményeire. Kár, hogy nincs olyan kiadás, mint anno a Sonic CD-nél, hogy mi válasszunk OST-t.

A grafika még mai szemmel is csodálatos. Emlékszik még valaki a régi tesztekre, ahol repkedtek az SGI, meg hasonló szavak? Az akkori kritikusok is úgy emlegették a trilógiát (főleg az első két részt), mint amik ellopják a showt az éppen megjelenő 32 bites konzolok, a Satrun és a PS1 elől? Elképesztő mit hoztak ki a SNES-ből, és részről részre egyre többet és többet. A játék vizuális dizájnja kiváló, talán még a Wii-s és a Wii U-s epizódokkal is vetekszik.

Vannak persze kevésbé jól öregedő dolgok a szériában. Ilyen a mentési rendszer, ami mára teljesen elavult. Még szerencse, hogy ha modern platformon vesszük újra elő a játékot, akkor korlátlanul menthetünk. Nyilván ortodox rajongók ilyesmivel nem élnének, én azonban úgy érzem túl öreg vagyok, hogy minden világban eljussak a mentőhelyekig. Mondjuk attól óvakodtam, hogy a Wii U-n és SNES Mini-n meglévő lehetőséget kihasználva a pályákon belül is mentsek, de a lehetőség bárki számára adott. Ezzel függ össze a másik probléma, nevezetesen a már megcsinált régi világokat csak Funky Kong segítségével lehet újra látogatni, őt viszont el kell érni. Ez is bosszantó manapság, de szerencsére a mentési lehetőségek bővülése miatt, ez most nem akkora probléma.

Egy epiózd a három szezont futott DKC mesesorozatból.

Milyen platformokra érhető el ma a DKC trilógia? Az első rész ugye SNES-re jelent meg, volt belőle egy GameBoy Color változat és rákerült SNES Mini-re is (sajnos a másik két rész hiányzik). A teljes trilógia eredeti SNES változata elérhető VC-n keresztül Wii-n, Wii U-n és New 3DS-en, de készült belőle GBA változat is. Igazából egyikkel sem lőhetünk mellé. A kényelmes mentési rendszere miatt a Wii U-s a legjobb kiadás. Mondjuk 3DS-en nem próbáltam, ott a hordozhatóság és a SNES játékokhoz jobban passzoló kisebb képernyő lehet a király - ez utóbbi a Wii U-nál a GamePadnak hála szintén megvan. Azt csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb Switch-re is elérhető lesz a sorozat. Simán megérne valami ultimate tartalommal ellátott retail kiadást.

A DKC trilógia minden idők talán legjobb 2D-s platformjáték-sorozata. Ha szereted a műfajt, és annak idején kimaradt, akkor itt az ideje felírni a bakancslistára és pótolni. A rajongókat persze nem kell ilyenre bíztatnom. Ők tudják miről beszélek, és biztos vagyok benne, hogy azon gondolkoznak, mikor kerítenek egy kis időt egy kis nosztalgiára, felidézve a sorozat szépségeit.

Veres Miki