Adventure Time: Pirates of the EnchiridionTeszt

Az Adventure Time szinte ordít a videojátékosításért, hiszen az első ránézésre marhaságnak tűnő világ és karakterek alaposabb megismerés után kellő mélységgel is rendelkeznek, az univerzum maga pedig képes elegendő táptalajt adni a feldolgozásnak. A lehetőséget már többször is felismerték, legújabb képviselőként a Pirates of the Enchiridiont köszönthetjük, amely némi múltidézés mellett a mai trendeket is igyekszik meglovagolni.

Finn és Jake egy nyugodt este után arra ébrednek, hogy Ooo világát hatalmas áradás veszélyezteti. Fel is kerekednek, hogy végére járjanak a titokzatos özönvíz forrásának, útközben pedig az összes ismert és kevésbé ismert szereplővel össze is akadnak annak rendje és módja szerint. A duó idővel kvartetté bővül és mire ez megtörténik, addigra a Pirates of the Enchiridion nagyrészt az összes puskaporát ellövi, pedig a játéknak még közel sem értünk a végére.

A történet felgöngyölítése során az elárasztott Ooo-ban kell különböző helyszíneket felkeresnünk, majd az ott tanyázó rosszarcokat móresre tanítani, miközben az újabb küldetések mellett mellékes tennivalókba is foghatunk. A hirtelen jött árvíz miatt mindenki kalózzá avanzsált, ez pedig az egész játék alapját képezi majd, hiszen az egyes szigeteken stílszerű módon kincsesládák után is kutathatunk akár.

Adva van tehát Ooo, amiben többnyire a hajónkkal közlekedhetünk, az egyes területek pedig kisebb-nagyobb szigetként képviseltetik magukat, amik felfedezésében a fejlesztők ügyes backtracking mechanikákat helyeztek el, így még a játék vége felé is megéri visszamenni már ismert helyekre, mert előfordulhat, bizonyos ajtókat és rövidítéseket csak később lesz módunk feloldani.

Az open world megközelítés mellett a kalandozáson túl természetesen harcolnunk is kell, ez pedig a régi, körökre osztott harcrendszerre épül, némi modernizálással. Sajnálatos módon a mechanikák csak akkortól állnak teljesen a rendelkezésünkre, amint Finn és Jake mellett Marceline és Bmo is a csapat tagjává válik. Ezután viszont tényleg nyílt lapokkal játszik velünk az Enchiridion és csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk kihasználni a lehetőségeket. Dacára annak, hogy nem egy óriási szuperprodukcióról beszélünk, a harc kellően sok megoldást tartogat. Adva van a legalapabbnak számító közelharci támadás minden csapattag számára, valamint ezen felül a négyes mindegyike rendelkezik néhány speciális támadással és egy lassan töltődő, de hasznos szuperképességgel. Előbbiek érdekessége, hogy a támadások mindegyike több variánssal rendelkezik, így további taktikázásra ad lehetőséget. Azzal is számolnunk kell, hogy a csapat ezek elsütését egy közös energiasávból finanszírozza, tehát mindig figyelnünk kell, kivel is akarunk éppen nagyobb erőbedobással támadni.

A harcrendszer további érdekessége, hogy a támogató eszközök, mint a gyógyítás, valamint a különféle passzív hatásokat semlegesítő tárgyak használata nem számít cselekvésnek, így egy karakterrel egyszerre tudunk például egy elesett társat feléleszteni és mellette támadni is. Ez néhány kritikus szituációban meglehetősen nagy segítség lesz, ugyanakkor a karaktereknél elérhető egyedi és személyhez kötött képesség használatakor már nem számíthatunk ilyen engedményekre.

Mindezek mellett természetesen akad szintlépés és karakterfejlesztés, ennek érdekessége, hogy a tapasztalati pont csak az újabb szintek meglépéséhez kell, a képességek és tulajdonságok erősítéséhez azonban már a pénztárcához kell fordulni. Ráadásul a végső szintek felé már igen borsos ára van egy-egy fejlesztésnek. Itt pedig bejön a képbe, hogy a játék bizonyos pontjain könnyen fullad önismétlésbe (főleg amikor az éppen kipucolt helyekre küld vissza a legújabb mellékküldetés). Ez pedig csak fokzódni fog, ha egy éppen előttünk álló harchoz gyengének érezzük magunkat, ilyenkor ugyanis csak a már ismert helyszíneken kereshetünk ellenfeleket, hogy leverésükkel erősebbé váljunk.

Sajnálatos módon, a Pirates of the Enchiridion leginkább technikai oldalról szenved problémákkal, az alapok a (vélhetőleg) kimért büdzsé ellenére teljesen korrekt megvalósításban részesültek. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a hosszú töltési idők, a harcok előtt szó szerint 0-ra eső képfrissítés (ami miatt sokszor hihetjük azt, hogy sikeresen lehalt a játék) mellett, valamint az is kellően negatív benyomást tud tenni, hogy a felirat és a szinkron sokszor nem csak, hogy nincs összhangban, de még különböznek is egymástól. Hiába az egyébként jól megtervezett játék, a sokszor elképesztően vicces párbeszédek, az ötletes mellékküldetések és minijátékok (a kihallgatások zseniálisak), ha ezek mellett folyamatosan ott vannak az előbb említett negatívumok.

Márpedig az említett problémák végig ott lesznek, ha valaki azonban ezeken felül tud emelkedni, néhány könnyed délutánt tölthet el Finn és Jake társaságában (a játék egyébként még maximálisan végigjátszva sem hosszabb 15 óránál), ha viszont ezek a negatívumok eltántorítanak, akkor nem ez a kalózhajó az, aminek a fedélzetére kell lépni.

***Adventure Time: Pirates of the Enchiridion | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One, Switch

Kiadó: Outright Games | Fejlesztő: Climax Studios

Megjelenés: 2018. július 17. | 30 euró***