Wolfenstein II: The New Colossus (Switch)Teszt

A fene gondolta volna, hogy a Switch meglehetősen sovány hardverén az éppen futó konzolgeneráció játékaival is játszhatunk. Nyilván a konverziók egy részét fizikailag nem lehet megvalósítani, de a Bethesda komoly hozzáállása a legjobb példa arra, hogy amit le lehet butítani Tegrára, azt le is kell - a dolog nagy valószínűséggel működni fog. A remek Doom port után most itt a Wolfenstein II: The New Colossus is a hordozható masinára, ahol kicsit még mindig hihetetlen módon, a Wolfenstein II: The New Colossus-t kapjuk, csak épp a kezünben és nem a nagy képernyőn.

Van egy másik meglepő aspektusa is a Wolfinak: az egykoron rendkívül erőszakellenes Nintendo gépén korunk egyik legerőszakosabb játéka fut. Na, hát ez is egy olyan pont, amiből az embernek fel kell ocsúdnia, hiszen a Wolfenstein szinte minden átvezetőjében képen mázolja az embert a komikus szintekig eltúlzott darabolással. Ezt most azon a platformon éled át, ahol pár perccel korábban még a Toad kapitányt, Mariot és a többieket terelgetted.

Az alapjátékról Liquid mester írt egy eléggé lényegre törő cikket, így most a fókuszt mindenképp a Switch változatra helyeznénk. A jó hírünk pedig nem más, mint hogy a konverzió remekül játszható, szinte mit sem vesz el a Wolfie kampányának élvezetéből. Szinte állandó 30FPS-t, pöccre röfögő fegyvereket, mozgásérzékelős rásegítést és remek rezgőfunkciókat kap az ember, miközben alternatív történelmi szálon igyekszik rendet tenni a jó öreg BJ Blazko hányattatásokon átesett testében. Sajnos a folyamatos játékmenet a grafikára nyomja rá a bélyegét. Messziről nézve a Kolosszus határozottan jópofa látvánnyal bír, az effektusok java megmaradt a hordozható verzióban is, de… De, és ez a de, pont ugyanaz a „de”, mint a Doomnál is volt. A látvány rettentően homályos. Annyira, hogy a játék elején azt hittem, hogy csak a kábult hősöm miatt látok foltosan, de sajnos nem: a program hordozható módban 480p-720p között skálázgatja az akciót, és ez néhol túllő a szó nélkül elfogadható határon. Így olyan érzésünk lehet, mintha a kép nem lenne fókuszban. Ez pedig jelentősen csorbítja az élményt, bár magát a játékmenetre nincs valódi kihatással. Akkor látjuk igazán a kontrasztot, amikor az előre renderelt átvezetők után vált a kép a valós időben renderelt megoldásra - szinte felsóhajtunk, hogy miért nem ugyanazt a vizualitást kapjuk, mint a videókon. Persze ne lógjon bilibe a kezünk, még mindig egy hordozható konzolról beszélünk, így sokkal enyhébb szívvel fogadhatjuk a nyilvánvaló fogyatékot. A helyzet dokkolt módban sem sokkal jobb - már ami a látványt illeti, és ritkán (de egyáltalán nem kardinális módon) azért be-bedöccen a kép, ha nagyon sok minden történik előttünk.

Akkor mégis mire jó ez az egész? Ha van otthon egy tévé alatt csücsülő konzolod, vagy egy közepesen erősebb PC-d, akkor praktikusan semmire. A játékot nagy televízión, méretes monitoron teljes pompájában lehet talán a legjobban kiélvezni. Ha viszont a Switchre vagy ráállva, sok időd van utazás közben játszani, vagy eddig kimaradt a kaland, és most pótolnád egy frissebb platform élményével kiegészítve… Nos teljesen vállalható játékélményt kapsz, a szokásosnál kicsit maszatosabb grafikával. Az meg maradjon a cikkíró kínja, hogy neki annyira nem jött be ez a kicsit régisulis, kissé mechanikus, indusztriál szagú, morbid lövölde.

A képek a Switch handheld módjában készültek!