Elég sokan vagyunk ezen a lassan döglődő sárbolygón, akik imádják a szuperhősöket és a kalandjaikat. Segítenek egy kicsit elrugaszkodni a valóságtól, a szürke mindennapoktól. Minden gyerek álmodozik arról, hogy vannak, vagy majd egyszer lesznek szuperképességei, aztán persze amikor a postán többszöri integetés és erős koncentráció után is bután néz ránk Margit néni, hogy mi a rákért mondogatjuk már 3 perce, hogy "nem ezeket a számlákat keresi", rájövünk, hogy a való világban bizony ki kell csengetni a számlákat, el kell tartani a családot, és reggel menni kell dolgozni, pedig még aludnék úgy 12 órát. Ilyenkor lenne jó elrepülni az egész elöl a csába, mentegetni a dögös csajokat, beutazni a földet percek alatt, és nem nagyon foglalkozni a halandók ügyes bajos dolgával. Abban viszont egyetérthetünk, hogy még gyermekkorunkban sem volt a szupererők listájának top 10-ében a nagy darab, primkó izomállattá válás - Bruce barátunkkal pont ez történt, pedig nem akarta.
Ha esetleg még van olyan ember a földön, aki nem ismerné Bruce Banner történetét, azoknak elmesélném pár sorban. Bruce barátunk Batman druszájától abban különbözik, hogy - habár élnek a szülei - sosem volt túl gazdag. Viszont annál okosabb. Atomfizikusként tengette mindenapjait az Amerikai haditengerészetnél, ahol kivételesen nem fegyver, hanem egy új gyógyulási, regenerálódási folyamat után kutatott. Mármint ő azt hitte. A gamma-sugárzással folytatott kísérletek lényege az volt, hogy felgyorsítják a sejtregenerálódást, és instant módón begyógyítják a sebeket, miközben nagyobb ellenállást is adnak a páciensnek. Az okos katonák jó szokásukhoz híven meglátták ebben a technológiában a csúcsfegyvert, hiszen ha a sugárzással lehet célzottan gyógyítani, akkor valószínűleg lehet vele célzottan pusztítani is. Meglepő módón mégsem a szokásos forgatókönyvekbe illő klisé következet be, ahol a tudós szembeszáll a feletteseivel, és szabotálva az akciót elhozza a világbékét - habár természetesen eredetileg ez volt főhősünk célja, azonban egy "apró" hiba csúszott az elképzelésébe. Egy kísérleti gamma-sugárzás helyszínére odakeveredett Rose, a gonosz tábornok lánya, és egyben életének szerelme: nem volt mit tenni, meg kellett menteni, azonban ezért a lovagias cselekedetért nagy árat fizetett hősünk, a kísérleti gamma-sugárzás ugyanis szinte teljesen telibe kapta. Az elképesztően erős sugarak egy életre megváltoztatták, ám csodával határos módón túlélte, mi több megúszta egy karcolás nélkül, látszólag. Egészen addig tart ez az áldott állapot, amíg fel nem idegesítik. Hamar kitalálható, hogy ez gyorsan megtörtént vele, így életében először szörnyű kínokat átélve, átváltozott az 5 méter magas izomkolosszussá, A hihetetlen Hulk-ká.
A 2003-ban, Eric Brana főszereplésével készült első Hulk film ezt a sztorit és az utána történő menekülést meséli el. Természetesen rögtön kikiáltották a szánalomra méltó tudatlan lényt a legnagyobb ellenséggé, holott az igazság mint mindig most is sokkal öncélúbb, megtudni a titkát és elkészíteni a tökéletes katonákat. Bruce, Hulk formában elképesztően erős: hatalmasakat ugrik és szinte nincs, ami megsebezné a vastag bőrét. Ezek azonban csak a kisebbik megoldásra váró problémák annak a listáján aki szeretné elpusztítani: minél dühösebb, annál erősebb, és mi több annál gyorsabban regenerálódik, így akkor írjuk alá végleg a halálos ítéletünket, ha alaposan felbőszítjük. Igazából még soha senki nem állította meg egymaga, múltkor is amikor lerombolta fél New York-ot, az egész Bosszú Angyalainak kellett együttes erővel megfékezniük. Talán még van, aki nem tudja, de nagy valószínűséggel ez lesz a különálló szuperhős mozik történetének kiteljesedése, hiszen a Vasember és a pár hete bemutatott új Hulk film után hamarosan jön Thor és a többi Angyal története. Az új film sztorija pedig a lehetséges gyógyulás körül kering, hiszen nem könnyű dolog úgy élni, hogy a legkisebb idegeskedéstől előtörhet belőlünk az elpusztíthatatlan vadállat.
Na de lássuk, mit kapunk a pénzünkért, ha beruházunk a legutóbbi Hulk film hivatalos játékába. A játékmenet maga már ismerős lehet a szuperhős rajongóknak: egy az egyben lemásolták a Pókemberekben már jól bevált, úgynevezett sandbox technikát, ahol arra mész, és azt csinálsz, amerre és amit csak akarsz. Természetesen azért a történet vezetve van szépen, amit a városban elhelyezett, messziről is észrevehető villogó körök aktiválásával folytathatunk, ez esetben azonban nyugodt nézelődésre soha sem lehetőségünk, mivel most nem bankrablókat, kocsitolvajokat, vagy a világűrbe tartó lufikat kell megállítanunk, miközben gyűjtögetjük az elrejtett ikonokat, hanem az úgynevezett veszélyességi szintünk növekedésével magunkra vonjuk a katonaság figyelmét. Úgy kell ezt elképzelni, mint a GTA-ban a csillagos rendszert: minél többet ugrálunk, és ezáltal minél több mindent pusztítunk el, annál zabosabbak lesznek a rend őrei, és annál durvább haderőt mozgósítanak megállításunk érdekében. Vannak különböző minijátékok, amikben általában az a cél, hogy eljussunk A-ból B-be minél gyorsabban, vagy időre pusztítsunk el kocsikat, katonákat vagy éppen házakat. A pusztításhoz egy egész jól használható upgrade rendszert terveztek, ami szinte magától adja meg az újabb mozdulatokat, hiszen különböző dolgokat kell teljesítened a játékban, amiktől megnyílnak az új mozdulatok. Például: fussál x kilométert, győzzél le x ellenfelet, és hasonlók. Persze oda lehet figyelni rá, hogy minél előbb meglegyenek a dolgok, de igazából felesleges, mert ha sokat játszol, úgyis meglesz mindened.
A sztori követi az új film történéseit hellyel-közzel, de természetesen kapunk pár ellenfelet a képregényekből is. Az átvezetők általában csak képekből állnak, csak a nagyobb történéseknél van némi, a játék motorjával készült videó, amik olyan minőségűek is... Az a baj, hogy hiába néz ki jól Hulk, hiába dolgoztak sokat az animációján, hiába ötletes a harc, hiába van relatíve sok unlockolható dolog, ha az egész játéknak véres a torka. Mármint fordítok: ronda és gagyi mint a bűn. Nem 2008-as színvonal, sőt! A Pókember 2 Xbox-on állítom, hogy sokkal jobban nézet ki. Ha nagy sebességgel rohangálunk a városban, akkor három utcánál távolabbra nem látunk el, ha felmászunk mondjuk az Empire State Building tetejére és körbenézünk, akkor inkább sírni volna kedvünk, mint verekedni tovább. Szánalmas, hogy a látótávolság kisebb, mint egy tücsök pöcse, mindenhol csak egy nagy barna paca van, ami előttünk változik át a várossá. És a slusszpoén, hogy nagyobb harcok közepette hajlamos a kis drága játék beszaggatni. Csak azt tudnám, hogy mi viseli meg a gép erejét? A feladatok is hozzák a jól megszokott unalmas színvonalat: pusztítsd el ezt, hozd ide azt, védd meg amazt, és kb. el is meséltem mindent. Egyedül a nagyobb bossharcokban van némi fantázia, mivel nem elég csak nekik esni, hanem a különböző képességeink okosan való felhasználásával verhetőek csak meg.
Rettentő szomorú vagyok, mert ha egy kicsit jobban odafigyelnek a vizuális körítésre, kicsit igényesebben kidolgozzák a várost és az ellenfeleket, akkor egy remek játék lehetett volna belőle. De így sajnos csak egy messziről elkerülendő lett, még a képregény fanatikusok számára is. Remélem azért ez a tendencia nem lesz általános a filmadaptációknál, mivel a jól sikerült Pókember 3 után az Ironman és a Hulk igen csak nagy csalódást okoztak. Szóval a hihetetlen Hulk játék ezúttal hihetetlen rossz lett. De persze azért nem idegeskedek emiatt, mert nem szabad. Meg kell nyugodnom. Muszáj!!! Jaj Istenem ne, MÁR MEGINT!!! ÁHHHHHHHHHHHHH...