Nintendo LABO - Variety KitTeszt

Számos kérdés kavarog az emberben, mikor Nintendoék LABO nevű termékcsaládja birtoklásának villanykörtéje kigyullad a fejében. Például, hogy mennyire jó ötlet a kartonpapír origamit feleségül adni a videojátékokhoz? Vagy hogy a kartonpapír fizikai tulajdonságait (a sérülékenységére gondolok elsősorban) figyelembe véve mennyire jó az anyagválasztás a koncepciót illetően? Vagy, hogy a legfontosabbakat említsem: úgy mégis mi a manó köze van a videojátékokhoz, mi ebben az egészben a móka, és egyáltalán kinek, milyen korcsoportnak móka ez egyáltalán? Tesztlaborunkba megérkezett a tesztLABO, mi pedig igyekszünk minden kérdésre választ adni.

Ha valamilyen megmagyarázhatatlan, természetfeletti okból most találkoznál először ezzel a névvel, akkor gyorsan pár mondatban összefoglalom a lényeget: egy szép nagy doboznyi konyhakész (formára vágott, biegelt) kartonpapírból kell különféle elemeket összehajtogatnunk, majd ezeket egymással valamint a Nintendo Switch hardver elemeivel összegabalyítva kapunk egy működőképes játékot. A részünkre is rendelkezésre bocsájtott csomagban például van távirányítós bogárka, motorbicikli szimulátor kormánnyal és még egyoktávos zongora is - amik a Switch speciális képességeinek köszönhetően (hello, HD rumble, infrakamera, handheld mód) valóban életre kelnek.

Az elkészítés bonyolultnak egyáltalán nem bonyolult: a mellékelt szoftver szorosan fogja a kezünket, hibázni nem igazán lehet. Egyrészt, a hajtogatás/összeszerelés igen gondosan dokumentált, másrészt a program bármikor megállítható, visszatekerhető, az elemek pedig bármikor, bármilyen szögbe elforgathatóak, megszemlélhetőek. Ami a viszonylagos bonyolultságot jelenti, hogy az alapanyag (egyrétegű kartonlap) igen sérülékeny, és ha sikeresen félrehajtogatjuk az egyik elem statikailag kulcsfontosságú elemét, akkor bizony fennáll a veszélye annak, hogy nem úgy fog működni a játék végül, ahogy kellene.

Ez valahol az egyik olyan pont, ami feltolja a célközönség életkor-minimumát úgy egy jó 10 éves szintre: egy LABO szett ára felülről karistolja egy premier háromás játék árát, egy pici gyermek pedig nem feltétlenül tudja felmérni, hogy ez nem egy bármikor pótolható kartonlap, hanem egy precízen elkészítendő játék fontos eleme. Nem mintha az elkészítés folyamata feltétlenül a kisgyermek vágyainak netovábbját jelentenék: amennyire nagy lelkesedéssel vittem haza az impozáns kinézetű és méretű dobozt, a négy éves lányom annyira magasról tett rá - ellenben a végeredmény teljesen lenyűgözte őt és a kétéves húgát is.

Készültem nektek egy kis performansszal is, fent a Boci boci tarka c. örökzöld csoda, balra dúrban, jobbra mollban. Válassz kedved szerint.

És valahol itt esik be kicsit a LABO a két szék közé. Igazán “komplett” LABO élményt egy igen szűk réteg élvezhet: azok a lurkók, akik MÁR képesek befogadni ezeket a játékos formába öltött “tananyagokat”, felelősen, türelmesen, odafigyelve elkészíteni az alkatrészeket és az elkészült játékok MÉG ámulatba tudják ejteni őket. Nekünk, öreg-örök gyerekeknek marad az összeszerelés öröme - mint gameplay - a piciknek meg az elkészült játékok öröme. Végülis, egy jó családban ez a kettő remekül ki tudja egészíteni egymást.

Az előbb “tananyagokat” említettem, és nem is véletlenül: ugyanis a LABO nem csak az építésről és az önfeledt játékról, hanem a felfedezésről is szól. A szoftver nem leplezetten bíztat arra, hogy bátran tekintsünk be a gépháztető alá, ismerjük meg az építményünk működését, mind hardveres, mint szoftveres szinten. Ezutóbbit olyannyira, hogy a Toy-Con Garage menüpont alatt egy mini programozás alapozó kurzust találunk, ahol mi magunk alkothatunk bizonyos feltétel-rendszereket és ezek alapján befolyásolhatjuk a kis ketyeréink működését.

Ez itt a félkész zongorám

Oktatói szemmel - McMackó PhD jelentése

A LABO név nem véletlenül riffel a laboratórium kifejezésre. A játék ugyanis tényleg egy kész laboratórium, amely alapszinten megtaníthat grafikus programozása, a logikai feltételek alkalmazására, sőt, a fedél alá tekintve az egyes szenzorok működését is elmagyarázza gyereknyelven. Ezek a szakaszok jó ritmusban, látványos grafikai reprezentációkkal mutatják be például a gyorsulásérzékelő és a giroszkóp szenzorfúzióját. Ilyet gyerekjátékokban még nemigen láttunk, bizonyos szempontból már ez a remek, szemléletes oktatómód  igazolja a LABO-koncepciót. Keményvonalas játékosként pedig a fogaskerekek közé való betekintés abban is segíthet, hogy egy picit jobban értékeljük a Switch felépítettsége mögött rejlő potenciált...

Emellett nem csak az építményeink, hanem a Switch egyes elemei is bemutatásra kerülnek, ezen keresztül fizikai összefüggéseket, lecsupaszított alapfogalmakat csepegtet a szoftver az arra fogékonyak tudatába. Az egész kedélyes hangulatú négy fős beszélgetéseknek van álcázva (főszerepben: Gerry professzor, a bohókás papóca, Lerna, az középkorú tanárnéni és Plaise, a mindig kíváncsi nebuló… ja és a tisztelt játékos) melyben minden témát részletekbe menően kitárgyalnak. Érdemes ezeket a beszélgetéseket elolvasni, mert egyrészt valóban érdekesek, másrészt az általunk megépített karton-ketyerék nem teljesen triviális felhasználási területeire rávilágítanak. Például, hogy a távirányítós bogárkánknak van “önjáró auto” funkciója. Vagy hogy a zongoránkból miként varázsolhatunk többfunkciós szintetizátort.

Így javítsd a LABO-dat

Akármekkora odafigyeléssel és óvatossággal is próbáljuk összeszerelni a kis interaktív dobozkáinkat, könnyen előfordulhat, hogy félrehajlik egy-egy alkatrész és akkor bizony oda a mókának. Ez történt nálunk is, amikor a gyerekek jelezték, hogy 10 perc távbogár használat után seggreült a motyó - ugyanis az egyik lába valószínűleg a kivételt követően meghajolt és ezért nem tudott huzamosabb ideig talpon maradni. Aki találkozott már felspannolt gyerekekkel, akitől hirtelen elveszik a játékát, azt tudja, hogy nem kifejezetten kellemes eseményről van szó. Mit lehet tenni - a fogyasztói társadalom virágkorában egy különösen szokatlan dolgot: megjavítani. Nyugalom, semmi bonyolult, nem szükséges hozzá komolyabb skill, mint az egyes karton-köcöllék összerakásához.

#1: Első körben keressük meg az elgyengült pontot.

#2: Keressünk valami vékony, de merev, sík felületű anyag darabot - lehet gyufa, fogpiszkáló, vagy akár használaton kívüli simkártya darab is - én ezt a kis fadarabot használtam.

#3: Egy kis darab ragasztóval fogjuk oda a kartonlaphoz úgy, hogy lehetőleg merőleges legyen a behajolt vonallal. Tádá, kész is vagy vele.

Annak ellenére, hogy a LABO célközönsége nehezen behatárolható, a klasszikus videojátékokhoz furcsán kapcsolódó (főleg, hogy egy klasszikus játékkonzollal működik) valamint a kartonpapír nem minden szempontból tűnik a legjobb anyag választásnak (ennek ellenére nem tudnék releváns alternatívát mondani helyette) egy roppant különleges, élvezetes és tanulságos móka. Ha van a családban gyerkőc, legrosszabb esetben csak a végeredményt, de azt biztosan imádni fogja. Minket, öreg kópékat pedig az összeszerelés “játékmenete” szögezhet oda a kis munkaasztalunkhoz sok-sok órára - persze, csak ha van hozzá affinitásunk.