Dark Souls-ból sosem elég, gondolhatnánk három plusz egy Demon's Souls rész, no meg a ráadás Bloodborne után, de vajon tényleg jó nekünk, hogy hét év után 2018-ban ismét Lordran földjére léphetünk? Nos, attól függ, kiről is beszélünk.
Ha felidézzük a 2011-ben született legendát, amely a közhiedelemmel ellentétben nem találta fel a spanyol viaszt, viszont az európai jellegű dark fantasy máz alatt rejlő japán jellegével és notórius nehézségével megannyi csodálatos mémet, legendás videót, és magát Soulslike-nak tituláló játékot ihletett, akkor megrohannak a kedves emlékek. Emlékek a gyönyörű és könyörtelen világról, a nyugtalanítóan kacarászó félőrült NPC-kről, a Capra Demonról és a két kutyájáról, a vörös fantomokról, Sen's Fortress csapdáiról, az Anor Londo ablakpárkányáról nyilazó lovagról, a kripta vaksötétjében lesben álló borzalmakról, a festményben rejlő vidékről és annak békés lakóiról... Aztán visszakúsznak az emlékek Blighttown konzolon különösen diavetítésszerű pillanatairól, a botrányos és rajongói Dsfix-szel rendberakott PC portról, és a helyenként kissé avitt látványról is.
A Dark Souls Remastered gyakorlatilag ugyanaz a játék, ami 2011-ben volt, csak a QLOQ csapata némiképp korszerűsítette (ők újították fel például a Dragon's Dogmát is). Legnagyobb erénye, hogy a PC, PS4 és Xbox One tulajok végre egyaránt stabil 60 FPS-sel és akár 4K-s felbontásban játszhatják: PS4 Pro-n és Xbox One X-en 3200x1800 a felbontás, PC-n ez tovább emelhető. Különösen a fantasztikus animációk folyamatossága láttán érezni a 60 FPS varázsát, de valamennyi összecsapás egészen más élmény így, pláne az ilyesmire érzékenyek számára. PS4 Slimen natív 1080p-ben játszva is jól látható az a sok apró és az eredeti művészeti irányt érintetlenül hagyó változtatás, mint a feljavított effektek és az új bevilágítás, a helyenként nagyobb felbontásúra cserélt textúrákon és a szinte minden felületen megfigyelhető texture mapping-ről, vagy a post-processing effektekről nem is beszélve.
Kiválasztott élőhalottunk hollowként mazsolaszerű ábrázata a korábbinál is szottyadtabb, a fáklyák nagyobb lánggal lobognak, a többnyire bossokhoz vezető „ködkapuk” felszínén új volumetrikus köd gomolyog, a Firelink Shrine-hoz érve pedig megfigyelhetjük azt is, hogy a korábban mozdulatlan fűszálak lengedeznek a szélben, és a tábortűz körül is kavarog némi füst. A falakat felépítő téglák a parallax occlusion mapping által keltett térbeli hatás miatt szinte kiugranak a falból, a csatornákban pedig nyirkosságról árulkodva csillognak, a korábban mosottas HUD elemei is tűélesek, Sif és a Taurus Demon pedig kellően bozontos.
A remaszter teljesítményének új fokmérője meglepő módon nem a most már tényleg stabil 60 FPS-sel futó Blighttown, hanem Sif koma lett, akinek bundájától még a konzolverziók közül momentán legjobbnak kikiáltott Xbox One X is fél térdre ereszkedve köhög ki jobb esetben 40 FPS-t. Szintén Sif-nél vették észre páran, hogy Xbox One X és PS4 Pro konzolokon hiányzik az átvezetőjében kihangsúlyozott Hold az égboltról, de az ehhez hasonló bugokat remélhetőleg mielőbb javítják majd.
A PC-s újragondolás is végre nagyjából olyan, amilyennek eredetileg lennie kellett volna, például most már lehet állítani a felbontást (régen a rajongói fix .txt fájljában állítgattuk), meg pár hasonlóan alap grafikai beállítást, mint a motion blur vagy az élsimítás, de ezeket leszámítva nincs lényegi változás. Olyannyira nincs, hogy a PC-s tábor kimondottan elégedetlen, hiszen kétségtelenül többet is ki lehetett volna hozni ebből a verzióból, de szinte valamennyi platformon megfigyelhető az a vélekedés, hogy ez remasternek talán kicsit kevés, patch-nek meg kicsit drága, ráadásul több régről ismert bug is változatlanul köszön vissza benne. Szerintem (és a Digital Foundry-s videók tanúsága szerint is, amiket a cikk megírása előtt végignéztem) épp attól végzett jó munkát a QLOQ, hogy bár észrevehetőek, mégsem verik ki az ember szemét a változtatások, és alighanem az lehetett a vezérelv a ráncfelvarrásnál, hogy az minél kevésbé „rondítson bele” az eredeti játékról élő emlékeinkbe.
Ettől még jogosan merül fel sokakban, hogy ha a Remastered kiadás a nyilvánvalóan komoly fejlődést hozó nagy felbontáson és a fix 60 FPS-en túl csak nüánszokban tér el az eredetitől, érdemes-e újra megvenni. Ezt ki-ki döntse el magának a korábbi kiadások és a framerate számok tükrében, mindenesetre csak a technikai oldalt nézve akiknek igazán megéri lecsapni rá, azok a konzol tulajok, és persze mindazok, akiknek eddig kimaradt a játék. A PC-s tábornál a kiadó is érezhette, hogy annyival azért nem nyújt többet ez az újrakiadás, mint a rajongói modok által rendberakott és feljavított Prepare to Die kiadás, ezért akinek az már megvan, 50% kedvezménnyel, 20 euróért veheti meg a Dsfix verziót valamelyest azért lelpipáló Dark Souls Remastered-et.
Szép gesztus lett volna inkább konzolon ennyiért árulni, a PC-seknek meg a korábbi vállalhatatlan kiadásért tanúsított bocsánatkérésképpen ingyen odaadni, de nyilván tudták a Bandai Namconál, hogy így is venni fogják, mint a cukrot, ezért hülyék lettek volna ingyen adni. A döntésüket valamelyest igazolja, hogy a szebb látvány mellett néhány későbbi DS-játékból átemelt kényelmi funkció is hozzájárul a jobb mazochista élményhez, például most már NPC-khez visszatrappolás helyett lehet a tábortűznél covenantet váltani, illetve a tárgymenüben egyszerre több tárgyat elhasználni. A legnagyobb dolog persze a korszerűsített multiplayer, a jolly cooperationt borzasztóan megkönnyítő, Dark Souls 3-ban használt jelszórendszer átvétele, és az online játékosok maximum létszámának 6 főre emelése. Ennek fényében az újrakiadás talán legnagyobb erénye a Dark Souls feltámasztása, hiszen a felpezsdült online közösségnek hála Lordran számos rejtekutat és sötét tikot rejtő izgalmas világa ismét megtelt élettel, már ha a sok benne szaladgáló, és olykor egymás világába átlépő chosen undead jelenléte életnek nevezhető.
A Prepare to Die kiadás új területeit is tartalmazó Dark Souls Remastered jelenleg minden platformon a definitív kiadása a From Software legendás(an könyörtelen) játékának, amely ugyanakkor olyannyira hűséges mása az eredetinek, hogy a sajátos képi világgal és hangulattal egyetemben annak legtöbb hibáját is megőrizte. Ez ugyanaz a játék, amely 2011-ben sokunk lelkét hónapokra elnyelte, a régi trükkök ma is ugyanúgy működnek benne, viszont sok olyan első ránézésre nem nyilvánvaló erénye is van, amelyek miatt 2018-ban is érdemes visszatérni Lordranba. Ez lehet az ismét aktív közösség, a régi traumák újraélésének vágya, vagy a tény, hogy a nagyszerűen öregedő Dark Souls dizájn és művészet szempontjából máig egy olyan kiemelkedő alkotás, amelyet feltétlenül érdemes pótolnia mindazoknak, akik eddig ellenálltak a Nap dicsőítésének.
***Dark Souls Remastered | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One
Kiadó: FromSoftware, BANDAI NAMCO Entertainment | Fejlesztő: QLOC
Megjelenés: 2018. május 25. | Ár: 11.990 Ft (PSN)***