DebrisKapszula

A vízalatti helyszín, mint hátborzongató környezet nem újdonság a videojátékok világában (sem), hiszen ezt lovagolta meg többek között az elmúlt évek egyik legjobb belső nézetű horrorja, a SOMA is. Még virtuálisan is nyomasztó tud lenni az a tudat, hogy több milliárd köbméter választ el bennünket a felszíntől, ehhez pedig nem feltétlenül kell a négy fal között lennünk: a Debris már az első pillanattól kezdve behajít bennünket az óceán mélyére egy balul elsült búvárküldetést követően.

Félreértés ne essék: a Debris nem horrorjáték, inkább egy belső nézetű narratív kaland, melyben egy promóciós filmet forgató háromfős búvárcsapat egymástól elszigetelt tagjai próbálják megtalálni egymást - meg persze a kiutat. Mi Ryant alakítjuk, akit egy női társ, Sonya igyekszik segíteni egy távirányítható tintahallal, ez a robot adja ugyanis a fényforrást, illetve a túléléshez szükséges energiát. Energiát? Azt bizony, hiszen a víz alatt nem bírjuk ki bármeddig - pláne úgy, hogy futurisztikus fegyverünk, amely jelzőfényt és energiatöltetet is képes lőni magából, szintén ezt használja. Még szerencse, hogy a történet legfőbb mozgatórugójának számító különleges, meteorból származó törmelékek - innen a cím - képesek feltölteni bennünket. Ennek megfelelően az erőforrásmenedzselés inkább csak egy ötletes hangulati elem, a tényleges játékmenet során egy-két akciódúsabb szituációban tudunk csak legfeljebb kifogyni.

Utóbbiakból egyébként nincs sok, ami nem is baj: nem különösebben nagy kihívás lassan mozgó halakra és cápákra lövöldözni. Az viszont már sokkal inkább, hogy a Debris - mint játék - kegyetlenül unalmas és vontatott. Az esetek többségében csak sodródunk az ismeretlen cél felé, amit ritkán dob csak fel egy-egy "lopakodós" vagy lövöldözős szekvencia. Az igazi probléma pedig az, hogy a környezet borzasztóan egysíkú: a sarkvidéki helyszín miatt a jégpáncél és sziklák övezte pályaszakaszokat ritkán dobja csak fel valami növényzetre emlékeztető elem. A február végén megjelent 2.0-s verzió annyiban jobb, hogy lehet kooperatív felállásban is játszani, ahol az egyik játékos a robotot irányítja, így legalább az olykor elég idegesítő AI-t nem kell elviselni. És talán a rejtett üzenetek megkeresésére is nagyobb így a motiváció a nagy sötétségben.

Ha valami miatt mégis lehet ajánlani a Debris-t, az a befejezés, meg úgy összességében a Nagy Kép. Nem vitás, hogy a Moonray játéka tipikusan horrorisztikus megoldások nélkül is tartogat hátborzongató szakaszokat és beszélgetéseket, sőt, még egy-két emlékezetes WTF-momentumot is. A háromórás sztoriban ráadásul néhány döntési szituáció is van, így négy különféle befejezést is meg lehet nyitni - csak ne kéne végigszenvedni miattuk az egész játékot...

A Debris tipikus példája annak, ahol gameplay képtelen felnőni az alapkoncepcióhoz: hiába az izgalmas alaphelyzet, a jó párbeszédek és a csattanós végkifejlet, amikor épp nem történik semmi, az borzasztóan egysíkú tud lenni. Márpedig a víz mélyén ez elég gyakran előfordul...

5 / 10

***Debris | PC

Kiadó / Fejlesztő: Moonray Studios

Megjelenés: február 26. (2.0) | Ár: €19.99***