[Teszt] God of War

God of War

dragCsető Zsolt2018.04.12. 09:00
Ez már nem God of War.

Ha rendszereznénk a franchise legújabb felvonása kapcsán eddig elhangzott kijelentéseket, nagy valószínűséggel ez végezne az első helyen. Nem is nagyon tudok hibáztatni emiatt senkit sem: új mitológia, megújult prezentáció és apává átvedlett Kratos - változások egész sora látszódik már a felszínt kapargatva is.

Mégis van egy pontja az új God of Warnak, ahol ezek a gondolatok hirtelen végérvényesen tovaszállnak. Egy jelenetsor, ami a helyére tesz mindent, és amely akkora katarzist hordoz magában, amilyet évente tényleg csak egy-két alkalommal kapsz videojátéktól. Nem titkolom, én kis híján úgy sikítottam, mint egy kislány - ez az a pont, ahol végleg a "helyére kattant" nálam a God of War.

A fenti bekezdés kissé titkolózóan hangzik, de valójában a God of War is épp ilyen: eposzhoz illő módon rögtön az események középpontjába csöppenünk, nem kapva különösebb magyarázatot arra, hogy mit keres Spárta Szelleme immáron Midgardban. Szép lassan azonban minden kibontakozik, ez az élmény pedig abszolút szerves része a God of Warnak. A játék lényegében mindent alárendel Kratos és fia, Atreus kapcsolatának, akik kezdetben borzasztó távol vannak egymástól - nem véletlenül. Lassacskán persze ez megváltozik, méghozzá többnyire valós időben, a God of War ugyanis lényegében egyetlen húszórás jelenet, vágások és átvezetők nélkül. Ez a fajta dinamizmus nemcsak a karaktereket és az ő kapcsolatukat hozza sokkal közelebb a megszokottnál, hanem elképesztően immerzívvé is teszi a játékot - élményszinten pont olyan kiemelkedő az új rész, mint a régiek, ami a teljesen újragondolt koncepció tükrében mindenképpen nagy dicséret.

A sztoriba mélyebben nem mennék bele, mivel tényleg nem szeretnék lelőni semmi apróságot Kratos és Atreus utazásából, ezért inkább rátérnék a játékmenetre - úgyis van mit mesélni bőven. A legfőbb változás, ami már az eddigi videókból is kiderült, hogy az új God of War már sokkal inkább akció-RPG, mintsem nagyszabású hack and slash - ez egyaránt igaz a játékrendszerek felépítésére és a harcokra. Utóbbiak teljesen újra lettek gondolva: a rögzített kamerát dobták a Santa Monicánál és váll feletti nézetre cserélték, emellett a dinamikájuk is teljesen más, leginkább talán a Dark Souls-játékokat idézi a pajzshasználattal, az oldalazással és a - már régen is nagyon hangsúlyos - jól időzített kitérésekkel. Nem győzöm azonban hangsúlyozni, hogy ez csak a kiindulási pont, amennyire faéknek tűnik ugyanis az első egy-két óra alapján a God of War, olyannyira kivirágzik a történet előrehaladtával. Érzésem szerint itt kissé elmérték magukat a fejlesztők, meglehetősen lassacskán fedi fel ugyanis a játék a harcrendszer mélységeit: nagyjából a sztori felétől mondhatjuk azt, hogy a harceszközök, a támadások és az ellenfelek sokrétűségben méltó az új rész a God of War névhez. Odaáig azonban kissé repetitív tud lenni a játék az összecsapásokat tekintve, ami talán a legnagyobb hibája az új résznek. Még szerencse, hogy idővel ez elillan, aki pedig az elődök pörgősségét és a tucatjával támadó ellenfeleket hiányolta az eddig látottak alapján, az megnyugodhat: ezek sem hiányoznak. Ráadásul az új megközelítésnek hála bejöttek olyan újdonságok is, mint a célzás és az eldobható fegyverek, valamint a segítőtársként jelenlévő Atreus képességei, melyek alaposan kibővítik az eszköztárat.

Valahol persze érthető, hogy gameplay szinten ennyire komótosan indul be a God of War, új játékelemek egész sorát hozták be ugyanis a fejlesztők - az "RPG-sítés" például sokkal inkább jellemző a játék felépítésére, mint magára a harcrendszerre. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindenben változott a God of War az elődökhöz képest: kapásból elkülönülnek például a tapasztalati pontok és az általános fizetőeszköz, a tört ezüst. De akad itt több oldalnyi képességfa, több lépésben fejleszthető rúnák (varázsképességek) tucatjai, kismillió különböző erősségű és ritkaságú páncélszett, valamint több lépcsőben tuningolható és bűbájokkal felvértezhető felszerelések is. Nem szeretném átvenni sem a játékbeli tutorial, sem pedig a kézikönyv szerepét, ezért részletesen nem mennék bele, hogy ezek hogyan is működnek. Ennél ugyanis sokkal fontosabb, hogy ez az "RPG-light" megközelítés tökéletesen illeszkedik a koncepció egészébe: átgondolt és hangsúlyos, ugyanakkor szórakoztató és egyáltalán nem tolakodó elemei ezek a God of Warnak. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonságpontok rendszerének hála mindenki a játékstílusához és képességeihez illeszkedő buildet építhet, amire a korábbi epizódok egyáltalán nem adtak lehetőséget.

Az erőteljes koncepcióváltás a játék felépítésén is abszolút érződik, az eddigi részek linearitását ugyanis egy sokkal nyitottabb megközelítésre cserélték a fejlesztők. Félreértés ne essék: a God of War nem open world játék. Sokkal inkább a Dark Souls-párhuzamot lehet itt is elővenni: egy alapvetően pályákra szabdalt, de mégis összefüggő és nagy kiterjedésű világot tessék elképzelni, amiben szabadon kalandozhatunk - feltéve persze, hogy rendelkezésünkre állnak a megfelelő felszerelések, amik az egyes területek megnyitásához szükségesek. Ennek megfelelően a játék telis-tele van felfedeznivalókkal: Atreus nem egyszer elsüti Kratos-nak hajókázás közben a "nézzünk szét, nem sietünk!" mondatot - nem véletlenül, a skandináv hitvilág birodalmai ugyanis tényleg rengeteg titkot rejtenek. Elég csak megnézni a játékbeli térképet, a küldetéslistát és a gyűjtögetnivalókhoz kapcsolódó statisztikákat, melyek jókora részt foglalnak el a menüből - még mellékküldetések is vannak, így aki szeret szó szerint elveszni a játékokban, az itt is megkapja erre a lehetőséget. Ez a fajta felfedezés és backtracking-lehetőség is olyasvalami, ami korábban szinte egyáltalán nem volt jellemző a God of Warra, mégis azt mondhatjuk, hogy jól áll neki - arról nem is beszélve, hogy kiválóan mélyítik a mitológiai hátteret is.

Ha már mitológia: Arteusnak ilyen szempontból is nagyon fontos szerepe van, egyfajta "mesélőként" ugyanis rengeteget megtudhatunk tőle a háttérvilágról, ami nagyban segíti a beleélést, valamint a cselekmény megértését. Midgard és a többi birodalom vizuális megvalósítása pedig szemet gyönyörködtető: a Sony Santa Monica csapata már a harmadik generációban bizonyítja, hogy remekül értenek egy platform határainak feszegetéséhez. (Kezdetben ugyan a normál PS4-en produkált zavaró framerate-ingadozásokat a játék, az azóta érkezett két patch azonban szerencsére javított ezen, a fejlesztők pedig a nulladik napra is ígérnek hasonló javulást, így remélhetőleg a megjelenésre teljesen rendben lesz ilyen tekintetben a játék - pláne PS4 Pro gépeken.) Amiben talán elmarad az elődöktől az új rész, az a monumentalitás. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez "God of War skálán" értendő: óriási helyszínekből, ámulatba ejtő látképekből és nagyszabású harcokból továbbra sincs hiány. Érezhetően ritkábbak azonban a gigantikus méretekkel operáló jelenetek, ami részben persze a kötöttebb operatőrnek, a QTE-k szinte teljes elvetésének, illetve a kevesebb megalomán bossharcnak tudható be. A látvány és a prezentáció színvonala azonban így is kiemelkedő - sőt, talán a legjobb a platformon.

Az új harcrendszer tehát - még ha némi kezdeti türelemmel is, de - működik, az újfajta felépítés szintén bevált. De vajon mi a helyzet az új Kratosszal? Nem titok ugyanis, hogy a spártai jócskán megváltozott, mióta végzett az Olümposz isteneivel. A korábbi részekben a főszereplő egyértelműen antihős volt, annak minden pozitív és negatív hozományával, az új God of Warban azonban már jóval árnyaltabb a kép. Azt nem mondom, hogy egy új oldalát mutatják be Kratosnak, aki ugyanis ismeri a franchise komplett cselekményét (beleértve a mellékszálakat), az átélhetett már néhány egészen érzelmes pillanatot az apai vonalon. Az új God of War kimért, higgadt Kratosa azonban mégis egy teljesen új szint, a karakter zseniális elmélyítése, akinek minden egyes szaván érződik a múlt elképesztő terhe. Fontos, hogy Atreus nélkül ez az egész egyáltalán nem működne: a két karakter közötti dinamika azonban a játék egyik legjobb eleme, amire csak rádob egy lapáttal a már említett folyamatos, ugyanakkor komótos, filmszerűre vett operatőri megközelítés, az izgalmas cselekmény és a kiváló színészi teljesítmények.

Oké-oké, elhangzott egy csomó király dolog, a felütést azonban még mindig nem tisztáztuk. Akkor ez most God of War vagy sem? Nos, ha a kérdésed magára a játékélményre irányul, akkor a válasz az, hogy nem: a PS4-es rész sokkal inkább a franchise újraértelmezése. Vagy ha úgy tetszik: továbblépés egy tökélyre fejlesztett és végletekig kizsigerelt koncepciótól valami frissebb felé. Azok a dolgok azonban, amik a God of Wart God of Warrá tették, továbbra is megvannak. A mitológiai körítés. A karakteres főhős. A felfedezés, a harc és az ötletes fejtörők tökéletes egyensúlya. A monumentalitás. A brutális kivégzésekkel fűszerezett, látványos harcok. Meg persze az az ominózus jelenet, ami végleg megalapozza a God of War név létjogosultságát...

A továbblépés szükségszerű volt, a God of War pedig hiba nélkül abszolválta a váltást: elsőre nagyon másnak tűnik, mint az eddigiek, szép lassan azonban megmutatja, hogy minden benne van, ami miatt a franchise-t szeretni lehet. A Sony Santa Monica nagyot kockáztatott azzal, hogy újfajta megközelítést és ennyi új játékelemet alkalmazott, a nap végén azonban azt mondhatjuk, hogy bevált a recept: legutóbb a 2005-ös első résznél érződött ennyire frissnek God of War-játék.

Pontosan
9
God of War | Platform: PS4
Kiadó: Sony | Fejlesztő: Santa Monica Studio
Megjelenés: 2018. április 20.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

9 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

21 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==