Peter Moore és a PlayStation 3

Oldern2007.05.17. 01:30

Peter Moore-t hallgatni / olvasni mindig öröm: az Xbox üzletág ura tapasztalt veteránként (annak idején a Sega amerikai divíziójának elnöki pozíciójából igazolt át) osztja az észt és a pofonokat. A Next Generation interjújában a kurrens X360-történések mellet a konkurencia is terítékre kerül. Összefoglalunk.

Kezdjük talán a legérdekesebbel: Peter Moore szerint a Dreamcast-el hasonló hibákat követtek el ők ("Fájdalmas visszaemlékezni azokra az időkre - mindent elterveztünk, és nagyon nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szerettük volna..."), mint amit most a Sony marketingesei: a szolgáltatást elfelejtik a vásárlók igényeihez igazítani, és a konzolnak nem sikerült betöltenie azt a szerepet, amit szántak neki. "Az Xbox 360-al a piac egy jól elkülöníthető szegmensére pozícionáltuk magunkat az Xbox Live, a Marketplace és a komoly játékosoknak szánt tartalmak segítségével - a Nintendo is elhelyezte magát, a könnyed szórakoztatás irányába. A Sony-nál nem látni, hogy miért is kellene PlayStation 3-at vásárolni - főleg ilyen áron. Ott van egy rakás extra lehetőség, de magával a játékkínálattal komoly problémák vannak - és ez nem a saját véleményem, hanem világszerte olvasni a különböző fórumokon."

Blu-Ray? "Azt gondolom, hogy közel sem az a helyzet, mint anno a DVD-Vhs váltásnál volt. Akkoriban a tévéd tökéletesen fogadta az új jelet - most szinte muszáj lecserélni azt is. Továbbá nem egyértelmű a Blu-Ray győzelme: talán 2008 karácsonyára már ki lehet hirdetni bármiféle győztest a formátumháborúban, de nem korábban. Mi éppen ezért akartuk mindenképpen elkerülni azt, hogy ráerőszakoljuk a vásárlókra az egyik bizonytalan sorsú formátumot."

A Sony kóstolgatása folytatódott, a Home támadásával. "Pár éve elgondolkoztunk mi is ennek a lehetőségén. Virtuális avatárt létrehozni, lézengeni, beszélgetni másokkal, zenéket letölteni, tartalmat készíteni - nem hangzik rosszul. Azonban nem voltunk biztosak benne, hogy mindenki ezt akarja. Az Xbox Live éppen ezért lett olyan, amilyen: a kommunikációra, a játékra és a gyors navigálásra lett kitalálva. A Home nagy vihart kavart a GDC-n, de más dolog bemutatni egy szolgáltatást, és milliók által használni azt. Nem biztos, hogy az emberek lézengeni akarnak."

Az Elite-ről is beszélt Moore, és a különféle változatok szükségességéről. "Nem véletlen, hogy Core és Premium csomagokkal nyitottunk. Az embereknek változó igényeik vannak, és éppen ezért vezettük be az Elite-et is. Bár túlzott piaci igény nem volt rá, mégis remekül fogy, és újabb lehetőséget kínál a leendő Xbox 360 tulajok számára - és ez nagyon fontos. Az olcsóbb változatokra pedig szükség van, főleg olyan országokban, ahol nem szívesen költenek túl sokat egy konzolra."

Peter Moore beszélt még arról, hogy a Viva Pinata sikertelenségének okát abban látják, hogy nem sikerült kellően összekapcsolni a rajzfilmsorozatot a játékkal - de nem szeretnék a jövőben sem elhanyagolni a fiatalabbnak szánt játékok fejlesztését sem. Végül egy aktuális idézet:

"Halo 3? Már idejében intézkedtünk, hogy felkészítsük a szállítókat és az áruházakat arra a keresletre, ami a játék iránt mutatkozni fog. Vannak, akik szerint mindenki a megjelenés napján (szeptember 25 USA/26 EU) akarja majd megvenni a játékot, míg sokak szerint az emberek jobban járnak, ha a nyitáskor messze elkerülik a boltokat..."

Cyberpunk 2077 mérföldkő – ez történt pénteken

Továbbá: Persona 4 Revival, Echoes of Aincrad, Undergrounded.

8 órája
1

The Adventures of Elliot: The Millennium Tales

Megközelídhető a Zelda öröksége? The Adventures of Elliot: The Millennium Tales tesztünkből kiderül!

21 órája

Onimusha előbb, ONTOS később – ez történt csütörtökön

Továbbá: Remothered, Company of Heroes 3: Final Stand, The Alters: Last Variable, Dune: Awakening

1 napja
8

PlayStation Plus: a júliusi hármas

Modern csataterekre hív a kötelesség. Majd a királyért szállhatunk harcba. Végül egy kis 16-bites szerepjátékban nosztalgiázhatunk.

2 napja
2

Digitalizálna a Microsoft, új Metroid a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Code Vein II, PS3 + PS Vita PS Store, Wild Wild Eden.

2 napja
17

2028-ban megszűnnek a lemezes kiadások

Egy korszak lezárul. A SIE bejelentette, hogy 2028-tól nem lesz többé lemez a PlayStation konzolokra érkező játékok fizikai kiadásaiban.

2 napja
71

Újabb Microsoft viharfelhők – ez történt kedden

Benne: IO Interactive, Arcane Studios, Guns of Eschaton, The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered, Splatoon Raiders, Nivalis Nights, Frosthaven, Turok: Origins, Anomalith.

3 napja
12

Wanderstop

3 napja
1

Bunyóval indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: Marvel Tokon: Fighting Souls, Tekken 8, Virtua Fighter Crossroads, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 napja
1

Heti megjelenések | 2026 #27

4 napja

Magic Realms - Varázsbirodalmak

Van az a típusú könyv, amelyet nem annyira olvas az ember, mint inkább magába szippant. Az olvasó a könyvet, a könyv az olvasót – aztán egy idő után már senki sem tudja biztosan, ki lapoz kit. A Magic Realms: Varázsbirodalmak – A Fighting Fantasy képi világa pontosan ilyen.

5 napja
4

Vakondok 6 - támogasd te is!

7 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

7 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

8 napja
2

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

8 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

9 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

9 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

2026.06.24.
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

2026.06.24.
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

2026.06.22.
57