Crossing SoulsTeszt

Érdekel bárkit, vagy sem, akkor is elmesélem: sikerült egy elég vicces háttértörténetet dagasztani a Crossing Souls tesztlaborba kerülését illetően. A konkrét megjelenési dátumra mondhatni ráaludtam, így jócskán megkésve írtam a Devolveres kontaktunknak, hogy „bocsi, a játék atomjól néz ki, reméljük nem maradtunk le róla”. Természetesen segítőkészek voltak a másik oldalon, de mire a program Steam verziója befutott, a szerkesztőség egyik fele vastagon játszott valami mással, a többiek pedig szimplán az érdeklődés legkisebb szikráját sem mutatták a játék irányába. Nagyon rosszul tették, ugyanis a Crossing Souls egy remek darab - mondhatni egy tripla A kategóriájú móka, durva pixelekkel kivert indie ruhába bújtatva.

Az indie kifejezés sem csoda, révén egy Sevillában működő kis csapat fejlesztette a 80-as évek amerikai popkultúrájára alapozó játékot. Már az intro olyan, mintha a Denver Dinoszauruszová (prosznyovecski, dobrová! - ahogy a csehszlovákok énekelték vala…) mögött álló stúdió rajzolta volna. A cucc pedig nem csak rajzfilmbetétekkel, hanem pop-kult easter egg áradattal zúdítja meg a kontroller mögött kamillázó gamert. Szerencsére nem csak itt gurítanak nagyot a fejlesztők, hiszen - nem elhanyagolható módon - a játékmenet is meglehetősen egyedi formát kapott. Úgy képzeljétek el az egészet, mint ha egy fél-izometrikus nézetből játszódó beat 'em uppal tekernénk, a köztes részeket pedig platformelemekkel, rejtvényekkel, minijátékokkal és rengeteg beszélgetéssel dobnák fel a készítők. A sztori sem mellékes ebben a keverékben - kis csapatunk a forgatókönyv elején egy olyan kütyüre lel, amivel a szellemvilág és az 1986 év történéseinek dimenzióit össze tudják mosni. Nem is kérdés tehát, hogy honnan jönnek az ellenségek. Az így kialakuló bunyó fő ötlete pedig, hogy minden karakter más-más jellegzetes harcmodorral bír, így ennek megfelelően kell az adott helyzetben használni a klasszikus sztereotípiák mentén kifaragott kis hősöket.

Ahogy fentebb már belengettem: a narratív szál legalább annyira fontos, mint az akció, így egy érdekes hibridet kapunk, még érdekesebb körítéssel. A pixelgrafika él és lélegzik, csodálatosan megragadva azt az esszenciát, amitől ez a látvány 2018-ban is működőképes tud maradni. A játék zenéje is észbontó. Mintha egy Spielberg film OST-je futna a háttérben, néha elmaradhatatlan synthwave-s elemekkel megbolondítva. És az egészet tetézi, hogy a program nem ér véget két-három óra alatt. Meglepően sok kontentet kapunk, ami akár 6-8 óra játékidőre is felkúszhat. Mindamellett a történet is mer bátor, olykor talán kicsit túlságosan is erős fordulatokat venni. A Crossing Souls felépítése, dinamikája is olajozott, bár vannak részek, amelyek kicsikét túl vannak húzva, akár a narráció terebélyességét, akár a harcok vagy az ügyességi szakaszok nehézségét nézem.

A fentiek alapján nem kérdés, hogy a játékot beszerzésre ajánljuk-e. Tudjuk-tudjuk, pixelgrafikával már teli a pince meg a padlás is, de a Crossing Souls mégis annyira egyedi és annyira izgi, hogy bátran ajánlott mindenkinek, akit megérint a fenti kotyvalék. Kicsit csodáljuk is, hogy miért nem érkezett nagyobb csinnadrattával. Viszont az most már szinte biztos, hogy a Devolvernél arany kezű komék válogatják össze a legínyencebb indie címeket, kíváncsian várjuk mi gurul ki következő alkalommal az indie-inkubátor hangárából.

***8/10

Crossing Souls | Platform: PC (tesztelt), PS4

Fejlesztő: Fourattic | Kiadó: Devolver Digital

Megjelenés: 2018. február 13. | Ár: 15 EUR***