Dissidia Final Fantasy NTTeszt

A régi szép időkben, mikor a klasszikus Final Fantasy ATB rendszereiben adogattad ki a parancsokat, elmerengtél azon, milyen jó lenne kicsit közelebbről megélni, min mennek keresztül a hőseid egy ilyen harcban? Ez a te szerencsés napod, ugyanis a Dissidia: Final Fantasy NT pontosan ezt nyújtja: csokorba gyűjti a legendás széria valamire való karaktereinek legjavát és egy kellően bugyuta sztori apropóján egymásnak ereszti őket. Teszi mindezt egy brawler keretein belül, ami kicsit hack&slash, kicsit Smash Bros és egy nagyon picit még Final Fantasy is.

Bővebben: 3-3 játékos esik egymásnak egy szép tágra szabott pályán, ami elsőre egy kellően kaotikus fogócskának tűnik. Na jó, másodszorra is. A szereplők kétféle paraméterrel, a jól megszokott életerővel és az annyira nem megszokott bátorság pontokkal vannak felvértezve - ennek megfelelően kétféle támadással tudják egymást bántani: nem meglepő módon az egyikkel a hápét, a másikkal a bátorságot lehet csorbítani. És itt jön a csavar: amíg a bátorság szintünk alacsonyabb, mint az ellenfélé, addig az életereje (s ezáltal az élete, ha!) kvázi biztonságban van, ellenben ha kellően begyávítottuk (érti a képes beszédem, ugye?) akkor már annyira nem. Emellett lehetőség van klasszikus summonok megidézésére: Ifritek, Bahamutok… igazi Final Fanservice ez, kérem.

Ez így még nem is hangzana rosszul, viszont szerencsétlen karakterünk igen lomha, ha arról van szó, hogy ott azt a másik csenevészt jól pofán kéne verni. Sajnos főként a közelharcra specializálódott harcosoknál fájó igazán ez a fajta rugalmatlanság (irreszponzivitás, ha úgy tetszik) - gyakran előfordul, hogy a hajlandóságunkat nem tudjuk megfelelően a játékba implementálni, ami egy olyan cím esetében, amit a készítői eSportra szánnak, nem veszi ki túl jól magát.

Folytatva kicsit az árnyékos oldal mustrálását: sajnos az egyjátékos tartalmakkal nincs eleresztve az egyszeri single player. Van egy sztori mód, ahol különféle tokenekkel (memoria-nak hívják) fizetve lehet előrehaladni a történetben - ellenben tokeneket kizárólag úgy tudunk szerezni, hogy toljuk a random harcokat. Magyarul: ahhoz, hogy ki tudjuk oldani a sztori mód elemeit végig kell grindelni egy rakás meccset. Ráadásul a sztori mód kioldható szeletkéi többnyire csupán rövidke kis videok, ami igazából nem motivál különösebben arra, hogy végeláthatatlanul belemerüljünk abba a kvázi egyféle játékmódba.

A játék elindítását követően a szembeköszönő Tecmo logó már egyfajta garancia arra, hogy nem érdemes retinaégető látványt várunk - és valóban (naná, félig-meddig egy Vita portról van szó). Amellett, hogy a karaktermodellek egészen vállalhatóak, a helyszínek inkább az előző generációt idézik. Cserébe a képfrissítés szép folyamatos (nem tudom megmondani, hogy mennyire 60 fps, sajnos a szemem nem a Digital Foundry), mindenesetre a PS4 jócskán többre képes ennél. Dehát szegény Tecmoék sose voltak túl nagy tecmokraták.

A Dissidia Final Fantasy NT igazából online állja meg a helyét, leginkább akkor, ha vannak (kellő türelemmel és rajongással megáldott) barátaid, akikkel hajlandók vagytok hosszú órákat beletenni a rendszer alapos kiismerésébe. Nekem, főként egyedül játszó árkád játékosnak, a nem kifejezetten barátságos harcrendszere ezen hajlandóságot jócskán visszarántotta, pedig igazán kedvelem a Final Fantasy univerzumot.