[Teszt] Monster Hunter: World

Monster Hunter: World

ne5hVáradi Dániel2018.02.01. 08:00

Alig néhány perc elég hozzá, hogy az ember rájöjjön, a Monster Hunter: Worldben minden az idő körül forog. Mindössze 30 perc is elegendő volt, hogy megalkossam a tökéletes szörnyvadászt (egészen pontosan ennyi idő után hagytam fel a karaktergeneráló pontjainak nyektetésével) és csupán negyed óra után már a mindig hűséges macskadét is elnyerte végső formáját. Ezután pedig kezdődhetett a tényleges versenyfutás az idővel.

Történetünk szerint a ház nagyságú monstrumok vadászai útra kelnek, hogy az ismeretlen régiók új veszélyeivel dacoljanak. A Monster Hunter World a népszerű Shin Sekai (vagyis Új Világ) forgatókönyvet követi, ahol a megnövekedett kihívással egyenes arányban bíznak a szereplők a sikerben és elismerésben is. Ez persze nem meglepő módon olyan ellenfelekkel állít majd szembe minket, akik első pillantásra legyőzhetetlennek tűnnek. De a dolgunk természetesen nem ennyire reménytelen.

A korábban már említett versenyfutás a játék majd' összes elemében megvillantja hatását, olyan érzésünk lehet, mint a Fehér Nyúlnak, hogy folyamatos késésben vagyunk. Ez pedig rögtön az a pont, ahol egy nagyon lényeges dolgot tisztázni kell: nem az időkorlát a játék nagy problémája. Az kifejezetten megengedő, néha már-már el is felejthetjük a képzeletbeli stoppert, mely állandóan ketyeg. Az igazi probléma sokkal inkább a játék sok más alkotóeleme, mely az időkorláttal kiegészítve már könnyebben okozhat bosszúságot. Ezek nagysága és jelentősége nyilván nem egyetemesen megegyező vagy jelen lévő, de ezek tudatában kicsit más megvilágításba kerül az a fránya óra.

Kezdjük rögtön a Monster Hunter: World egyik sarkalatos pontjával, a harccal. Itt azonnal egy hatalmas képzeletbeli piros pontot kell kiosztanom a Capcomnak, ugyanis más hasonló játékkal ellentétben itt nem korlátoznak le minket egy kezdő fegyverre, az összes, szám szerint 14 fegyvertípus minden egyes tagja azonnal elérhető már a játék elején, így nem kell attól tartanunk, hogy egy elhibázott kezdeti döntés miatt kényszerítjük saját magunkat hátrányba. Ez pedig fontos szempont, mivel ezek mindegyike lényegesen eltérő támadásokkal rendelkezik, ezért nem árt, ha vesszük a fáradtságot és kiismerjük őket a gyakorlópályán. Amint pedig éles helyzetben is bevetjük őket, észre fogjuk venni, hogy dacára a változatos csapásoknak és kombóknak, a játék némiképp a lomhább náspángolókat preferálja. Ennek pedig nagyon egyszerű a magyarázata: a már említett időlimit miatt logikusan könnyebb dolgunk van a nagyobb alapsebzéssel rendelkező fegyverekkel, mint a gyors, technikás, de cserébe kevesebbet sebző társaikkal. Ezzel együtt a harcrendszer - ha nem is kimondottan, de - arra ösztönöz minket, hogy ne pusztán csak a fegyverünkre támaszkodjunk, állítsunk csapdákat, használjuk a különféle eszközöket, kombináljunk bombákat és különböző speciális lőszereket, egyszóval használjuk a teljes arzenálunkat.

Mielőtt azonban elkezdhetnénk rendet vágni és végtagokat lecsapni a szörnyek között, nem árt, ha meg is találjuk őket. Ehhez pedig a viszonylag nagy területeken kell nyomokat keresnünk, melyekből aztán a felderítőlegyek gyorsan szagot fognak és vezetnek minket a prédánk felé. A dolog érdekessége, hogy a zümmögő iránytűink egyúttal alapanyagot is szerezhetnek nekünk, amennyiben elegendő információforrással látjuk el őket. Ennek segítségével a központi kutatóbázisunkon (erről kicsit később részletesebben is beszámolunk) gazdagíthatjuk a lényekről az ismereteinket. A legyek segítségükkel a későbbiekben már arra is képesek lesznek, hogy egy kósza lábnyomból egyből a monstrum fészkéig vezessenek minket, ezzel nem kevés időt spórolva meg nekünk.

Az pedig ugye - mint az már többször előkerült -, rendkívül fontos tényező. Emiatt lesz akkora jelentősége az Expedíciónak nevezett free roam opciónak, melynek során a már felfedezett területeket járhatjuk be töviről-hegyire, nem pusztán a terepadottságokat megismerve, de értelemszerűen célpontok után nyomozni, rövidítéseket felfedezni, táborokat verni - ahonnan aztán később útra kelhetünk, hogy megint csak időt takarítsunk meg - vagy a megannyi alapanyagból készleteket felhalmozni. De természetesen lehetőségünk lesz bármilyen már megismert rémmel szembe kerülni, csak ezúttal oly' módon küzdetünk velük, hogy nem zakatol a stopper.

A küldetések között a főhadiszállásra térhetünk vissza, ahol a megannyi lehetőséget kihasználva válhatunk egyre jobb és jobb vadásszá. A kovácsnál nem csak új fegyvereket és páncélokat kovácsolhatunk magunknak és apró segédünknek, de a már meglévő eszközeinket is fejleszthetjük. Ezekhez a világban található számtalan értékes alapanyagra vagy szörnydarabra van szükségünk, ráadásul bizonyos szintig a fegyverek visszafejthetőek, így a beléjük ölt nyersanyagok ismét birtokunkba kerülnek, ezáltal csökkentve a beszerzésükkel eltöltendő időt. Ha ez nem lenne elég, a megfelelő NPC-ktől kisebb megbízásokat (bounty) vállalhatunk, melyek teljesítésével a páncélok fejlesztéséhez szükséges pontokat halmozhatjuk fel. Ezen apró feladatok ráadásul végtelen számban felvehetőek, amire szükség is lesz, hiszen idővel már eléggé megkéri az árát a fémiparos egy-egy szintnek.

Itt azonban nem érnek véget a lehetőségek, a botanikus kertnél saját növényeket termeszthetünk, így kevésbé fogunk rászorulni, hogy emiatt is folyton expedíciókra kelljen mennünk. Ezen felül a már szóba került kutatási részlegnél ellenőrizhetjük, az egyes lényeket illetően mekkora mértékű tudással rendelkezünk, és ennek köszönhetően a felderítőlegyek milyen értékes extra jutalommal szolgálnak nekünk. A kantinban az egyes bevetések előtt egy kiadós lakomával passzív bónuszokat szerezhetünk, melyek nem pusztán több életet és staminát biztosítanak, de akár erősebb ütéseket vagy komolyabb védelmet. Ha ennyi nem lenne elég, saját kis lakterünkben a küldetések során befogott kisebb állatokkal hozhatunk létre rögtönzött állatkertet vagy kereshetjük fel az edzőteret néhány új fegyver tesztelésére. Végezetül pedig a más játékosokkal való együttműködést segítendő céhekbe verődhetünk, hogy aztán a megfelelő pillanatban a már nem is annyira idegen vadászokkal közösen csapjunk le néhány keményebb fenevadat.

A küldetések egy részéről már esett néhány szó, a Monster Hunter: World azonban bőven szolgál elfoglaltsággal mindenki számára. A kötelező sztoriküldetések mellett, a végtelen Expedíción túl vár még ránk az opcionális lehetőségek kis tárháza is. Ezek között találunk egyedi megbízásokat, amikor adott lényt kell előre meghatározott körülmények mellett levadászni, de megeshet, hogy élve kell a központba szállítani, hogy aztán ott további megfigyelésnek vethessék alá. Ha pedig még ez sem lenne elég, az igazi kihívást nyújtó Aréna mellett az időszakos események is megfelelő mennyiségű kihívást és tennivalót biztosítanak. Fontos azonban megjegyezni, hogy az igazán értékes jutalmakkal szolgáló nyomozások korlátozott számban teljesíthetőek szemben a kisebb megbízásokkal, ezért nem árt résen lenni, mielőtt idő előtt föléljük az ezekből szerezhető alapanyagokat.

Érintőlegesen már szót ejtettem a közösségi játékról, mielőtt azonban erre kitérnék, a már említett időlimithez kapcsolódó néhány apróságról is megemlékeznék. A kezdeti tájékozódáshoz és nyomkereséshez fűződő elemek mellett a játék egy másik, némileg komolyabb gátló tényezővel is készül, ez pedig a staminamenedzseléshez kapcsolódik. Alap esetben, amíg csak a területet fedezzük fel és a zsákmány után kutatunk, kiapadhatatlan a szuflánk, amint azonban harcba keveredünk, már véges mennyiséggel rendelkezik. Ez önmagában még nem is jelentene problémát, azonban a tény, hogy a maximális mértéke idővel - és a folyamatos rohangálásnak köszönhetően - csökkenni kezd, már bizony komoly taktikázásokra kényszerít. Amivel önmagában még nem is lenne baj, ám a tény, hogy a szörnyekkel való küzdelem tetemes részét teszi ki az, hogy néhány komolyabb ütés után áldozataink rendre megfutamodnak, hogy aztán újra betámadhassuk őket, majd az egész kezdődjön elölről, már árnyalja a helyzetet. Persze állíthatunk nekik csapdákat, ehhez azonban az kéne, hogy tudjuk, pontosan merre fognak iszkolni, mivel terelni nem lehet őket, valamint arra is figyelnünk kell, hogy a sorozatos ütések után a fegyverünk éle kicsorbul, ha hatékonyak akarunk maradni a harcban, rendre elő kell kapnunk a fenőkövet. Ami megint csak időt vesz igénybe. Ami miatt ismét rohanhatunk a szörnyek után, amivel tovább csökken a staminánk. Erre is van megoldás, ehhez azonban vagy a korábban elkészített tárgyak egyikét kell használnunk, vagy a csata hevében leülni a rögtönzött tábortűz mellé egy jó kis sütögetésre, hogy az így sebtében pirított kajával új erőre kapjunk. Ez azonban szintén időbe telik (még ha nem is kifejezetten sokba), ami újfent az előbb vázolt szituációhoz vezethet.

Ennyi mellékvágány után a játék online rendszeréről is kell már néhány szót ejtenem. Ez sajnálatos módon az egyik olyan pontja a Monster Hunter: Worldnek, melyben gyengébben teljesít. A gondolat, hogy folyamatosan egy maximum 16 fős lobby-ban vagyunk, ahol bármikor hívhatunk segítséget vagy betársulhatunk másokhoz, remek gondolat (ezen felül működik a már említett céhes rendszer), a kivitelezés azonban nem a legsimább. A főküldetések esetében néhány teljesen érthetetlen megkötésnek kell teljesülnie, a mellékes tennivalókhoz pedig csak abban az esetben csatlakozhatunk, ha a felhívástól számított legfeljebb 10 percen belül reagálunk. Ezen kívül a lobby rendszerben való keresgélés és váltás sem optimális, mivel ha privát partit hoznánk létre, az ehhez szükséges jelszót nem mi adjuk meg. Mi csak a lobby-n belüli küldetésekhez adhatunk kódot, ezáltal csak azokkal együtt vadászva, akikkel valóban szeretnénk. A rendszer tehát nem a legrosszabb, viszont egy árnyalatnyival komplikáltabb, mint indokolt lenne, ez pedig csak azért fájó, mert a játék valóban akkor a legélvezetesebb, ha nem pusztán egyedüli indulunk a hatalmas lények levadászására.

Ezeken kívül azonban tényleg nagyítóval kell keresni azokat a pontokat, ahol bele lehet, vagy inkább bele érdemes kötni a Monster Hunter: Worldbe. A különféle vizuális beállításoknak köszönhetően megszabhatjuk, hogy a látvány élvezzen előnyt vagy inkább a folyamatosabb akció. Bármelyik mellett is döntsünk, a játéknak abszolút nincs oka szégyenkeznie, a változatos tájak gyakorta szolgálnak csodás kilátással, a hangok esetében pedig egy-egy szörny semmiből feltörő üvöltése hallatán valóban olyan érzésünk lehet, mintha egy igazi vadászaton lennénk.

A Monster Hunter: World tökéletes nyitása az idei évnek, a komolyabb dömping előtt remek elfoglaltsággal szolgálhat hosszú-hosszú órákra. Hiszen nem elég csak gyorsan végigszaladni a veszélyekkel teli sokszínű világon, a tökéletes fegyver és legerősebb páncél érdekében bizony újra és újra rendet kell vágni a hatalmas rémségek között. Hogy a bajbajutott vadásztársakról ne is beszéljünk. Ki fog ódákat zengeni rólunk, ha az aréna közelébe se megyünk? Megannyi hasonló kérdéssel és a hozzájuk tartozó válaszokhoz kapcsolódó teendővel készült nekünk a Capcom szériájának legújabb darabja.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

8 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

20 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==