Full Metal FuriesTeszt

Akinek volt már korábban szerencséje a Cellar Door Games-féle Rogue Legacy-hoz, akkor a Full Metal Furies stílusa és színvonala sem lesz meglepetés: az előd szinte összes pozitív tulajdonsága (változatos gameplay mechanika, magas újrajátszás faktor) a srácok legújabb játékában is fellelhető, pedig... a zsáner ezúttal teljesen más. A Full Metal Furies ugyanis egy jobbfaja modernizált RPG-akciójáték brawler beat'em up hatását kelti, mely' kifacsarva ugyan, de a görög mondavilágból mazsolázta össze a történetet. Fura koncepció, de működik: az eleinte vicces setup, melyben távcsöves puskákkal és légiós fegyverekkel vadászunk drónokkal támadó Minotauruszokra - idővel komoly feladattá avanzsál és a komplexebb taktikai szemléletet is megkíván.

A legjobb az egészben, hogy a játék abszolút komolyan veszi önmagát: a négy fős kooperatív (vagy 2 karakter/single) játékmódban is végigjátszható történet stílusában, modorában és képességeiben is teljesen eltérő figurákat takar: Alex, a Fighter, Triss a Tank, Meg a Sniper és Erin, az Engineer képességeiknek megfelelően képes egyedül, vagy egymást segítve harcolni - és sajátos támadási formáiknak köszönhetően mindegyik csajszi másféleképp segítheti a továbbjutást. Persze, a felvehető pénzmagok fényében nem csak a fegyverzetük, de skilljeik (erő, ügyesség, plusz statok, elementálok, erősebb kombók) is szépen bővíthetők, amelyre a változásokkal reagáló játékmenet miatt szükség is van. A karakterek a kasztjuknak megfelelően támadnak- védekeznek - térnek ki - és használhatnak egyedi, ún. kritikus támadásokat, de ugyanakkor ügyelniük kell a cooldown idők miatti penalty-ra is. A gyakorlatban ez a pihenőidőt jelenti, amit a szintlépéseknek köszönhetően azért lehet csökkenteni, vagy helyettesíteni, de legtöbbször a társunkkal összehangolt támadásban rejlik a győzelem kulcsa.

A játék harcrendszerét tekintve meglepően változatos formákat vonultat fel: egy dolog, hogy jelzi a játékos számára, hogy az adott karakter éppen melyik hőst készül támadni, de a szívósabb ellenfelek barrierjét csak bizonyos karakter-specifikus képességekkel lehet likvidálni: előfordulhat, hogy egy banshee pajzsát csak a végtelenül laza humorú Sniperes szuperlövésével lehet leszedni, vagy a mérnök bombájával lehet hatástalanítani - és csak eztán eshetnek neki a többiek. Az egyjátékos módban természetesen ez a két választott karakterre korlátozódik, de a későbbi pályákon előszeretettel kell majd váltogatni hőseink közt - hol a kitérő/támadó mozdulataik, hol pedig a gyorsaságuk, vagy épp revive (ún. újraélesztő) képességük miatt.

A FMF folyton változó harci környezet mellett a térképen elhelyezett fontosabb és kevésbé fontosabb pályákon fellelhető ereklyékre, aranyra, szétverhető tárgyakra, illetve az ezekből gyűjthető aranyra is épít: a felvett pénzmagból a táborban mindenféle okosságot lehet vásárolni, az artifact-ok pedig vicces kiegészítőkkel látják el az amúgy is leleményes társaságot (mint pl. az ejtőernyős macska, vagy a jövendőmondó, akik alkalmasint rávezetnek a helyes irányokra). Szerencsére az arany csak részben korlátozódik a megtalálójára, így az esetlegesen gyengébb kasztokat, vagy játékosokat is viszonylag gyorsan fel lehet rángatni a megfelelő szintekre (más kérdés, hogy az egyre erősödő skillek idővel már húzós költégekbe kerülnek, ezáltal egy későn beugró karakter hátránnyal indulhat a többiekkel szemben.)

Külön pozitívum, hogy a játék sok esetben nem lineáris, sőt: egész jó útvesztőket is tartalmaz, amelyben olykor meg-megbújik egy artifact, titkokhoz vezető puzzle-darab, vagy egy-egy felszerelés lehetséges tervrajza is. Míg előbbiek általában a történetért és titkos pályákért, dimenziókapukért felelősek, utóbbiak egy-egy felszerelésünket hivatottak új tulajdonságokkal felvértezni (vagy ún. mesteri szintre emelik a már meglévő mérőszámainkat, úgymint a sebességet, a critical hit-arányt, stb.). Ezek a mellékküldetések még egy-egy elbukott misszió esetén sem tűnnek időpocsékolásnak, mert az időközben fellelt tárgyak és aranyrögök a checkpointtól való újrakezdés után is megmaradnak, így busás jutalommal kecsegtetnek a táborba érve. Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy időnként nem árt újra nekifutni a már teljesített pályáknak, mert a játék alkalmasint értelmetlenül szenvedősre vált - ilyenkor pedig csak az arany az egyetlen segítség a megfelelő szint eléréséhez.

A külcsínre egyébként nem lehet panasz: a játék pixelart a javából, de nem válik egyhangúvá, sem monotonná: az ellenfelekből mondjuk lehetett volna többféle, de a változó harci feállásoknak azért tompítják némiképp a hiányérzetet. A küldetések egyébként a sok (de nem shakespeare-i) vicces párbeszédnek köszönhetően tematikusan vannak felépítve, de a térképen való bóklászás nem mindig triviális - ellenben remek bosscsatákat tartogat, ahol nem csak a küzdőtér, de a pattern és a feladatok összetétele is folyamatosan változik. A kombórendszernek, és a stílusunkra reagáló ellenfeleknek köszönhetően a harc nem válik unalmassá, és még az alkalmanként monoton dallamokat, illetve a zavaróan bebuggoló hangeffekteket is feledteti valamelyest (amely a teszt írásakor a FMF talán legbosszantóbb hibája és a fejlesztők tájékoztatása alapján valamikor csak a premier környékén érkezik hozzá javítás).

Mindent összevetve a Full Metal Furies egész kellemes meglepetés a brawler játékok palettáján: nem tökéletes, de vicces, változatos, van benne négy fős online-offline koop és roguelike-nak sem utolsó választás.

A játékot Xbox One platformon teszteltük.