Közeleg a karácsony, a játékpiac pedig nem csak AAA játékokkal kecsegtet, hanem hanem finomságos indie jóságokkal, és remek átiratokkal. A mostani kapszula rovat kifejezetten erőteljesere sikeredett, bár azért becsúszott olyan játék is a szórásba, amely premisszája erősebb volt, mint a végső produktum minőségi nívója. Drag két játékot tesztelt a rovatban, az egyik egy remek Switch port egy remek platformer játékból. A másik egy roppant ígéretes, ám meglepően gyenge Early Access kilépő. Liquid visszatért sokadjára is az Okamihoz (Ki ne emlékezne a PS2-es kritikára? Nekem mindig a forró kakaó jut az eszembe, ha a játék nevét meghallom...), jómagam pedig a SOMA Xbox One átiratával rettegtem egy sort.
Te végül melyik címet tennéd be magadnak a fa alá?
Embers of Mirrim (Switch) - Teszt
Szó szerint özönlenek Switch-re az elmúlt egy-két évben megjelent független fejlesztések átiratai, ami két okból is pozitív. Egyrészt bőven van miből válogatnia azoknak, akik elsősorban a Nintendo gépén töltik gamerperceiket. Másrészt pedig remek lehetőség ez néhány radar alatt maradt cím számára, hogy újból felhívja magára a figyelmet - az olyanoknak, mint például az Embers of Mirrim, amely májusban mutatkozott be a PC, PS4, Xbox One hármason, de sokan elsiklottak felette.
Az Embers of Mirrim nem sokáig kertel: a szerencsére rövidre vett primitív bevezetőszakasz után hamar kiderül, hogy itt alapvetően nem a klasszikus oldalnézetes platformer játékmenetre kell számítani. Mármint félreértés ne essék: a műfajmegjelölés ennél aligha lehetne pontosabb. A klasszikus ugrándozós-gyűjtögetős koncepció helyett azonban valami mást kapunk ezúttal. Az Embers of Mirrim lényegében két különleges macskaszerű törzs összefogásáról szól egy közös fenyegetés ellen, melynek során megszületik a két lény, a Mir és a Rim egyfajta hibridje (innen a cím). A trükk az, hogy bármikor ketté tudunk válni zöld és lila félre - tulajdonképpen erre a mozzanatra épül a játék egésze.
A különleges képi világ és a látványos tájak ellenére az Embers of Mirrim színtiszta ügyességi játék, amely szokatlan irányból stimulálja agyféltekéinket, hiszen az esetek többségében külön-külön kell irányítanunk a két lényt az analóg karokkal, miután a legtöbb akadályon csak így tudunk átjutni. Szerencsére van idő bőven megszokni a mechanikát, az Embers of Mirrim nehézségi íve ugyanis kellően egyenletesre sikerült: az egyszerű és szimmetrikus alakzatokat szépen, fokozatosan váltják fel a hosszabb és kacifántosabb szekvenciák. Egy-két ponton kissé önismétlővé tud válni a játékmenet, de ezért mindig akad valamilyen új elem, ami frissít egy kicsit a mechanikán és a kihíváson.
Az Embers of Mirrim nem könnyű játék, de szerencsére maximálisan játékosbarát: egyszerű benne rontani a szokatlan irányítás miatt, ugyanakkor bőségesen adagolja a checkpointokat, így ritkán válik frusztrálóvá - egy-egy kihívást néha kell csak többször is teljesítenünk. A port minőségére sem lehet panasz - persze az eredeti verziók sem voltak kiemelkedően részletesek grafikai szempontból, de ettől még jó tudni, hogy nem lett alsóbbrendű a nintendós változat.
Ha egy olyan oldalnézetes platformerre vágysz, amely kicsit más irányból közelíti a zsánert, akkor az Embers of Mirrimmel nyugodtan tehetsz egy próbát. Nem állítja a feje tetejére a műfajt és az alapötletet sem bonyolítja irdatlan mélységekig, de ettől még egy szórakoztató és ötletes játék, melynek egyedisége mindenképpen dicséretet érdemel.
***7/10
Drag
Embers of Mirrim | Platform: Switch
Kiadó: Creative Bytes | Fejlesztő: Creative Bytes Studios
Megjelenés: december 7. | Ár: 19.99 euró***
Hello Neighbor - Teszt
Az early access intézménye az elmúlt években igen népszerűvé vált, különösen a kisebb fejlesztőknél - arról nem is beszélve, hogy az idei év talán leginkább körülrajongott játéka, a PUBG is "félkész" állapotban hódította meg tízmilliók szívét. Hiába azonban a korai bevételek és a játékosokkal "közös" fejlesztés, bizony ez is kétélű fegyver tud lenni. A Hello Neighbor sajnos kitűnő példa erre.
A Dynamic Pixels lopakodós játékában egy különösen gyanús szomszéd házában kell kutakodnunk, felfedve a pince nyugtalanító rejtélyét, mindez pedig leginkább különféle logikai feladványok egymásutánjából áll össze. Kezdetben egyszerű kulcskeresgélésről van szó csupán, ám az idő előrehaladtával egyre inkább bonyolódnak a feladványok, hamar átlépve sajnos azt a határt, ahol az ésszerű logika és a "mire gondolhattak itt a készítők?" gondolatmenet egyre kevésbé ér össze. Kicsit olyan az egész, mint egy térbeli point-and-click játék, ahol szó szerint bármi mögött ott lapulhat a megoldás, aminek sajnos az a hátránya, hogy a racionális megoldások helyett egyre többször botlik bele a játékos véletlen sikerekbe. Oké, de hogy jön ide az early access? Egyrészt ott, hogy több helyen bevallottan előnyben vannak azok, akik játszottak az alfa és béta verziókkal. Másrészt a Hello Neighbor leginkább az első egy-két napban volt csak izgalmas, ahol közösségi jelleggel próbáltak rájönni a játékosok az említett feladványok megoldására, a varázs azóta elmúlt. Gondoljatok csak a Resident Evil 7 és a legendás ujj esetére...
A fő különbség az, hogy amíg a Resident Evil 7-ből amúgy egy kiváló játék lett a demó után, addig a Hello Neighbor sok mindent nem hagyott maga után - sőt, mint játék, kifejezetten gyenge lett sajnos. A logikai bukfencek igazából nem fájnának annyira, ha a körítés rendben lenne, de - hiába az early access-alapozás - a Hello Neighbor továbbra is egy félkész játék. Az irányítás meglehetősen inkonzisztens, a fizika (ami több feladványnál is lényeges elem) borzasztóan megbízhatatlan és bosszantó, ráadásul egy rossz gombnyomással olyan gyönyörűen el lehet tüntetni bizonyos tárgyakat, hogy nekem konkrétan újra is kellett kezdenem emiatt egy fejezetet. Ami pedig a lopakodást és a horror jelleget illeti: kezdetben félelmetesnek hathat a gondolkodás nélkül lecsapó szomszéd, ám a trial-and-error szakaszok és a játék kvázi tétnélkülisége elég hamar kiöl minden feszültséget a Hello Neighborből. Kivéve azt, ami a frusztrációból ered.
Csak hogy valami jóról is essen szó: az útvonalainkból és cselekedeteinkből folyamatosan tanuló AI mellett kifejezetten tetszett a lassacskán kibontakozó és nem éppen pozitív húrokat pengető háttérsztori, illetve az igen hamar szürreálisba átcsapó körítés, melyek együttese igen sajátos hangulattal ruházza fel a Hello Neighbort. A végeredményt azonban ez sem menti meg: egy újabb játékot írhatunk fel azon címek listájára, melyek koncepcióként nagyon jól hangzanak, a megvalósítás milyenségével mégis saját magukat gáncsolják ki.
A Hello Neighbor elsőre nagy szabadságot, izgalmas jeleneteket és sok gondolkodást tartogató lopakodós-logikai játéknak indul. Hamar felfedi azonban hiányosságait is, melyek után csak a frusztráció marad - meg persze az online guide-ok, mert hogy 100-ból 99 játékos nem lesz képes önerőből végigjátszani, az szinte biztos. Ezzel pedig sajnos saját magának ássa meg a sírt...
***4/10
Drag
Hello Neighbor | Platform: PC (tesztelt), Xbox One
Kiadó: tinyBuild | Fejlesztő: Dynamic Pixels
Megjelenés: december 8. | Ár: 27.99 euró***
Okami HD PS4 - Teszt
Az Ókami eredetije nem mai játék, eredetileg PlayStation 2-re jelent meg (Japánban és Észak-Amerikában) 2006-ban és (Európában) 2007-ben, vagyis simán áll az évtizedes távolság. Nem mai darab, de ettől függetlenül továbbra is remek játék, a Clover Studio (a Platinum elődje, ha úgy tetszik) utolsó projektje a stúdióbezárás előtt, ahol Hideki Kamiya (Resident Evil, Devil May Cry, Bayonetta) ás egészen mélyre a japán mesevilágba. Az Ókami a The Legend of Zelda által ihletett kaland, ahol Amaterasu napisten farkasba oltott formáját irányítod, hogy összegyűjtsd az összes, a hatalmadat biztosító ecset-képességet, és legyőzd a mindent sötétségbe borító Orochi démont és számtalan szolgáját.
Évtizedes távolság ide vagy oda, az Ókami a sokadik konzolportnál is nagyjából ugyanazokat az erősségeket és hátrányokat vonultatja fel, mint tíz éve. Maga a játék továbbra is megkapó, és bátran ajánlható mindenkinek, aki a klasszikus Zelda formula japán mese-mitológiába ültetett változatára szomjazik - nem ok nélkül, az Ókami főhőscserével simán elmenne egy minőségi, tartalmas folytatásnak a Zelda univerzumot alaposan megújító Breath of the Wild előtti világból. A harc és puzzle-rendszer egyedi, a lehetőségeink számosak, a vizuális körítés pedig a stilizált megközelítésnek köszönhetően nem öregedett annyira rosszul (sőt: egész elfogadhatóan öregedett), mint a kor hasonló játékai.
A kurrens port legfőbb problémája, hogy az elődök valamennyi búját-baját is megörökölte. Különösen bosszantó, hogy 10+ éves távlatból továbbra sem tudták megoldani, hogy a menü játékon belül is elérhető legyen, így a kamerakezelés (ahol az X tengely alapból fordítva van belőve) újraállítása a játékból való kilépést, és a közel 20 perces intró újranyomkodását teszi kötelezővé. A probléma nem csak a kamerát, hanem a settings-menü összes opcióját érinti, érthetetlen, hogy ezt a (ha jól számoljuk) most már negyedik portban sem volt képes helyrepofozni a Capcom.
Érdemes-e most beruházni az Ókami-ra? Ha nem játszottál vele, a válasz egyértelműen igen, bevállaltan oldszkúl. nyugis, hangulatos (varázslatos!), eredeti személyiséggel rendelkező, sok játékórát kínáló akció-RPG- kalandot kapsz majd a pénzedért.
liquid
OKAMI HD | Platform: PS4 (tesztelt), Xbox One, PC***
Kiadó: Capcom| Fejlesztő: Clover/Capcom
Megjelenés: 2017. december 12. | Ár: 20 EUR
Fontos megjegyezni, hogy immáron PC-n is elérhető a játék!
SOMA: Xbox One átirat - Teszt
Frictional Games: manapság már kevés olyan horror rajongó van, aki nem ismerné a svéd csapatot, akik annak idején a Penumbrával dobbantottak, később az Amnesiaval alapozták meg végérvényesen a hírnevüket. Az indie csapat legnagyobb dobása viszont nem a historikus címeknél keresendő, hanem a közelmúltban. A SOMA lényegét Drag már jól összefoglalta annak idején a tesztjében, így nem is akarnék a remek írásba kagylókkal kivert bakanccsal belerondítani, fókuszáljunk hát kicsit az XO-s megjelenésre.
A SOMA legfrissebb (és kicsikét megkésett X-platformos) változatának legnagyobb újítása a fenyegetést kinullázó "biztonsági mód" bekapcsolásának lehetősége. Tessék! Ha eddig azért maradt ki a SOMA, mert féltél a megmagyarázhatatlanul rettenetes ellenfelektől, akkor most itt a jó lehetőség belevágni a kicsikét stresszesebb sétaszimulátorra hajazó, egyszerűsített játékmódba. Ha viszont igazi játékos vagy, továbbra is érdemes az alap változatot indítani. Egész egyszerűen az atmoszféra, a válladra nehezedő presszúra és a világ súlya úgy teljes, ha nem érzed magad biztonságban a furcsa közegben.
A másik oldalról ott van az átirat vizuális minősége, ami ... háát, hogy is mondjuk. A Frictional soha nem a cutting edge grafikáról volt híres, és ez a megállapítás most is helytálló. Kis túlzással valahol a prevgen és a mostani színvonal határmezsgyéjén lavíroz a játék. Egy dolog viszont biztos: XOX-en a játék szép simán fut, nincsen gond a töltési időkkel, bár az is tény, hogy plusz felbontásbeli változást, vagy extra effektusokat ne várjon senki ettől a kiadástól sem. Az összkép viszont egy letölthető játék mércéjével nézve még így is bátran vállalható, az atmoszférát pedig remekül fokozzák a (ki és bekapcsolható) glitch effektek, valamint a remek művészeti megoldások.
Nos, a december elsején elrajtolt XO verzió kiadásának az a másik vonzata, hogy a Safe mód bekerült a PC-s és a PS4 változatokba is egy patch formájában. Így újra kurrens a kérdés: kell-e ez nekem? Ha eddig féltél a bújkálós szekcióktól, de vágyódtál a hínár- és olajszagú kalandra, akkor egyértelmű a válasz - keresve sem találsz jobb pillanatot belépni a SOMA furcsa világába. Az XO tulajoknak is adott a lehetőség. A SOMA kicsit hosszabb, és kicsit gógyi szempontból is tartalmasabb a műfaji társaknál, így kifejezetten javasolt a beszerzése. Még évekkel az eredeti változatok megjelenése után is!
***mcmacko
SOMA | Platform: Xbox One (tesztelt), PS4, PC (2015)
Kiadó: Frictional Games | Fejlesztő: Frictional Games
Megjelenés: 2017. december 01. | Ár: 5.990 Ft***
***FYI: a játék hazai MS Store-ban mért ára jelentősen olcsóbb, mint a külföldi boltokban, vagy akár a Steamen.