Destiny 2: Curse of OsirisDLC

Amennyiben csak a verdiktre vagy kíváncsi, megspórolok neked néhány percnyi olvasást. Ne vedd meg a DLC-t. Semmilyen körülmények között. Ha az is érdekel, miért ez az erős felbujtás, akkor már a lentebbi sorokra is vetned kell egy pillantást.

Legrövidebben összefoglalva a Curse of Osiris (a továbbiakban CoO) egy vicc. Egy nagyon morbid vicc, ami még a legtisztességesebb Destiny játékosokkal szemben is hatalmas pofátlanság. Vegyük sorra, hogy miért is. Kezdésképp itt van nekünk a „történet,” melynél az idézőjel nem véletlen. Nagyjából ugyanazt a béna forgatókönyvet húzták meg a Bungie-nál, mint tették azt a Rise of Iron esetében. Nevezetesen nem elég, hogy az új kampány elképesztően rövid, amiért ugyan némileg kárpótol a helyszín (erről kicsit később), de még így is teljesen semmilyen az egész. A nagy hűhóval belengetett Osiris továbbra is legalább annyira titokzatos alak marad, mint amikor még az első részben hallottunk róla. Azt pedig csak tippelni tudom, hogy a karakter megalkotásánál nem erőltették meg elképesztően magukat a Bungie dizájnerei, nem kis mértékben lehet párhuzamot húzni Osiris és Saladin között. Ha rosszmájú akarnék lenni, azt feltételezném, hogy sikerült jól felhasználni néhány vágóasztalon maradt karaktermodellt.

És ha már a vágóasztal szóba került, az egész CoO úgy néz ki, mint egy furcsa módon összeollózott montázs. Az új helyszíneket egy Destiny best of válogatáslemeznek is nevezhetnénk, hiszen az első és második rész legjobb és/vagy leghangulatosabb elemeit öntik össze. Van itt minden, a Vault of Glass-tól, a PvP-s Merkúr térképeken át a Nessus tájaiig minden. Csak éppen az eredetiség maradt ki a listáról. Ugyanez elmondható az ellenfelekről is, pontosan ugyanazokkal a mobokkal kerülünk szembe, akiket már kívülről ismerünk. Jó, a Vexek itt-ott kaptak egy kis tupírt, de ez akkor is édeskevés. Ami pedig újdonság lenne, azt is láttuk már máshol. Az Infinite Forest egyik settingje például kísértetiesen emlékeztet a Titanfall 2 megoldására, a „főellenfél” (megint csak kénytelen vagyok idézőjelet használni) pedig nagyjából kiköpött mása Gaige Deathtrapjének a Borderlands 2-ből.

Na de lássuk, mit is tartogat nekünk a CoO. A nyúlfarknyi sztoriról már beszéltem, ehhez egy méretben szintén passzoló új bolygót is kapunk. A Merkúr bejárható területe ugyanis nagyjából akkora, mint a farzsebem, kis túlzással az egyik végéből el lehet köpni a másikba. Tennivalónk se akad túl sok, a szociális térként funkcionáló Lighthouse mellett egy, azaz egy darab public eventhez lesz szerencsénk, valamint három új Adventure-t kapunk. Utóbbiak esetében már itt is megjelenik a Heroic nehézségi mód. A nehézségről pedig külön szót kell ejtenem.

Nem elég, hogy a Bunige a DLC-vel egyidőben az alapjáték egy apró szeletét is elérhetetlenné tette a játék vanilla változatának tulajdonosai számára, még az új kampány nehézségét sem volt képes normálisan belőni. Előbbi esetében arról van szó, hogy a DLC-vel együtt érkező patch a játék legnehezebb kihívásainak, a Prestige-eknek a nehézségi szintjét 330-ra emelte, amivel csak annyi probléma van, hogy a DLC nélkül nem lehet elérni ezt a szintet. Utóbbi kapcsán pedig annyira zseniálisak voltak, hogy az új küldetések jóval a szintünk alattiak, ebből kifolyólag az ellenfelek is gyengébbek, amiből egyenesen következik, hogy a kampány csak egy dolgot nem tartogat: kihívást. Az egyébként sem túl embert próbáló küldetések során nehezebb feladat meghalni, mint életben maradni. Igen, ez még a bossfightra is igaz.

Ha letudjuk az új tennivalókat, akkor megkapjuk a Bungie által hivatalosan is jóváhagyott grindolást, a Forge képében. Ennek lényege, hogy a Lighthouse-ban Brother Vance-től felvehetünk egy megbízást, melynek keretében különféle alapanyagokból kell adott számút összegyűjtenünk, majd azt nála beváltani, a végén pedig egy új fegyver a jutalmunk. A gond csak annyi ezzel, hogy az alapanyagok adott tevékenységek után járnak csak, teljesen véletlenszerűen kapjuk őket, ráadásul az olyan egyszerű dolgok, mint ládák nyitogatása sem jelent azonnal sikert, hiszen ezeknél még mindig számolnunk kell a játék beépített mechanikájával, mely lassítja a farmolást. A Bungie tehát egy rendkívül monoton és unalmas gyűjtögetősdire küld minket, azonban igyekszik mesterségesen lassítani az előrejutásunkat. Ehhez csak gratulálni lehet.

Ha azonban nem kívánunk ebben részt venni, semmi probléma, a heroic strike-ok megjelenésének hála egy újabb heti milestone került a listára, vagyis eggyel több olyan tevékenységet kapunk, melynek teljesítésével biztosan szintünknél magasabb tárgyat kapunk. Nincs szükség tehát sem a Forge kipucolására, de még csak az új miniraid, az Eater of Worlds sem kötelező, hiszen a már ismerős Leviathanból is megkaphatjuk az ottani cuccokat, csak némileg magasabb szinten. A lair egyébként méretéből adódóan nem is tartalmaz teljes felszerelést, mindössze azt a két hiányzó fegyvertípust dobálja, ami a Leviathanból kimaradt. Persze továbbra is teljesen véletlenszerűen, nehogy már csalódnunk kelljen.

Az Activision-Bungie páros tehát tolt egy szolidabb EA-Star Wars Battlefront II csavart, ahol is a játékosok kiszolgálása abszolút mellékessé vált, inkább csak az volt fontos, hogy minél inkább lenyomhassák a torkunkon a legújabb DLC-t. Hiába a minimális finomhangolás a modok esetében, az új tartalom már csak a mechanikáinak köszönhetően is garantálja, hogy rekordidő alatt elmenjen a kedvünk a játéktól. Ha azonban ez volt a cél, hiánytalanul sikerült teljesíteni.