Kapszulatesztek - 2017 november II.

Kapszulatesztek - 2017 november II.

mcmackoGéczy Attila2017.11.29. 09:21

Miközben kezd zorddá változni odakinn az időjárás, a tesztlabor gépei folyamatosan ontják magukból a forróságot - nem csoda, hiszen rengeteg tesztelnivaló fordult meg a kezeink között ebben az októberi-novemberi időszakban. Mielőtt hivatalosan is átlépük a télbe, megnézünk pár friss, vagy adott platformon frissnek számító megjelenést. Lesz itt kvízjáték, amelyet PS4 platformon és okostelefonon lehet játszani. Hoztunk egy Little Nightmares DLC-t, amely még mindig képes újdonságot hozni az idei év egyik legkülönösebb játékához. Aztán a nagy hirtelenséggel bejelentett, majd septiben ki is adott repkedős Oure kerül a célkeresztbe, amely sajnos nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mostani válogatást pedig egy rendőrsztorival zárjuk, ahol a Switch változat megjelenése, és az oldalról való korábbi távolmaradás jelentette a teszt apropóját.

Jó szemezgetést kívánunk!

Knowledge is Power - Teszt

A múltkor Ghz kollégánk alaposan kivesézte a Sony PlayLink szolgáltatásának csendes debütálását. A mobilos és televíziós közöségi játék alapelveit korábbi tesztünkben bemutattuk, most a PlayLink széria friss üdvöskéjére, a Knowledge is Power-re helyezzük a fókuszt.

Ahogyan a That's You esetében, úgy a Knowledge is Power játékmenetébe is hamar bele lehet habarodni, pláne ha van pár haver vagy rokon a közelben, akikkel gyakran összejöttök a lakásban dumálgatni, röhörészni, alkalomadtán játszani is. Mindenki beröffenti a programhoz tartozó PlayLink appot, és már mehet is a brit humorral operáló tévés vetélkedő, mindez persze otromba, de egyben oltári vicces képi humorral megtámogatva.

Már ott be fogtok röhögni, ahogy a telefonotok szelfi kamerája átalakít titeket a játék egyes szereplőinek a bőrébe, utána pedig a kérdésekre adott válaszok, a menetek közötti debuff jellegű keresztbe szívatások, és az oltári hajrák fogják kiakasztani bennetek a vihogás-kapcsolót. Namármost, az a játék, amelyik pillanatok alatt kikapcsol, és azonnali önfeledt röhögésbe taszít egy 30 környéki társaságot, csak pozitív kritikát érdemelhetne. A játék egyetlen főbb problémája sajnos, hogy a vetélkedő kérdéseiben nagy hangsúllyal szerepelnek a geek-témák, így a csajok sokszor pofára ejtettnek érezhetik magukat. A cikkíró ugyanezt érezte a brit fókuszú kérdéseknél, és a B-kategóriás televíziós sorozatok tematikájánál. Nem lehetünk mindenben tökéletesek ugyebár - de ez a kijelentés a játékra is vonatkozik!

Meglepő módon a PlayLink sorozat legfrissebb vetélkedőjének külalakja is abszolút felső kategóriás. A 3D modellek szinte leugranak a televízióról, a direkt darabos animációk kellemes bábfigura jelleget adnak a szereplőknek, a szirupos összkép pedig minden csicsamicsa mivoltával együtt is bámulatos tud lenni. Videojátékokat csak messziről szemlélő egyénektől is bezsebelt jó pár pozitív kommentárt a látvány - szerintem ez a tényező is önmagáért beszél.

*Nehéz pontozni a PlayLink sorozatban másodikként tesztelt produktumot - az élvezeti érték ugyanis nagyban függ attól, hogy mennyire vagyunk ismerősek a sokszor kis hazánkból elérhetetlennek és esélytelennek tűnő témakörökben. A közönség reakcióját és az összbenyomást latba vetve egy nagyon erős hetest adunk most a játéknak. Felkészül: Hidden Agenda és Singstar Celebration!**

***7/10

mcmacko

Knowledge is Power | Platform: PS4

Kiadó: SIEE | Fejlesztő: Wish Studios

Megjelenés: 2017. november 22. (EU Store) / dec. 20. (Bundle HU Store)| Ár: 5990 Ft

A tesztkódot a Sony Interactive Entertainment Europe-tól kaptuk. Köszönjük!


Little Nightmares: The Hideaway DLC - Teszt

Két DLC-vel a hátunk mögött már biztosra vehetjük, hogy a Tarsier a tematikus felépítést alkalmazza a Little Nightmares újabb fejezeteinél. A The Depths után a The Hideaway is egy adott pont köré építi fel a mechanikáit, ezúttal azonban nem a magányosság van a főszerepben.

A második, szintén rövid kiegészítő az alapjátékból is ismerős kicsiny lényeket helyezi a középpontba. A fehér sipkás gnómokkal együtt pedig a feladatok a csapatmunkára helyezik a hangsúlyt, a legtöbb feladványhoz mindig segítőket kell magunk mellé állítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezáltal a játék egy olyan pontja kerül a fókuszba, mely korábban nem volt jelen, ez pedig a mesterséges intelligenciához vagy esetünkben sajnos ennek hiányához kapcsolódik.

A fejlesztők ugyanis nem mindig voltak képesek maximálisan azonos IQ szintre tornászni apró segédeink gógyiját, ezért sajnos túl sok esetben leszünk kénytelenek centiméterenként terelgetni a kis jószágokat. De még ez sem annyira frusztráló, mint azok a (szerencsére alacsony számba menő) pillanatok, amikor fogócskázni kényszerülünk velük, mielőtt hadrendbe foghatnánk őket. Mivel ilyenkor valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mindig képesek a hibátlan tájékozódásra, melynek legfontosabb alappillére, hogy pont olyan távol legyenek tőlünk, hogy percekig fel-alá kergessük őket, mire méltóztatnak segíteni nekünk.

Dacára annak, hogy a fejtörők ezúttal sem fognak hosszú percekre gondolkodásra kényszeríteni minket, valamint, hogy néha meglepően mulatságos, ahogy a miniatűr kommandóval az oldalunkon közlekedünk, a The Hideaway sem kerülheti el a Little Nightmares sarkalatos pontját: a rövidséget. A második DLC elődjéhez hasonlóan nagyjából egy óra leforgása alatt komótosan végigjátszható, amit csak minimális mértékben tud növelni az itt-ott elrejtett tárgyak begyűjtése.

A The Hideaway nem hoz korszakalkotóan nagy újdonságokat a Little Nightmares felállásában, így a már ismerős pozitívumok és negatívumok egyaránt jelen vannak. Aki azonban továbbra is kíváncsi, miként kapcsolódik össze a két főszereplő kalandja (merthogy erre egyre több jel utal), ne féljen magához szólítani a satyekos gnómok seregét.

***ne5h

Little Nightmares: The Hideaway DLC | Platform: minden platform, amire a játék megjelent

Kiadó: Bandai Namco Ent. | Fejlesztő: Tarsier Studios

Megjelenés: 2017. július 7. | Ár: 4 EUR


OURE - Teszt

Mindannyian jártunk már úgy, amikor egy játék a trailerek alapján izgalmasnak, érdekesnek tűnt, a végleges termékkel játszva azonban inkább csalódásnak éltük meg az eltöltött időt. Az Oure pontosan ilyen.

Az első ránézésre leginkább az AER-re hasonlító játék alapfelütése hasonló, mint a Forgotten Key alkotásának, a megvalósítása azonban jóval elmarad a madaras röpködésből. A Heavy Spectrum produkciójában Nevenincs Lányt kell terelgetnünk, aki a felhők végtelen tengerében úszkálna sárkányként. Bár első ránézésre az irányítás és maga a kivitelezés egyszerűnek tűnik, néhány perc után rá kell döbbennünk, hogy az atmoszférában való közlekedés a legkevésbé sem felhőtlen.

Ennek oka az, hogy sárkányunk normál esetben képtelen az egyenes vonalú egyenletes mozgásra, a vélhetően magvas gondolatokkal teli feje folyamatosan húzza őt a mélybe. Szerencséjére a láthatóan sajátos szilárdsággal rendelkező bárányfelhők felfogják zuhanását, gondoskodva róla, hogy a fellegekben járhasson. A kérdés tehát adott: hogy a viharba tudunk egyenesen közlekedni? Égi hüllőnknek van egy úgynevezett Boost mozgása, mellyel az átlagosnál gyorsabban halad előre, ezáltal fenntartva röppályáját. Igen ám, de ez - és a magasba való emelkedés - erősen apasztja a stamináját, azt pedig kétféleképpen tudjuk tölteni. Az első, hogy időnként meg-megállunk a száguldásunkban, ilyenkor viszont számolnunk kell a korábban már vázolt nyeletlen fejsze effektusra. A második, hogy a felhőkből varázslatos módon feltöltődünk. Mivel azonban általában fölöttük repülünk - hiszen elmerülni nem tudunk bennük -, emelkedni pedig szintén nem leszünk képesek kiapadt staminával, ezért végül mindig a mélybe kényszerülünk. Eléggé paradox megoldás.

Hasonlóan problémásak a puzzle részk is. Na nem azért, mert annyira nehezek lennének, hanem mert a játék nem szívesen asszisztál nekünk a megoldásaikban. Ennek több oka is van. Az első az előbb részletezett irányítás további problémája, melynek köszönhetően a sárkányunk terelgetése nem éppen a legegyszerűbb módon történik. Az analóg karral kizárólag az oldalirányú mozgást tudjuk befolyásolni, emelkedni és ereszkedni a ravaszokkal lehet. Ezekhez társul a rendkívül gyakori pocsék kamerakezelés, ami hamar okoz frusztráló perceket.

A második a feladványok megoldásaihoz kapcsolódik, a játék ugyanis nemes egyszerűséggel nem mondja el, mivel mit csinálunk a fejtörőknél, így végső megoldásként az összes gombkombinációt végigpróbálva kell rájönnünk a mikéntekre. Végezetül pedig az a szintén nem egyértelmű megvalósítás, melyben a lányra és a sárkányra látszólag teljesen más fizikai törvények vonatkoznak, ezzel tovább fokozva a nehéz perceket. Azt már meg sem említem, hogy az AER-rel ellentétben karakterünk nem tud bárhol és bármikor váltani két formája között.

Adott még a nyílt világ, melyben külön kellemetlen élmény tájékozódni, lévén minden csak felhőből áll, térképet meg nem kapunk. A puzzle-ök során megismert Titánok ugyan szolgálnak némi információval a játék hátteréről, ahogy a felfedezések során is megtudhatunk új részleteket, valamint fejleszthetjük is a sárkányt, a fentebb taglalt problémák miatt azonban inkább igyekezni fogunk mielőbb végezni.

Az Oure bár első ránézésre könnyed és nyugtató szórakozásnak tűnik, a valóságban inkább olyan, mint az április időjárás: viharos, kiszámíthatatlan és úgy csaphat le ránk, mint a futózápor. Ha kikapcsolódásra és felhőtlen repkedésre vágyunk, azt nem itt kell keresnünk.

***4/10

ne5h

Oure | Platform: PS4 (tesztelt), PC

Kiadó: Heavy Spectrum Limited | Fejlesztő: Heavy Spectrum Limited

Megjelenés: 2017. november 15. | Ár: 20 EUR


This is the Police - Switch Teszt

"…de a rendőrök élete nem csak játék és mese!"- ősi idézet egy parallel univerzumból, ahol a törpök szerepét a „Szolgálunk és védünk” szlogennel feliratozott egyenruhás rendcsinálók töltik be, a csúf kopasz hókuszpókot pedig a szemét, gyarló, a törvénnyel folyton szemközt pipilő csúnyabácsik. Nade kicsoda törpapa? Hohó, nagyon jó a kérdés, ugyanis akcióban rendőröket számtalanszor alakítottunk már videojátékokban, a háttérből az irányítást végző, nyugdíjas évei előtt álló öreg aktakukacot pedig aligha. Rendőrfőnöknek - parancsnok, kapitány úrnak, ahogy tetszik - lenni pedig még a tűzőgéppé változott Rob Schneidernél is nehezebb, de ha nem is, felelőssége egészen biztosan egyetemesebb.

Jack Boyd főkapitány úr - nem találod ki: főszereplőnk - épp a hatvanadik születésnapját ünnepelte, mikor a polgármester, feltéve a torta tetejére az epret egy remek lehetőséggel lepte meg: kirúgta. Na jó, ez volt a drámai túlzás, tulajdonképpen 40 éves szolgálat után korkedvezménnyel nyugdíjba küldte. A lényegen nem változtat: Boyd úr utolsó 180 napja a mi kezünkbe kerül, hogy kicsiny városkánk hétköznapjainak sziszifuszi malfunkcióit (sic!) felülről gyomlálgassuk és meghozzuk az ezzel kapcsolatos döntések garmadáját.

Döntések, döntések mindenütt, amiket a legtöbb esetben vakon hozunk meg, így sajnos akarva akaratlanul belesodródunk olyan kimenetelű helyzetekbe, amit nem mi választunk. Ez pedig szerencsejáték, amiért képtelen vagyok őszintén rajongani. Emellett nyilvánvaló, hogy az ok a belső feszültség lassú, ám de biztos fokozása. Erre szép kövér lapátkával pakol rá az egyre bonyolódó sztori szál - illetve talán pont fordítva: az interakció ágyaz a történetnek azzal, hogy gyakran 22-es csapdája szimulátorként viselkedik. Bizony szép számmal lesznek olyan esetek, ahol egyszerűen nincs jó választás, valakit cserben fogsz hagyni, és ha felelősségre nem is fog vonni érte senki, a nyomasztó hatás nem marad el.

Mindez az első pár órában szórakoztató, utána a minimális interakció és a statikus játéktér jócskán visszaránt. A játék menete az esetek 85 százalékában nem áll másból, mint egy kellemes kis klasszicista zongoradarab vagy szalon-jazz lemezt feltéve Freeburg városának makettje előtt történő öreguras lamentálgatás. És amennyiben beesik egy ügy, a jelenlevő állományból történő kiválasztás, hogy kire hárul a feladat. A maradék 15% feloszlik az állomány menedzselése (HR munka; kitűntetések kiosztása; az alkalmazottak kifogásainak pókerarccal történő végighallgatása, hogy ma miért nem jönnének dolgozni) és a nyomozási beavatkozások, bizonyos bűntények rekonstruálása között.

A This is the Police ereje a narrációjában rejlik. Az ahogyan Jack Boyd, a kedves Manny Calavera hangú rendőrbácsi elmeséli a történetét. Ehhez mi, a döntéseit befolyásoló arkangyalkák, kisördögök - ki miként - túl sokat nem teszünk hozzá, ellenben lehetőségünk van megismerni egy fura, nem hétköznapi élethelyzetet, megtapasztalni azt, milyen egy igazán szűk, néha már-már láthatatlan mezsgyén lavírozni, néha két rossz közül választani.

***7/10

keviny

This is the Police | Platform: Switch (tesztelt), PC, PS4, XO

Kiadó: THQ Nordic | Fejlesztő: Weappy Studio

Megjelenés: 2017. október 24. | Ár: 30 EUR


Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

10 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

22 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==