A sárdagasztás szuperjó móka. Bocs, de nem - a sárdagasztás NEM MINDEN esetben jó móka. Bár a magam részéről inkább a túlcsorduló adrenalinittas (értsd: rally) versenyzést kultiválom, macek kérésére engedtem a csábításnak a Mudrunnerrel kapcsolatban, mert hát... a játék ajánlója végülis bíztatónak tűnt és egyébként... az ajánlóban tálalt tengernyi sár és mocsár, a dögnehéz bivalyerős gépek, a sok-sok fa és az útszerűség egész jól mutatott együtt. Vajon mi lehet ebben ennyire nehéz ? - gondoltam én, kis naív.
Nos, miután az elmúlt heteket a játék körüli pokolban töltve már az első alkalommal kb. negyven percet szentségeltem egy keresztbefordult vagon kiszabadítása miatt (amit korábban ráadásul én löktem be a farakás és a bozótos közé egy markoló orrával közvetlenül az iszaptenger mellett), azt mondtam, oké kész vége, ennyi volt. Aztán újra és újra leültem a játék elé, míg végül óvatos fék-gáz és horgonymozdulatok árán, (hadakozva a vodkamámorban úszó kameramannal) nagynehezen sikerült a kéttonnás monstrumot túllendíteni a fűrészműhely mögötti ELSŐ kanyarban. Jól látod, ezáltal már sikerült a bevezető misszió ELSŐ komolyabb akadályát teljesíteni, amely valójában az orosz sztyeppék határában elterülő húsz négyzetkilométeres szakasz kb. egy pixelnyi útvonalának teljesítését jelentette - a verejtékkel nem számolva. Nagyjából ezzel le is írtam a Spintires: Mudrunner lényegi mivoltát, amely a játék 2014-ben történt Steames megjelenéséhez képest mit sem változott igazán. Oké, bővült a játéktér, az autók, a feladatok és a lehetőségek száma, csiszoltak egy nagyot a már akkor sem rossz fizikai modellen is - aztán az arcunkba csapták egy „Welcome in Ukraine” feliratú tábla és egy kommersz Vodkás üveg kíséretében.
Ah, Ukrajna és Oroszország - a szürkületi zónák nagyjai, a kétes eredetű hordók és a beazonosíthatatlan radioaktív felhők hazái, amelyek nagyrészt még a sárdagasztást is beterítik: hol veszélyes vegyszereket szállítunk ugyanis, hol pedig farönköket, rönkházat, kabinokat, illetve mindenféle nagy és nehéz dolgot, amelyek óvatos és lassú akrobatikus cirkuszba illő mutatványokat igényelnek. Nem véletlen van a játék kihegyezve az óvatos fék-gáz-csörlő-differenciálmű négyes használatára, ugyanis ebben a játékban még egyenesen is nehéz haladni, nemhogy kanyarodni, vagy neadjisten tolatni. A dolok nehézségét a folyton változó és főként kiszámíthatatlan terep adja, ahol elég egy rossz mozdulat, és már fel is üti a veszélyét az elakadás, elsűllyedés, vagy a rakomány sérülése, amelyen jobb esetben a csörlő, rosszabb esetben már az sem segít. Ilyenkor csak az alternatív megoldások jöhetnek szóba: ideális esetben autócsere némi segéderővel, daruval és egyebekkel felszerelve, vagy a differenciálmű a fék és a gázpedál óvatos játéka. Csak órák kérdése és ki lehet jutni még a legádázabb kutyaszorítóból is - persze, ehhez nem árt végigtalpalni a játék elején levő tutorialt, mert sok hasznos lépést lehet belőle elsajátítani - például, hogy van belső nézet, ami maximum csak arra jó, hogy ukrán kamionos módjára csapassuk a határszélen.
A Spintires: Mudrunner egyik pozitív hozadéka, hogy bár az óriási Kraz-ok és UAZ-ok, vagy a nyolckerekű góliátok bűvöletében nem lehet tetrist játszani a műszerfalon (pedig tizenkilenc különböző monstrum lelhető fel a játékban), de megfelelő esetben szépen fel lehet turbózni őket mindenféle földi jóval, amelyek a későbbiekben segítségünkre lehetnek - ilyen a plusz üzemanyag tároló, a tűzoltókészülék (nem vicc!), pótkerék, trailer, és még sok egyéb. Kell is az alapos felkészültség, mert a játék által prezentált hatféle terep és helyszín elég zord körülményeket is tartogat, amelyben a hagyományos „vidd a rakományt A-ból B-be” helyett sokkal fontosabb, hogy HOGYAN jutunk oda. Át tudunk-e vajon hajtani elsőre gond nélkül egy átfolyáson, vagy már az úttestre borult farönkök és sziklák közt is problémás lesz a haladás? Hogy a fűrészárut felkapva eljussunk egy betegeskedő, difi-nélküli benzinfalóval a sziklás erdő túloldalára?
Elsőre aliga, főleg, ha arcos módban indulunk neki a feladatnak. Az igazság az, hogy a kezsüel kirándulásban oly' megszokott nappali vezetést, az iránytűt, a mérsékelt üzemanyag fogyasztást ez esetben ugyanis felváltja majd az éjszakai, szakadó esős rémálom és a farkasordítás, melyben igazi felüdülést fog jelenti már egy checkpoint is - nem beszélve a közeli garázsok, rakodóhelyek vagy parkolók bizakodást sejtető sziluettjeiről, ahol esetleg felbukkan még egy-egy kimenekítésre használható matuzsálem (esetleg Demogorgon - mert sötétben és szürkületben kb. pont ugyanúgy néznek ki ezek az elhagyott ruszki kalyibák, mint a Stranger Things c. sorozatban).
Mint említettem, a Mudrunner egyfajta kibővített és feljavított lenyomata a 2014-es változatnak, amelyhez az újonnan fellelhető új járművek mellett élvezetes játékmódok is érkeztek: ilyen például a challenge mód, amely az egyjátékos kampányban látottakra építve ragad ki egy-egy nehezebbnek tűnő feladatot, majd sikeres teljesítés esetén jutalmazza a játékost. Ez a mellékszál a szokásos A-B útvonalak mellett ráadásul egyéb irritáló feladatokkal is megbízza a vállalkozó kedvűeket, így a kimenekítések, vagy a nehéz terepen történő átkelés alkalmával jutalmazza is a játékost - ám ehhez úgy kell ismerni az autók és az útszéli fűszálak lelkivilágát, mint részeg sofőrnek az automata pilótát. Ehhez mérten a többjátékos versenyek se rossz hangulatúak, a mezei csoportfeladatok alkalmával igazán üdítő röhögni a másikon, mikor egy fél kanyarral elszámolva épp úszni tanul egy heves sodrású folyóban - de ilyen kérem az élet, aki mer, az nyel.
Mindent összevetve, az elmúlt két hét küzdelmei alapján a Spintires: Mudrunnerrel csak két óriási probléma van: az első, a kameramozgás. Esetlen, beakad, rossz helyre pozícionál, így alkalmanként akkor is roppant irritáló, hogy ha maga a környezet viselkedése kellemes a kéznek és az agynak - pedig a játék nagyon kellemesen fest a képernyőn és a talajfizikára, illetve a járművek viselkedésére sem lehet panasz. A másik kutyütő a zsáner maga: hiába hiánypótló és üde színfolt az offroad játékok mezőnyében, de a kelet-európai sárdagasztás, a nem túl bonyolult feladatok, a játék lassúsága és ezek a koravén benzinfalók olyannyira leszűkítik a potenciális játékosok körét, hogy még egy épkézláb többjátékos móka összehozatala is erősen kétséges, a játék pedig nem akar átmenetet a fő irányzéka és a populárisabb megközelítés között.
Mindazonáltal, ahogy a Truck Simulatorokból is elkelnek a szűk példányszámú limitált kiadások, abban is biztos vagyok, hogy idehaza is akad legalább egy tucat rajongó, akik az új Sandbox környezet, a grafikai ráncfelvarrás, vagy az új challenge mód miatt ha tehetnék, akár a vodkával töltött mini-Kraz kiadásért is fejvesztve rohannának az üzletekbe - nem hibáztatom őket, a játék a célközönsége számára igazi hiánypótló darab, a többieknek inkább afféle kelet-európai egzotikumnak tekintendő.
7/10
***Spintires: Mudrunner | Platform: PC, XO(X), PS4
Kiadó: Focus Home Interactive | Fejlesztő: Saber Interactive.
Megjelenés: 2017. október 31. | Tesztplatform: XO ***