Xbox One X - a skorpió visszamarTeszt

A konzolháború örök és állandó frontvonalakat tart fenn a játékosok között, akik az évek során vagy kinőtték a gyerekes (ám sokszor mégis bűnös élvezeteket nyújtó) hadakozást, vagy továbbra is belelovallják magukat a pixelszámolgatásba és saját platformjuk védelmezésébe. A mostani generáció nem indult túl jól a Microsoft számára. Egy félrepozícionált konzolként dörrent be a köztudatba az Xbox One, amely ráadásul technológiailag is le volt maradva picikét a PS4-el szemben. Mit jelentett ez a multiplatform címek oldaláról? Azt, hogy a PS4 változatok általában folyamatosabban, magasabb felbontásban, esetleg magasabb minőségi beállításokkal futottak, így akiket nem dobálnak az X-exkluzív megjelenések, azok számára a PS4 volt a jobb választás. Exkluzívok terén pedig kezdetben nem volt akkora az olló, mint most - a Microsoft a saját, jól bejáratott franchise-ait vitte tovább a saját gépén, az évek és a szorgos befektetések azonban a Sony malmára hajtották a vizet. Ma ott áll az Xbox One márkanév, hogy gyakorlatilag alig van rá bejelentve bármi saját cím, ami önmagában is húzná a szekeret. Sőt, a Windows 10 platformnak köszönhetően a PC-sekkel egy közösségbe kerültek a Microsoft nagy belsős megjelenései. Van muníció tehát a japánok térfelén, nem csoda, ha savazás éri az MS stratégiáját. Ám van más is a redmondiak tarsolyában: visszafelé kompatibilitás, Live szolgáltatások, remek árképzés az online boltban. Így továbbra is lehet vonzó tényezőket találni az Xbox One mellett. A Microsoftnak hardveresen is lépnie kellett a PS4 Pro ellenében, amely még tovább tágította a technológiai szakadékot. Így született meg minden idők legerősebb konzolja, az Xbox One X, ami a skorpió méregerős csípésével próbálja lesokkolni a tévé előtt szocializálódott gamereket.

Tegyük túl magunkat a kötelező körökön. Az Xbox One X tényleg a legerősebb konzol. Gyakorlatilag minden ponton rálicitáltak a PS4 Pro képességeire, az alapgép erejét pedig sokszorosan teljesíti túl a gép. Nem új generációs megoldás, inkább egy félgenerációs átmenet, de a számok így is magukért beszélnek. Bár a processzor alapvetően maradt ugyanaz, mint a PS4 és XO esetében, azért egy kis tuningolással, valamint a GPU brutális fejlesztésével az eredeti 1.3 Teraflops számítási kapacitás 6.0 terára változott, amihez plusz négy giga ram és megnövekedett memória sávszélesség is dukált. Összehasonlításképpen ez körülbelül 1.4-szerese a PS4 pro lebegőpontos számítási teljesítményének, és körülbelül 4,5-szerese az eredeti XO lehetőségeinek. Durva átmeneti hardvert feltételez tehát az XO, amelyhez olyan finomságokat is felhasználtak a Seattle-i tervezők, mint a hűtőcsöves gőzkamra-hűtés, vagy a 4K-s Blu Ray kompatibilitás. A masina bekapcsolás után alig szuszog valamit, szinte észre sem lehet venni, hogy működés alá helyeztük, a bejelentkező képernyő pedig nagyképűen villantja fel a 4K-lehetőségekben, és a megnövekedett lóerőben rejlő lehetőségeket.

De, ami a legfontosabb: mennyit változik az Xbox-élmény? A menürendszer tekintetében semennyire. Pont ugyanaz az OS, ugyanaz az infrastruktúra és látvány fogad minket XOX-en, mint az alap masinán. Még csak a felbontás sem ugrott feljebb. A beállításokban persze meglátszódnak a változások, például a 4K/HDR-képes tévénél beállítható friss kijelzési üzemmódok. A játéklistában feltűnik az X-re feljavított játékok szűrésének lehetősége, plusz ha valaki az 500 gigás modellről vált, annak nagy fellélegzés lesz az egy terás meghajtó. A migrálásnál persze jön egy kis feketeleves, a gép csak vezeték nélküli hálózaton tudja átmásolni a régi gépről a tartalmat, így ha mindent egyesével akarunk átszippantani egyik konzolról a másikra, készüljünk egy 1-2 napos performanszra. Lehet jobban járunk, ha netről újra letöltögetjük a kedvenc játékainkat, a többit meg úgyis felhőből szinkronizálja a rendszer. (Ugye neked is van Gold előfizetésed?) Persze egy 500 gigás külső vinyóval a probléma megoldható könnyebben is, nekünk nem volt otthon kéznél egy külön USB-s merevlemez pusztán erre a célra bekészítve.

Aztán ott a második döbbenet, a 4K-ra és egyéb nyalánkságokra optimalizált játékok még jó 30-40 giga méretű tartalmakat szívnak le indítás után a hálózatról. A torkos masina hamar teleszórja a nagyobb méretű vinyót ezekkel az X-bővítő patchekkel. Nyilván a 4K minőséghez finomabban enkódolt átvezetők, masszívabb textúra pakkok kellenek, ezt pedig muszáj leszedni, ha teljes pompájában ki akarjuk használni az erre felkészített játékokat. A tesztelést a korábban is bemutatott LG OLED B7 masinán végeztük, így próbáltuk kihozni a gép legjavát. Őszinte vallomásunk: egyúttal a korábbi fullhádés teszt-tévénk szűk keresztmetszetét is el tudtuk tüntetni. És, hogy milyen élményekben volt részünk? Az ugrás többnyire nem észbontóan döbbenetes, de a legtöbbször azért elismerő bólogatást kiváltó. Már feltételezhetően mindenki látta az összehasonlító videókat, így leginkább személyes tapasztalatokat, és egy átlag gamer számára is értelmezhető „érzéseket” próbálunk átadni a következőkben.

Ilyen érzés volt a Forza 7 indítása után a 4K+HDR kép sterilsége, egyben lenyűgöző tisztasága. A Forza vizualitása remekül skálázódik a kisebb HD televízóról a méretes 4K monstrumra, a szokásos kanapétávolságból gyakorlatilag sem rece, sem pixel, sem semmi zavaró részlet nem látszik, a képfrissítés pedig mit sem változott az eredeti tükörsima 60 FPS-hez képest. Az egészben mégis az a legjobb, hogy amikor az ember közelebb megy, akkor sem látunk durva sorjákat - minden tűéles, hogy is mondjuk, egy kicsit CG-szerű. Ehhez persze kell a brutális televízió is, amely a felbontásnak és a HDR effekteknek is megágyaz. Ezzel együtt is a Forza egy jó példa arra, hogy az okostelefonoknál is túlhajszolt, az ember szemével túl-mintavételezett pixelszám ad egy bizonyos eleganciát, magasabb szintű érzést az embernek játék közben. Ezen a ponton b@sszunk oda egy kicsit a konzolháborúnak: ilyet bizony a GT Sport sem tud PS4 Pro-n. Legfeljebb PC-n lehet hasonlóan magas színvonalú képi minőséget előhozni a multiplatform megjelenésekből, de ugye a nagyszoba méretes televíziójára inkább konzolt köt az ember, számítógéppel monitoron meg az asztalhoz kötöttség miatt marad „pécés” az élmény.

Lépjünk tovább: a következő delikvens a Rise of the Tomb Raider, amelynél korábban is kedveltük az alap X-ből kifacsart képi világot. Itt három variációt tudsz beállítani: a 4K kiveri a szemed, a 60 FPS-es beállítás dob egyet az eredeti felbontáson és mellé a stílustól (==brutál látványos akció-kaland) szokatlan simaságot kölcsönöz a játékmenetnek. Aztán ott van mindent vivő átmeneti lehetőség, amely feltekeri a felbontást full HD fölé, feljebb viszi a textúrákat, az effekteket, az árnyékokat, és ha generációt nem is ugrik a játék, de utána fújogva fogunk visszatérni ahhoz az állapothoz, ahogyan ez a játék annak idején megjelent XO-ra. (Figyelem, nem elfelejteni: 360 változat is volt a kezdetek-kezdetén a Rise-ból!) Aztán jöhet a többi finomság. Az FFXV is széles spektrumú lehetőségekkel, és magas minőségű összképpel kecsegtet - a patchre váró inkonzisztenciák ellenére is. A Gears 4 szintén bevet minden trükköt, hogy a viszonylagosan ósdi játékmenetét fullos Unreal látványvilággal turbózza meg. A 4K tévén azelőtt borzasztóan maszatos Titanfall 2 most végre úgy néz ki, amit a zseniális megoldásai megérdemelnek. És akkor nem beszéltünk arról, hogy egyes régebbi X360 back-compat címekkel is csodát művel a gép: az Oblivion majd' 4K felbontáson pörög, és olyan érzéseket vált ki, amire az X érkezése kapcsán tutira nem gondoltunk. A Halo 3 esetében szintén olyan hangulatunk támad, mintha egy fullos PC-t tettünk volna a játék alá. Tudjátok, mint amikor a pécén futó konzolos emuláció új távlatokat nyit egy játék vizualitásában. Nyilván nem azért vesz XOX-et az ember, hogy tíz éves játékokat melegítsen rajta újra, de ha a patch-tendencia folytatódik, akkor a régi játékok a szó legszorosabb értelmében új formát kaphatnak, ami lazán ösztönözhet minket némi backlog irtásra, vagy széles körű nosztalgiázásra.

Patch nélkül, sima full HD-televíziókon is szárnyakat kapnak a korábbi XO-játékok, főleg azok ahol dinamikus felbontást és alacsony textúraszűrést kaptak a programok. A gép natívan feljebb tekeri a szűrési mutatókat, ezzel a felületek már önmagában élesebb rajzolatokat kapnak. Mégis az a legszebb az egészben, hogy a képfrissítés és dinamikus felbontás szempontjából nyitva hagyott címek feltolják magukat csutkára, ezzel pedig egy régi televízión is szebb-jobb-folyamatosabb lesz az összkép. Amennyivel a PS4 változatok ügyesebbek-jobbak voltak a félgeneráció érkezése előtt, az Xbox One X még ennyivel rátesz az egészre egy lapáttal.

Hogy megéri-e a pénzét ez a szteroidokon nevelt konzol a jelenlegi állapotok között? A fene tudja, ezt mindenki a saját pénztárcája alapján tudja csak megítélni. Az szinte biztos, hogy egy-két évig nem jön a felszínre az X2 vagy a PS5, így van tér és idő kiélvezni az új masina által nyújtott luxus szolgáltatásokat. Másrészről pedig mind a HD tévé tulajok, mind pedig a 4K böszmék büszke birtoklói is találhatnak olyan érdekességet a gép körül, ami miatt megfontolható lehet egy váltás. Az tuti, hogy ha PC mellé szeretnél egy mainstream konzolt, nem vágyódsz a Sony exkluzívok és a Nintendo-remekek irányába, hanem a multiplatform játékok legjavát szeretnéd kiélvezni, akkor az XOX a te géped. A masina jelenlegi állásában megmutatja, hogy mit lehet egy set-top-box formatényezőjű kütyüből kihozni. Prezentálja, hogy mi az iparág talán legjobb multiplayer-szolgáltatása. Bevezet a Microsoft konzoltörténelmébe, és a kompromisszumokat nem tűrő, de hardcore játékosnak nem nevezehető hifisták szemében is egy vagány svájcibicskaként mutatkozik be. Elvégre 4K kékfény lemezeket tudsz vele lejátszani, és bemutathatsz pár olyan programot is a laikus haveroknak, amitől tutira leteszik magukat a legközelebbi fotelba.

A Microsoft legfontosabb feladata az elkövetkezendő években, hogy a törzsközönség számára is visszaépítsék a meginogott hitet. Az első One gyengélkedő hardver fiaskóját kompenzálták, ide mehet a pipa. A rossz marketingből sikerült ismét a játékok felé terelni a figyelmet, ráadásul a LIVE ma is erős hívószó, és a visszafelé-kompatibilitást is csak az köpködi, aki nem csodálkozott rá a szinte észrevétlenül duplájára duzzadó játéklistára. Az exkluzívok viszont nagyon hiányoznak. Az elkövetkezendő egy-két évet erre kell szánni, és a lemaradás egy részét tuti behozza majd a redmondi óriás. Az infrastruktúra és a masina ereje már nem áll a kiemelkedő játékok útjában!