[Teszt] Wolfenstein II: The New Colossus

Wolfenstein II: The New Colossus

liquidSomosi László2017.11.13. 18:56

Ha van az FPS műfajnak magabiztosan meghatározható öregapja, akkor a Wolfenstein az. Az id Software 1992-es (jézusúristen, huszonöt éve, és én ezzel megjelenéskor játszottam!) sajátszemszögű nácigyilkolós alapvetése zsánert teremtett. A sorozatot azóta legalább kétszer újraindították, legutóbb 2014-ben - a svéd MachineGames ügyesen vegyítette a klasszikust az újjal, a pörgős lövöldözést a sorozatra korábban egyáltalán nem jellemző lopakodással, és még a korábbi, 2009-es rebootból is megőrzött olyan elemeket, karaktereket és történéseket, amik kifejezetten jó tettek egy elmélyítettebb Wolfenstein mitológiának.

Mint játék a Wolfenstein II: The New Colossus az előd határozott utózmánya (pontosan ott kezdődik, ahol az befejeződött), történet és játékmenet tekintetében is bátran és kötelességszerűen épít arra, amit az első rész megteremtett. A játékmenet nagyon-nagyon hasonló, a játék első pár órájában annyira, hogy akár a szánkat is húzhatjuk miatta - hasonlóan, mint az előd, a Wolfenstein II is lassan indul be, és bár ilyenkor is élvezetes, az újdonságait és az igazi tűzijátékot a játék második felére tartogatja. Ez még akkor is így van, ha a folytatás nem kínál tonnányi újdonságot. A teljesítmény-függő perkrendszer (mindent úgy fejlesztesz, hogy sokat csinálsz belőle - sok fejlövés, a fejlövés fejlődik / sok lopakodós gyilok, akkor arra kapsz bónuszokat és így tovább) és a fellehető ápgréd-pakkokkal fejleszthető fegyverek most is jól működnek, és kár is lett volna jelentősen változtatni rajtuk.

A lényeges újdonságokra várni kell, nem is keveset, a Wolfenstein II istenigazából az utolsó három-négy órájában villantja fel a teljes fogsorát. Itt már választottunk magunknak egy másodlagos tulajdonság-készletet (három lehetőségből), és komolyabban megbarátkoztunk a bázisukként szolgáló méretes tengeralattjáróval, az Eva's Hammerrel is. Éva Kalapácsa tényleg óriási, és mindenfélét lehet csinálni rajta - lesznek csak itt elérhető mellékküldetések, és jópofa bónuszok (árkád játékgép a sarokban, rajta a komplett klasszik Wolfensteinnel) is. Ja, és simán el lehet tévedni benne, én többször is az öklömet rázva bolyongtam a szűk folyósokon, és a térképet kellett böngésznem, hogy kitaláljam, hová is kéne mennem.

A második rész a lövöldözésen és a lopakodáson sem változtat sokat. Na jó: semmit. Pontosan ugyanazt kapod, mint korábban, a fegyverarzenál hasonló, a lopakodás hasonló (most baltát dobálsz kés helyett), a különbség talán annyi, hogy (érzésem szerint) némileg kiokosították az első rész félvak ellenfeleit, így most könnyebb lebukni, És ha lebuksz, most is elszabadul a pokol, és üvöltve mészárolhatod el magad a folyamatos riasztást küldő tisztekig - őket lecsapva enigma-kártyákat kapsz, rájuk még visszatérünk később. A pályadizájn is hasonló, mint az előzményben, több szálon futó, alapvetően lineáris, de többféle megközelítést lehetővé tevő térképekről van szó, amiket igazán akkor fogsz élvezni, amikor már legalább másodszor ugrassz neki egy pályaszakasznak.

Ilyesmi pedig gyakran elő fog fordulni, a Wolfenstein II nem lett könnyű játék, pikk-pakk meg lehet halni, és (ha csak nem a legalacsonyabb fokozatot választod - ne tedd) meg is fogsz, sokszor. És ez rendben van, a kihívás magas, de nem igazságtalan. Hovatovább: körömrágósan izgalmas összecsapásokat eredményez, egy masszívabb tűzharc gyakran végződik úgy, hogy összeszorított fogakkal kapaszkodsz az életerőd utolsó 10 százalékába, és gyakorlatilag folyamatosan élet-halál szélén táncolsz.

Vizuális tekintetben alaposan összekapta magát a játék, köszönhetően elsősorban a motorváltásnak, generációs ugrás történt id Tech5-ről id Tech6-ra. A váltás mindenképpen üdvözlendő, az előző rész (noha ronda nem volt) sokszor inkább tűnt előző generációs anyagnak, leginkább azért, mert egy előző generációs technológiára építették. A The New Colossus ezzel szemben tényleg igazi kurrens gen játék, ami amellett, hogy jól néz ki, még tisztességesen is fut, mindkét konzolos verzió hozza (a nem teljesen stabil) 60 fps körüli értéket dinamikus felbontás-kezelés mellett. Érdemes megjegyezni, hogy az Xbox One X változat az eddigi egyik legimpresszívebb XOX cím, a dinamikus felbontás felső korlátja itt a natív 4K, amit a játék sok esetben elér / tartani tud.

A sztoriról a lehető legkevesebbet fogom elárulni, és mindenkinek azt javaslom, hogy egy-két traileren kívül semmit ne nézzen meg előzetesen a játékból, lesznek benne igazán vad fordulatok és meglepetések. Annyit mindenképpen érdemes tudni róla, hogy a Wolfenstein szigorúan felnőtteknek szóló, piros tizennyolcas karikás játék, még véletlenül se add gyerek kezébe, a játékban felvonultatott fizikai és lélektani (!) brutalitás még egy felnőtt, sokat látott szemnek is sokkoló lehet.

Ugyanakkor: továbbra is értetlenül állok a New Colosuss narratívája előtt. Hasonló a problémám, mint az első résszel volt: ismét (és durvábban!) keveredik a víz a tűzzel, miképp lehet teljesen komolyan vett témákat ötletszerűen keverni a Wolfenstein "náci robotok - a padlóra okádó, magát összepisáló Hitler - futurisztikus szuperfegyverek" világával? A kérdés valós, annyira, hogy sokadik napja nem hagy nyugodni. Az új Wolfenstein drámai része ugyanis remek, tényleg az, simán az egyik legjobb karaktertanulmány, amit videójátékban valaha láttam. A MachineGames fogja az (eredetileg) a játék-képernyő alján grimaszoló. elnagyoltan megrajzolt karaktert, és tényleges mélységet ad neki. Szörnyű gyermekkor, borzalmas apa, anya védelmező, szerető ölelése - egyértelműen látod, hogy Blazko miért lett az, aki, és mi hajtja előre.

És ott van az, amitől Wolfenstein a Wolfenstein. Alternatív univerzum, komikusan-félelmetesen demens Hitler, túltoltan szadista náci gonoszok, és lézerszemű robotkutyák. A két irányvonalat most (sem) sikerült összefésülni. Vagy az egyik, vagy a másik, srácok, tudom értékelni a komolyságot (pláne, ha ilyen szinten művelik), és komoly pirospontokat lehet beszerezni nálam a hatékony komédiáért is - de a kettő egyszerre ritkán működik, nem lehetetlen, de igazi bűvészmutatvány, amit érzésem szerint ezúttal sem sikerült összehozni.

A multiplayer pontosan olyan, mint amilyennek elképzeled: lévén, hogy nincs ilyesmi, neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Van viszont elég hosszú single player játékidő, maga a single kampány is bőven tíz óra felett jár, ha ehhez hozzáveszed, hogy az összegyűjtött enigma kártyákat egy (elég butácska) minijátékban megfejtve további levadászható titkos parancsnokok tartózkodási helyét tudod kideríteni (ilyenkor gyakorlatilag a már megjárt pályákra térsz vissza), az ő levadászásukkal is el lehet tölteni jópár plusz órát.

A Wolfenstein II korrekt folytatás, de semmi több, becsülettel hozza azt, ami elvárható tőle. Nagy újításai nincsenek, de szebb, csiszoltabb, és tartalmasabb játék, mint az elődje volt - ügyesen bővíti és mélyíti a Wolfenstein univerzumot, kikövezve az utat a potenciális további epizódok előtt.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

21 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==