[Teszt] AER: Memories of Old

AER: Memories of Old

ne5hVáradi Dániel2017.11.01. 16:30

Az AER-rel való első találkozásom a gamescomon esett meg, amikor is egy nagyjából végigrohant nap egyik utolsó állomásaként estem be a Daedalic Entertainment kicsi standjához, és már előre rettegtem, hogy félkómásan mennyire leszek képes nem pusztán a játékra figyelni, de még játszani is vele. Legnagyobb meglepetésemre azonban a Memories of Old néhány pillanat alatt olyan nyugtató Zen állapotba rántott, amire kevés játék képes.

Az AER ugyanis egy könnyed felütésű, leginkább a Journey-hez hasonlítható alkotás, amiben a dolgunk és ezzel együtt a rendelkezésre álló eszközeink is meglehetősen egyszerűek és szűkösek. Ez viszont nem negatívumként jelentkezik, a Forgotten Key csapatának játéka ugyanis rendkívül könnyen összefoglalható: repülj. Na és itt most ne a különböző tudatmódosító és hangulatfokozó szerekre tessék gondolni (én is meglazítottam az alkaromon a gumicsövet jelen sorok írásakor), hanem a szó szószoros értelmére. Feladatunk ugyanis, hogy Auk nevű zarándokunkkal beteljesítsük az előtte álló feladatot, melynek keretében 3 helyszínt kell felkeresnie és az ott található kulcsokat összegyűjtve bevégezze küldetését.

És hogy hogy jön ide a korábban említett repülés? Auk különleges képessége, hogy madárrá tud változni és ennek köszönhetően szélsebesen közlekedni a légifolyosókon. Erre pedig szüksége is lesz, hiszen az AER világa egymástól kisebb-nagyobb távolságra elhelyezkedő lebegő szigetekből áll, így ezen nem mindennapi adottság nélkül igencsak problémás lenne az utazás közöttük. Utazni pedig gyakran kell, hiszen a már említett három helyszín értelemszerűen nem egymás oldalszomszédságában található.

A játéktér egyébként nem kifejezetten nagy, a térkép egyik végéből a másikba pillanatok alatt el tudunk jutni, azonban még így is sikerült meglepően változatosra kialakítani a magasban úszó szigeteket. Amik ráadásul eltérő méreteik ellenére megannyi érdekességgel szolgálnak a jelenről és a régi, a kataklizma előtti világról. Ez egyébként szintén egy ötletes megoldása a játéknak, a világról pontosan annyit tudhatunk meg, amennyit szeretnénk. Ha pusztán csak végig akarjuk játszani, hagyatkozhatunk a főbb támpontokra, melyek csak a legszükségesebb részletekbe avatnak be minket. Ha viszont még a legapróbb földdarabra is elrepdesünk, sokkal kerekebb képet kaphatunk az AER világáról.

Ha pedig éppen nem repkedünk és informálódunk, akkor egyszerű fejtörőket oldunk meg. Ezek két csoportba sorolhatóak, az egyiknél a könnyed platformer részek teljesítésével, a másiknál pedig az Auknál lévő lámpást használva juthatunk előre. Értelemszerűen a két csoport hol felváltva követi egymást, hol erősen egymásra épülnek. A játék nagyjából semmilyen fogódzkodót nem nyújt sem itt, sem pedig a puzzle-öket rejtő templomok megtalálásához vagy az őkez lezáró ajtók kinyitásához. Szerencsére azonban pontosan annyi információmorzsát bocsát rendelkezésünkre, hogy ez sose okozzon problémát.

Az AER bizonyos tekintetben meglehetősen puritán, nincs például HUD és a legtöbb interakció különböző kőtáblák és pergamenek olvasásában merül ki, illetve az Auknál lévő lámpa segítségével pillanthatunk be a múlt egy-egy eseményébe, párbeszédekre vagy komolyabb narrációra például fölösleges számítani. Ezt ellensúlyozza remekül a zenei szekció, a betétek egytől egyig nyugtatóak, a teljes soundtracket könnyű szívvel lehetne relaxációs célokra is ajánlani. Az egyes dallamok kicsikét minimalisták, mégis hibátlanul teremtenek hangulatot, az egyes helyszínek közötti repkedés során pedig még a területekhez is passzolnak.

Az AER: Memories of Old legnagyobb negatívuma talán a hosszához köthető. A mindössze néhány óra alatt lezavarható játékból még kisajtolhatunk pár extra órácskát, ha a térkép minden rejtett zugába ellátogatunk és az összes rejtett dolgot és feljegyzést felkutatjuk. Ha viszont csak néhány percre kikapcsolódnánk, esetleg egy zűrös nap végén vezetnénk le a stresszt, ennél jobb gyógyszert keresve sem találnánk. Ilyen fajta repkedésből néhány percet még az orvos is felírna.

***AER: Memories of Old | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One

Kiadó: Daedalic Entertainment | Fejlesztő: Forgotten Key***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

14 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==