WRC 7Teszt

Manapság igazán jó dolgunk van nekünk, technikai sportok szerelmeseinek, ha videójátékokról van szó, hiszen az olyan címek árnyékában, mint a Project Cars 2, a Forza Motorsport 7, a DiRT4, vagy a Need for Speed igazán nincs okunk szomorkodni. Az alternatív versenyzés művelőjeként külön öröm az is, hogy a kétezres évek óta a nagy FIA licenszek mellé mint rendszeres verseny széria, odaszegődött a rally világbajnokság is, amelyben eddig egyértelműen a Codemasters DiRT szériája vitte a prímet, ám... egyre-másra találkozhatunk olyan versenyzőkkel is, mint amilyen a francia Klyotonn bátor fejlesztőgárdája, akik szép lassan lépkednek felfelé azon a bizonyos képzeletbeli ranglétrán.

A Rally (de általánosságban véve autóversenyzős-) játékfejlesztés és egy kezdő Forma 1-es csapat közt több a hasonlóság, mint hinnénk: nem csak a célok vészesen egyformák, de az odafelé vezető út is hasonló buktatókkal és kihívásokkal van kikövezve. Az idei hivatalos WRC licenszet birtokló francia Klyotonn Racing például 2015-ben vette át a staféta botot a saját lábában is botladozó Milestone-tól, hogy végre kezdjenek valamit a rally játékok zsánerével, amely a Codemasters nélkül gyaníthatóan előbb-utóbb a süllyesztőben végezte volna. Mint egy valódi csapatnál, az első két év érezhetően a tanulás jegyében telt: a gyengécske WRC5, a javulás jeleit mutató, de még mindig betegeskedő WRC6 után ugyanis érezhetően nagyobbat ugrott a minőség szó jelentése a csapat szótárában, amely jól látszik a most megjelenő WRC 7-en és annak tartalmán is.

Valószínűleg ebben a számtalan tesztórának és a szellemi tőke felduzzasztásának is szerepe volt (a csapat tapasztalat- és létszám ügyileg is nőtt) - nem beszélve a valódi pilóták feltehetően igencsak hasznos visszajelzéseivel, amely annyira hathatósra sikerült, hogy a tavaly szerződtetett Sébastien Cardonnét helyett most egyszerre három tehetség (a francia Sébastien Oiger, a brit Kris Meeke, és a finn Jari-Matti Latvala) is megszépítette jelenlétével a gárda mindennapjait... gyanítom, hogy a hármuk munkássága azért elég sokat hozzátett a végleges produktum minőségi szintjéhez.

Minden alkalommal említésre kerül, annyira lényegi eleme az autósportnak, de tényleg nem lehet elmenni mellette, hogy egy ilyen játéknak a fizikai modellrendszere a legfontosabb pillére. Teljesen mindegy, hogy árkád vagy szimulátor zsánerről van szó, az egyik elsődleges szempont ilyenkor mindig az autó viselkedése és a környezettel való kapcsolatának realisztikussága. Míg a hobbi versenyzés általánosan elfogadott szabályrendszerekre épül és inkább élményautózást kínál, a szimulátorok a kőkemény valóságot próbálják mindenféle valós idejű számítási szisztéma szerint modellezni (már amennyire ezt egy szobában, egy kormánnyal lehet ugye). Na, a WRC7 valahol mindkét célközönségnek szól: előbbit a funcade jelzővel illeti, utóbbit pedig teljesen elfogadható (bár nem DiRT Rally) szinten ülteti át játékos formába. A profi liga jelenléte egyébként csak részben technikai jellegű, javarészt ugyanis tartalmi és kihívásbeli különbségeket fedezhetünk fel benne (napszakok, hosszabb versenyek és fájóan távoli köridők képében).

A WRC7 addig nem is enged a menü közelébe, míg fel nem tudja mérni a vezetési képességeinket: először kapunk egy könnyebb- nehezebb etapokkal tűzdelt univerzális pályaszakaszt és a kanyarvételi, a sebességindex, illetve a vezetési képességeinkhez mérten kikalkulál egy ajánlást a javasolt nehézség és stílus (funcade/szimuláció) besorolásunkra vonatkozólag. Ez a tapasztalatok alapján nagyjából meg is felel a valóságnak, persze bármikor újrafuthatjuk a futamot, vagy belenyúlhatunk a beállításokba is, hiszen ez a rész elég jól átvariálható a rendelkezésre álló assistokkal, sőt... a paraméterekkel történő játszadozás végre kiterjed a kormány részletes beállításaira is. Őszinténszólva a nehézségi szint variálásnak nem sok értelmét látom, mert a Rally relatíve magányos sport és a legtöbb esetben az ellenfelünk csak az óra lesz. Semmivel se leszünk többek, vagy kevesebbek a játékélmény szempontjából, ha az amatőr nehézséget állítjuk be, mert a pálya és a kocsi viselkedése is ugyanaz marad, egyedül az ellenfelek futnak gyengébb, vagy nehezítés esetén erősebb köröket.

Az elődhöz képest az egyik legszembeötlőbb pozitív változás az útburkolat és felület behatása volt az autóra nézve: eltekintve attól, hogy a legtöbb licenszelt autó végre egyedi beállításokat kapott, jól érezhetően végre máshol van a különböző meghajtásokkal szerelt kocsik súlypontja, gyorsulása és tehetetlensége, az úthoz való viszonyukban is elég nagy eltéréseket tapasztalni. Az erősebb és súlyosabb kocsik a különböző soft/hard abroncsokkal teljesen eltérően reagálnak ugyanazon az úttesten és végre az is számít, hogy aszfalton, murván, jégen vagy épp saras környezetben váltunk hármasból kettesbe, vagy próbálunk kijönni egy-egy elrontott kanyarvételből. A tapadás, mint a leszorítóerő-gumiabroncs-felfüggesztés hármasából generált tulajdonság szintén új értelmet nyert: ezen a téren nagyot brillíroz a játék: természetesen azt is jó volt látni, hogy a finomhangolások jóval mélyebb szinten is menedzselhetőek, mint korábban. Azonban a WRC7 nem DiRT Rally - sokkal inkább afféle “SIMCADE”, amely még a szimulációs variálhatóság ellenére is erőteljesen visszafogja a mélyre ható analíziseket, vagy a milliméter-pontos leszorító erő babrálásának lehetőségét. Ez mindaddig nem baj, míg a pályán megvan az összhang, és a dobozmodelleket (szerencsére) hátrahagyó versenyzés magára a valóságszerű élményre koncentrál, még ha olykor kicsit árkádosra is sikerül a manőver. A kritikus pontot egyébként az időben felismerhető fékutak jelentik: az óvatos fékjáték gyakorlatilag még a legextrémebb körülmények közt is megoldás lehet egy-egy kínos kanyar bevételére, vagy csúszás megfékezésére. Száz szónak is egy a vége: noha nincs még DiRT-szerű szimulációs élmény, az irányzék jó, a fejlődés pedig látványos ugrásokkal nagyot lendítette előre a játékot.

Ha már a körökről esett szó, a versenynaptár helyszínei és a rendelkezésre álló szakaszok száma abszolút megfelel az elvárásoknak: a FIA alapján idén tizenhárom ország több, mint hatvan pályaívén van lehetőség versengésre, melyek között olyan már-már klasszikus helyszínek is megtalálhatóak, mint a finn, vagy a brit rally. A DiRT Rally/4 egyik nagy hiányosságát ellensúlyozandó, a WRC7 szép mennyiséget vonultat fel a másodvonalbeli helyszínekből is, így a kelet-európai vagy dél-amerikai gumifüstölés is a paletta részét képezi. A jól érzékelhető különbségeknek hála már egy sivárnak ható mexikói futam is élvezetes lehet, mert a drogbunkerekre hajazó kopottas mexikói kisváros falai közt a szűk útvesztőkben ugyanúgy ripityára vághatjuk a kocsit, mint a szűk lengyel vidéki kisváros sikátoraiban. Egy szó mint száz: minden ország a rá jellemző sajátos miliőjével kényezteti a látóidegeket és ez egy jól kivehető, értéknövelő tényezője a játéknak. Az ausztrál poros és kanyargós szakaszok tényleg a szigetországra jellemző környezet illúzióját teremtik meg, de egy-egy látogatás az esős és/vagy erdős walesi tájra is hasonló érzéseket okoz.

“Újonc” szériaként meglepő, hogy mennyire sikerült egységes helyszíneket alkotni. Ezek leginkább az ún. epic versenyek alkalmával tűnnek fel, melyek akár tizenöt-húsz percig is eltarthatnak a nehézségtől függően. Nem lehet könnyű változatos, mégis azonos környezeti struktúrára épülő útvonalakat megkonstruálni, ám a WRC7-ben szinte mindig van valami, ami megszínezi a háttérben húzódó tájat. Az épületek, autók, utak, fák, erdők, madarak, villanyoszlopok, szélturbinák és hasonlók stílusos keverése is egész jól fogja össze az útszéli összképet. Fogadni mernék, hogy a tapasztalt rókák számára sem tűnne fel, hogy ezek a szakaszok valójában csak a fantázia szüleményei és egyébként is: a játék szempontjából ez nem sok negatívummal jár, a vidéki tájak látványa mindig autentikus érzést szül, ennél többre pedig nincs is szükség az út mentét illetően (leszámítva az alacsony büdzsé sajátosságait, de ezekről mindjárt...)

Ha a tartalmat nézzük, a szokásos gyors futamok, a gyakorlás opció, a jól bevált (és egész jól működő, telített szobákkal operáló) többjátékos online csatározások mellett nem is lenne szükség másra, illetve helyesbítek: a WRC 7 karrier módjára, amely sajnos még a Loeb Rallyban is komolyabb szerephez jutott, mint itt. Ez ugyanis nem áll másból, minthogy leszerződsz egy csapathoz, akik aztán a szép sorban érkező versenyek esetében mindig másra helyezik a hangsúlyt: tiszta verseny, gyors szakasz, minél jobb helyezés… a lényegen sajnos nem változtat, ha jól csinálod a dolgokat, akkor mindenki boldog, ha nem, hát akkor nem... a morálnak nincs túl sok jelentősége és ha csapatot is választasz, maximum az autód lesz más, de a követelmények hasonlóak maradnak. Karrier mód pipa, kötelező kör teljesítve. Kár érte, mert ha valahol, akkor itt brillírozhatott volna a WRC 7. Mondom ezt azért, mert a karrier mód a pilóták, a mérnökök, a megnyitható perkek, a team menedzsment vagy a befektetők és hirdetők kesze-kusza világában igencsak kiaknázatlan terület, még a CM is csak a jéghegy csúcsát kapargatja ezen a területen. Nem beszélve arról az apró, ám igen fontos momentumról, hogy az autó sem cicomázható vagy tuningolható jelentősen, pedig ha valami, akkor a szervíz-perióduson felül számos lehetőség adódhatna a szezonok közti tuningolgatásra, fejlesztgetésre és optimalizációra.

Ne legyünk gonoszak a játékkal: most még elnézhető a kapufa, mert a játék a lényegi részeken szépen fejlődik és ez a tulajdonság már jól érződik az első gázfröccsök után is. A hanghatások szintén sokat javultak, bár a hajtáslánc visítása és a kipufogó stílszerű visszadurrogása még nem tökéletes, cserébe viszont már a környezetből is szűrődik vissza néhány zajfoszlány, ami igazi felüdülés az előző repetitív effektek után. Az engine nem az a csúcskategóriás motor, de sebaj: teszi a dolgát, a stabil képfrissítések mellett pedig egész korrekt megjelenítést produkál és a fizikai modellezésért felelős algoritmusokon is jól látható a belefektetett plusz munka. Az egyetlen ordas probléma (ami sajnos a zsáner hasonló kategóriájú játékait is jellemzi), az elvileg „hangulatfokozásra hivatott” közönség és az animált karakterek destruktív hatása. Ez egyszerűen még mindig borzalmas, nincs rá jobb szó. A három animációs fázisból felépülő, így végtelenül illúzióromboló starter figurákhoz képest már csak a lehetetlen helyekre pakolt nézők szörnyűbbek: vigyázban álló, ijedt tekintetet vágó élettelen pixelfalakról beszélünk, melyeken a fákba/kerítésbe/domboldalba olvadt „rajongók” hada sem segít sokat: francia barátaink egyszerűen lespórolták ezt a részt, így nem is lepődtem meg, mikor 100 km/h-s sebességgel belecsúszva egy kordonba, MEG SEM MOCCANTAK, sőt... továbbra is néma csenddel bámultak bele a szemközti kopár zöld domboldalba. Ilyen az élet uraim, Rally versenyre azért mennek ki általában, hogy a szemközti fák leveleit némán számolva ügyet se vessenek arról a sok féleszűről, akik a technika korlátait igyekeznek átlépni a trágyától bűzlő út poros sűrűjében. Még szerencse, hogy egy WRC Rally simcade játékot nem a közönség alapján ítélünk meg.

A Klyotonn Games munkásságára nyugodtan ráaggathatjuk a „higgadt fejlődés” jelzőt, mert WRC szériát elnézve óvatos, de biztos léptekkel haladnak a jó játék ismérve felé. A srácok elkezdték komolyan venni a szériát, melynek az apróbb pozitív hatásai mellett talán a legértékesebb hozadéka a minőségbeli ugrás a fizikai modellben, illetve az autók viselkedésében fedezhető fel. Bár a karrier baklövés kicsit lerontja az összképet, jelenlegi állapotában ez egy jól játszható, picit árkádosabb beütésű Rally játékot takar, amely - hacsak nem vagy szimulátor őrült, kellően szórakoztató lehet. Ha francia barátaink így folytatják és odafigyelnek a most kihagyott ziccerekre is, az hamarosan elég izgalmas időket hozhat a rallyversenyek világába.