[Teszt] Metroid: Samus Returns

Metroid: Samus Returns

StingerCsere Krisztián Gábor2017.09.12. 13:50

Tizenhárom esztendő nagyon sok idő. Ennyi év alatt felnőtt egy új generáció, megjelent számtalan platform, melyeken ismeretlen és ismert frencsájzok bukkantak fel majd tűntek el a süllyesztőben, folyamatos változást biztosítva a játékipar és az újonnan érkező játékos rétegek számára. Akadnak időálló játéksorozatok és léteznek olyanok is, melyek az aktuális trendeket meglovagolva időszakos, viszonylag rövid életutat mondhatnak magukénak: a Nintendo harcminc esztendőt megélt Metroid szériája egyértelműen az előzőhöz tartozik, mondhatni örök: azon kevés játékok egyike, mely a mai napig egyet jelent a Nintendo védjegyével olyan barátok oldalán, mint Link, Donkey Kong, vagy épp a bajszos "karbantartó" alfahím gépzsíros-cukormázas világa.

A stílusteremtő (Metroidvania, ugye), egyszerre misztikus és izgalmas köpönyegbe bújtatott sci-fi alapvetés felmenői közt sem kell túl messzire nyúlni az egyediségért: A Ridley Scott-féle Alien alapvonásai ugyanúgy meghatározó jelzések Samus Aran számára, mint a barlangrendszerek és elhagyatott űrállomások keltette sejtelmes atmoszféra - mintha csak Indiana Jones és Harry Pitfall öltött volna biomechanikus páncélruhát, hogy a letűnt korok ereklyéit kutassa. Az eredendően szívósabb nehézségi szintre belőtt akció-kalandjáték a hardcore rétegeket célozta meg, és témájával is főleg az idősebb korosztály kiváltságának számított. Erről árulkodik az a bő tucatnyi (egészen pontosan tizennégy, az egyelőre még csak fejlesztési fázisban levő Metroid Prime 4-el együtt) kaland is, amely az elmúlt harminc esztendőben meghatározta az ikonikus női protagonista videójátékokhoz fűződő viszonyát.

A Metroid kifejezés (Chozo nyelven “ultimate warrior”) egy szójátékból született, amely a széria jellegzetes építőkockájának számító Metro-szerű alagutak és az “Android” szó keresztezésével alkotott elnevezés. A földalatti barlangok, a mesterséges útvonalak, illetve a főhős(nő) robotikus képességeire utaló jelző máig helytálló, Samust ugyanis egy szenzorokkal és fegyverekkel felvértezett átalakulásra-képes biomechanikus páncélruha védi, melyet még a Chozok ajándékoztak neki gyermekkorában. A szőke szépséget védő páncélruha bővítményei idővel a rejtett kapcsolók, helységek felderítésével egész arzenállá bővíthetők, amelyek a védelem mellett végül aztán a továbbjutás furmányos akadályainak megoldásában is segítenek.

Jelenlegi alanyunk, a 3DS-re érkező Metroid: Samus Returns (az 1992-es Metroid II: Return of Samus újragondolása) annyiban különbözik a hagyományos értelemben vett Metroidvania játékmenettől, hogy a klasszikus főgonoszra jellemző végső bossharc helyett a megmaradt Metroid populáció felkutatása és megsemmisítése a cél. Samust azért vezérlik az invazív faj szülőbolygójának számító SR388-ra, hogy kutassa fel és pusztítsa el a még életben levő Metroid populációt, mert az Űrkalóz fenyegetés miatt előbb-utóbb fékezhetetlen és pusztító járvánnyá terjedhet, amelyet már a Galaxis békefenntartó erői sem tudnak majd megfékezni.

Ideáig a mese - nézzük azonban, hogy a gondos és hálás munkával elkészült Samus Returns mivel nyújt többet, mint mára kicsit megkopott 1992-es alapvetés. Remaket nem csinál úgy senki, mint a Nintendo - mondhatnánk a frázist és nem lőnénk annyira mellé vele. A Metroid: Samus Returns ugyanis jóval több egyszerű grafikai ráncfelvarrásnál a ma oly' “népszerű” definitív kiadások útvesztőjében: ez ugyanis egy merőben új játék, amely csak a központi vezérfonalában és elbeszélésében egyezik meg az inspirációs forrással.

A külcsín és játékmechanika megváltoztatása azonban nem gyakori példa - ám - az életük egyik főművét összehozó MercurySteam belsős Nintendo berkekbe történő hatásos belépése azonban nem csak a csapatnak, de a cégnek és a rajongóknak is egyaránt fontos volt. A klasszikus értelemben vett Metroidvania zsáner felett ugyanis eljárt picit az idő, így akár a Zelda sorozat esetében, úgy a Metroid szériában is szükségszerűvé vált az óvatos lépések megtétele a megújulás irányába... nem beszélve az óriási teher elhajításáról, amit Samus a hátán cipelt már egy ideje. De erről egy picit később.

Lássuk először a játékmechanikát, a Metroid játékok rendkívül vonzó és lüktető ütőerét: először is hatalmas respekt a MercurySteam-nek, hogy időt nem sajnálva boncolták alaposan elemeire a korábbi installációk gameplay megoldásait. A Metroid eredendően 2D akció-kalandjáték, így az eredményt látva öröm leírni, hogy a Samus Returns-ban MINDEN benne van, amiért ezt a sorozatot imádni lehet(ett), mi több: hatásosan sikerült átemelni a Metroid Prime-széria újító funkcióit is, legyen az egy Scan Visor, vagy az egyedi 3D-be oltott akció-kaland-hibrid egyéb megoldásai. A rejtett falak és platformok útvesztőjéhez vagy a lehetetlennek tűnő továbbjutás kiderítéséhez elengedhetetlen Visor kellékét pl. sikerült úgy átültetni kétdimenziós síkra, hogy a Prime-szerű élmény továbbra is megmaradt, emellett pedig az újító szándék is jól érvényesül.

Ugyanez igaz a Metroid: Other M-ben debütált badass-szerű karakterábrázolásra is, amelyben Samus egyszerre tűnik vagány harcosnak és mániákus artistának: ugrik, pörög, vetődik, csapódik és mindenféle akrobatikus mozdulattal képes megkapaszkodni ott, ahol ez már-már szinte lehetetlen. A korábbi játékokkal ellentétben most szinte érezni, hogy a főhős szinte eggyé válik a páncéljával, így zsigerből képes olyan mozdulatokra, amelyben a(z új) 360 fokos free-aiming szinte minden előnyét kiélvezheti. Korábban nem volt pl. lehetőség arra, hogy egy beeső platform sarkán megkapaszkodva, célozzunk átlósan rakétákat vagy Ice Beam-et egy titkos ajtóra, hogy aztán Spider Ballként megtapadva elrobbantsuk magunkat az így megnyílt új csatornarendszer felé: ám a Samus Returnsban levő szabadabb mozgástérnek köszönhetően most már ez is megtörténhet.

Az Other M hozadéka a közelharc is: a nekünk rontó/rohanó/szálló ellenfeleket egy határozott ütéssel, ún. stun-felcsapással zsombíthatjuk le, hogy tehetetlenségükben aztán különböző erőszakot kövessünk el rajtuk a továbbjutás, az energia-kinyerés, vagy a rejtett dolgok keresése céljából. A kibővült mozgás-tárháznak hála sokkal szabadabban mozog a karakter a játéktéren, amely új elgondolásokra és próbálkozásokra is lehetőséget ad, hiszen egy nagyobb arzenállal rendelkező karakternek hála akár többféle módon is megoldhatjuk az elsőre lehetetlennek tűnő rejtvényeket.

Samus a korábbiakhoz hasonlóan most is számtalan poweruppal vértezheti fel magát: némelyek az energia- és muníciók szintjét növelik, mások a veszélyes környezet ellen védenek és természetesen nem maradhatnak el a páncél sajátosságait bővítő funkciók sem, mint a Morph Ball és az ehhez kapcsolódó cifrázások, lasszó, bombák, tapadás, gyorsaság és hasonlók. A MercurySteam a Visor mellett azonban egy rakás új funkció használatát is belefűzte a játékmenetbe, ennek része pl. az időszakosan aktiválható, elsősorban páncélhoz tartozó képességek sora, mely saját energiaforrással rendelkezik. Aktiválás esetén ebből fogyasztunk, pl. a mérgező gázok ellen csak ideiglenesen védő funkciót, vagy a Scan Visort is innen aktiválhatjuk.

Ehhez kapcsolódó újdonság, hogy bár az energia-forrást akár az ellenfelekből is visszanyerhetjük, a Save slotok alapvetően nem töltik újra a különböző erőforrásokat - ehhez egyedi töltőállomásokat kell keresnünk. A labirintusokban történő hosszabb közlekedés azonban sokat gyorsult, az egyes helyszíneket összekötő titkos folyosók, liftek, alagutak és szerkezetek mellett most már teleportkapukkal is találkozhatunk. Ez megintcsak egy apró, de sok bosszúságra megoldást jelentő finom újítás, amely bár nice-to-have feature, de elősegíti a szélesebb rétegeknek szánt játékmenet megvalósítását, azaz: kikönnyítését.

A klasszikus Gameboyos verzióhoz hasonlóan itt is egy meghatározott számú Metroid populáció elpusztítása a cél, melyek a legfurább helyzetekben, kérgeiket, tojásaikat elhagyva randalíroznak a környéken. A küzdelem kötelező, ugyanis a belőlük kinyert DNS létfontosságú az újabb területeket és lezárt tereket védő kapuk kinyitásához. A különböző mutálódott fajták általában alkalmazkodnak az őket körülvevő környezethez, így általában az adott szektorban felbukkanó anomáliákra találhatunk a legyőzésükkel megoldást - legyen az egy térképbázis, vagy egy powerup-ot tartó Chozo szobor a sötétben. A végén persze már elég szívós és rusnya dögök repkednek majd körülöttünk, mivel a játék előrehaladtával a Metroidok is evolválódnak, így egy-egy arra alkalmas példányból akár majd királynő is lehet... addig azonban még hosszú az út, a teljes végigjátszást egy átlagos játékos számára első nekifutásra olyan 20 órára lőném be. Persze, ez nagyban függ attól, mennyire elszánt az illető az összes felvehető bővítmény felkutatására, hiszen ettől függ a mérce, az endgame nehézsége és a ... oké, jó: nem spojlerezünk.

Annyit azért megemlítenék, hogy a játékban egy, az első walk után elérhetővé válik a klasszikus Metroid hard mód, illetve az új amiiboknak hála egy Metroid Fusion skin is megnyitható, amely remek tribüte a sorozat egy lehetséges folytatása szempontjából. A teljesítményünket (felvehető powerup ill. elpusztított Metroidok száma alapján) egyébként egy gyönyörű artwork galériával is díjazza a játék, így érdemes minél többet összevadászni ezekből a csecsebecsékből.

Audiovizuális szempontból a Metroid: Samus Returns az egyik legszebb, ha nem a legszebb háromdimenziós 3DS kijelzőre optimalizált játék. Az egész körítés, a gép képességeihez mérten fantasztikusan részletgazdag, amely jelentőset veszíthet a 3D csúszka lehúzásával: a hátterek, a mélység érzet, a fények, a bevilágítások, a leheletfinom animációk egy-két átvezetős-liftezős reccenés ellenére olyan összképet adnak, amelyet nem, vagy csak nagyon ritkán látni handheld Nintendo konzolon. A karakter a kiváló és gondos tervezésnek hála abszolút beleolvad abba a környezetbe, amely bár minden ízében a klasszikus játékmenetet idézi, ám a fentebb említett újítások és óvatos könnyítések mellett tökéletesen újnak hat.

Az adott szituációnak megfelelő sejtető vagy épp félelmet keltő, máshol viszont ambient sci-fi ambient zenei aláfestés egy az egyben a Metroid Prime fantasztikus zenei kompozícióját juttatta eszembe: már a Gamescom Nintendo boothban is feltűnt, de az otthoni csendben még inkább érezhető volt, hogy ennyire durván tiszta és élvezetes muzsikát eddig még EGYETLEN 3DS játékban sem hallottam. Páratlan élmény ez, nem csoda hogy a gyűjtői kiadásban külön korongot is kap a szerzemény. Az eredményt vizslatva azt hiszem nagyszerű döntés volt a franchise 2D gondozását a spanyol MercurySteamre bízni: jól látszik, hogy a srácok szívüket-lelküket (és a Gamescomos interjú alapján az elmúlt két és fél évüket) beletették a játékba, hogy méltó keretet adjanak a visszatérésnek. Most már csak rajtunk a sor... de miért is ?

A válasz egyszerű. A Metroid franchise körül kialakult helyzet a rajongók, a sajtó és a Nintendo részéről is elég kényes helyzethez vezetett. Produceri oldalról is érezni lehet, hogy a kiotói cég a sorozat újra talpraállítása céljából elég durván bevet mindent, hogy ismét felhúzza a patinás kalandjáték létjogosultságát az aktuális versenyzők közé: Yoshio Sakamoto, a széria egyik atyja egy interjú alkalmával konkrétan elárulta, hogy szívesen készítene folytatást, de ez első sorban a mostani játék fogadtatásától függ... erre pedig az eddig érkezett visszajelzések alapján most végre jó esély kínálkozik.

Ám nem csak a 3DS epizódon érezni óriási felelősségvállalást: a közelgő Metroid Prime 4 szintúgy kulcsfontosságú szerepet játszik majd a sorozat jövője szempontjából. Az új generáció elérkeztével beköszöntött a megújulás ideje is: a sok-sok éve lebegő bizonyításvágy, amely az egész sorozatot körüllengi, a patinás névvel és a klasszikus formula finom revíziójával és újításaival méltó comeback lehet, melyhez az első fogást néhány napon belül kézhez kapjuk. Az illat, íz és az összhatás kiváló, repetázni pedig még jó sokáig fogunk belőle.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

11 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

23 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==