[Próbakör] The Evil Within 2

The Evil Within 2

siklaraSimon Klára2017.09.10. 17:00

Az idei gamescomon nem csak az új Dishonored kiegészítő, hanem a Tango Gameworks horrorjátékának folytatása, a The Evil Within 2 miatt is benéztünk a Bethesdához. Egy órát játszhattunk a játék második és harmadik fejezetével, amely után megfogalmaztuk erősen eltérő első benyomásainkat és elvárásainkat.

A rajongó

A túlélőhorrorok PS2-es fénykorának hatalmas rajongója vagyok, aki szerint a Resident Evil 4 a világ legjobb játékai között van, így amikor 2014-ben Shinji „Resiapu” Mikami visszatért az Evil Withinnel, úgy éreztem, közel tíz ínséges év után valaki végre ismét gondolt rám. Ez nem jelenti azt, hogy tökéletesnek láttam, hiszen én is a fejemet fogtam az olyan erőltetett játékmenetbéli megoldásoktól, mint a kötelezően kiszolgáltatott főhős, aki detektív létére pár méter futás után kiköpte a tüdejét, és fejlesztés nélkül fél másfél méterről is mellélő. Azt sem éreztem fairnek, hogy egy Leon S. Kennedyhez képest ilyen esetlen figura a béna lopakodás lehetőségének ellenére olykor a Resi 4 hordáihoz hasonló szörnyrohammal kényszerül dacolni.

Azért rajongtam minden hibájával együtt is az Evil Withinért, mert hangulatában olyan volt, mintha Mikami összegyúrta volna az összes korábbi játékát, és még a Silent Hillt is beledolgozta volna, megalkotva a „Resident Evil Within Hill” élményt rozsdás szögesdróttal, kerekesszékekkel, mozgó manökenekkel, írógépeket helyettesítő gramofonokkal, Sebastian stílusos olajlámpájával, és a többi kötelező kellékkel. A sokszor ismerős, de váratlanul egymásba nyíló horrordíszletek kiszámíthatatlan kuszaságát is imádtam, még ha végeredményben elég szemét cliffhangerrel zárták is Castellanos detektív zavaros történetét.

Mi is a játéknak ezzel a szakaszával töltöttünk egy órát.

Nekem az Evil Within az a Silent Hill, amit már annyi éve nem kapok meg, ezért odáig voltam, amikor a Guardian nevű szörnyszülöttel folytatott lineáris ráhangoló fogócska után a STEM borzalmakat tartogató világába visszatérő Sebastian megérkezett Union városkájába. Itt a Dani által lentebb említett realitás szívlapátja párszor engem is arcon csapott, mert bár fejlődött a mozgáskultúrája és állóképessége, Sebastian kezdetben még mindig rém esetlen, helyismeret híján pedig elég rossz irányba elindulni ahhoz, hogy jöjjön a game over. Hitetlenkedve néztem, amint egy templomba belépve egy átvezető után hárman rohantak felém, akik már menekülés közben félig agyonvertek, majd amikor át akartam ugrani egy kerítést, véletlenül egy mellette lévő kukában kezdtem el kotorászni, amibe a daliás alkesz főhős fejjel előre beleborulva lehelte ki lelkét.

Ezen balfordulat alapján valószínűnek tartom, hogy gyakran fogunk a sok opcionális mellékszálat és helyszínt tartogató Uniont felfedezve próba szerencse alapon hasolonló helyzetekbe futni, de most sem kényszerített senki, hogy menjek be a templomba, miközben a kommunikátorommal közeli hangforrásokat próbáltam elkapni. Engem az effajta kudarc csak sokadjára tántorít el, hiszen sok otthon ajtaja várta még, hogy benyissak, hátha találok egy-egy érdekes történetfoszlányon túl valami morbid jelenetet (mint pl. a Resi 7 elejét idéző vacsorajelenet), vagy valami kraftoláshoz hasznos cuccot. A kraftolás és a lopakodás rendszere egyébként némi fejlődésen ment keresztül, de az utóbbi egyelőre így is elég idegtépőnek tűnt, a legtöbb dolog, mint például a zöld takonnyal való fejlődés, azonban az első részből ismerősek lesznek. A grafika kétségkívül látványos fejlődésen ment keresztül és a PC-s demó zökkenőmentesen futott, azt viszont kicsit sajnáltam, hogy pár visszatérő karakter szinkronhangját lecserélték.

Egy szónak is száz a vége, nekem ennyi alapján egyértelmű, hogy bár továbbra sem tökéletes, az elődjénél polírozottabb túlélőhorror az Evil Within 2, én pedig most is nagyon lelkesen fogok szerencsétlenkedni benne, mert a világ és a benne rejlő borzalmak továbbra is lenyűgöznek. Ha csak félig ilyen lett volna a Silent Hill: Downpour, imádtam volna!

(siklara)

A realista

Az idei gamescom utolsó programja volt számunkra a The Evil Within 2 próbaköre, én pedig úgy sétáltam be rá, mint Mulder ügynök: „hinni akarok.” Hinni akartam benne, hogy a Tango Gameworks csapata az első rész után a folytatásban már a realitás talaján marad, már ami Sebastian mozgását illeti. Bíztam benne, hogy ezúttal már messzebb jut egy tüdővel, mint egy partra vetődött, vonagló delfin és hogy képes lesz egy gleccser mozgásánál gyorsabban megfordulni. Nos, a reményeim már a kezdeti percek után némileg csorbultak. Megkeseredett detektívünk ugyan már képes felvenni a versenyt egy második osztályossal a rövidtáv futáson, azonban továbbra is (finoman fogalmazva) megfontoltam forgolódik függőleges tengelye körül.

Az első pofon után már csak visszafogottan mertem reménykedni benne, hogy az előd védjegyének számító (nevetséges, vicc kategóriába süllyedő) érzékelési és észlelési rendszer legalább megpróbálja fairnek álcázni magát. Szerencsére a játék egy percig sem hagyta, hogy hamis illúzióba ringassam magam. Nagyjából úgy vágott pofán a realitás kíméletlen szívlapátjával, ahogy Sebastianra ugrott rá az első bokorból a mérnöki pontossággal szkriptelt első zombi.

Ami miatt viszont dicséret illetné a csapatot, az a lényegesen nyíltabb terek szerepeltetése, azonban ez csak egy újabb lehetőség számukra, hogy az őrületbe kergessenek minket a tisztességesnek indokolatlan jóindulattal sem nevezhető és a szó szerint legocsmányabb módon és helyzetekben nyakunkba dobált ellenfelekkel.

Gamescomos rögtönzött tesztemen sajnos kegyetlenül elhasalt mind Sebastian, mind a legújabb agymenéses utazása, azonban továbbra is Mulder ügynöki mentalitással akarom hinni, hogy csak a kezdeti szakasz (a második és harmadik fejezetbe pillanthattunk be) múltidézése miatt volt mindez és - akár csak egy rövid időre is, de - lesz olyan része a játéknak, ahol Sebastian és vele együtt mi is leszállhatunk a szopórollerről. Olyan nagy kérés lenne ez?

(ne5h)

Amint a fenti két vélemény is jól mutatja, az Evil Within 2 elődjéhez hasonlóan nem mindenki játéka és a szerkesztőségen belül is erősen megoszlanak róla a vélemények. Abban azért megegyezhetünk, hogy az első részhez képest nagyobb látvány tekintetében is fejlődött, és még mindig elképesztő rusnyaságokat vonultat fel. Az igazság pillanata hamarosan, egészen pontosan október 13-án jön el, amikor ki-ki maga eldöntheti, mennyire viseli jól a modern külsőbe bújtatott régisulis rettegést. Ti várjátok már?

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

5 órája
9

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==