Vége a nyárnak, itt az ősz, a forróság viszont sok-sok olyan címet kitermelt, amelyből így szeptember elején is megéri szemezgetni. A mostani kapszula-rovatban lesz minden, mint abban a bizonyos búcsúban, ahol felbukkant néhány anime-stílusú játék, beszörfözött egy extrémsport-különc, beindult a pixelharcos Mega Man klónok támadása, suhantunk egy siklóhajó pilófafülkéjében és fantomravaszokat húzogattunk egy indie-akciójátékban.
Mint láthatjátok, a kapszularovat a Gamer365 Next premierje előtt is változik, keresi a formáját. Ezúttal picit kompaktabb, picit másabb formában jelentkezünk. Egyúttal kíváncsiak vagyunk a véleményetekre is, hogy milyen irányba tereljük a rovat struktúráját, vagy minden jó, ahogy már most lassan egy fél éve megszokhattátok.
Nincs más hátra, mint hogy szerkesztői fecsegésből visszavonulva jó olvasgatást kívánjunk!
Teszt: Mighty Gunvolt Burst
Bár sokan gyűlölködtek a Mighty No. 9 megjelenése után, azért a Gamer365 szerkesztősége messze elnézőbb volt a játékkal, mint a legvadabb Mega Man rajongók, akik megváltást vártak a játéktól. Most a Migthy Gunvolt folytatásaként robban be a Mighty Gunvolt Burst a Switch és a 3DS piacterére, amely a legszebb Mega Man emlékeket idézheti a fiatal és a róka-korba érett játékosok számára egyaránt.
Adott nyolc főnök, különböző fegyverek, upgrade-k, vannak átvezetők, szól a chiptune, és zakatolnak a pixelek. Akár egy nyolcbites Mega Man játékban. A Mighty Gunvolt Burst okosan fejleszt az elődjén, és csak annyival áramvonalasabb, szebb - hogy még mindig egy 8 bites játéknak érezzük, természetesen modern konzolos felépítéssel. az irányítás feszes, a támadási minták tanulhatóak, a power up rendszer a maga gyümölcsös-falatozós megoldásával pedig kicsit felrázza a sima Mega Man-szerű energiatöltést. A hősünket és a támadásokat magunk szabhatjuk testre, és rengeteg a pályákon elrejtett titok, valamint a gyűjtögetnivaló is. A program nehézsége sem vall szégyent. Bár egyik-másik pálya egész könnyűre sikeredett, na a bossok tartogatnak majd kellemetlen meglepetéseket, és pár ugrabugrálós rész is megéri a maga pénzét - de hát ezért szeretjük az akció-platformerek kék bombázóra hajazó alműfaját.
Árát tekintve gondolkodás nélküli vétel minden Mega Man-es számára a Mighty Gunvolt Burst. Megkockáztatjuk, jobb játék, mint a Mighty No. 9 volt annak idején. Egy komolyabb sirám, hogy a két karakter nem különül úgy el játékstílus szempontjából, mint pl. Mega Man és Bass tette annak idején. A pontszám ezen felül pedig csak azért nem lehet erősebb, mert a játék olyan szintű másolata a Capcom eredetijének, hogy abba szinte percenként pirul bele a jóérzésű játékos.
***7/10
Mighty Gunvolt Burst | Platform: Switch (tesztelt), 3DS
Kiadó: Inti Creates | Fejlesztő: Inti Creates
Megjelenés: 2017. június 15. | Ár: 10 EUR
mcmacko***
Teszt: One Piece - Unlimited World Red Deluxe Edition
A Namco (és bandái) legnagyobb szerencséje a One Piece-el, hogy a rajzfilmsorozat közönsége lojális annyira a brand-hez, hogy a kevésbé jól sikerült (értsd: hulladék) játékadaptációkat is gondolkodás nélkül megveszik - beleértve a különféle remaster kiadásokat, mint ami a jelenlegi alanyunk is.
Ugyanis ez a játék nem jó. Bővebben: ha eltekintünk az egyébként igényesen megalkotott karakter modellektől, a mára már standard HD felbontástól és folyamatos képfrissítéstől, egy Nintendo 64-es játékot látunk magunk előtt, ami a maga idejében se lett volna a középszernél magasabban.
A játék egyfajta hack&slash szeretne lenni, jó kis lineáris, csőben elhelyezett pályákkal. A pályákat valószínűleg épp az uzsonnáját majszoló takarítónő tervezhette, és nem fordíthatott rá többet, mint a 20 perces kajaszünetének legalább a negyedét. Hiába tud Luffy papírforma szerint minden akadályon átglurtyanni, ha a cső pereme egy 10%-os emelkedő, akkor ott megáll a tudomány és persze hősünk is - ebben az esetben aztán lehet nézegetni a térképet, és morfondírozni, hogy mire is gondolhatott a költő, mikor gyakorlatba ültette a csőrendszert és annak állomásait. Ha a pályákat a takarító személyzet, akkor a harcrendszer alapjait minimum a taxisofőr vethette papírra két fuvar között. Az összecsapások olyanok, mint a majális május elsején: ha egyet láttál, mindet láttad. Leszámítva, hogy a majális szórakoztató. Ugyanis a harc nem több, mint öncélú button-mashing, mely mechanikájának fogaskerekei csak úgy csikorognak-nyikorognak - nem csodálom, aki ilyen avittas, több évtizedes megoldáshoz nyúl, ott azért akad por meg pókháló. Az ellenfelek pedig bamba zombiként tűrik, ahogy a mechanika limitációinak peremén ügyetlenkedve próbáljuk őket péppé verni.
Marad hát a körítés, a sokak által kedvelt karakterek. Nem mondom, hogy nem néz ki jól az összhatás, annak ellenére, hogy azért tegyük hozzá, van még bőven odébb. Viszont ha ennél többre vágysz - és hát 2017 erős túlkínálatában miért ne vágynál? - akkor a helyedben másfelé szórnám a nehezen megszerzett forintjaimat.
***4/10
One Piece - Unlimited World Red Deluxe Edition | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Switch
Kiadó: Bandai Namco | Fejlesztő: Bandai Namco
Megjelenés: 2017. augusztus 25. | Ár: 12490 Ft
keviny***
Teszt: Phantom Trigger
A végső indie-pixelart hack'n'slash koncepció, maximális fordulatszámra pörgetve. De tényleg. Letisztult, minimalista, sokak szerint a Hyper Light Driftert "másoló" vizualitás (szerintem nagyon nem erről van szó, de sebaj) csap arcon az első pillanatban, amire low-key syntwave muzsika rakódik rá, elegáns mosolyt csalva az ember arcára. Ez a Phantom Trigger első benyomása.
De a mosoly hamar lehervad az arcomról. A történet egészen sötét fordulatot vesz :a fantasy világon túl létezik egy valóság, ahol igen komoly betegségekkel harcol a főhős. Eközben a játék maga is kezd átalakulni egy valóban ellenséges tereppé, ahol pár eltérő ellenfélből több tucatot kell legyőzni, hogy nyugodtan továbbhaladj, ezek az ellenfelek pedig kifejezetten frusztráló támadási mintákkal rendelkeznek. Emiatt pedig a kezdeti lelkesedés csitulásával egyáltalán nem lesz szórakoztató velük újra és újra megküzdeni. Van oka annak, hogy a DMC-ben annyira kellemesen áthidalhatóak a sima ellenségek, a valódi minta-kitanulást pedig csak a legnehezebb kombinációkra, illetve főellenségekre hagyják meg: a sikerélményt a saját kombóid csiszolása jelenti, nem a közkatonák legyőzése. Ehhez képest itt kombókból is, ellenfélből is kevés típus van, a sikerélmény pedig hiányzik, főleg annak fényében, hogy egy ismétlődő puzzle részek hiba esetén mindig újabb és újabb ellenfeleket dobnak ránk. (Köh...DMC4-es kockaszoba?)
És ezen a ponton széttörik az illúzió. A vizualitás picit elfárad (a kevesebb néha több! Főleg, ha az effektekről van szó...), a zene ismétlődik újra és újra és újra és újra.…a harcok pedig nem lesznek szórakoztatóbbak, kivéve ha a néhány főbossról van szó. De az is ritka pillanat. A Phantom Trigger koncepcióként nagyon üt. De néhány óra is elég ahhoz, hogy baromira elfáradjunk benne, ezen pedig sem a dark storyline, sem az alapjáraton kifejezetten nehéz harcok sem segítenek. Ami marad: a kínlódás. De stílusos kínlódás, ha valamit mondanom kéne rá. Stílusos.
***5/10
Phantom Trigger | Platform: PC (tesztelt), Switch
Kiadó: tinyBuild | Fejlesztő: Bread Team
Megjelenés: 2017. augusztus 10. | Ár: 15 EUR
Oldern***
Teszt: Redout Lightspeed Edition
A Redout pontosan az, ami a Wipeout lehetett volna, ha nem nyírják ki a fejlesztőcsapatot az évek során. A Steamről, konzolokra átlátogató játék egy igazi indie gyöngyszem volt a maga idejében (bár igazából még mindig az) amikor egy éve megjelent PC-n. A mostani ps4-es verzióban legjobb tudomásom szerint benne van minden, amit az elmúlt egy évben a fejlesztők steamen belepakoltak.
Azaz: a Redout egy vérbeli arcade versenyjáték a jó öreg wipeout/F-zero vonalon, ami nem nagyon tököl sokat, rögtön bedob a mélyvízbe. A jármű kiválasztása után, már jönnek is szépen sorban a különböző eventek, amikből 11 fajta van és ezeket a 7 különböző világ egyikén tudjuk majd teljesíteni. Na persze nem kell nagy újdonságra számítani, versenyzünk az idő vagy ellenfelek ellen, csak a körülmények változnak közben. Maga a verseny mechanika roppant egyszerű, a szokásos gáz/féken kívül ami újdonságot jelenthet, hogy a jobb analóg karral tudunk a kanyarokban driftelni egy kicsit, valamint a különböző meredekségű hurkokban, felfelé tolva íven tarthatjuk a hajót, aminek köszönhetően nem sebződünk, illetve lassulunk le. A bal oldali kijelzőn látjuk az élet energiánkat, ami ha elfogy, akkor szépen szét is pukkadunk, ami ebben a játékban legtöbbször azt jelenti, hogy el is köszönhetünk az első pár helyezéstől. A jobb oldalon lévő energia csík elfogyasztásával tudjuk aktiválni a turbót, illetve a különböző power-upokat. Ezekből van aktív és passzív, 6-6 változatban, és természetesen a megvásárlás után szabadon kombinálhatjuk őket. Érdemes odafigyelni a bónuszokra, mivel a játék nagyon hirtelen tud irgalmatlan nehéz lenni és ilyenkor érdemes az adott eventhez specifikusan kapcsolódó power up-ra váltani. Ezeket amúgy a versenyek után befolyt pénzből tudod megvenni, viszont érdemes jól átgondolni, hogy mire költünk, mivel a hajóból is lehet még másik 3 verziót szerezni/megvenni és minden hajó az adott ligájában fejleszthető 4 különböző pontban, ami szintén nem egy olcsó mulatság.
A játék nem mellékesen döbbenetesen jól néz ki és mindennek tetejében az alap PS4-en is fixen tudja hozni a 60fps-t. A zenék is nagyon jók lettek, nyílván nem annyira ikonikusak, mint anno a wipeotutban voltak, de a játékhoz tökéletesen passzolnak. Egyetlen negatívumként az eléggé össze-vissza változó nehézséget emelném ki, aminek köszönhetően néha igen csak meg fogunk izzadni egy-egy pályán. A stílus szerelmesei viszont gondolkodás nélkül repüljenek rá, pláne ha már rommá játszották a Wipeout kollekciót, ennél jobbat úgy sem nagyon fognak találni. Plusz kiemelendő a 6-8 fős online multiplayer lehetősége és a lokál split screen implementálása, ami manapság igen csak nagy szó.
***8/10
Redout: Lightspeed Edition | Platform: PC, PS4 (tesztelt), Xbox One
Kiadó: 34BigThings | Fejlesztő: 34BigThings
Megjelenés: 2017. augusztus 31. | Ár: 11990/7990 Ft
Ghz***
Teszt: Surf World Series
Mindenki imádja az árkádos extrémsport játékokat. Bár Tony Hawk mostanában eleget tett a műfaj ázsiójának darabokra henteléséért, azért vannak még lelkes fejlesztők, akik látnak potenciált a zsánerben. A Surf World Series egy olyan sportot kap fel, amelyet nem túl gyakran láthatunk a videojátékokban, így külön öröm, hogy ezúttal nem gör- hanem virtuális szörfdeszkára pattanhatunk.
Ráadásul micsoda helyszíneken! Az SWS egyik legjobb eleme az erős hangulat és a bitang látvány, amely nem kegyetlen részletességgel, hanem a megfelelő elemek (térérzet, fény, víz) szinte tökéletes prezentálásával hódít. A játékmenet viszonylag egyszerű, bár tanulni kell - közel sem olyan intuitív, mint a legsikeresebb extrémsport feldolgozások esetében. Igazából ez a játék egyik kardinális pontja. Nem rossz az irányítás, de a flow eléréséhez sokat kell gyakorolni, még úgy is, hogy messze vagyunk a szimulációs szemlélettől. A program kissé szárazan építkező struktúrája és tartalma nagyjából párhuzamban van az árával és a kategóriával, ahová belőtték a játékot. Ennek köszönhetően nem fogunk orbitális OST-t sem kapni, de azért a szörfös életérzést hozzák a háttérben pengetett dallamok. Van kusztomizációs lehetőség, multi, valamint különböző napszakbeállítások az egyes pályákhoz. Így ezekkel a már-már kötelezően elvárt alapokkal sem lehet kifogásunk.
A Surf World Series tipikusan az a cím, amely picit több odafigyelést és törődést igényel, mint azt egy feelgood árkád sportjátéktól elvárhatnánk. Viszont árképzésben, hangulatban és ennél fogva vonzó mivoltában többnek érezhetjük, mint sok pályatársát. (Tessék csak megnézni az X-es verzió árfekvését!) Klasszikus nem lesz belőle, de ha a stílust csíped, ennyi pénzt mindenképp megér a játék.
***6/10
Surf World Series | Platform: Playstation 4, PC, Xbox One (tesztelt)
Kiadó: Vision Games Publishing | Fejlesztő: Climax Games
Megjelenés: 2017. augusztus 30. | Ár: 2990/4590 Ft (X/PS Store)
mcmacko***
Teszt: White Day - A Labyrinth Named School
Jó kis távol-keleti labirintusjáték, néhány érdekes fordulattal. A White Day már 2001-ben szétszadizta a PC játékosok idegrendszerét, most pedig felújítva jött ki a PS4 és PC változat a tavalyi mobilos remake-re alapozva. Egy tipikus távol-keleti bentlakásos iskola éjszakáját élhetjük végig, ahol a kislányok között rohangáló főhősünk, Hee Min Lee megdöbbenve tapasztalhatja, hogy nem csak a szadista gondnokkal lesz baj, de az iskolát kísértő szellemekkel is. Így tehát egy korrekt koreai horrort kapunk a nap végén, melyet FPS nézetben játszhatunk végig.
A játék kifejezetten érdekesen keveri a kalandelemeket a felfedezés, a puzzle-elemek és a menekülés mechanikáival, így a játékmenet még úgy is egyedinek tűnik, hogy a Clock Tower vagy a Fatal Frame játékokban már láttunk hasonlót. A játékmenet megoldásain azért érződik, hogy egy darabosabb korszak szülte az eredeti White Day-t. A régiesnek tűnő elemek jó pár játékos kedvét vissza fogják majd fogni, viszont a japán/koreai különlegességek kedvelői épp ettől jönnek majd teljes izgalomba. A menekülős részek, egy-egy jump scare (azaz a játékos arcába manifesztálódó szellem), és a sokszor kevésnek tűnő iránymutatás kikezdi majd a legtürelmesebbek idegrendszerét is. Ezzel együtt a program mégis vissza-visszahúzza a játékost, mert benne van az a vérbeli konzolos horrorjáték esszencia, amit a PS1-PS2 időkben imádtunk, és azóta sem túl gyakran pipálhattunk friss megjelenésekben. (Oké-oké, vannak még kiadók, akik komolyan veszik ezt az igényt, de a fősodorból mindenképp kikerültek mára ezek a játékok.)
Relatíve hosszú a sztori, a látvány és a hang helyt áll 2017-ben, jelenlegi Unity-s formájában, ráadásul többször is neki lehet szaladni a játéknak a többféle befejezés végett. A műfaj keményvonalas rajongói még akár plusz egy pontot is hozzácsaphatnak a végéhez, ha pedig riadsz a hasonló címektől, akkor inkább ne is vágj bele - a White Day nem a kezdők játéka.
***7/10
White Day: A Labyrinth Named School | Platform: Playstation 4 (tesztelt), PC, Mobil
Kiadó: PQube | Fejlesztő: Sonnori
Megjelenés: 2017. augusztus 25. | Ár: 8990 Ft (PS Store)
mcmacko***