[Teszt] F1 2017

F1 2017

dragCsető Zsolt2017.08.31. 20:30

Veterán olvasóink bizonyára joggal gondolhatták azt, hogy valamiféle papagáj felmenőkkel rendelkezem: annyiszor fejtettem már ki ugyanis csalódottságomat a modern licenszelt versenyjátékok tartalmát illetően, hogy bevallom, már én is nagyon meguntam. Ettől persze még nem lehetett elmenni az egész mellett szó nélkül, hiszen a húszéves alapokon való túlmutatás teljes hiánya - valljuk be őszintén - igencsak csalódást keltő tud lenni.

Nos, már most megígérem, hogy az F1 2017 esetében nem fogok erről beszélni. Nem csak azért, mert - legalábbis konzolokon - ez minden idők talán legjobb Forma-1 játéka, hanem mert úgy érzem, hogy végre sikerült túllépni az ezeréves sémákon, és valami előremutatót alkotni.

A hivatalos alapok, a valósághű megközelítés, illetve a technikai sport, mint téma még nem jelenti azt, hogy egy feldolgozásba nem kerülhet lélek, kreativitás. Egy kis videojáték. Az F1 2017 pedig végre össze is állt ilyen szempontból: most érett be az a munka, amit a Codemasters két éve, a sorozat teljes lenullázásakor megkezdett a generációváltás után.

Tartalmilag az F1 2017 egy nagyon erős és - ami talán még fontosabb - rendkívül szórakoztató csomag, ami egyben remekül rávilágít arra is, ami miatt ezt a sportágat szeretni lehet. Az építkezés tavaly indult meg a fejlesztésekre is nagyobb hangsúlyt fektető karrier móddal, melyet most tovább finomítottak, a végeredmény pedig elismerésre méltó!

Pályafutásunkat egy tetszőleges csapatnál kezdhetjük meg, ugyanakkor ne higgyük azt, hogy egy Mercedes-be vagy egy Ferrariba pattanva minden sétagalopp lesz, hiszen az elvárások is az erőviszonyokhoz mérten vannak belőve. Emellett a szezon sem annyiból áll, hogy futamról futamra próbálunk minél jobb pozíciót kivívni a pályán. Sőt! Aki ismeri a Forma-1-et, azt tudja, hogy eszeveszett, már-már felfoghatatlan munka folyik a háttérben és a gyárakban, amire a Codemasters játéka is nagy hangsúlyt fektet, az edzéseken ugyanis különféle tesztprogramokat futhatunk, egyfajta minijátékként, amikkel aztán fejlesztési pontokat gyűjthetünk. Ez esszenciális a megfelelő ütemű fejlődéshez, hiszen egy RPG-ket idéző "képességfán" haladva fejlesztgethetjük a motort, az aerodinamikai elemeket vagy éppen a megbízhatóságot - utóbbi azért fontos, mert a valósághoz hasonlóan itt is be kell osztani az erőforrás egyes főbb elemeit a szezon során. Ez az egész azért zseniális, mert így a pénteki napok is hasznosan telnek a versenyhétvégén, pedig sokan korábban reflexből skippelték őket. Most mégis szívesen szöszölünk a tréningeken a különféle szimulációkkal, hiszen tudjuk, hogy meglesz a haszna. Lám, így áll össze egy videojáték - egymásra épülő játékelemekből, döntésekből, kihívásból. Már csak az a kérdés, hogy miért kellett erre ennyit várni!

Ami a fő újítása az idei karriernek, hogy vittek bele egy kis "bohóckodást". Nyugi, abszolút jó értelemben véve: meghívásos versenyekről van szó, melyekre két hétvége között ugorhatunk be, hogy bepattanjunk valamelyik klasszikus versenygépbe. Bizony, négy év után ismét előkerültek a legendás modellek, melyek baromira feldobják a játékot. Hangra, érzésre, vezethetőségre és hangulatra is teljesen más, amikor Senna, Hakkinen, Schumacher, Alonso, Raikkonen, Hamilton vagy éppen Vettel világbajnok autóival versenyzünk - arról nem is beszélve, hogy ezek a speciális futamok általában nem is klasszikus versenyek, hanem valamilyen speciális célt kell teljesíteni (pl. előzések száma). Nyilván totálisan életszerűtlen, hogy egy F1-pilóta a "szabadidejében" ilyenekre jár, de ilyen tekintetben nem is kell komolyan venni a karrier módot - a lényeg az, hogy változatos, szórakoztató és jól felépített, összeáll egy egységes egésszé, célokkal, feladatokkal és - ami a legfontosabb - jutalmakkal.

A retro-kiruccanásokon túl van egy komplett menüpont is a speciális bajnokságoknak, ahol aztán végképp elengedték a fantáziájukat a fejlesztők. Kétversenyes hétvége, fordított rajtrács, sorsolás, azonos autók, régi és új versenygépek: a legkülönfélébb szabályvariációkkal és pályákon vívhatunk egyedi bajnokságokat, és ezekből is van vagy egy tucat. Persze aki a konzervatív vonalon mozog, az maradhat az autentikus, 20 futamos világbajnokságnál az idei szabályokkal, autókkal és helyszínekkel, de jó érzés, hogy végre van alternatíva! Sőt, ott vannak a különféle online események, ahol egy előre rögzített helyzetet kell "megoldani": például sérült első szárnnyal lehozni elsőként a Belga Nagydíjat, miközben az eső is elered a hajrában. Ezek az időszakos kihívások folyamatosan váltakoznak majd, egy extra felületet biztosítva, ahol a játékosok összemérhetik tudásukat.

Egy dologról nem esett még szó, pedig eléggé központi eleme egy versenyjátéknak: nevezetesen hogy milyen érzés vezetni. Röviden: baromi szórakoztató. Kicsit bővebben: az idei versenygépek a kanyarsebességet és a tapadást tekintve teljesen új dimenziókat nyitottak meg a sportágban, ezt pedig az F1 2017 is remekül átadja. Egészen észveszejtő érzés padlógázzal vagy csupán egy apró visszaváltással átmenni olyan kanyarokon, ahol korábban ez képtelenség volt. A vezetési modell szokás szerint jól skálázható, kényelmet nyújtva a kezdőknek és kellő kihívást a haladóknak. Összességében pedig nagyon élvezetes: érezni az autót, lehet harcolni az erőkkel (és a lóerőkkel), minden egyes kör jó érzéssel tölti el az embert. Arról nem is beszélve, hogy a gumik kopása, a tapadási és az időjárási viszonyok változása, na meg persze az egyes autók jellegzetességeiből adódó különbségek mind-mind színesítik az élményt.

Nem mondom persze, hogy az egész nem lehetne még ennél is jobb. A klasszikus tartalmakra például simán rá lehetne dobni egy lapáttal, régi pályákkal és vonalvezetéssel, ne adj isten egy totálisan retro-köntösbe öltöztetett bajnoksággal, visszamenve akár a 80-as éveknél jóval régebbre is. Mint ahogy a látvány is kissé felemás: a pályán minden szép és jó - a bevilágítás tekintetében úgy érzem, sikerült egy újabb szintet lépni -, a paddock-jelenetek és az átvezetők azonban kissé megmosolyogtatóak az élőhalott beütésű karaktermodellekkel. De ez legyen a legnagyobb baj - amíg tartalmilag és élvezeti szempontból ennyire összeáll a program, addig bőven megbocsáthatóak ezek a hiányosságok.

A legtöbb licenszelt versenyjáték olyannyira alacsonyan tartja az ingerküszöböt, hogy lassan már magunk is elfelejtjük, hogy lehetne ez ennél több, kreatívabb és tartalmasabb is. A Codemasters pedig most ezt végre a gyakorlatban is bizonyítja: egy olyan csomagot raktak össze az F1 2017-tel, ami nemcsak változatos, mély és sokrétű, hanem összességében is nagyon szórakoztató élményt nyújt, miközben minőségileg is magas színvonalon mozog. Nem egyszerű versenyzős program, hanem ízig-vérig videojáték - méghozzá egy olyan, amit joggal nevezhetünk új etalonnak a saját műfajában. F1-rajongók, ezt most tényleg ne hagyjátok ki!

***F1 2017 | PS4 (tesztelt), Xbox One, PC

Kiadó: Codemasters | Fejlesztő: Codemasters Birmingham***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

10 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

22 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==