[Teszt] The Long Dark

The Long Dark

siklaraSimon Klára2017.08.30. 19:55

Közhely, hogy kraftolós sandbox túlélőjátékokkal (különösen Steamen) Dunát lehetne rekeszteni. A Kickstarterről indult és szinte kezdetektől fogva stabil játékosbázissal rendelkező The Long Dark azonban nem csak rengeteget fejlődött az elmúlt közel három évben, de az Early Access státuszból kimászva a megjelenésig is eljutott. Ez persze manapság sajnos nem jelenti azt, hogy aki most dönt a megvétele mellett, az egy teljességgel befejezett terméket kap, de mindenképpen örömteli, hogy a kanadai Hinterland csapata továbbra is szorgosan toldozza-foltozza messze nem tökéletes művét. No de mielőtt ennyire előreszaladnék, lássuk, miért hosszú és sötét a tél a The Long Dark világában!

Egy évek óta tartó lassú és csendes apokalipszisnek lehetünk szemtanúi, egy geomagnetikus vihar következtében ugyanis összeomlott a modern elektromos hálózat és infrastruktúra, és ezekkel együtt az emberiség addig megszokott kényelmes életmódja is. Valahol északon, Kanadában járunk, ahol túlélőként nem csak a dermesztő hideggel, de a gyönyörű, ám olykor könyörtelen anyatermészettel is fel kell vennünk a küzdelmet. Mindezt három játékmódon keresztül tehetjük meg, adott ugyanis a már említett epizodikus sztori mód, amelynek első évada a Wintermute címet kapta, van a továbbra is legnépszerűbb Survival Mode, valamint egy Challenges Scenario, amely mindig egy konkrét feladat, például további túlélők után kutatás.

A legnagyobb újdonságot jelentő sztori mód első két epizódja kissé felemásra sikerült, kezdők számára viszont ideális abban a tekintetben, hogy a különböző térképeken zajló sandbox túlélősdihez képest kevésbé hardcore, és némi lanyha kézfogással az alapvető túlélőtechnikákat is megtanítja. A történet főszereplője a pilóta William Mackenzie, akitől rég nem látott exneje hatalmas szívességet kér: vele együtt egy titokzatos csomagot kellene eljuttatnia valahová, ám az út során a gépük elektromos viharba kerül és lezuhan. A zuhanást követően magunkhoz térve kapjuk meg az irányítást, és érthetetlen módon társunk, Astrid (aki egyébként a későbbiekben a másik játszható karakter lesz) eddigre már szőrén-szálán eltűnt, így nincs más hátra, mint összekaparni magunkat és mielőbb a nyomába eredni.

A semmi közepén először megtanuljuk a legfontosabbat: tüzet rakni. Ehhez folyamatosan tüzifát és mindenféle éghető vackot kell gyűjtenünk, hiszen azon túl, hogy a tűzrakás gyorsasága és sikeressége sem garantált, folyamatosan táplálni kell a pattogó lángokat. Ha nincs tűz, előbb-utóbb átáznak és megfagynak a ruháink, hősünk pedig megfagy, hacsak az éhhalál, szomjúság, ételmérgezés vagy egy rárontó farkas következtében az elvérzés el nem viszi előbb. Elképesztő sok bajunk lehet kezdve a kificamodott bokától a megfagyás különböző fázisaig, de megfelelő eszközök birtokában valamennyi nyavaja orvosolható, csak ki kell tapasztani, mit mivel gyógyithatunk. A józan eszünket használva eszünkbe se jutna például egy elpusztult szarvas nyers húsát megenni, de a szükség nagy úr, a túlélésünk pedig egy idővel szembeni folyamataos versenyfutás, ahol néha kénytelenek vagyunk ésszerűtlen döntéseket hozni. Mindent begyűjteni sem szabad, mert túlterhelten lassabbak vagyunk és gyorsabban fáradunk, a Survival Mode-hoz képest meglepően gyakori és agresszív farkasok pedig sokszor nagy ívben kikerülhetőek, ha pedig mégse, egy közeli autóroncsba vagy kalyibába bezárkózni is életmentő lehet.

A Long Dark a túlélő- és a kalandműfaj egyvelege, de az előbbi határozottan túlsúlyban van, az ezzel járó lassabb, sok türelmet és várakozást, valamint készleteket és szükségleteket szüntelenül menedzselő játékmenet pedig nem való mindenkinek. Pazarlással és túl sok kóválygással visszacsinálhatatlanul elrontani a helyzetünket szintén nem lehetetlen, és ha ez nem lenne elég a kezdők elriasztására, a középszerű történet egyenetlen ütemezése sem segit a helyzeten.

Az első fejezetben lényegében megtanulunk gondoskodni magunkról, miközben elvergődünk Miltonba, ahol végig egyetlen NPC-nek teljesitjük az egyhangú gyűjtögetős feladatokat, amíg meg nem kedvel eléggé ahhoz, hogy a cselekmény előremozditásához és a továbbjutáshoz szükséges infót elárulja. A második fejezet még idegtépőbb, ahol egy abnormálisan szívós medvével fogócskázunk, sokszor pedig a naplóval együtt sem világos, mit kell tennünk az előrejutáshoz, mert egyszerűen csak meg kell várnunk valamit, ami triggereli az eseményeket.

Bár a csapat a visszajelzések alapján irtja őket ezerrel, kisebb-nagyobb bugok is előfordulnak, és PS4-en olykor enyhébb lassulásokkal is számolni kell, az azonban kétségtelen, hogy látvány tekintetében a festményszerű havas tájakat felvonultató játéknak nincs szégyenkeznivalója. Változatos terep és épületbelsők biztatnak felfedezésre, a jól eldugott készletekről és leveleken hátrahagyott lore morzsákról nem is beszélve. A kevés átvezető is hangulatos, a sajátos karakterdizájnt kapott és csípős hidegtől mindig piros orrú szereplőket megszólaltató szinkronszínészek pedig szintén kiváló munkát végeztek, már amikor épp beszélnek, a beszélgetések java ugyanis nem kapott szinkront. PS4-en az apró fehér kurzort sem találtam túl praktikusnak, amivel a gyakran hóban fekvő tárgyakra kell rámutatni a felvételükhöz, de lehet, hogy ez egyéni szocprobléma. Ami határozottan élvezetes, az a játék igazi gerincét jelentő Survival Mode, ami bármikor kiutat jelent a lassan csordogáló történetből, és arra is jó, ha próbálgatni szeretnénk a Story Mode-ban csak fokozatosan megnyíló eszközöket és lehetőségeket, ha pedig meghalunk, lehet újrapróbálkozni egy másik pályán.

A The Long Dark nem mindenki játéka, mert a tempója és nehézsége miatt a kraftolós túlélőjátékok terén tapasztalatlan játékosok számára kimondottan nehéz lehet ráhangolódni, amit a kézfogósabb Story Mode is csak félsikerrel orvosol. Ennek ellenére némi küszködés árán nagyon rá lehet kapni a túlélés ízére, pláne hogy minden felfedezés után tovább húzzuk a hidegben, és a pályákon részben véletlenszerűen elszórt tárgyaknak hála a szavatosságra sem lehet panasz. A műfaj szerelmeseinek mindenképpen ajánlott, és reméljük, a még hátralévő három epizód során az eddig kissé vontatott történet is magára talál, a bugok pedig szép lassan kikopnak.

***The Long Dark E1-E2 | Platform: PS4 (tesztelt), PC, Xbox One

Fejlesztő: Hinterland Studio Inc. | Kiadó: Hinterland Studio Inc.***

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

10 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

22 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==