1985. A fenébe! Nem értem haza időben a minap és lemaradtam a Rabszolgasors (aka. Izaura) e héten vetített részéről. Így jártam. Nincs internet, nincs mobil, elmegyek társasjátékozni a srácokkal - a Harc Európáért rulz 'em all!
2006. A fenébe! Nem értem haza időben a minap és lemaradtam a Lost e héten vetített részéről. Mondjuk nem olyan nagy gond, nemsokára úgyis kiadják DVD lemezen, és akkor megveszem a teljes évadot. Nem is, inkább leugrom a sarki tékába és kikölcsönzöm egy hétvégére, még olcsóbban is kijövök. Hm, akkor viszont nem fogom érteni jövő héttől sugárzott részeket, lemaradok valami hirtelen fordulatról vagy revelációról. Irány az iTunes, két euróért letöltöm az iPodomra, úgyis úton leszek egész héten, megnézem a vonaton. És ha már itt vagyok, megveszem a főcímzenét is, 99 eurocent, fel is teszem a mobilomra csengőhangnak. Mi van még itt? Behind the Scenes? Ezt most kihagyom, elég lesz maga a film.
2007. A fenébe! Már kinn van a Sam & Max 5. epizódja? Letöltsem vagy megvárjam a teljes, dobozos kiadást? Viszont mi van akkor, ha a következő részek nem fognak tetszeni? Mindjárt megnézem, hogy nem nincs-e benne a játék az Eurogamer digitális kölcsönzőjében, a Metaboliban. Itt nincs, esetleg az Xbox Live! -on. És ha már ott vagyok, megnézem, nem kapható-e valami új fegyver a Gears -hez. Hopp, dehogynem, csak 200 pont és királyul is néz ki. Ha együtt veszem meg a címzenével (ami külön 300 pont), csak négyszázat kell leperkálnom. Jöjjön csak, majd felteszem csengőhangnak a mobilomra. Mi van még itt? Behind the Scenes? Ezt most kihagyom, elég lesz maga a játék.
1985 helyett akár 2005 is elég lett volna - bár már volt internet és mobil, de a nyoma sem volt annak, hogy az olyan, régóta emlegetett, de senki által komolyan nem gondolt kifejezések, mint a mikrotranzakciók vagy a digitális disztribúció hirtelen a hétköznapjaink részeivé válhatnak. A megboldogult szerencsétlen E3 még ebben az évben is fennen hirdette, hogy a next-gen a 360, a PlayStation3 és a Revolu... Wii, pedig ezek a gépek csak a kilencvenes évek messzire kinyúló utolsó csápjai: a már ismert játékélményeket a kor elvárásainak megfelelően megjeleníteni képes csodamasinák. De ezen gépek egyike sem fogja átértékelni azt a viszonyt, ami jelenleg a videojáték ipar termelői és fogyasztói oldala között fennáll. Ennek megváltozását ugyanis - a valódi új generációt - más szavak jelzik: az olyanok, mint a Steam, a Metaboli, a Live!, az episodic content, a subscription model vagy a downloadable media.
Digitális disztribúció. Jelen pillanatban ugyanis úgy tűnik, hogy a hagyományos, boltban vásárolt dobozos (COTS) szoftvernapjai meg vannak számlálva. Bár sokan ragaszkodnak a kifizetett dolog egy kis fizikai szegletének birtoklásához (jelen sorok szerzőjét is beleértve), lévén a lemezen lévő szoftver, mint szellemi termék ?joga? mindig is a szerzőt, az előállítót illette meg, ez a birtoklási vágy alapvetően illuzórikus premisszákból született. Az egyéb terjesztési lehetőségek híján a hetvenes évekből ránk maradt rendszer a videojátékok világ két főszereplőjének, a készítőnek és a fogyasztónak a kihasználására épült: a játékélmény, mint szolgáltatás árán felül a fogyasztó fizeti a termék fizikai valójának előállítási és járulékos költségeit, a terjesztés árát és a kiskereskedelem rablóvámját, a polcpénzt. A befolyt pénz pedig elsődlegesen a közbülső személyek költségeit hivatott fedezni, és csak a maradékból jut a fejlesztőnek, már ha egyáltalán. A szélessávú internet elterjedésével azonban olyan új lehetőség adódott, amely képes közvetlenül vagy legalábbis kis járulékos költséggel a fogyasztóhoz juttatni az általa áhított biteket. Külön öröm, hogy az általában a technikai részletekkel inkább törődő, kísérletezésre hajlamosabb PC-s játékosok mellett ezt a csatornát a konzolos közönség is pozitívan fogadta: a nagyon nehezen induló, bár éppen ezekben a napokban meredeken felfelé ívelő és kínálatát szinte hetente megduplázni képes Steam mellett az Xbox -on bemutatott, de a 360 -on kiteljesedő Live! -on lüktető digitális kereskedelem folyik. Erre a trendre érezhetett rá az Eurogamer is, amikor beindította kölcsönzőjét: a havi 13 fontért előfizethető szolgáltatás jelenleg 121 játékot kínál letöltésre és mely szám minden hónapban hárommal növekszik. És nem Zumával és valami újabb Sudokuval: a jövő hónapban felkerül a Heroes V, a Prince of Persia 3 vagy a Bad Day: LA is. Bár ezt a fajta AAA-játék értékesítést a Live! -on lévő 60Mb -os technikai limit nem teszi lehetővé, valószínűsíthető, hogy a PS3 Online és a Wii Online, valamint ezek boltjai által támasztott verseny a Microsoftot elképzeléseinek gyors átértékelésére készteti.
Fontos tényezője azonban ennek az egyenletnek, hogy a hardcore réteg jelenleg bizonyos mértékben ódzkodik a tisztán digitális terjesztéstől. A kedvenc játékainak dobozát a nappalijába kirakó vagy azt később eladni, elcserélni szándékozó játékos érthető módon ellenérzéssel viseltet a merevlemezére lecsorgó, jó esetben az önmagát optikai lemezre kiírni engedő játékokkal kapcsolatban, különös tekintettel arra, hogy a jogtulajdonosok a lehető legszorosabbra fogják a gyeplőt. A Metaboli előfizetés megszüntetésekor az alkalmazott DRM elzárja a játékost attól, hogy a korábban letöltött játékokat elindítsa, igaz, a fizetés további folyósítása esetén ez a blokkolás feloldásra kerül. Mivel játékok készítésének költségei az egekbe szöktek, így ez az értékesítési modell a jövő szempontjából kritikus fontosságú - így már csak az a kérdés, hogy az ipar képes lesz-e olyan mennyiségű és minőségű tartalmat létrehozni, hozzá olyan szolgáltatásokat kapcsolni és mindezt olyan alacsony áron adni, hogy a játékot vásárló törzsközönség megbarátkozzon a fizikai adathordozó hiányával. És mindezeken túlmenően is adós marad a videojáték-ipar az arra a kérdésre adott válasszal, hogy ez a csatorna miképpen szolgálja a maradandóság igényét - azaz az ezen terjesztett tartalmakhoz hogyan lehet majd hozzáférni 20 év múlva. Digitális disztribúció - finomítva, de kell.
Epizódikus tartalom. Nyílt titok, hogy a Half Life 2: Episode 1 nem fogy jól. E mögött valószínűleg ez a nagy igazság áll, hogy a játékokat fogyasztók nem értékelik úgy az epizódikus formát, mint ahogyan azt sok fejlesztő és kiadó látni vágyná rajtuk. Az öt óra játékidő sokak szerint nem áll arányban az érte - egyébként mind dobozosan, mind letöltve - elkért 4.990 forinttal, különösen úgy, hogy a.) a következő epizódra majd egy évet kell várni, illetve b.) azért is legalább ennyit kell majd fizetni, és az azt követőért is, és mire az epizódok együttvéve elérik az eredeti játék időtartamát, az eredeti ár majd kétszeresét kell kicsengetni. A fejlesztők által oly szívesen citált TV sorozatok ezzel szemben heti rendszerességgel követik egymást és aki rendelkezik készülékkel/előfizetéssel, további költségek nélkül jut hozzá a teljes sorozathoz. Nem ez lenne persze az első "divat", amit az ipar kényszerít a fogyasztókra, mindenesetre érdekes kérdés, hogy minek vagy kinek kell buknia, hogy Mark Rein szavai, aki már régóta eltemette az epizódosdit, eljussanak a megfelelő fülekbe. Az Episode 2 nyilván nem fog, mert a Valve a süllyedő hajót olyan ballasztokkal tömi, mint Team Fortress 2 vagy a Portal, és a Sam&Max 2 sem valószínű, mert egyébként sem vennék meg többen mint mondjuk ötvenezren - a Sin Episodes pedig már az első résszel elásta magát, az egyébként roppantul szimpatikus Micheal Russel minden személyes erőfeszítése ellenére, amit a blogjában kifejt. Epizódikus tartalom - nem kell.
Letölthető média. A fizetős extra tartalmak első fél éve megmutatta, hogyan nem szabad üzleti modellt építeni a letölthető tartalmakra és a hozzájuk kapcsolódó mikrotranzakciókra. A Bethesda lópáncélt ajánl az Oblivionhoz - egy minden ingame funkció nélküli extra ruhácskát a lóra. Mizuguchi-san nevét adta egy demóhoz (Lumines Live!), amit teljes játékként reklámoztak a Live! -on, elfelejtve hozzátenni, hogy aki érdemben akar játékélményhez jutni, az további dollárokat vagy eurókat kénytelen áldozni a bővített pakkra (a teljes játék 3000 MS pontba, majd 38 dollárba kerül, ami drágább, mint a játék dobozos verziója), az EA pedig a 360 tulajdonosoknak pénzért kínálja letöltésre a The Godfather és a Madden azon tartalmait, melyekhez a más platformokon játszók ingyen hozzájuthatnak, beleértve a tutorial videókat is. A Keresztapa üzlete a következő: a Spectre Minigun 100 MS pontba kerül (1.25 dollár), de ahhoz, hogy ténylegesen is használni lehessen a játékban, 750.000 játékbéli dollár kifizetése szükséges. Ha ez véletlen nem állna a Tisztelt Játékos rendelkezésére, íme egy kis gyorssegély: 150 MS pont (1.50 dollár) 250.000 játékbéli dollárra váltható - a játék 360 -as verziójából természetesen eltávolították a cheat kódokat. Mindezek után már csak remélni lehet, hogy a Polyphony nem gondolta komolyan a Gran Turismo terjesztésének azon módját, miszerint lényegében csak az engine-t adják el a dobozos kiadásban, és az autókat és pályákat utólag kell majd letölteni, további fizetség ellenében, természetesen. Ez utóbbi hírre egy fórumban született "God of War 3 - Kratos sold separately" poén baljós mottóként kezdi jellemezni a most induló generációt - pedig mindezt lehetne olyan szépen és olyan okosan is csinálni, hogy minden játékos megnyalná utána mind a tíz ujját. A példák felsorolásán túl sok tanulság nem fűzhető a témához - a játékosok a pénztárcájukkal szavaznak, és ha sokan hajlandóak fizetni mindezekért és hasonlókért, (még a mainál is) virágzó(bb) üzlet lesz a 60 dollárra, 60 euróra vagy majdan 20 ezer forintra címkézett, de a nap végére 100 dollárért, 100 euróért vagy 35 ezer forintért eladott játékok készítése és forgalmazása. Letölthető média - kellene, de nagyon nem így.
Az elkövetkező hónapok érdekes fordulatokat hozhatnak a történetbe. Ha a PlayStation- és a Wii online ingyenesen tud olyan "online élményt" nyújtani, mint a Live!, komolyan megkérdőjeleződhet a Gold előfizetések létjogosultsága. Ha a Virtual Console és a letölhető PS1 katalógus beindul, és emberi formát ölt (azaz: MINDEN gépre MINDEN játék letölthető lesz, és nem csak azok, amelyek eredetileg is megjelentek abban a régióban), a beígért 3-15 dolláros árak komoly árcsökkentésre késztethetik a jelenlegi tartalomszolgáltatókat - mert ki érezné egyensúlyban a másfél dolláros lópáncélt a 3 dolláros Final Fantasy III -al? A 15 dolláros (1200 MS pont) alap Lumines -t, az ugyanennyibe kerülő Vagrant Storyval? Az ugyanennyibe kerülő Ocarinával? Az ugyanennyibe kerülő Need For Speed: Porsche -vel? Vagy - ha a casual oldalt nézzük - az ezért a pénzért kapott 5 tetrisszel, dr. márióval, bust-a-move -al és sudokuval? Érdemes lesz odafigyelni - mostanság olyan dolgok történnek a videojátékok világában, amikről végre lehet érdemben beszélni és beszélgetni.