A nyár vége felé közeledve az ember azt gondolná, hogy egy újabb uborkaszezonon van túl. Indie és letölthető fronton azonban ez az állítás egyáltalán nem volt igaz a nyári felhozatalra. Ebből kifolyólag egy bitangerős kapszularovatot hoztunk össze nektek, amelyben mindenféle játék képviseli magát. Egy közös bennük - bátran ajánlhatóak még az augusztus maradékának felhőtlen elűzéséhez.
Itt van a sorban a kemény Black the Fall, a 3DS-t meghódító, kifejezetten laza kis Kirby's Blowout Blast kaland, a vicces és egyszerre vérszemet okozó Nidhogg 2, az újrahangszerelt és mai napig csodálatos Patapon Remastered és a dilinyós, elmeháborodott poénokkal operáló Vostok Inc..
Jó szemezgetést kívánunk, a kedves olvasóknak!
Black The Fall - teszt
Az előző konzolgenerációban beindult 2D platformer reneszánsz nem, hogy nem ért még véget, de eljött az idő, hogy egy-egy jobban sikerült példányt már klónoznak is - legalábbis ez az ember első gondolata, mikor először meglátja a Black The Fall-t.
Igen, a román Sand Sailor Studio játéka meglehetősen emlékeztet a tavalyi Inside-ra, de ez nem feltétlenül baj, hiszen az sem volt egy rossz darab, a cikk szerzőjének pedig már akkor is erős Another World deja vu-je volt.
Inspirációjával ellentétben a Black The Fall nem rejti véka alá a sztoriját: a játék egy kommunista rezsim kilátástalansága elől menekülő individuum kalandja, tulajdonképpen az 1989 előtti Románia absztrakciója. A monokróm/duotón árnyalatok remekül illenek a játék nyomasztó hangulatához, és úgy általában a grafika és az animáció teljesen rendben van, bár a PlayDead játékának színvonalát nem éri el.
Ahol viszont - véleményem szerint - felülmúlja azt, az maga a játék: előszőr csak gimmick-nek tűnő, de aztán ügyesen továbbgörgetett mechanikák, nagyon feszes irányítás, közepesen nehéz feladványok, és nehány “a-ha!” momentum. Maximalisták megpróbálhatják felkutatni az összes titkos helyiséget, bár a játék “haladj jobbra” jellege miatt nem lesz szükség Metroid-szerű térképekre.
Ha bírod a Limbo-Inside-Unravel jellegű logikai platformereket, feltétlenül tégy egy próbát a Black The Fall-al - nem túl nehéz (a checkpointok szinte túl sűrűn is vannak), nem túl hosszú (kényelmesen három óra), de elég változatos ahhoz, hogy ne und meg a végére sem.
***7/10
reptile***
***Black The Fall | Platform: PC, PS4, XO
Kiadó: Square Enix | Fejlesztő: Sand Sailor Studio
Megjelenés: 2017. július 11. | Ár: 14.99 EUR / 4590 Ft***
Kirby's Blowout Blast - Teszt
Akik jártasak a Nintendo eShop felhozatalában tudják, hogy bizonyos esetekben nagyon korrekt, másfelől viszont sokszor elég fura árazásnak lehetünk szem- és fültanúi. A digitális címek közti indie játékok gyakran kapnak kedvezményes pecsétet, ám az elmúlt hetekben nyüstölt Kirby's Blowout Blast meglepő módon már a premier óta nagyon baráti árcédulával hívogat és... mindezek mellett még egész tartalmas szórakozást is nyújt.
Helyén kezelve, hogy a Kirby's Blowout Blast lehellete nem feltétlen hosszantartó és friss, a Mario 3D World nyomdokain lépkedve azonban mégis nagyon kellemes hatást nyújt. Alapvetően egy 3D-s platforming környezetbe sűllyesztett akciójátéknak mondanám melynek fő témája, hogy a kis rózsaszín gömbőccel beszívjuk, majd kifújjuk az ellenfeleket. Mégpedig oly módon, hogy ha minél többet sikerül egyszerre bekapni, annál nagyobb rombolást végezhetünk vele a többiek között. Az ún. Blaster Bullet persze számos egyéb dologra is használható: rombolhatjuk vele a környezetet, kinyithatóvá válnak a titkos építőkockák, és a pálya elemeit felhasználva (kúszó jégtömbök pl.) megsebezhetőek vele a Nintendo rajongóknak már ismerős főellenfelek is, mint pl. Kracko Junior, vagy King Dedede.
A Kirby's Blowout Blast gyors, pár perces kis pályáinak vonzerejében nagy szerepet játszik a térbeliséggel kapcsolatos elemek sokasága is: Kirby a játéktér teljes mélységében és magasságában kell, hogy mozogjon- lebegjen- vagy lövöldözzön, mert a csipkelődő mushroom-csatlósok bizony mindenfelől támadják a parányi-óriási dagi buborékot. A pályáknak többször is érdemes egyébként nekifutni, mert a leggyorsabb idő / összeszedett csillagok és pontok száma / leböffentett ellenfelek segítségével trófeákat is kaphatunk, amelyekkel az egyes szintek közt elbújt EX nehézségű pályákat lehet megnyitni.
Összességében 25 szinten roboghatunk végig mire végignyomjuk ezt a pár eurós kis nyalánkságot, amellyel az égvilágon semmi probléma nincsen - leszámítva, hogy LASSÚ. Bizony, aki játszott már a Donkey Kong Returns, vagy a Rayman játékokkal 3DS-en, az már szembesült vele, hogy ezek a játékok bizony érezhetően az elfogadható FPS értékek alatt operálnak. Ez pedig felettébb zavaró és a dolgon az sem enyhít, ha letekerjük a 3DS mélységét. Mondjuk a Kirby's Blowout Blast lényegesen kevesebb objektummal dolgozik, mint egy Donkey 3DS - ennek ellenére viszont mégsem sikerült megoldani az alapvetőnek számító folytonosságot, pedig még csak nem is gigantikus játékról van szó. Hogy a teljesítményküszöb, vagy az eShop pozícionálás miatt történt-e mindez, már sohasem derül ki - viszont ha szereted a kisgömböc kalandjait, netalántán még Kirby sorozatba illő amiibo-d is van (amellyel új karaktereket nyithatsz meg és csinosíthatod a plázádat), akkor ennyiért ez a játék kiváló társ lehet az unalmas metrózások, vagy utazások alkalmával.
***7/10
Stinger***
***Kirby's Blowout Blast 3DS | Platform: Nintendo 3DS
Kiadó: Nintendo | Fejlesztő: HAL Laboratory, inc.
Megjelenés: 2017. július 06. | Ár: 6.29 Font***
Nidhogg 2 - Teszt
Bár az első részt kihagytuk a teszt-szórásból, a Nidhogg óriási siker volt mind a kritikusoknál, mind pedig a közönségnél. A folytatás gyakorlatilag nem egy, hanem több generációt lépett, már ami a prezentációt illeti. Így az Atari ihletésű pixelgrafika a 16-32 bites korszak 2D stílusára és minőségére avanzsált - de nem is ez a lényeg. A Nidhogg 2 továbbra is egy kiváló PvP játék, amely házibuliktól az otthoni pár perces időtöltésig mindenféle szcenárió esetében remek murit kínál.
Az alapokról: két térfélre osztott pályán áll fel egymással szemben a párbajozó duó. A térképet úgy kell elképzelni, mint egy 2D-platformer pályát, ahol a terep közepe gyakorlatilag az origó, itt csap össze két párbajozó. Ha egyik ledöfi a másikat, akkor nagy elánnal elindulhat az ellenfél térfelének orientációjába - ám menet közben az ellenfél bespawnolgat a haladási irányunkba. Ilyenkor újabb párbajkör jön.
Ezek a párbajok persze sokszor 2 másodperc alatt lezajlanak. Máskor percekig mehet egy fragért (==továbbmeneti lehetőségért) a szívatás. Mert több féle kard/tőr/íjpuska fegyver is van, és ezek egyfajta kő-papír-olló mechanikaként működnek a saját rendszerükben. De persze a használatuk is lehet ezerféle, akár egy bunyós játékban a különböző támadási formák. Ha valaki dominál, és előbb a pálya végére fut (hogy feláldozza saját magát az óhatalmas Nidhogg ősféregnek), azé a meccs.
A játék tartalmaz egy árkád módot, amely gyakorlatilag az egyszemélyes kampányt adja a játékhoz megalkotott pályákon. Jó kis kezdőpont betanulásra, utána pedig jöhet a tényleges buli, online ranked listákon, avagy helyi játékban.
Bár nem fog a prezentációért túl sok díjat besöpörni a játék, a technikai alapok felett a stílus arat vad győzelmet. A hangszekció kitűnő hátteret biztosít a párbajozáshoz, az irányítás egészen tűrhető még billentyűzetről is, az élmény pedig fergeteges. Mondhatni a nyár egyik legjobb indie gyöngyszeme - ha az első rész kimaradt, most ideje pótolni az elmaradást!
***8/10
***Nidhogg 2 | Platform: PC (tesztelt), PS4
Kiadó: Messhoff | Fejlesztő: Messhoff
Megjelenés: 2017. augusztus 15. | Ár: 4590 Ft, 15 EUR / 20 EUR (Steam - ha kettőt veszel)***
Patapon Remastered - Teszt
Az idei nagy remaster-dömpingben természetesen a PSP egyik legeredetibb játéka sem merülhetett feledésbe, így PS4-en is tiszteletét teszi óriási felbontásban a Patapon első epizódja. És jól is van így, nem csak azért, hogy “megismerhesse egy új generáció is”, hanem azért, mert a mai napig perzselő forróságú anyagról van szó.
A LocoRocohoz hasonlóan sejteni lehetett, hogy ez a vizuális stílus tulajdonképpen bármilyen felbontáson képes jól kinézni és akármennyi évtizedet úgy túlélni, hogy hiteles maradjon. És tényleg: az érintetlenül hagyott, borzasztó minőségű nyitóvideó után egy pillanatig nem fogunk elgondolkodni azon, melyik évtizedben készült a Patapon. Ez persze így, ebben a formában hazugság, mivel “egy az egyben” átiratról van szó, a menürendszer logikátlan és lassú felépítése, valamint relatív információ-szegénysége azért árulkodik arról, hogy voltak idők, amikor sokkal magasabban volt a tűrésküszöb a küldetés közötti időtöltés felhasználóbarátságával kapcsolatban. Pedig a Pataponban fontos a menü, végülis egyfajta isten-szimulátorról van szó, amiben a híveket meg kell teremteni, enni kell adni nekik, és az igazgatás, felszerelés és csatába hívás is a mi feladatunk lesz. Aggodalomra persze semmi ok, néhány óra után csukott szemmel is el fogunk igazodni a lehetőségek között.
Ami a küldetéseket illeti, nyilván semmi nem változott. Ütemre verjük a dobot a négy gomb segítségével, így vitelezve ki a menetelést, a támadást, a védekezést és a speciális cselekvéseket. Eleinte teljesen evidens, hogy mikor melyiket érdemes ledobolni, később egyre inkább ránk van bízva, hogyan állítjuk össze a csapatot és egyes szituációkban is sokkal kevésbé van kötve a kezünk. Több szempontból is észnél kell lenni. Egyrészt ildomos figyelni arra, hogy mi történik körülöttünk, másrészt nem szabad kiesni a ritmusból. Ugyan elvileg ugyanazt kapjuk, mint a PSP verzióban, valamiért végig az volt az érzésem, hogy az ütemek tekintetében megengedőbb lett a játék, olyan helyeken, ahol majd egy évtizede nagyon megizzadtam, most sokkal egyszerűbb volt a dolgom. Abból kiindulva, hogy az ember inkább ügyetlenebb lesz ennyi idő után, feltételezem, hogy valamivel könnyebb lett a feldolgozás, mint az eredeti volt.
A Pataponból nagyon nehéz egy vagy két elemet kiemelni, ami igazolja, hogy mennyire fantasztikus címről van szó, ritmusjátékok közül is vannak jobbak, a csapatmenedzselésből is láttunk már érdekesebbet, vizálisan pedig inkább stílusos és jópofa, de erősen minimalista. Ami mégis időtállóvá és még ennyi idő után is szórakoztatóvá teszi, hogy hiba se nagyon van benne. Abszolút hozza a “csak még egy utolsó pályát játszom” sürgető érzését, mint ahogy egy-egy fegyverért is nekiállunk farmolni. Ja, és azok a lények, akiket végleg elveszítünk, szörnyű űrt hagynak maguk után. Na nem azért mert cukik, hanem mert órákon át tápoltuk őket.
Ha a ritmusjátékok nem állnak távol tőled, bátran ajánlhatom a Patapon újrahúzott verzióját is, kiállta az idő próbáját.
NSzF***
***Patapon Remastered | Platform: PS4
Kiadó: SIEE | Fejlesztő: SIEJ
Megjelenés: 2017. augusztus 1. | Ár: 4590 Ft***
Cookie Clicker és SHMUP keverék? No, ilyet még nem látott a világ - pláne ha azt vesszük számításba, hogy a Vostok Inc. még ennél is tovább megy, ami az őrültséget és a műfaji keveredést illeti.
A Nosebleed Interactive játéka mindent magába présel, amit a sütinyomogatós klasszikus esetében szerettünk, sőt annál is többet. A sztori szerint egy új megakorporáció vadkapitalista CEO-jaként nem csak a pénzhez, hanem az űrharcokhoz is értünk - kis hajónkkal megregulázzuk a galaxis rosszfiúit (== a másik gazdasági érdekhez kötődő ellenfeleket), lóvét bányászunk a különböző meteoritokból, sőt a bolygók és naprendszerek meghódításával további bányákat és pénzkereseti lehetőségeket ragadunk markon.
Mert itt is minden a pénz, a lóvé, a Moolah körül forog, amely a cégünk prosperálását és a játékmenet fő motivációjának origóját is jelenti egyben. A terepen, azaz az űrtérképen az ellenfelek és aszteroidák (később további finomságokkal is összefuthatunk) hentelésével gyűjtögethetjük a zsozseszt, a bolygókon pedig olyan telepeket és telepfejlesztéseket nyithatunk meg, amellyel a másodpercenként becsörgedező Moolah-mennyiséget tornászhatjuk az egekbe. Teljesen ismerős lehet az alapfelállás a Cookie Cliker böngésző-csodából, csak itt annyi a különbség, hogy nem excel-túrás és fórumvita közben fogja az ember a farmoló-telepeket felügyelni, hanem a nettó játékidő során.
Bizony, a Vostok Inc. egész embert próbáló feladat - és talán ez is a legnagyobb hátránya. Addiktív, kellemes, jól játszható, és mindamellett csinos és okos is. Annyi ötlet, figyelmesség és apró geg van mindenfelé, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Viszont a teljes boldoguláshoz bizony nem árt az, hogy egy ideig elfelejtünk minden mást, és rákészülünk a függőségre. A Vostok Inc-ben is mindig van miért előremenni, de a menet közben kitöltendő időt henteléssel és olykor céltalannak tűnő kétkaros shooter-grindolásssal fogjuk kitölteni. A kvázi üres Moolah-hajszolással eltoszott (khm!) idő pedig sokak számára túllőhet azon a bizonyos célon. Ahogy haladunk előre, a program fokozódó komplexitása, nehézsége és az idegesítő hangok is eltántoríthatnak egyeseket. A keményvonalasok pedig rajtamaradnak majd, mint valami erős szeren.
A játék jó érzékkel (Köszi BadLands!) kirepült Vita-ra is, ami azt jelenti, hogy hordozható formában még jobban is gurulhat a feszes, de állandó ismétlési ciklusokat igénylő játékmenet. Ha kicsit is érdekel ez a meglepő igényességgel összerakott műfajhibrid, vagy éltél-haltál a kekszkattintóért, akkor ne hagyd ki a Vostokot se! Tényleg érdekes darabról van szó.
***7/10
mcmacko***
***Vostok Inc. | Platform: PC (tesztelt), PS4, PSV, XO
Kiadó: Badland Games | Fejlesztő: Nosebleed Interactive
Megjelenés: 2017. júlus 26. | Ár: 4590 Ft/15 EUR***