Az embertelen hőségben óvatosan közelítettünk a Robotmajom által kihalászott mindenféle indie és egyéb gyöngyöcskék felé, ám a forróság ellenére meglepően érdekes címek kerültek a terítékre ezúttal is.
A hálóban a következő játékok akadtak terítékre. Ugrabugráltunk egy sci-fi környezetben a Deadcore parkour világában. Egy klasszikus folytatása érkezik 3DS-re a Kawashima sorozat legújabb ördögi epizódjában. A (többek között Psychonauts 2-vel elhíresült) FIG felület első sikeresen közönség-finanszírozott játéka, a Kingdoms and Castles is bemutatkozik. A Nioh varázslatos távolkeleti hentelését a legújabb DLC-ben, a Defiant Honorban folytattuk. Végül, de nem utolsósorban egy remeknek ígérkező, de hibái ellenére is korrekt shooterben (Solstice Chronicles: MIA) aprítottuk az ellent.
Te is aprítsd hát a kapszulákat, jó szemezgetést kívánunk!
Deadcore - Teszt
Mi történne, ha Faith megkapná a Portal Gunt? Ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott, miután elindítottam a DeadCore-t. A Grip Digital játéka ugyanis ennek a két játéknak - a Mirror's Edge-nek és a Portalnak, ha nem lenne egyértelmű - a fúziójával írható le legegyszerűbben.
Adva van nekünk egy, a Portaléhoz hasonló tesztkörnyezet, melyben célunk nagyon egyszerű, eljutni A pontból B-be. Igen, tényleg csak ennyi. Hogy a dolog érdekesebbé váljon, itt is kapunk egy fegyvert, a DeadCore flintája azonban csak platformokat, ugrópadokat és egyéb elemeket képes ki-be kapcsolni. Mindemellett az eszköztárunkban elfér még a dupla ugrás és a siklás, utóbbi megfelelően időzített használattal végtelen is tud lenni.
Repertoárunk tehát nem végtelen, azonban minden rendelkezésre álló trükkre szükségünk lesz, ha végig akarunk érni mind az 5 pályán. Elsőre talán soványnak hangzik a kínálat, azonban ne tévesszen meg minket az alacsony szám, a DeadCore egy-egy pályáján könnyűszerrel tudunk órákat is eltölteni. Ennek pedig több oka is van. Az egyik, hogy bár az egész helyszín a virtuális valóság büdös nagy semmijének a közepén lebeg, az útvonalaink nem fixek, gyakran találkozunk elágazásokkal, illetve úton-útfélen akár rövidíthetünk is, igaz ez az átlagosnál is hajmeresztőbb mozdulatokat kíván meg.
És itt jön be a képbe a Mirror's Edge párhuzam, a DeadCore ugyanis a jól időzített ugrások és platformaktiválások mellett kizárólag a sebességről szól. Olyannyira, hogy már a legelső pillanattól fogva, a fegyverünkön egy óra is elkezd ketyegni, ami semmi másra nem hivatott, minthogy az orrunk alá dörgölje, éppen hány perce szenvedünk két checkpoint között. És ha ez nem lenne elég, viszonylag hamar megnyithatjuk a speedrun módot, ahol aztán tényleg csak és kizárólag a sebességé a főszerep.
A DeadCore-ral játszva néhány perc után kristálytisztán látszik, hogy ez bizony egy kőkemény, hardcore platformer, ahol a névből könnyen kitalálhatóan viszonylag rendszeresen patkolhatunk el. Ez pedig két dolognak köszönhető. Az egyik a meglehetősen szokatlan irányítás, egészen pontosan gombkiosztás, amit valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy látták jónak a fejlesztők, ha nem is tudunk megváltoztatni. Még órák után is könnyen megeshet, hogy reflexszerűen rossz gombra nyomunk, ami után tölthetjük vissza a legutolsó mentési pontot. A másik pedig a kamerakezelés esetleges sutasága, ez leginkább akkor jön elő, amikor a falakon vagy a mennyezeten leszünk kénytelenek rohangálni, és folyamatosan változtatni, hogy éppen merre forduljon körülöttünk a világ.
A DeadCore a speedrunok és platformerek kedvelőinek talán a valaha készített legjobb szerelmes levél, ami ugyanakkor tud nagyon kegyetlen is lenni. Ha a fenti két negatívum nélkül érkezett volna, könnyűszerrel osztanánk ki neki a tökéletes plecsnit, így azonban be kell érnie „csak” egy kimagasló jelzővel.
9/10ne5h
***DeadCore | Platform: PC, PS4 (Tesztelt)
Kiadó: Grip Digital (PS4) | Fejlesztő: 5 Bits Games
Megjelenés: 2017. július 14. | Ár: 2490 HUF (PS4)***
Dr. Kawashima's Devilish Brain Training - Teszt
Fogalmam sincs miért tartott kerek öt esztendőig, míg az eredeti nevén futó Brain Age: Concentration Training átkelt az európai és az ausztrál kontinensre: biztos ez is valami Nintendo is Nintendoing dolog, amelynek az okát csak a kiotói óriás tudja. Mindenesetre, a nálunk Dr. Kawashima Brain Training néven futó széria számunkra aktuális, Devilish Training vadhajtása néhány napja nálunk is elérhető már és nem hazudtolja meg magát most sem: ismét a képességeinkkel játszva serkenti majd az agytevékenységünket.
A Dr. Kawashima's Devilish Brain Training: Can You stay focused ? mint a nevéből is látszik, ezúttal olyan minijátékok széles gyűjteményét rejti, amely az agyunk főként koncentrációért és kognitív képességekért felelős részét dolgoztatja meg. A fejtörők és feladatok összeállításáért most is a Tohoku Egyetem Öregedéstani és Rákkutatás osztályának professzora, Dr. Ryutou Kawashimou felelt, aki javarészt a munka- és rövidtávú memóriára, illetve az összpontosításért felelős képességeink trenírozására alkotott játékos fejtörőket. Napi öt percnyi tréningezéssel az ideiglenes, még fel nem használt adatok tárolását biztosító, ún. „munkamemória” megdolgoztatása állítólag garantáltan javítja az összpontosítást, ezt pedig a majdani teszteredményeink is tükrözni fogják.
Erre egyébként a felgyorsult világunk töménytelen mennyiségű információáramlása és a hasznos adatokra történő összpontosítás miatt van szükség - főként azoknál, akik hajlamosak az infó-függőségre, azaz: olyan személyek esetén, melyek nagyjából ötpercenként lesik a mobiljaikat, vagy az internetet, hogy nehogy lemaradjanak akár egyetlen hírfoszlányról is. Az ilyen esetekben nagyon nehéz kiszűrni, mely számunkra a valóban hasznos információ. Na ebben segít a Devilish Training nagyjából harminc minijátéka, melyhez akár már öt perc is elegendő naponta. Nem mindegyik fejtörő új, viszont a névadó „Devilish” változatok alapja, a Calculation például olyan módon treníroz, hogy az aktuális megoldandó feladat mellett az egy- két vagy akár több lépéssel korábbi megoldásokat is megköveteli - mindezt ráadásul időre, random felsorolásban és a képességeinkhez mérten dinamikusan emelt, vagy csökkentett nehézséggel.
Leírva sem egyszerű elfogadni azt a tényt, hogy eleinte bizony a magabiztosság ellenére sem lesz túl fitt agyunk teljesítménye (az enyém az első eredmények alapján egy 45 éves felnőtt szintjén mozgott, pedig matekból mindig jó voltam - lehet, nem éjjel kellett volna kezdeni ?)... ám néhány percnyi tréningezéssel naponta egész szép eredményeket lehet idővel elérni.
Nyilván nem csak matematikai jellegű számolós, rajzolós és logikai alapokra épülő feladatokkal dobálózik a játék: a „Devilish Mice” például a fotómemóriát dolgoztatja meg néhány macska és egér bevonásával, az "itt a piros-hol-a-piros"- és a különböző sorrendiség memorizálásra fókuszáló „Devilish” fejtörők (a Shape, a Blocks, Reading és társai) pedig a piktogramok és ábrák világában trenírozzák az agysejteket. Ha kitartóak vagyunk, napról-napra újabb minijátékokat nyithatunk meg, aztán eredményeinket összevethetjük a család többi tagjával, vagy akár streetpassolhatunk is velük a metrón. Ha meguntuk az „edzést”, találhatunk a szoftverben még érdekességet, hiszen előbb-utóbb a Bubble Blast, a Kawashima-elleni küzdelmeket biztosító Block Head, vagy néhány klasszikus kártyajáték spirituális jelenléte is fellelhető és megnyitható.
Mindent összevetve, a Dr Kawashima's Devilish Training ahogy elődei, nem igazán illik bele a klasszikus értelembe vett videójátékok népes táborába, de rendkívül hasznos szórakozást tud nyújtani - nagy látványt és grafikai csodákat most sem kell várni tőle, viszont eredeti célját nagyszerűen teljesíti.
7/10Stinger
***Dr. Kawashima's Devilish Brain Training | Platform: 3DS
Kiadó: Nintendo | Fejlesztő: Nintendo
Megjelenés: 2017. július 28. | Ár: 29.99 EUR***
Kingdoms and Castles - Teszt
Ha a Banished és a Minecraft gyereket vállalna, akkor valahogy úgy nézne ki, mint a Kingdoms and Castles. Igaz koraszülött, de a hasonlóságot le sem tagadhatná: az előbbi koncepcióját az utóbbi külsejével gyúrja egybe. Vagyis egy középkori városépítő és -menedzselő, szögletes formavilággal megáldott sandbox hibrid.
Ami lényegi különbség, hogy szándékosan egyszerűbb, mint minden hasonszőrű játék. Ez akár betudható lehetne a korai stádiumának is, de valójában érezhetően vezérelv volt a fejlesztés során. Ami nem túl meglepő annak fényében, hogy 10 euró, valamint hogy egy négyfős fejlesztőcsapat felel érte. Ez az előnye pedig egyben a legnagyobb hátránya is: öt, maximum tíz óra alatt felhúzható minden épület, kiismerhető minden kihívása és hibája. Ugyanakkor tutorial híján is gyorsan tanulható, nagyon elveszni a rengetegben nem lehetséges, ha a józan paraszti eszét használja az ember. Márpedig egy alapvetően parasztokkal működő közösségben ez erősen javasolt stratégia.
A cél egyszerű: pár fős porfészekből egy akár több ezres falut teremteni, ahol mindenki boldog. Ezt egyfelől alapvető igényeik kielégítésével, valamint a kocsma, templom, könyvtár szentháromságának valamilyen permutációjával hivatott elérni a játékos. A békés vidéki életet (opcionálisan) olykor vikingek és sárkányok árnyékolják be, ami némi hadviselést hivatott csempészni a szokásos elemek közé. Az AI úttervezési hiányosságai miatt ez egyelőre inkább frusztráló, mintsem szórakoztató, de idővel valószínűleg kalapálnak rajta.
Ahogy az egész játékon, ugyanis annak ellenére, hogy hivatalosan már megjelent, ma még egy béta benyomását kelti. Ajánlani tehát azoknak tudom, akik a piac többi városépítős játékát túl drágának és / vagy bonyolultnak tartja, valamint bízik annyira a mögötte álló (bár sanszos, hogy oroszlánrészt inkább ülő) Lion Shieldben, hogy idővel egy bájosan egyszerű, de tisztességes faluszimulátort faragnak belőle.
Lothar6/10
***Kingdoms and Castles | Platform: PC
Kiadó: Lion Shield | Fejlesztő: Lion Shield
Megjelenés: 2017. július 20. | Ár: 10 EUR***
Nioh: Defiant Honor- Teszt
A Team Ninjánál valószínűleg kezdenek ráérezni arra, hogyan is kell a Nioh életét a lehető legátgondoltabb módon kitolni. Ehhez azonban nem elég pusztán az egyszeri játékos felületes pillantásával néznünk a kihívásoktól amúgy sem mentes játékra, meg kell látnunk a hozzá érkező bővítményekben rejlő mélységet, melyek a felszín alatt olyan lehetőségeket rejtenek, amiket nem is képzeltünk volna.
Elsőre kicsit nagyzolóan hangozhatnak a fenti sorok és való igaz, amennyiben pusztán a DLC kimondott újdonságait nézzük, az elmarad az elődjétől, hiszen a Dragon of the North-szal ellentétben ezúttal kevesebb új pálya vár minket. A Defiant Honor inkább a katalizátorként szolgál a harmadik és egyben utolsó kiegészítő előtt, azonban remekül használja a minőség a mennyiség felett elvet.
A Team Ninja ügyesen rejtőzik a kevesebb néha több felfogás mögé, teszik mindezt annak tudatában, hogy az új helyszín, Osaka, a játék eddigi legjobb pályáival rendelkezik. A Sanada Maru erőd előtti ostrom a folyamatos lángoló nyílesővel, a keszekusza árokrendszereivel és persze a minden eddiginél gyorsabb és ádázabb ellenfelekkel, valamint az erőd belsejében tett rövid beszivárgás és a végén ránk váró párbaj kétség kívül a játék eddigi leghangulatosabb és ezzel egyidejűleg leginkább embert próbálóbb szelete.
Rövid történetünkben William ismét a Tokugawa klán oldalán találja magát, ezúttal pedig nem kisebb ellenfele akad, mint Sanada Yukimura, aki még a vérrel átitatott harcok közepén sem enged sziklaszilárd becsületéből, ezáltal nem kis meglepetéseket okozva nem csak nekünk, de egy bizonyos spanyol konzultánsnak is. Mindezek ellenére a harc azonban elkerülhetetlen, a végső összecsapás után pedig egy minden korábbinál vészjóslóbb végkifejlet sejlik fel.
Szigorúan számszerűsítve a Defiant Honor összesen nyolc új küldetést kínál, a rendelkezésünkre álló új szellemek száma pedig kettőben merül ki (azonban a korábbi DLC-vel kísértetiesen megegyező bossfight, valamint a második kiegészítő egyik küldetése arra enged következtetni, hogy Saoirse hamarosan új legjobb barátnővel gazdagodik. Merem is ajánlani a csapatnak, ide nekem Janome-chot!) Mindezek mellé ezúttal is kapunk egy új fegyvert, ám ez a korábbi hatalmas távolsággal rendelkező odachi szöges ellentéte, a tonfa ugyanis leginkább a dual katanát preferálók számára fog üdvözlendően hatni, hiszen ezúttal egy gyors, technikás, ugyanakkor rendkívüli módon közelharcra kihegyezett fegyvert kapunk.
És ezzel véget is ér a Defiant Honor azok számára, akik nem kívánnak az új küldetéseken túl nekivágni a DLC-vel érkező legújabb nehézségi szintnek. Akik azonban így tesznek, azok számára korábban sosem látott mértékben kitárul a Nioh világa. A második kiegészítő az elődjéhez hasonlóan megannyi frissítéssel együtt érkezett, ezek közül a legfontosabb a mindig megbízható kovács lehetőségeinek kibővülése. Ennek segítségével már nem pusztán pénzből fedezhetjük a kiadásainkat, hanem a korábbi költekezésekből felhalmozódó patronage pontokkal is kompenzálhatjuk a szolgáltatásokat.
Azonban még ez is eltörpül a legújabb, ethereal ritkaságú tárgyak mellett, amik rögtön két kategóriát is képviselnek. Az első a már ismert szettekhez tartozik, ezek a legmagasabb szinten olyan passzív bónuszokkal rendelkeznek a meglévő, szettdaraboktól függő extrák mellett, amiket kizárólag véletlen folytán kaphatnak, ezeket nem tudjuk másra átörökíteni vagy újrakovácsolással megszerezni. Itt azonban még nem ér véget a bennük rejlő potenciál, segítségükkel az összes korábbi, speciális bónusszal nem rendelkező szett is magasabb szintre lép. Ethereal kiszerelésben ugyanis a játék valamennyi teljes összeállítása szettbónuszokkal rendelkezik, ráadásul könnyen veszik fel a versenyt például egy közönség kedvenc Kingo vagy Tatenashi szettel. Ezen kollekciók érdekessége, hogy nem korlátozódnak kimondottan egy-egy specifikus összeállításhoz, éppen ellenkezőleg, az új Grace bónuszok sokkal lazább pórázon tartanak minket, mindössze arra kell ügyelnünk, hogy a tárgyakon az általunk preferált passzív módosításokat tartalmazzák.
A Defiant Honor bár tartalmilag kicsit szegényesebb felhozatallal rendelkezik, mint a Dragon of the North tette, az új lehetőségek és az eszköztárhoz köthető bővítések gondoskodnak róla, hogy az elkötelezett játékosok ismét hosszú órákra a már ismerős, ugyanakkor új veszélyeket is rejtő küldetésekre induljanak. Aki pedig csak a történet alakulására kíváncsiak, nos, ők is megkapják a magukét az eddigi legváltozatosabb és -összetettebb pályákra építő küldetésekben.
*ne5h
***Nioh: Defiant Honor | Platform: PS4
Kiadó: Koei Tecmo | Fejlesztő: Team Ninja
Megjelenés: 2017. július 25. | Ár: 9.99 EUR***
Solstice Chronicles: MIA - teszt
Nem kezdődött idilli módon a kapcsolatom a Solstice Chronicles: MIA-vel. Na nem azért, mert valamiféle ellenérzésem lenne a kisebb projektekkel szemben, hanem egyszerűen azért, mert sütött a játékról egy rakás olyan apróság, amely viszonylag kevés energiával javítható lenne, és mégis sok kellemetlenséget tud az embernek okozni. Ilyen, hogy nem ismeri fel egyből a kontrollert, vagy hogy az átvezetőket nem lehet elnyomni a kontroller használatával (pedig elvileg twin stick shooterről, vagy miről van szó!). Aztán a menük navigálása és a grafika részletei is hagynak maguk után kívánnivalókat - de ezek mind másodlagosakká váltak, amikor a konkrét játékot végre elkezdtem, a fanyalgás után.
A Solstice Chronicles ugyanis pöpecül össze van rakva. Nagyjából úgy tudnám leírni, mint a Defense Grid struktúrájával megáldott bázisvédős/tps shootert (nem mindig csak bázisokat védünk majd, hiszen a pályák során folyamatosan mozgunk is A-ból B-be, de időnként kialakulnak ilyen helyzetek), korrekt kis skill fával, egész szép számú (és eltérő tulajdonságú) fegyverrel, szórakoztató sci-fi körítéssel, és a büdzséhez mérten is itt-ott megmosolyogtató párbeszédekkel.
És akkor erre az egészre ráépül még egy szint: a lőszert menedzselni kell, a fegyverek újratöltésénél vagy a lőszerhiánynál kialakuló lyukak betöltsére használt gránátok, vagy épp a különböző módokon aktiválható dróununk (nyersanyagvadászat, egy terület full blokkolása, ellenfelek lefoglalása) gyakorlatilag egy plusz gameplay réteget alkot. Ez az eltérő viselkedésű szörnyszülöttekkel kombinálva egy valóban összetett játékmenetet eredményez. A játék hirtelen szórakoztató, mi több: nagyon jól kialakított shooterré válik. Pont annyira bázismenedzselés, hogy ne legyen teher a hordákban özönlő ellenfelek learatása, és pont annyira shooter, hogy a megfelelő helyezkedést és a jó célzást is jutalmazza - és ha belemerülsz a kalandba, akkor elkezdenek repülni a percek, majd az órák.
Nyilvánvalóan vannak gondjai a Solstice Chroniclesnek, elsősorban a prezentáció és a lecsiszoltság terén - de ami igazán számít, a játékmenet: az nagyon rendben van. Ha az "átlagos kinézetű" scifi shooterek világától jó értelemben mozdul meg benned valami, akkor érdemes lesz futni egy kört a játékkal - vagy akár többet is.
7/10
Oldern
*Solstice Chronicles: MIA | PC
Kiadó: Nkido | Fejlesztő: Ironward
Megjelenés: 2017 július 26. | Ár: 18 EUR***