MiitopiaTeszt

Az első pillanattól fogva éreztem, hogy a Miitopiával nem leszünk barátok. Imádom a Nintendo-t, de a Mii őrületével soha nem tudtam igazán mit kezdeni. A Miik, azok dizájnja, inkább közömbösen ellenszenvesek voltak, mint vonzóak. A még működő Miiverse-ben sem töltöttem sok időt, csak be-benéztem néha, talán a Wii Sports Resorts volt az egyetlen játék, ahol hosszabban játszottam Mii-kkel. Így aztán a Mii-kre alapozó JRPG gondolatával nehéz volt azonosulnom.

Persze azért mert az alapötlet és a külalak nem éppen szimpatikus, még a játék lehet jó. Sajnos azonban itt nem ez a helyzet. Egy JRPG-vel szemben van néhány olyan elvárásom, amelyek hiányoznak a Miitopiából. Tegyünk is fel gyorsan egy kérdést, amely alapvetően határozta meg a hozzáállásomat programhoz: kinek szánta vajon a Miitopát a Nintendo? A 3DS tele van jobbnál jobb JRPG-vel, igazi gyöngyszemek vannak nálam is backlogban - hogy a DS-es kínálatról már ne is beszéljünk -, mi venné rá az embert akkor, hogy a minőségi kínálatból éppen egy vizezett JRPG lighttal játsszon?

A humor? A játék valóban cuki akar lenni, néha egy-egy vicces dolog becsúszik, és ez édeskevés. Persze az elején mulattató azzal az általános iskolás poénnal szórakozni, hogy a hozzánk csatlakozó Mii-k nevek helyett, különböző trágár szavakat adunk, de 5 perc után erre is ráununk. A történet? Az igazából nincs. Feltűnik egy Dark Lord nevű Mii, elrabolja az emberek arcait, amiket vissza kell szerezni. Hát köszönjük, nekem történet nélkül egy JRPG halott.

A harci rendszer? Ez a része a játéknak még egészen jó lett. Körökre osztott szisztéma vár minket a Miitopiában, ahol a Miiket különböző kasztokba tudjuk sorolni. Kasztokból az elején még elég kevés van, de később megnyitható még jó pár. Csak van itt egy újabb bökkenő. A csatákban kizárólag a főhős Mii-t irányítjuk mi, a többieket a gép kezeli. Azt viszont rettenetesen utálom, amikor kiveszik a csapatom irányítását kezemből. Én teljes kontrollt szeretek gyakorolni a csaták felett. Ebben az esetben az is probléma, ha túl jól, de az is, ha túl bután irányítja a gép az embereket.

A fejlesztés? Mivel a karaktereket nem mi irányítjuk, így kevésbé érezzük a súlyát a haladásnak. Sok lehetőség amúgy sincs, Mii-ink szintet lépnek és így fejlődnek. Fejleszteni lehet viszont a Mii-k egymás közötti kapcsolatát, ami a harcra is visszahat, mert jobban fognak együttműködni, nagyobbakat sebeznek, vagy ügyesebben térnek ki a csapások elől.

A felfedezés öröme? Jópofa, hogy a világban minden pályán minden négyzetmétert be kell járni, de vajon miért nem ad nagyobb szabadságot a játék? Bemegyünk egy szintre, ahol magától végig mennek az embereink, van egy-két csata, néhány elágazás, aztán a végén egy Inn, ahol megpihenhetünk. Néha pedig becsúszik egy boss. A következő szinten pedig kezdődik mindez elölről.

Az aljátékok? Ez a része a játéknak valóban szórakoztató. A szállókban pld. különböző kajákkal etethetjük embereinket, de nyerhetünk jegyet is, ahol helyes kis mini játékokkal nyomhatjuk.

Röviden és velősen: a hardcore JRPG rajongóknak a Miitopia kevés lesz. Akkor mégis kik azok, akiknek jó szívvel ajánlható a program? Pontosan a könnyed JRPG-re vágyó játékosoknak. Akiknek tetszett a demo, szeretnek Mii-ket díszíteni, és nem igényelnek különösebben mély tartalmat és történetet egy JRPG-től. Mert tagadhatatlan, hogy én nem szerettem meg ezt a játékot, azért volt néhány pillanat, amikor egészen jól elszórakoztam vele. Kár, hogy ebből sajnos igen kevés akadt.

Veres Miki