[Teszt] Micro Machines World Series

Micro Machines World Series

VegaNagy-Sz. Ferenc2017.07.06. 08:00

Mivel tíz évnél is öregebb a Micro Machines legutóbbi epizódja, simán elképzelhető, hogy sokaknak nem mond semmit ez a stílusteremtő sorozat. Apró játékautók versenyeznek a lakás különböző pontjain, kicsiny méretükből és a közeli nézetből adódóan pedig a mindennapi helyszínek is - pl. konyhaasztal, a nappali padlója vagy épp a fürdőkád - egészen újszerű perspektívába helyeződnek. Ami közös minden részben, hogy a vérre menő küzdelem valahogy mindig csak másodlagos volt, az önfeledt szórakozás - talán a résztvevők és a környezet miatt is - állt mindenek fölött. Ha gyerekes is volt, ezt soha senki nem rótta fel, sőt.

Eltelt sok-sok év, ma már úgy tűnik más szelek fújnak. Tavaly megjelent egy f2p mobilos változat, amely a pénzügyi modelltől és az erős multiplayer fókusztól eltekintve egész kellemes élményt nyújtott (fél éve nem frissítik, szóval nagyjából ennyi volt), idén pedig a World Series a soros, ami talán nem véletlen, hogy nem számozott részként érkezett. Ez ugyanis az egyjátékos mód teljes kihagyásával száz százalékban a multiplayerre koncentrál. Olyannyira, hogy nem csak kampány nincs, de igazából még rendesen gyakorolni sem lehet egyedül, ha quick game-et indítunk, azonnal elkezdi keresni a többi online játékost. Szintet lépkedünk, ládákat nyitogatunk és igyekszünk egyedivé varázsolni a tizenkét autót, amit a rendelkezésünkre bocsátottak. Nem a multiközpontúság a legfájóbb pontja egyébként a játéknak, hanem az, hogy a fejlesztés és fejlődés élményét teljesen elveszik a játékostól. Nem lehet megnyitni autókat, pályákat vagy játékmódokat, csak skineket, matricákat, hangokat és rangokat. A versenyek során annyi mindent lehetne mérni és díjazni, kezdve a legtöbb kiosztott sebzéstől a leghosszabb ideig fenntartott vezető pozícióig, de ez nemcsak hogy a pályák végén nem történik meg, hanem még az összesített statisztikák is tele vannak érdektelen információkkal. Lehetnének plecsnik külön kategóriákban is, hogy ne csak az első helyezett érezze azt, hogy elért valamit, de igazából ő se nagyon örülhet, mert kicsivel több tapasztalati ponton kívül semmivel nem értékesebb a teljesítménye, mint mondjuk az ötödiké. Értitek, itt van egy játék, amiben online kell versenyezni, de igazából nem kapsz érte szinte semmit, ha nyersz. Abszurd.

Először tervezői trehányságnak gondoltam azt is, hogy a járműválasztó képernyőn nincsenek kijelezve az autók statisztikái, így nem tudható, hogy melyik gyorsabb, nehezebb vagy tehetetlenebb, az alapján kell választani, hogy melyik tetszik jobban. Aztán néhány verseny után elkezdtem gyanakodni, hogy ez nem trehányság, egyszerűen nincs számottevő különbség a járgányok között. Ez még sok óra után sem teljesen egyértelmű amúgy számomra, úgy tűnik, hogy a tank könnyebben marad a pályán és a versenyautó gyorsabban fordul, de simán lehet az is, hogy csak ezt szeretném érezni. Van viszont egy mobákat idéző komoly skillrendszer aktív képességekkel és ultival, ahogy az kell, na ebben aztán különbözik rendesen a tizenkét résztvevő. És aztán megintcsak jön a csalódás, ezek a harci képességek csak a három játékmód egyikében, a “battle mode”-ban működnek, a sima versenyben és eliminationben mindenki ugyanazt a három powerupot kaphatja csak, ami nagyjából húsz perc után unalomba fullasztja a küzdelmeket. Teljes agyrém ez is: adott mindenkinek az egyedi támadása, több is, de azokban a versenyekben, ahol nem csak küzdeni kell, hanem gyorsan menni is, ezek helyett ugyanazt a sablont kapja mindenki. Pedig lehetett volna olyan univerzális rendszert fejleszteni, ami mindenhol egységesen működik.

Ezután talán meglepő lesz, hogy meg is dicsérem a World Seriest, pedig megteszem. Az irányítás és a hangulat teljesen rendben van, röviden összefoglalva jó vele játszani. És bár nyilván ez a legfontosabb, nem a körítés és a metagame, sajnos túl hamar kifullad az egész. A pályák nagyon jól vannak felépítve, de kimondottan rövidek és könnyűek. Ebből, valamint kis számukból következik, hogy gyorsan azonosíthatók és nagyon könnyű betanulni őket. A játékmódokban sincs sok kivetnivaló, a “battle” egy tíz perces területfoglalós zúzda, amelyben két csapat méri össze az erejét, a verseny az, aminek a neve is mutatja, az elimination pedig a sorozat védjegye is lehetne, akit lehagynak annyira, hogy már nem jut neki hely a képernyőn, az veszít. Mindhárom tizenkét játékosra van kitalálva, viszont a komoly várakozási idők elkerülése miatt 30-40 másodperc után akkor is elindul egy menet, ha csak ketten vannak benne, a többi helyet feltöltik botokkal. Eddig hatnál több valódi ellenféllel sosem játszottam egyszerre, az első héten kicsit lassan indul be a multi. Ja, hogy csak multi van…

*Összességében a Micro Machines World Series legnagyobb hibája az, hogy fél-, vagy inkább negyedkész. Nem úgy, ahogy sokan a Battlefrontra vagy az Overwatchra mondták ezt a megjelenéskor, hanem tényleg. Kevés a pálya, kevés a játékmód, kevés a különbség a járművek között és még az unlock rendszere se különösebben izgalmas. Ezt idővel esetleges frissítésekkel korrigálhatják, bár nem mindenre lesz orvosság, hiszen vannak olyan problémák, amik a játék alapjait érintik. Akik esetleg megmenthetnék - a multis közösségek - azok pedig nincsenek olyan szinten kiszolgálva, ahogy az 2017-ben elvárható lenne egy olyan címtől, ami teljes egészében rájuk akar építeni. A harminc euros árcédula ezért a tartalomért sajnos komolytalan, vagy a harmada lenne reális vagy egy profibban felépített f2p-modell, még ha ez utóbbit is szentségtörésként élnék meg sokan.

A móka egyértelműen benne van a csomagban, csak épp túl hamar elfogy.*

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

17 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==