Diablo III: itt a NekromantaDLC

Itt valami nagyon nincs rendben.

Ez volt az érzésem akkor, amikor bejelentették a Nekromanta kasztot a Diablo III-hoz. Ennek oka nem az volt, hogy utálnám a nekrókat - épp ellenkezőleg. Az már annál inkább okot adott a kesergésre, hogy adott egy, lassan 40+ milliós összeladásokat megélt sorozat (ha beleszámítjuk, és hát miért ne számítanánk, a pécés, a konzolos és a remastered változatokat, kiegészítőket, ultimate kiadásokat), és ehhez a sorozathoz a Blizzconon nem egy második kiegészítőt, vagy egy negyedik részt jelentenek be, hanem egy…egy plusz játszható kasztot. Ami csak erős háromnegyed év múlva, tehát június utolsó hetében, 2017-ben jelenik csak meg. Fizetős, 15 eurós tartalomként. Nagyjából ötezer forint.

Lehet, hogy valaki most, a szövegfolyam ezen pontján dönt úgy, hogy billentyűzetet ragad, és megidézi az átkokat. Ne tegye: ebben az egész történetben a Nekromantával van a legkevesebb probléma. Van egy eléggé alaposan kivesézett -anyagi- sikertörténet és egy -játéktörténeti- bukás, egy tökéletes iskolapélda a fejlesztői arroganciára (Jay Wilson és a vanilla D3), sőt: egy remek példa a majdnem teljesen elbukott játékmenet teljes kijavítására (Josh Mosqueira és a Reaper of Souls kiegészítő): ezek a jelzők mind jellemzőek a Diablo III valamely pontjára.

Ebben a kavalkádban a Nekromanta kihozta azt a rendszerből, amit ki lehet hozni.

A Nekromanta ugye visszatért a klasszikus képességekkel: gólemek, csontvázak, méregnovák és átkok minden mennyiségben, felrobbantott ellenfelekkel, csontszellemmel, csontlándzsával - a teljes fiatalkori goth életérzés hatvan-hetven százalékát csak a képességeink nevei tudják hozni gond nélkül. Ehhez a csomaghoz két tükröt tudok állítani: az egyik azt mondja, hogy ez már nem AZ a Nekromanta, nem az a nyers, nem az a (bocs, Ubisoft, de ez most tényleg az:) ikonikus karakter, ami a második részben annyi rajongót szerzett magának. Valahol tulajdonképpen igaza van. De a másik tükör izgalmasabb: a konkrét játékmenetben elég komplex rendszert sikerült összehoznia a fejlesztőknek, ami tényleg belepakol annyi plusz mélységet a kasztba, amivel a többi osztály nem, vagy csak nyomokban rendelkezik. Nézzük: a mana (bocs, essence) menedzsment mellett az elhullott ellenfelek egy szép hullát hagynak maguk mögött, amit bizony fel tudunk használni. Vagy felrobbantjuk őket, vagy lándzsaként lőjük ki őket - vagy megeszi őket a gólemünk. Vegy essencet adunk vissza belőle magunknak.

Hullát azonban nem csak így generálhatunk, egyes képességek is hagynak maguk után ilyet - így a kérdés csak az, hogy mennyire akarunk velük számolni, hiszen vannak buildek, amikbe nem a hullák a fő prioritás. Aztán ott vannak a cooldownos idézéseink (köztük az a Csontszellem(tm), amely akkor jön vissza gyorsabban, ha hullákat fogyasztunk el így, vagy úgy), és ott vannak a menedzselendő idézett lényeink, amelyekből simán felhúzhatunk egy tucatnyit, ideiglenes idézésekkel még többet. És ha mindez nem lenne elég komplex, a legtöbb képességnek van turbós változata is, ami cserébe az életerőnk egy 5-10-20 százalékos szeletét lecsippenti azonnal. Elég komplex? Az.

Hát akkor hol a gond? Ott, hogy a fogaskerekek már csikorognak. A Diablo III-ra ráeresztett globális neurális hálózat (vagyis: a játékosok tízmilliói) szezonról szezonra megemésztette magának az összes létező kombinációt, és automatikusan tömegek álltak át arra a buildre, ami a legnehezebb tartalmat, a legmagasabb szintű Greater Riftet gyorsan tudta teljesíteni. A Nekromantával sem lesz ez, sincs ez másképp: lesz egy optimális kombinációja a fenti rendszereknek, ami épp megoldja, hogy a ranglétrák élére kerülhess, vagy frusztráljon a tudatod hátsó részében egy gondolat, hogy nem Tökéletesen Optimálisan játszol. Mert ilyen játék lett a Diablo III-ból a végtelenbe skálázódó nehzéségével. Ebben a rendszerben a Nekromanta egy komplex, jól összerakott, papíron kifejezetten változatos kaszt lett - de a rendszer keretei rá is épp annyira vonatkoznak. Ennek legjobb példája az, hogy a minionoktól kezdve a bone spearig át sikít a buildekről, hogy addig nem fogod élvezni teljesen őket, amíg nincs meg a 4-6darabos (de inkább a hat) szetbónuszod, vagy a plusz különálló legendaryk - ez pedig kicsit frusztráló tud lenni.

Nem mondom, hogy nem szórakoztató a Nekromanta, mert az - csak kérdés, hogy elég-e ahhoz, hogy újra lelkesen vessük bele magunkat a Diablo III egészen elfáradt rendszerébe. Különös, hogy új szezon nélkül indult el a DLC, mert az sokat dobott volna az összképen, de valószínűleg a játékosok visszajelzésére várnak a plusz tárgyak kitalálása előtt. Egy szebb világban azonban a Reaper of Souls kiegészítővel együtt érkezett a Nekromanta, és most már a negyedik rész vagy a második kiegészítő miatt ülünk tűkön ülve - nos, rossz hírem van, mert mi egy ennél pesszimistább idővonalban ragadtunk.