Nex MachinaTeszt

Amikor 2013 novemberében nagy boldogan dugdostam össze a vadi új, 1-2 órája megvett PS4-emet, biztos voltam benne, hogy rengeteg Battlefield 4-ezés vár majd rám. A lemez telepítése közben aktiváltam be az éves ps+-t és a mai napig emlékszem arra a „day one” store-ra… Megvan a western filmekből az a jelenet, amikor a tök üres város közepén fújja a szél azt a széna galacsint? Na, ebbe a csodálatos üres térbe robbant be a Housemarque arcade shootere, a Resogun. Így visszagondolva, a Sony-nak valószínűleg pont annyira kellett egy ütős „ingyenes” cucc, mint a kis fejlesztőcsapatnak az ismertség. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a játék pokoli jó volt, lásd mackó tesztjét róla, így akkor is bőven megállta volna a helyét, ha nem a PS+ -os kínálatban kapjuk meg.

Na, ez a rettentően tehetséges finn társaság hozta el nekünk most, egy kis Alienation-ös kitérő után, a következő HC arcade shooterüket a Nex Machina-t. A cucc jellegzetesen arcade, és annyira forró, hogy maga a stílus élő legendája, Eugene Jarvis segédkezett a csapatnak. Ha hirtelen nem kakkantottad össze magad a név hallatán, ne aggódj, a hiba nem a te bélrendszeredben van, Jarvis kolléga (pff, csak szeretném) olyan „réteg” hc alapvetéseket tett lett az asztalra, mint az 1981-es Defender, az 1982-es Robotron:2084 és talán az egyetlen kivételt képező, a tömegek által leginkább ismert Cruis'n sorozat, ami 1994-ben indult, először csak Amerikai, majd világkörüli útjára.

A Nex Machina annyira hardcore lett, hogy még story sincs. Vagy tutorial, bemelegítő pálya, ami elmutogatná, hogy mi, merre, hogyan. Semmi, rögtön mélyvíz, bele az akcióba, ahogy az illik. Egy twin stick lövöldéről beszélünk amúgy, ahol a hagyományokhoz híven, a bal karral mozgunk, a jobbal pedig lövünk. A bal bumper és ravasz a dash, a jobb pedig a másodlagos fegyverünket süti el és ennyi. Egyszerű és nagyszerű, nincs túl bonyolítva. Másodlagos fegyverekből van egy csomó, amiket egy rövidebb cooldown idő után használhatunk újra. Amúgy a játék annyira nem magyaráz semmit, hogy az elején én azt hittem, hogy ezeket a másodlagos támadásokat csak egyetlen egyszer lehet elsütni és utána keresni kell újakat. Amikor rájöttem, hogy nem így van egy „picit” egyszerűbbek lettek a szintek…

Amúgy a pályák úgymond aréna rendszerben lettek felépítve. Ez úgy néz ki, hogy „beugrunk” egy relatíve kis területre ahol a Resogun-ból megismert mechanika szerint, össze kell szednünk az embereket a lehető leggyorsabban, mielőtt a gonosz robotok elpusztítanák őket. A lényeg viszont abban van, hogy ez egyáltalán nem kötelező, sőt. A játékban teljesíthető challengek között viszont van olyan, ami kifejezetten erre buzdít. Az elrejtett titkos emberek, extra élet, fegyverek felkutatása is nagyban függ attól a másik, szintén elég fontos mechanikától, hogy ha elpusztítjuk az adott szakasz utolsó ellenfelét is, teljesen függetlenül attól, hogy hány embert találtunk meg és hány titkos cuccot szedtünk össze, azonnal tovább ugrunk. Azaz ez a játék nem a nyugodt, ráérős felfedezésről fog szólni, azt garantálhatom. Természetesen ez nem is minden esetben pozitív, hiszen nem mindenkinek jön be ez a folyamatos rohanás.

Nex(t) Machine? - A PC változatról

Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a játék PC verziójáról, illetve a mögötte búvó technológiáról beszámolhassak. Tudjuk le az elsőt: bár a Housemarque az Outland 2014-es megkésett portját leszámítva már 18 éve nem adott ki PC játékot, egy rossz szavunk nem lehet a Nex Machina Steam verziójára. Opciókban nem dúskálunk, de túl nagy szükség nincs is rá: a felbontás, a tükröződés, az árnyék és a voxel minőség allítgatása elég szélesre lövi be a használható konfigurációk körét. A tesztgép i5/1070 párosával a 4k 60fps is gyönyörűen működött a majd' legmagasabb beállítások mellett. A dual-stick shooterként elkerülhetetlen controller támogatás mellett természetesen az egér-billentyűzet kombó is játszik, sőt, kooperatív módban ez játékosonként állítható.

Sávszélesség alert! A lenti natív 4K-s képeken érdemes megnézni, hogy miként is fest a játék teljes pompájában a fentebb említett masinán.

reptile

Az irányítás, ahogyan azt már a srácoktól megszokhattuk, pixel pontos, iszonyat precíz és sohasem hagy cserben. Audiovizuális tekintetben is egy csoda a játék, a technológiai részéről itt olvashattok valahol egy dobozkát, reptile jóvoltából. Laikusként csak a brutális részletesség és a legnagyobb lövedékpokol alatt is beton biztos framerate már önmagában lenyűgöző.

A zenék parádésak és nagyon illenek az adott pálya hangulatához. Az ellenfelek nagyon kidolgozottak, mindegyik egyedi, már messziről felismerhető, saját intelligenciával és támadásokkal rendelkezik. A boss harcok, mindig egy adott másodlagos fegyver köré épülnek, aminek a használata nélkül szinte esélytelen nyerni.

3D Voxelerator - a kockagépezet

A Resogun után logikusan jött a háttér teljesen poligonmentes kirajzolása, és itt kapcsolódik be a történetbe a már sokat emlegetett “voxel” módszer is. Képzeljük el, hogy szemünkből (a játék virtuális kamerájából) a képernyő minden pixelén át kilövünk 1-1 sugarat, és ezek mentén a világot végigsétálva kitalálhatjuk, milyen színű lesz az aktuális képpont. Igen ám, de hogyan sétálunk végig a világon? Itt jön a képbe az a bizonyos voxel - a játéktér egy nem látható, virtuális kocka-ráccsal van lefedve, és minden kockarácspont egy-egy “téglára” vagy esetleg légüres térre mutat. Igen, high-tech Minecraft. :)

A módszer egyébként érdekes módon az őrégi Wolfenstein3D három dimenzióra bővített változata. (A Wolfban 2 dimenziós rácsra illeszkedett maga a pálya.) A játék furcsán organikus képi világa is ebből következik: a 3D-téglák véges felbontását ellensúlyozandó a textúra-szűréshez hasonló módszer pótolja ki a hiányzó részleteket.

reptile

*A játék nehéz, de nagyon. Teljes odafigyelést és koncentrációt igényel, főleg ha nem csak a túlélésre, hanem a magas pontszámra is hajtunk. Viszont működik, mint egy halálos precizitással összerakott, gyönyörű szimfónia. Ha nagyon kötekedni szeretnék, akkor talán annyi róható fel negatívumként, hogy egy főhős van, egyetlen fegyverrel, ami bárhonnan is nézve talán egy picit visszalépés a Resogun és Alienation változatossága után.

A játék kipróbálása vásárlás előtt erősen javasolt, mivel biztos, hogy nem mindenkinek a kenyere, viszont aki szereti a fényesen csillogó, ínyencfalatokat, az imádni fogja a Nex Machinát. Arcade shooter 30+ éve nem volt ennyire tökéletes.*