Parázs, izgalmas vita zajlik világszerte azzal kapcsolatban, hogy mi haszna van egyáltalán a régebbi konzolgenerációk emulálásának, illetve még szigorúbban nézve: azok az adott platformholderhez tartozó digitális piacterén való megjelenésének, a visszafelé kompatibilitás opciójának.
Nagyon nehéz a szubjektivitást kiemelni ebből a térből, főleg azért, mert kifejezetten ez ugyebár a visszafelé kompatibilitás fő ereje: gesztus a játékos számára, a vásárló számára. Azt mondja: "Van valami régi kedvenced, amivel szívesen játszanál, de emiatt nem akarsz folyamatosan egy régebbi konzolt is fenntartani? Segítünk". Ez egy ajánlat. Nevezhetjük tiszta jóindulatnak is, de nem lenne az: a játékot jó esetben már egyszer -vagy többször- megvetted, az új konzol vásárlásnak mérlegelésénél pedig nyilván ezt is megfontoltad. Pláne akkor, ha az egész szolgáltatás valami fizetős barrier mögé van csúsztatva, hangzatos extraként.
Ez az egész tánc, érintsen bár keveseket (ahogy azt a mai számok mutatják: akár a játékosok 1-2 százalékát), a brand nevét erősíti. Legyen szó az Xbox márkáról, a PlayStation márkáról, a Nintendo márkáról, ezek az opciók lehet, hogy keveseket érintenek, de akiket érintenek, azok többnyire aktívan érdeklőnek a régebbi játékok, régi kedvenceik iránt. Ebből a szempontból tehát nem szabad szimplán elhanyagolható százalékként gondolni rájuk - ez lenne a tanácsom a Sony vagy az MS irányába, ha érdekelné ez őket. Nem kell, hogy érdekelje: az opportunity cost világában minden helyett lehet valami mást is csinálni.
Megközelíthetnénk azonban mindezt egy másik irányból is. Meddig garantált, hogy az a tizenöt éve megvett DVD nem fog elrohadni? Vagy az a harminc éves, már rozsdásodó kontaktos kazetta (remélem létezik ez a jelenség, Mackó vagy Stinger majd sikoltozik hangosan, ha hülyeségeket beszélek.)? Oké, hogy bevásároltam az Xbox 360-as címekből, de ha a gépemnek már nyoma sincs, akkor mégis mi okozza azt, hogy a gép kivonulását követő percben a lemez értéke 0-ra redukálódik, érdeme nem lesz több annál, hogy szépen mutat a polcon?
Más gyűjtemények is szépen mutatnak a polcon, például a könyvek - de azokat, amíg vigyázunk rájuk, ötször, sőt: tízszer annyi ideig használhatjuk. Egy emberöltőn át velünk vannak. Igaz ez bármelyik sufniba pakolt konzolra is, amihez játékot gyűjt bárki? Igaz lesz ez bármelyik fizikai példányra a jövőben?
És itt kezdünk befutni arra a talajra, ahol már ingoványos minden. Egyrészt: más médiumoknál bizony aktív (és sokszor az adott iparág szereplői által is támogatott) erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a régi filmeket, könyveket, zenéket konzerválják, azok megmaradjanak az utókornak, a játékok világában azonban hajlamosak vagyunk máig úgy tekinteni ezekre, mintha nem lennének a kultúránk részei. Tilthatják ugyan, hogy a Tetrist valaki lekódolja, de a tetris mechanikája, a tetris alapja benne van egy generáció agyában - és ha egyszer nem lesz cég, ami fizetős opciót kínál, nem lesz nehéz reprodukálni azt. Biztos, hogy ugyanez elmondható egy Halo 3-ról is? Vagy egy Mario Galaxy 2-ről? Egyáltalán nem azt akarom megkérdőjelezni, hogy ezeknek a cégeknek joga van ahhoz, hogy irányítsák ezeknek a termékeknek az elérhetőségét. Az azonban kétségtelen, hogy ha egy játéksorozat belép a mainstream kultúrába, és olyan, közösségi, a cégek kontrollján kívüli hatásokból szerez közvetett vagy közvetlen formában elismeréseket, bevételeket, akkor talán nem elképzelhetetlen istenkáromlás elvárni tőlük is, hogy legalább a legalapvetőbb lépéseket tegyék meg azért, hogy a játékaik később, az utódkonzolokon is játszhatók legyenek. Akár olyan áron is, hogy újra meg kell őket vásárolni.
Hogy pontot tegyek az i-re: ez nem utópia. Nem cukormázas hippimaszlag: a PC-s kiadók fél évtizede fillérekért elérhetővé teszik évtizedes klasszikusaikat az éppen aktuális Steam/GOG/HumbleBundle akció során. Ha megvetted díszdobozban a Baldur's Gate-et lassan húsz éve (még nincs annyi, tudom), akkor egy modern pécén is játszhatsz vele. Ha a PC mint olyan, nem létezne, és nem lenne itt a szemünk előtt a pozitív példa, megérteném egyesek szkepticizmusát a játékok kultúrális konzerválásával kapcsolatban. Így azonban érthetetlen mindez. Igenis érdemesebb magasabb elvárásokat támasztani akár kedvenceinkkel kapcsolatban is. Még akkor is, ha nem a retro-játékok vezetik majd az eladási listákat minden adott pillanatban.