Mielőtt a nyári uborkaszezon beállása kérlelhetetlenül is kiszárítaná a megjelenések talaját, az esős májust alaposan megtolták mind az indie, mind pedig a nagyobb fejlesztők és kiadók is. Kapszularovatból ez már a harmadik ebben a hónapban, és már sorban áll a következő csomag, amit sajnos június elejére kell csúsztatnunk.
Sebaj, addig is pattogtathatjuk a bőrt az NBA Playgrounds-ban, Oldernnel együtt lövöldözhetünk pixelekre a zseniális művészeti designnal rendelkező Nongünz-ben, Drag kedvenc sorozatában elmerülve századjára is megnézhetjük mit tud egy Resident Evil: Code Veronica X HD PS4 platformon, Liquid pedig a Quake-es nosztalgiavasútra váltott jegyet, de annyira nem volt elájulva a Strafe által nyújtott szórakozástól.
A cikkek végére érve magunk is elcsodálkoztunk azon, hogy a nosztalgiafaktor mennyire átjárja korunk kisebb lélegzetvételű megjelenéseinek koncepcióit. De félre a fecsegést, öveket becsatolni, a következő kvartetthez pedig jó szórakozást és kellemes olvasgatást kívánunk!
TESZT: NBA Playgrounds
Ha azt mondom, NBA játék, akkor bizonyára sokaknak az árkádos NBA JAM sorozat fog eszébe jutni. Nem csoda, ezek a programok talán a licensz legkönnyedebb, egyben legszórakoztatóbb termékeit jelentették annak idején - azon sem kell csodálkozni hát, hogy Saberék ebben az irányban indultak el. Az NBA Playgrounds nyílt koppintása a JAM sorozatnak, de egy-két okossággal sikerült friss levegőt pumpálni a stílus (…ehm!) cipőtalpába!
Aki nem ismerné a JAM játékokat: adott egy 2-v-2 felállás, ahol szélsebes tempóban, oldalnézetben pörögnek a meccsek. A Playgrounds is rövid, azonnali élményeket nyújtó meccsekre van berendezve. Túl bonyolult mozdulatokat ne várjon senki (bár pár trükköt be lehet vetni a parketten is), a játék csúcs-pillanatait inkább a zsákolásokra hegyezik ki a fejlesztők. Persze lehet nagyokat blokkolni is (nyilván saját magasságuknál háromszor nagyobbat ugró kosarasokkal), és van szerelés, lepattanó-vadászat és agresszív lökdösődés is. A készítők mechanikák tekintetében inkább a 2011-es NBA JAM: On Fire Edition stílusát követik, mint a régi epizódokét. (A cikkíró a nemrégiben futott MS akció keretében meg is vette gyorsan a hat éves játékot, pusztán az összehasonlítás kedvéért. Such dedication!) Az ügyes játék jutalmául egy csíkot tölthetünk fel, amelyek extra bónusz lehetőségekkel árasztják el a játékost, teljes betöltődést követően. Kicsit furcsa ez a hozzáállás, hogy a jól játszó játékosok még tovább növelhetik előnyüket ezeknek a bónuszoknak köszönhetően - de tudjuk be azzal a dolgokat, hogy ez is az árkádos szemlélet része.
Amiben kicsit bonyolít a Playgrounds az az időzítések szerepének fokozása. A lasztit valahol a röppályánk tetején kell elengednünk, hogy jó legyen a lövés - egyúttal a szerelés mozdulatának is pontosabbnak kell lenni, mint a korábbi stílustársakban. A Playgrounds tanulási íve így nem száll éppen alacsonyan. A karriermód is meglepően nehéz: random nehézségi tüskék és kíméletlen ellenfelek várnak minket az egyjátékos lehetőségnél. A „fokozott” helyzet online sem csökken - érdekes módon (és nyilván limitált mintavételezés alapján levezetve) a hálózaton csüngő játékosok általában magas szinten űzik a játékot, de szofisztikáltabb matchmaking híján sokszor marad a szívás ellenük, és a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Természetesen a látvány is korszerűbb, mint a korábbi pályatársak esetében; a vicces karakterek, jópofa hátterek lemásznak a képernyőről, és a hangokkal sem lőttek bakot Saberék. A lehetőségek tárházában ott a netes játék (Figyelem, a megnyitásához az első tornameccset meg kell nyerni!), és külön királyság, hogy menet közben kosaras kártyákat gyűjtögethetünk, ezzel bővítgetve az előhívható játékosokat. (Egyben előhívva a nosztalgikus emlékeinket valamikor a kilencvenes évek második feléből…)
A modern lehetőségek megszépítik a kicsit kopottas és több évtizedes alapokon nyugvó NBA Playgroundsot. Saberék - akiktől a játék kódját is kaptuk - jó érzékkel vették észre, hogy évek óta nincs a műfajban arra érdemes játék; egyben a nehézséggel, és az elbonyolított lövő-rendszerrel/stamina kombóval a játék hozzáférhetőségét alaposan lecsökkentették. Ha van türelmed megtanulni az alapvetően bulira hangolt Playgroundsot, úgy jó móka vár. Csak ne legyenek nagy elvárásaid: ha 1994 környékén már kitanultad az eredeti JAM játékot, vagy sokat nyomultál a későbbi Hangtime epizódokkal, akkor magad is meglepődsz majd, hogy a Playgrounds mennyire pofátlanul alapoz arra a bizonyos nosztalgiafaktorra.
***[6/10]
mcmacko***
*** NBA Playgrounds | PS4 (tesztelve), PC, Switch, Xbox One
Fejlesztő: Saber Interactive | Kiadó: Mad Dog Games, LLC
Megjelenés: május 9. | Ár: 3990 HUF-tól (MS) 5990 HUF-ig (Sony)***
[](http://www.nintendo.co.uk/Games/Nintendo-Switch-download-software/NBA-Playgrounds-1222232.html) [](https://store.playstation.com/#!/en-hu/games/nba-playgrounds/cid=EP2609-CUSA06923_00-NBAPLAYGROUNDS17) [](https://www.microsoft.com/hu-HU/store/p/NBA-Playgrounds/BWD1BSW764RV)TESZT: Nongünz
Van koncepció, ami papíron (sőt, mit papíron, traileren!) jobban mutat, mint végleges formájában. A Nongünz pontosan ilyen. Fogták a szokásos roguelike/akció elemeket, ezúttal oldalnézetes lövöldözős játék műfajában - és mindezt fantasztikus vizualitással és zenével fejelték meg. Már csak egyetlen kulcsfontosságú tényező kellett volna a sikerhez. Mi is az...mi is az....
Ja igen. A játékmenet. Az első néhány percben, amikor gyakorlatilag megismerjük a játék irányítását és az alapokat (amiben sokat nem segít semmi, hiszen interfésznek itt szinte nyoma sincs, pláne üzeneteknek), még csak a grafika pozitív oldalát látjuk: döbbenetesen szépen kialakított fekete-fehér háttér, és nagyon jó keresztény-western (hess, szerintem ez a két szó remekül írja le, amit kapunk) zenei aláfestés erősít meg, pumpálja fel az embert: kezdődjön hát a pörgés!
És a konkrét játékmenet belekeveri a romlott tojást a palacsintába: ez bizony az a fajta irányítással megáldott shoot-em-up, amelyet valószínűleg a fejlesztők maximálisan megszoktak, de nem biztos, hogy mindenki más is így lesz vele. A nehézség még hagyján (elég sok, a háttértől gyakran nehezen elkülöníthető, mozgásban még nehezebben kivehető ellenfél vár már az első helyszínen is), még ezt az egészen suta invincible-frémre építő gurulást is meg tudom bocsájtani, de ezt a kamerarázkódást, ezt a szűk mozgásteret így együtt már nem vagyok képes megemészteni.
Pedig a Nongünz megtesz mindent, és tulajdonképpen jól csinálja azt, amit egyébként csinál: a láncra fűzött ellenfél-likvidálásokból szerzett pontokból erősítünk magunkon, az újabb és újabb fegyverek már valóban fairebb (de nem szórakoztatóbb!) összecsapásokat garantálnak, és ha másért nem is, hát a vizuális élményért érdemes legalább egyszer elmerülni a játékban. De: engem ezzel a túl pontatlannak érződő, túlzottan ugrándozós kamerával és az elején túlságosan is grindelős játékmenettel nem győztek meg. Van az a szint, amikor az ember elkezdi a Mighty No.9 precizitását visszasírni: itt ez simán megtörtént velem. Az meg ugye nem volt egy kiemelkedő játék, de legalább az alapok rendben voltak. Itt viszont az alapokkal valami nincsen rendjén. Minden másra ott van a Mas...akarom mondani, a fegyvereid.
Azt azonban nem vitatom el a játéktól, hogy ha működik, ha beveszi a gyomrod ezt a fajta mozgást, ezt a fajta unfair szigorúságot, akkor simán előfordulhat, hogy valóban a szívedbe lopja magát. Ez mindenképpen dicséretre méltó - bizonyára megteszi majd az, akit nálam jobban megérintett mindez. Hogy vizuálisan roppant egyedi játékról van szó, az biztos - kérdés, hogy ez elég-e.
[5/10]
Oldern***
*** Nongünz | PC
Fejlesztő: Brainwash Gang | Kiadó: Sindiecate Arts
Megjelenés: május 19. | Ár: 7 EUR***
TESZT: Resident Evil: Code Veronica X
Egy sokszor végigtolt játék sokadik portja már aligha lepi meg az embert, amikor azonban nagyképűen skippeltem a második írógépet is a Resident Evil - Code: Veronica X PS4 verziójában, akkor azért már kezdtem kellemetlenül érezni magam. Na nem mintha zavart volna, sőt, inkább örültem neki, hiszen ez is azt mutatta, hogy ezek a régimódi túlélő-horror játékok még közel húsz év elteltével is tökéletesen működnek a lényegüket tekintve. Hiszen éppen olyan esetlen vagy és éppen akkora veszítenivalód van bennük, mint régen - magát az érzést és a játékélményt pedig mindig is ez adta elsősorban.
A Code: Veronica X ettől még persze egy másik kor szülöttje, olyan megoldásokkal, melyektől jó eséllyel feláll a szőr a hátán mindazoknak, akik a nosztalgiafaktortól mentesen ülnek le a játék elé. És ez alatt most nem is feltétlenül a szűkös eszköztárat, a kevés lőszert és az örökös fel-alá mászkálást értem: az év egyik legnagyobb meglepetése, a Resident Evil 7 bizonyította, hogy a kételyek ellenére igenis tud még működni ez a formula modern köntösben. A tank-irányítás, a limitált manuális mentés, na meg persze az arcpirítóan béna átvezetők és párbeszédek azonban még a legedzettebb gyomrúakat is komoly próbára teszik.
Még szerencse, hogy a Code: Veronica X mindezektől függetlenül még mindig egy kiváló játék. Hangulatát, atmoszféráját és eredetiségét tekintve talán nem feltétlenül ér fel a klasszikus trilógiához, a helyszínek, szituációk, ellenfelek és eszközök változatosságát tekintve azonban a valaha készült egyik legerősebb epizód. Ugyanakkor pedig minden megvan benne, ami a Resident Evil szériát naggyá tette: a feszültség, az érdekes és jól megágyazott háttérsztori, valamint az akció, a felfedezés és a logikai részek tökéletes egyensúlya. Annyi pedig engedtessék meg neki, hogy cirka 17 év elteltével öregesnek hasson - a maga idejében ez minden tekintetben egy kiemelkedő és minőségi cím volt.
Miután a PS2 Classics széria legújabb darabjáról beszélünk, ezért különösebb extrákat vagy bármiféle érdemi csinosítást hiába keresünk: ez egy mezei átirat, semmi több. Kényelmesebb lenne persze, ha lennének elnyomható ajtónyitó-animációk, mint például az első Resident Evil DS verziójában, de kénytelenek vagyunk beérni a száz százalékig eredeti élménnyel. Annyi baj legyen - így legalább biztosan nem csorbul.
Ha a legkézenfekvőbb és legkényelmesebb nosztalgiázásra vágysz a Resident Evil-széria sokak által kedvelt darabjával, akkor most, 2017-ben alighanem a PS4 verzió az ideális választás - semmiben sem több, ugyanakkor mentes bármiféle hibától is. Ha pedig valamilyen oknál fogva úgy döntöttél, szeretnél megismerkedni a régi epizódokkal, akkor a Code: Veronica X abszolút megteszi kiindulási pontnak. Arra azért számíts, hogy rázós menet lesz.
Drag
***Resident Evil - Code: Veronica X | PS4
Fejlesztő: Capcom | Kiadó: Capcom
Megjelenés: május 9. | Ár: 4.590 Ft***
TESZT: Strafe
A nosztalgia korunk szórakoztatóiparának egyik fő üzemanyaga, legyen szó filmekről, zenéről, vagy akár a játékokról. Az új célpont a kilencvenes évek, húsz-huszonöt éves távolságból már bőven megéri megpengetni a nosztalgikus húrokat, és ha már pengetünk, miért is ne az évtized közepének FPS robbanását próbálnánk megidézni? A Strafe pontosan ezt teszi: időutazás kilencvenhatba, a zsánert új szintre emelő Quake megjelenésének évébe - ha kizárólag a (roppant jól sikerült) reklámkampányra alapozod az elvárásaid, azt gondolhatod, hogy a Strafe valamiféle spirituális utódja lesz az id Software klasszikusának, vicces kikacsintásokkal megfejelve.
Nos, ha tényleg ezt várod részben mindenképpen csalódni fogsz. A Strafe nem Quake kvázi-remake, hanem egy rogue-like FPS, a műfaj minden jellemzőjével megáldva és megverve. Igen, egy életed van, és ha meghalsz, kezdheted előröl. A játék elején kiválasztható három alapfegyver valamelyikén kívül korlátozott munícióval rendelkező bónusz gyilkoló-eszközöket vehetsz fel, és időnként még páncélt és bónuszokat árusító automaták is felbukkannak a random generált pályákon.
A rogue-like jelleg többet árt a játéknak, mint használ. A Strafe többször is teljesen lehetetlen helyszín-ellenfél kombinációkat képes összehozni, és mivel a játék eleve nehéz (az első zónát is több órába kerül teljesíteni) ilyenkor erős késztetést érzel arra, hogy kárt tegyél magadban vagy a kontrollerben. Ha színtisztán FPS-ként kezeljük a Strafe-et, jobb a helyzet, de színes rakétákat itt sem fogunk az égbe lövöldözni: az ellenfelek javarészt ostobán rohamoznak, és gyanúsan jól céloznak, de az összhatás megfelelő, és viszonylag jól hozza a Quake-korszakban megszokott / elvárt játékélményt. Ami teljesen rendben van, az a prezentáció, a Strafe nagyon ügyesen nyúlja / kreálja újra a Quake és kompániája vizuális esztétikáját.
A Strafe az a játék, ahol a kevesebb talán több lett volna: mint rogue-like semmi újat nem tesz hozzá a műfajhoz, ugyanezt pár éve a Tower of Guns egy kategóriával jobban és kreatívabban csinálta. Retro-FPS-ként működik, új ötletei mondjuk itt sincsenek, de vasárnap délutáni nosztalgiázásra (ha erre lenne igényed) egész jól megfelel.
***[6/10]
liquid***
***Strafe | PC
Fejlesztő: Pixel Titans | Kiadó: Devolver Digital
Megjelenés: május 9. | Ár: 20 EUR***