[Teszt] PSVR körkép

PSVR körkép

mcmackoGéczy Attila2017.04.16. 11:40

A PSVR hivatalos hazai megjelenése tél végére/tavasz elejére tolódott, ráadásul az első készletek szűkös mivolta révén kevesen tudtak beleugrani az „olcsó” virtuális valóság forgatagába. Mostanra a helyzet normalizálódott; gyakorlatilag bárki be tudja szerezni a sisakot, akinek erre támadna ingerenciája.

Nos a Gamer365 ezen a ponton látta jónak, hogy mazsolázzon egy picit a régebbi és újabb PSVR megjelenések között. Sok indie játék, és még több hivatalos, Sony által gondozott játék jelent meg launchkor a platformra. Ezek közül válogattunk néhányat. Az Assembly-ben egy kissé skizofrén sci-fi kaland közepébe csöppenünk. A Fated: The Silent Oath vikingtörténetet mesél el, drámai húrokat is megpendítve. A Perfect VR gyakorlatilag inkább egy techdemo, amelyet a haverok kábítására, vagy saját lelki nyugalmunk masszírozására is elő-előkaphatunk. A Pinball FX2 VR a hazai Zen csapat diadalmenete a virtuális valóság meghódítása felé. A Tethered pedig egy VR mentesen is játszható kedves stratégiai játék - a PSVR platform egyik legizgalmasabb címe.

Vágjunk is bele, a lenti képeken direkt klikkeléssel elérhetitek a játékok kapszulatesztjeit!

The Assembly - Teszt

Ár: 7690 Ft; Link: PS STORE

Az Assembly volt az első játék, amely begurult az aktuális PSVR körképbe. Az nDreams alkotása nem csak a virtuális valóság kedvelői körében elérhető. Bizony, PC-től XO-ig mindenféle platformon kiadták a játékot, a PSVR megjelenés csak hab a tortán - elvégre sisak nélkül is végigjátszható kalandról beszélünk. Egy kalandjátékról, amely belső nézetben pörög, kicsit olyan formában, mintha egy sétaszimulátort kevernénk kombinálgatós logikai feladványokkal.

A feladványok esetében persze nem kell túl komplex dolgokra gondolnunk, de még így is jóval több és változatosabb a kihívás, mint az átlag trappolós, bámészkodós FPS-kaland programokban. A két hős között váltogató narratíva egy Black Mesa-ra emlékeztető sivatagi kutatóbázison játszódik. Természetesen a történetben érdekes kísérletekre és összeesküvés-jellegű szálakra botlik a szervezet két oldaláról érkező főhős páros. Amíg az egyikkel (Caleb Pearson) az irodákat és laborokat derítjük fel, mint egy tényleges kalandjátékban, addig a másikkal (Madeleine Stone) teszt-jellegű feladványokat, mini-játékokat oldogatunk meg. Óriási poén, hogy a mozgást nem erőlteti a játék úgy, mint a többi szabadon eresztős VR-FPS program. A félig-meddig Myst-jellegű, oda ugrom, ahová a kurzorral mutatok irányítás sokkal kényelmesebb, gyorsabb, és kevésbé fárasztó, mint a klasszikus FPS grasszálás, ez pedig jót tesz a játék fogyaszthatóságának.

A program készítői próbáltak a változatosságra is ügyelni. Amíg Caleb konspirációt felgöngyölítő feladatai kicsit ellaposodnak a játék második felére, addig Madeleine minijátékai, különböző kutatásokhoz kapcsolódó puzzle feladványai érdekes megoldásokat szolgáltatnak. A játék Unreal motort használ, de kicsit naivan - a rég nem látott textúra pop-up effektus (Tudjátok: amikor friss helyszínt tölt be a játék, pár másodperc kell a falakon lévő textúrák kisimításához.) még PS4 Pro-n is előjön, valamint néhány szoba-tereptárgy túlságosan is egyszerű látványt nyújt. Ezt leszámítva viszont egész pofás a technokrata, és direkte klausztrofób környezet.

A játékot eléggé lehúzta a sajtó (érdekes, hogy a VR nélküli változatok jobban állnak a mindenféle statisztikákban); mi nem akarjuk nagyon bántani az Assembly-t, mert a kezdeti lassú beleszokás után egészen tetszetőssé fokozódott az élmény-faktor. Csak ez a játékélmény itt nem bámulatos látképekkel, hanem a kalandjáték-elemek felhasználásával próbál érvényesülni. Akciósan, de akár teljes áron is érdemes lehet ránézni!

6/10

Fated: The Silent Oath - Teszt (Firma Studio)

Ár: 3090 Ft; Link: PS STORE

Milyen a vikinges sztori, ha nem tesztoszteron feszíti szét, és nem a kaszaboláson, nem a vagdalkozáson vagy szerencsétlen falusiak felégetésén van a hangsúly? A Fated: The Silent Oath a klasszikus hentelős alapszitut váltja fel egy kissé drámaibb, emberibb megközelítéssel, ahol egy halálból visszajött apa szerepében kell helyt állnunk a messzi észak zord tájain.

A Fated világa egyszerre próbál valós és fantasztikus lenni - eleve a kezdőfelállás is egy isteni közbeavatkozásnak köszönhető. Hősünk a saját törzsével, családjával való túlélés közben próbál némaságában is ember és családfő maradni. Közben pedig egyik viszontagság követi a másikat. Lesz itt vadászat, kocsis menekülés, ősi barlang-felderítése, de az érzelmes dialógusokra is kellő hangsúly kerül. A Fated ebben próbál meg eltérni a pályatársaktól, és nem is áll neki ez a dolog rosszul. Hősünk némasági fogadalma révén csak biccenteni tud környezete kérdéseire (ez is az interakció része), de kezeit (eszközöket) is tud használni. Kár, hogy a sztori nem tart ki másfél órától tovább. Mire belejönne az ember, már vége is a bulinak. Elvileg a készítők epizodikusan tervezték a sztorit (erre utal a PS Store linkjében található „EPISODE01” string is). Remélhetőleg tényleg csak az első falatokat láthatjuk a történetből, annyira hamar félbemarad, és annyira kifejtetlen marad minden bevezetett elem.

Technikailag a játék nem egy nagy durranás. Bár Unreal motorral pörög a buli, a látvány a kétezres évek közepét idézi - igaz, ez VR-ban akár még megkapó is lehet bizonyos pillanatokban. A készítők mindenféle komfort-fokozó segédlehetőséget is beraktak az interfészbe, így plusz geometriai alakzatok, talajfestés, és darabolt forgás segítheti a józan tájékozódást. Kár, hogy bizonyos helyzetekben a játék így is túllő a célon. A lovaskocsis jelenet után konkrétan ki kellett feküdnöm, olyan fejfájás és émelygés jött rám. Az is probléma, hogy a feliratokat nem lehet kirajzoltatni. Ennyi duma mellett jól jött volna egy kis vizuális segítség…

A Fated nem durran nagyot, de a rövidségén és kissé egyszerű látványán túl nagyobb kellemetlenséget sem okoz. Egyszer végig lehet pörgetni, csak ne várjunk tőle túl sokat. A sztori azért képes megérinteni az embert, így nem mondom, hogy nem lennék kíváncsi egy kettes számú epizódra is…

6/10

Perfect VR - teszt (NDreams)

Ár: 3090 Ft Link: PS STORE

A Perfect lényegében nem más, mint egy VR demonstrációs játék. Adott három helyszín, adott két napszak, és minden helyszínen van három stáció, ahol lehet álldogálni. Ennyi? Ennyi, bizony! A tesztünk itt azonban nem ér véget, mert azért a szimpla - és fejlesztői oldalról kétségkívül olcsónak tűnő - koncepció mögött azért egy picivel több is rejlik.

A helyszínek ugyanis mind úgy vannak kitalálva, hogy a tér, a fények és a fizika hatását a lehető legütősebben prezentálják nekünk. A hegyi színtéren például a tágas vidék dominál. A tóparton végigtekintve (vagy fentről a sziklára kiállva) tényleg érezzük a helyszín méretéből fakadó ámulatot. Éjszaka pedig az egészet megfejelhetjük a tábortűz fényének játékával, a sötétség és csillagfények kontrasztjával. A vízbe dobott tárgyak is valósan viselkednek, valamint a skybox (azaz az égre húzott textúrarendszer) is fainul működik.

A sarki fényeken sem spóroló északi tájnál szintén a tábortűz, az ég és a táj távoli részei azok, amelyeken percekig elmereng az ember. A tengerparti terepet éreztük annak ellenére is a leggyengébbnek, hogy valószínű a legtöbb játékos ide menekülne a mindennapok forgatagából. Merthogy a játék erről szól, egy rövid kiszakadásra a valóságból. A program Unreal 4 motort használ és a bemutatott játékok közül valószínű ő tudja a legjobban kiaknázni a technológia lehetőségeit - ezt úgy képes elérni, hogy a mozgást szinte teljesen beáldozza. A látvány már-már kurrens-gen képet nyújt, persze a PSVR felbontásának határain belül. A hangkép pedig csukott szemmel is a helyszínek közepére illeszti az embert.

Valódi interakció híján - merthogy a kavicsdobálást és a lokációkon elhelyezett rádió ki-be kapcsolgatását jóindulattal sem igazán lehet annak nevezni - a Perfect legfeljebb egy demonstrációs eszköz szerepét töltheti be. Arra tökéletes, hogy néha magunk is rácsodálkozzunk a beállított díszletek szépségén. És keresve sem lehet jobb demót találni arra, hogy a haverokat lenyűgözzük egy kicsit, amikor feljönnek hozzánk megsasolni a legújabb high-tech szerzeményünket.

[Nem pontozzuk]

Pinball FX2 VR - Teszt (Zen Studios)

Ár: 4590; Link: PS STORE

A jelenlegi válogatásunk talán legmívesebb darabját mutatjuk be, és ezt nem csak azért mondjuk, mert hazabeszélünk. A Zen csapat remekül érzett rá arra, hogy miként lehet a flipperjátékukat VR formába önteni, a játékélmény pedig, ha lehet ilyet mondani, csak fokozódik az alapverzióhoz képest.

A Pinball FX2 VR-nél egy menő és méretes loft közepén találjuk magunkat, ahol adott pozíciókban különböző asztalok vannak felállítva. Odalépünk egy már jól ismert Zen-asztalhoz, a háttér megváltozik (az ablakokon kinézve a külvilág képe is a pálya tematikájához igazodik), az asztal közvetlen környezetében pedig a pálya legizgalmasabb elemei is felbukkannak. Természetesen ez csak a körítés, a tényleges leosztás átláthatósága, valószerűsége, fizikai értelemben vett térbelisége is javul az új perspektívával, és olyan dolgokat is kiszúrhatunk a már jól ismert layoutok sarkaiban, amelyekre eddig igazán nem is terelődött a figyelmünk. Meglepődve tapasztaltam, hogy a néha kicsit árkádosnak tűnő Zen-fizika is jól vizsgázik a virtuális térben. Sőt, a minimális képernyő-késleltetést igénylő játékmenettel sem volt semmi lag-jellegű probléma.

A VR nézet egyetlen hátránya, hogy az asztalt sasolva nehezebb a dot-matrix kijelzőn történő eseményeket is lekövetni, valamint a PSVR felbontásából fakadóan néha annyira összeakad az alacsony pixelszám a pont-kijelző rácsával. Ember legyen a talpán, aki a kisebb feliratokat leolvassa egy heves labdajáték közepén, ráadásul itt a hunyorítás sem működik, ugye.

De ez csak kukacoskodás. A VR-flipperesdi tényleg új aspektust, friss lelkesedést tud vinni a már többször is szétjátszott asztalok irányába. Az gép körül úszkáló cápák, zuhanó repülők, kikandikáló misztikus teremtmények pedig eleve adnak egy olyan izgalmas körítést adnak a bulinak, amelyet korábban nem pipáltunk. A Pinball FX 2 VR az egyik legjobb befektetés a friss PSVR tulajoknak. Az alapjáték mellett plusz 7690 Ft-ért lehet az első szezoncsomagot megvásárolni. Majd' 2000 Ft-ért pedig a Walking Dead asztalt is bezsebelhetjük.

8/10

Tethered - Teszt (Secret Sorcery Limited)

Ár: 7390 Ft; Link: PS STORE

Jelen gyűjteményünk igazi nagy meglepetése. Maga a játék már megjelent tavaly, de úgy merült fel a neve a tesztelői körben, hogy nemrég jött hozzá a „VR-mentesítő” patch is. A Secret Sorcery agyszüleménye egy mini-stratégiai játék, egyfajta isten-szimulátor jellegű móka. Mondhatni Black and White light - a karakteres állatlények nélkül.

Égi szigeteken játszódó helyszínünkön pici tojásokból kikelő, Ratchetre hajazó gizmókat kell terelgetnünk, hogy gazdaságukkal kitermeljék nekünk a megfelelő áhitatot. Az elvárt mennyei-pontszám elérése után a sziget védőszelleme prosperálóvá varázsolja a kis szárazföldet, és onnantól kvázi készen is vagyunk a pályával. Mindez persze nem ennyire egyszerű. A kis gizmók irányítása úgy történik, hogy egy lélekfonallal összekötjük őket (Innen ered a játék neve is: Tethered.) a kitermelendő fához, a sziklához, az építési területhez, vagy a szüretelendő gyümölcshöz. Ahogy a nyersanyagok gyűlnek, újabb épületeket, templomokat, tavernát építhetünk, vagy alakíthatunk át. A lényekből szakosított specialistákat, hősöket változtathatunk - a fókuszáltan működő mikrogazdaságban pedig mindenkire szükség lesz majd, mikor jönnek éjjel a rémcsigák. Az ő támadásaikat visszaverve egy új napfelkelte új kalandokat, új felfedezendő relikviákat, új építési lokációkat hozhat. Ha pedig kész a pálya, jöhet a következő: összesen tizenhárom szigetet kell ilyen formában meghódítani.

A kihívás egy része eleve abból fakad, hogy a terepek sem szimpla sík terek. A sziget felett megjelenő felhőkkel könnyíthetjük a kis szolgálóink dolgát, például egy zubogó folyón való átjutást (egyszerűen lefagyasztjuk a folyó felszínét egy hófelhővel). De a pamacsos égi formák másra is jók: egymással kombinálva további buffokat, vagy támadásokat tudunk előhozni a felhőcskékből.

A Tethered szintén a legjobb és legszebb PSVR játékok között tanyázik. Azért is vicces, hogy a frisseb behozott VR-mentes módban talán annyira nem is üt akkorát a játék, pláne a DS4 mozgásérzékelős-döntögetős erőltetett irányítás mellett.

A csúcs összhatást nagyon kevés dolog rombolja - ezek közül az idővel ellaposodó feladatokat, vagy a quick save hiányát lehet felhozni. A játék fokozatosan nehezedik, de egy szinten túl jó lett volna, ha az autosave mellett saját hatáskörben is tudunk dönteni az állásunk eltárolásáról. Mindezek ellenére a Tethered vastagon megérdemli a belefektetett bizalmat. Kreatív, szép és jó - még több ilyet várnánk a platformon.

8/10

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

6 órája
4

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

18 órája
6

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

22 órája

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

4 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

8 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==