Blackwood CrossingTeszt

A Blackwood Crossing egy rövid történetorientált kalandjáték, amely egy elárvult testvérpár, Scarlett és Finn kapcsolatát, a szerettek elvesztésének feldolgozását, valamint a felnőtté válást járja körül olykor egészen felkavaró módon. A brightoni PaperSeven tizenpárfős csapatának bemutatkozó játéka jól tükrözi azon szándékukat, hogy egy egyedi vizuális stílusú, emlékezetes szereplőkkel és mély mondanivalóval bíró történetet szerettek volna elmondani, ami sikerült is, a technikai megvalósítás azonban messze nem tökéletes.

Minden egy vonatúttal kezdődik, amelyről hamar kiderül, hogy nem is olyan hétköznapi, mint amilyennek elsőre tűnik, a szendergésből öccse hangjára felriadó Scarlett ugyanis egyre különösebb dolgokat lát: egy fiú fehér nyúlmaszkban, időben megdermedt, papírmaszkot viselő családtagok és barátok, utasfülkében gomolygó sötét miazma, vonatkocsi közepén kinőtt hatalmas fa… Az álomszerű mesevilág Finn és Scarlett emlékeiből létrejött és folyton változó helyszíneket variál, hiszen így viszonylag könnyű képi metaforákkal, illetve szimbolikus ábrázolással érzelmeket közvetiteni. A titokzatos nyúlmaszkos fiúról és a többfelé elhagyott fehér plüssnyuszikról rögtön az Alice csodaországban jut eszünkbe, és valóban mintha egyre mélyebbre mennénk a nyúl üregébe, miközben olykor látványosan átalakuló környezetünk kifejezésre juttatja elkószált kisöcsénk pillanatnyi hangulatát. Az érzelmeket és pillanatnyi lelkiállapotot tényleg zseniálisan jól közvetítő környezetet csak még lenyűgözőbbé teszi a két testvér egész estés animációs filmek szintjét hozó, fantasztikusan kifejező arcmimikája.

Egy-egy hevesebb érzelemkitörést hátborzongatóan jól tükröz az adott helyszín, és elképesztő látvány, amikor a bűbájos, már-már giccsesen idilli álomkép egyik pillanatról a másikra félelmetes rémálommá alakul. Az éles ellentétek nem csak vizuálisan és hangulatokban jelennek meg, hanem a fény-sötétség kontrasztot olyan játékmenetbéli interakciók is támogatják, mint az élettelen dolgok életre keltése. Finn és Scarlett szuperképességeit leginkább azzal magyarázhatjuk, hogy egy álomban minden lehetséges, mondanivaló szempontjából viszont lényeges, hogy az egyszerű feladványok és gyerekjátékokba csomagolt feladatok mind a múlt felidézése vagy dolgok visszacsinálása körül forognak. Legyen szó bújócskáról, szeretteink párbeszédfoszlányainak helyes párosításáról, elrejtett dolgok megkereséséről, vagy a sötétség felszámolásáról, ezek szinte mind a történetet szolgáló eposzi kellékek. A mindig előttünk járó Finn utasításait követve sokat sejtető beszélgetések is elhangzanak a testvérek között, és ilyenkor néha megválaszthatjuk Scarlett válaszának a stílusát, ennek azonban semmilyen hatása nincs a játékmenetre, legfeljebb kicsit képünkre formálhatjuk az irányított szereplőt.

Mivel két óra alatt a játék végére lehet érni, érdemes egy este végigmenni rajta, mert így - hasonlóan a Gone Home-hoz vagy a valamivel hosszabb Brothershez - majdnem olyan élmény, mint egy jó film, amit ezúttal sajnos darabos interakció és technikai esetlenségek aknáznak alá. Egy több veteránt is felvonultató független csapattól annak ellenére kicsit többet várna az ember, hogy ez az első közös munkájuk, mert technikailag félkésznek érződik, és egy-két hónap csiszolással a legtöbb hiba kiküszöbölhető lett volna. Talán a tesztelt PC verzió halmozottan problémás, de a fix 30 FPS, a belassulások, a nehézkes és laggoló irányítás, Scarlett lassú és imbolygó botorkálása mind olyan apró bosszúságok, amik együttesen elég zavaróak ahhoz, hogy néha kizökkentsenek az egyébként lebilincselő cselekményből.

MACKO A PS4 VERZIÓRÓL

Volt szerencsénk belekukkantani a játék PS4 verziójába is, amelyre többek között a fenti tapasztalatok miatt is szükség volt. Röviden, a konzolos változat is teljesen hasonló tüneteket produkál, mint siklara esetében a Steames változat. Azaz: hirtelen fordulásoknál akad a kép, az irányításon akkora késleltetés van, mintha rágógumi lenne az analóg karok tövéhez trutymákolva, és a mozgás karakterisztikája is hasonlóan döcögős, mint PC-n. A rossz hír, hogy PS4 Pro natív támogatást nem tud a kód, sőt a boost mód sem tesz szinte semmi extrát a fokozott teljesítményért.

A gyökérok egyébként már első érzetre adja magát: a program tipikus Unity gyermekbetegségekkel küzd, bár ezeket a tisztességes művészeti koncepció és az egyedi játékélmény vastagon képes ellenpontozni.

Azért is fájnak a szokottnál jobban, mert nem csak szép, de borzasztóan fontos is a játék fő mondanivalója, és az olyan érintett témák, mint a gyerekkor, a családi kötelékek, a valahová tartozni akarás, a felnőtté válás, a szerettek elvesztésének feldolgozása, vagy egyszerűen csak a szeretet és a megbocsátás mindig aktuálisak.

• Finn és Scarlett szívszorító története láttán szem nem marad szárazon, a végkicsengés mégis bizakodásra ad okot, és igazán szépen illik húsvét ünnepének üzenetéhez, hogy sosem lehetetlen abból a bizonyos sűrű sötét erdőből kijutni a fényre. A Blackwood Crossing egy gyönyörű érzelmi hullámvasút, amelyet jelenleg jobb végignézni, mint játszani, és hosszának ismeretében az ára is elég elrettentő, ugyanakkor mindenkinek csak ajánlani tudom pár hónap és patch múlva egy leárazáson.*

***Blackwood Crossing | Platform: PC (tesztelt), PS4, Xbox One

Fejlesztő: PaperSeven | Kiadó: Vision Games Publishing ***