[Teszt] Thimbleweed Park

Thimbleweed Park

VegaNagy-Sz. Ferenc2017.03.30. 18:00

*“Kérjétek meg a barátaitokat, hogy vegyék meg a Thimbleweed Parkot!

...Mert akkor nem kell elmennünk értelmes munkát keresni, hanem fejleszthetünk továbbra is játékokat”*

Ezzel a kéréssel és indoklással zárul a Thimbleweed Park credits-listája, és ebben a két mondatban benne van tulajdonképpen minden. A két és fél éve tizenhétezer támogatóval brutálisan sikeres Kickstarter-kampányt maga mögött tudó Ron Gilbert maga mellé vette Gary Winnicket, hogy visszatérjenek oda, ahonnan ezer évvel ezelőtt mindketten elindultak. A cél, hogy elkészítsék azt a játékot, ami simán megjelenhetett volna a kilencvenes évek legelején is. Gilbert ugyebár volt már minden, csak épp háromfejű majom nem, és bár a Lucasarts utáni időszakában voltak komolyabb sikerei (Total Annihilation - Chris Taylor mellett) és vicces próbálkozásai (Deathspank) egyaránt, valahogy hiába az ezernyi pozíció és kiadott cím, még a The Cave-vel sem igazán találta meg régi önmagát. A szintén svájci bicskákat idézően sokoldalú Winnick karrierje jóval egyszerűbb és szomorúbb, ő amióta megírta a Day of the Tentacle történetét, nem alkotott igazán maradandót. Az, ami Tim Schafernek annyira jól megy, hogy folyamatosan igyekszik a piaci igényekhez adaptálódni, nekik látszólag fekszik, megcsinálták hát azt, amihez egykoron annyira jól értettek.

És aligha lövöm le a poént, ha már most kijelentem: ez itt az ő igazi helyük és még mindig kenik-vágják a point & click kalandjátékok minden trükkjét.

Thimbleweed Park pont annyira furcsa helyszín, mint a korai Lucasarts játékok szinte minden háttere. Nyolcvan lakos van, de a telefonkönyvben háromezer szám érhető el. Összesen egy lakóház található az egész településen és a lakói egytől egyig olyan csodabogarak, mint amilyeneket egy ilyen kalandban joggal várhatunk el. A település borzasztóan lepusztult, az egykor ezerrel pörgő párnagyár rég lakat alatt van, akárcsak a legtöbb épület és bolt. Mégis aki itt él, mintha észre sem venné az állapotokat. Van seriffhivatal, helyi lap, vudu-hölgy (naná hogy!), tizenhárom emeletes óriáshotel, egy szem hajléktalan és ugyanennyi gyerek. Ja, és a legtöbb fontos pozíciót ugyanaz a személy tölti be, csak mindig átöltözik és változtat a beszédén.

Ebbe az “idilli” környezetbe csöppenünk bele, amikor meggyilkolnak egy nem helybéli férfit, mi pedig megpróbálunk utánajárni a bűnténynek. Nem egy, hanem mindjárt két szövetségi ügynökkel, akik közül persze egyik sem az, akinek látszik. Aztán az irányítható szereplők listája nő, egészen öt fősre. Beszáll a megállás nélkül káromkodó bohóc, majd egy szellem és végül egy szülővárosába visszatérő játékfejlesztő lánnyal lesz teljes a csapat. Ebből a tájékozottak már sejthetik, hogy itt bizony a Maniac Mansion és a Day of the Tentacle mechanikája működik a háttérben, azaz a szereplők között folyamatosan váltogatva, egymást segítve, párhuzamosan kell előrehaladni mindegyikük történetében.

Ha ránéztek a mellékelt képekre, jól látszik, hogy még a kezelőfelület és az irányítás is huszonöt évvel ezelőttről lett átemelve, még a kilenc lehetséges parancs is többnyire ugyanaz, mint az akkori Lucasarts címekben. Annyi a dolgunk, hogy kiválasztjuk, hogy mivel mit akarunk csinálni és kattintunk - kontrollerrel egy kicsit alá van ennek dolgozva és az interaktív pontok között ugrálhatunk is, ez persze jelentős könnyítés. Egyébként az a fura, hogy erre nincs is igazán szükség, csak nagyon ritkán jellemző, hogy pixelekre kell vadászni. A legtöbbször minden képernyőn egyértelmű, hogy mi az, amivel valamit kezdeni lehet. Még a mai “keményebb” kalandjátékok is beleesnek abba a hibába, hogy egyszerre túl szűk területre korlátozzák be a játékost, és/vagy kevés tárgyat adnak a kezükbe, így a feladatokon nem agyalni kell, hanem addig kell próbálkozni, amíg össze nem jön, és mivel a korlátozott terület miatt az opciók száma véges, ezért el sem lehet akadni. Ami igazán durva, hogy a Thimbleweed Park kiröhögi a mai kalandjátékokat. Tíz perc után odaadja a teljes bejárható játéktér felét, és kezdjél vele valamit. Mehetsz szinte bárhová (egész végig csak egy-két nagyobb lezárás van), beszélhetsz bárkivel, megpróbálkozhatsz az összes interakcióval, itt aztán nem kötik meg a kezedet. És ehhez jön ugyebár, hogy nem egy, hanem kettő, majd egyre több karaktert kell mozgatni és használni az eszközeiket.

A játék egyik kisebb hibája egyébként pont az, hogy nem igazán használja ki az öt szereplőben rejlő lehetőségeket, a szellemen kívül szinte mindenki ugyanazt tudja, ne számítson tehát senki arra, hogy olyan szinten kell kombinálni, mint például a DOTT-ban. Bár az eszközök azonosak, azért természetesen rendre visszatérnek a többszereplős feladványok, amikor egyszerűen az aktuális helyzetünkön átlépve kell gondolkodnunk, itt nagy szerepe van, hogy felismerjük, kinek hol kell tartózkodnia és milyen kombinációk hozhatók ki az adott helyzetből. (Példa: egyedül kellene maradni a szerkesztőségben, szóval ki kell vallatni a főszerkesztőt, hogy milyen hírre ugrana, majd ha ez megvan, egy férfi szereplőre átváltva a rendőrségen be kell mondani a rádióba nagyjából pont ezt a hamis bűnesetet, aminek a hatására az újságíró sietősen távozik...)

A játék talán legnagyobb dobása a casual és a hard mód megkülönböztetése. Aki azt gondolja, hogy előbbivel egy butított, segítségekkel teletömködött kalandjátékot szántak kezdőknek, az óriásit téved. A casual mód egy nyolc-tíz órás kaland, amiben simán el lehet akadni és tulajdonképpen semmi plusz segítséget nem kap a játékos, viszont rengeteg interakció marad kidolgozatlan és sok eszköznek az égvilágon semmi szerepe nem lesz végül a tárgylistánkban. Néhány megszerzésért kemény harcot vívunk, majd nézegethetjük az ikonját, de szerepe az nem sok lesz. Ettől függetlenül (illetve sokszor pont ezért) alaposan meg fogunk izzadni középtájékon, amikor már minden helyszín ki van nyitva és azt sem tudjuk, mihez nyúljunk. A feladatok nagy része teljesen nonlineáris, néhány pontban futnak csak össze a szálak, ezeken kívül azt és olyan sorrendben csináljuk meg, ahogy nekünk szimpatikus és ha egy szálon alaposan elakadunk, simán átválthatunk egy másikra.

Mit tud akkor a hard mód? Ugyanezeket a feladatokat kibővítve. Alaposan kibővítve. Nagyjából mindennek szerepe lesz, legyen szó interakcióról, beszélgetésről vagy felvehető tárgyakról, összességében a legtöbb megoldáshoz sokkal kacifántosabb út vezet a játék “igazi” nehézségi szintjén. És bár egy-két korábban nem látottól eltekintve ugyanazok a helyszínek, mégis tartalomban szinte másfélszer annyit kapunk, és mivel jóval komolyabb elakadásokra lehet számítani, simán bele lehet csúszni egy tíz-tízenöt órás végigjátszásba is. Akinek van rá ideje, azt javaslom, menjen végig rajta casual módban, majd ezután a hard sem lesz már annyira hard, mintha ezzel kezdené. Méghogy nincs újrajátszási értéke a zsáner darabjainak? Íme, itt van. És könyörgöm, ne használjatok végigjátszást, tessék megküzdeni minden egyes apró sikerért.

A többszörösen nyitott történet és a kiváló feladványok miatt simán odaítélhető a Thimbleweed Parknak az elmúlt évek legjobb klasszikus kalandjátéka cím, és a remek párbeszédekbe, a képi és nyelvi humor precíz használatába csak egyetlen dolog rondít bele (ami miatt végül ugrott a kilenc pont). Egészen pontosan nem egy, hanem öt, mégpedig a főszereplők. Oké, emeljük ki a mocskos szájú bohócot (bár néha ő is inkább erőltetett, mintsem vicces), de a többiek annyira sótlanok, hogy képtelenség igazán kötődni hozzájuk, hiába van rendesen megírva a hátterük és felmondva a szinkron csillagos ötösre. És részben igaz ez az “őslakosokra” is, néhány valóban eltalált karakteren kívül sokkal inkább fogunk emlékezni vicces szituációkra, trükkös rejtvényekre, a szürreális háttérvilágra és az abszurd történetre, mint konkrét figurákra. Ez már csak azért is furcsa, mert a szövegek jól vannak megírva, csak valahogy nem mindig illenek a hozzájuk párosított személyiségekhez.

És bár a fenti pontok egy picit szomorúnak tűnhetnek, mégsem változtatnak azon a tényen, miszerint a Thimbelweed Park minőségét és hangulatát tekintve tökéletesen illeszkedik abba a sorba, ahova huszontöt év elteltével igazából szánták: a történelem kiemelkedő point & click alkotásai közé.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

1 órája

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==