Flatout 4: Total InsanityTeszt

Az a játék / film / akármi, ami folytatást jelölő számozást a címe egyik betűjének helyére helyezi, más aljasságokra is képes - tartja a mondás, és mivel a Flatout 4 (bocsánat: Fl4tout) pontosan így tesz, így a mondás rá is vonatkozik. A "más aljasságok" ezúttal szerencsére elmaradnak, a Flatout 4 (csakazértis) egy egész jó B-kategóriás árkád autóverseny széria többnyire tisztességesen megcsinált, de teljesen átlagos negyedik része.

Tudni illik, hogy a játék (már a harmadik résszel) fejlesztőt cserélt, már régen nem a finn Bugbear áll a sorozat mögött, és ez meg is látszik rajta. Az első két rész vizuális szempontból simán hozta (az akkori) kor színvonalát, a Flatout 4 ezzel szemben határozottan az előző konzolgeneráció felé kacsingat grafikailag, ha nem lenne nagyon szépen bevilágítva (különösen a naplementék és felkelték szépek), simán meggyőzhető lettem volna, hogy nem Xbox One-on (ezt a verziót teszteltük), hanem Xbox 360-on fut a játék. A szériára jellemző rombolós versenyzés (a harmadik epizód kisiklásai után) teljes erővel tér vissza, látszik, hogy a Kylotonn (ez a stúdió csinálta a negyedik részt) az első két epizód játékmenetéhez akart visszatérni. Ez jobbára sikerült is nekik, a Flatout 4 pályái, autói nyugodtan szerepelhettek volna a Bugbear-féle Flatoutokban is.

Vagyis: most is sebesség párosul rombolással és egy semmi különösebb kunsztot felmutató, de megbízható és könnyen kezelhető árkád irányítással. A sebesség a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap, a nitróra lépve olyan érzésed támad, mintha fénysebességre ugrottál volna a Star Wars-ban, a gép meglódul, és repülsz előre - az autó ilyenkor majdnem irányíthatatlan, az öngyilkosság legbiztosabb formája, ha kanyarban, vagy nem belátható szakaszon lököd be a nitrót. A rombolás / ütközés kötelező, ebből lehet nitrót nyerni. A leghatásosabb módszer az ellenfelek hátsó-oldal irányú lezúzása, pár ilyen manőver, és tele van a nitrócsík. Mivel ugyanezt ellened is alkalmazni fogják meglehetősen gyakran és agresszíven, a lökdösődésre maximálisan igaz a karácsonyi ajándékozásra és az anális szexre is érvényes elv, miszerint jobb adni, mint kapni.

Tartalom szempontjából a Flatout 4 nagyon kétarcú játék. A játékmódok frontján a bőség zavara fogad minket, van itt minden. Normál versenyek a karriermódban, Assault Versenyek szintén a karriermódban (hozzáadott fegyverekkel), és a Flatout Mode kölön játékmódjai, ahol (például) visszatérnek a klasszikus "röptesd ki a sofőrt a szélvédőn, és juttasd célba mindenféle furcsa módokon" feladatok, kapásból tizenkét formában, de van arénaharc (a pályára random bedobált bónuszokkal), kombózós-pontszámos, erősen a pusztításra koncentráló versenytípus (Carnage) és egy idő ellen vívott "érd el a csekkpontot időben, vagy robban a bomba" típusú kihívás is. Vagyis: a változatosság megvan, nem mondom, hogy minden játékmód odaragaszt a képernyő elé - a fegyveres Assault szerintem feleslegesen kaotikus, például - de kifejezetten rossz nincs közöttük, és mindegyik sokszor újrajátszható.

Ugyanakkor: kevés a pálya, így a karriermód baromi gyorsan unalmassá válik. A Kylotonn próbál trükközni, ugyanaz a pálya tükrözve, más napszakban - de ez nem változtat azon a tényen, hogy maroknyi helyszín váltogatja egymást. A karriermód ráadásul egy idő után kőkemény grindelésbe csap át, a felsőbb szintű bajnokságokhoz szükséges autók (plusz a bónusz fejlesztések) sok pénzbe kerülnek, a játék pedig elég szűkmarkúan osztja a dollárokat, sokszor vissza kell majd térned egy-egy versenyre szimplán azért, hogy megvedd az előrelépéshez szükséges járgányt. A pályákkal amúgy nincsen baj, több útvonalat kínáló, viszonylag változatos helyszínek, de még ezzel együtt is hamar kiismerhetőek.

A Flatout 4 másik (két) problémája, hogy következetlen, és csiszolatlan. Következetlen, mert sokszor nem tudod eldönteni, hogy mi rombolható és mi nem (ha a villanyoszlop igen, a fatönk miért nem?), mert nem rombolható tárgyakat tesz rombolhatók mögé, mert egyes versenyei feleslegesen hosszúak (három kör a leghosszabb pályákon) vagy zavaróan rövidek (két kör a legrövidebb pályán), mert az AI hol hiper-agresszív, hol keresztbeáll előtted, és nem engedi, hogy kikerüld. És igen, csiszolatlan, tele van zavaró hülyeségekkel. Nem jegyzi meg, hogy milyen kamerát használsz, mindig visszaállítja külsőre. A három kamerából kettő gyakran használhatatlan, mert a butácska fizika úgy dönt, hogy az előbb szétrombolt raklap valamiért feltapad a szélvédőre, mint a rágógumi. Hogy az ellenfél néha szellemmé változik, és keresztülmegy rajtad minden fizikai kontaktus nélkül. Vagyis: a játék több területen is megérdemelt volna néhány kritikus pillantást és pluszmunkát.

A Flatout 4-ben a címében ígért Totális Őrület ugyan csak nyomokban fedezhető fel, de teljesíti, ami a sorozat korábbi epizódjainak ismeretében elvárható tőle. Szolid, adrenalindús, de helyenként kissé butácska és nem-túl-szépecske árkád autóverseny, ami talán feljebb is kúszhatott volna képzeletbeli ranglétrán, ha játékmódjai egy részét további pályák megalkotására cserélte volna be.