[Teszt] Ultimate Marvel Vs Capcom 3

Ultimate Marvel Vs Capcom 3

Oldern2017.03.12. 18:38

Az Ultimate Marvel vs Capcom 3 nem egy hétköznapi játék. A bunyós játékok történelmének kiemelkedő darabjáról van szó, arról a címről, amely megjelenését követő években a legnagyobb hype-ot tudta hozni az összes nagy bunyós rendezvényen, de legfőképpen az EVO-kon. (Az évente egyszer Las Vegasban megrendezett szuperkupáról van szó, ahol a bunyós műfaj legjobbjai mérik össze tudásukat több játékban.). Nem arról van szó, hogy eladásban, vagy játékosszámban bárkit is legyőzött volna: egészen komoly nehézségi görbéje ebben megakadályozta. Nem is arról, hogy kiegyensúlyozottabb lett volna, mint riválisai - nem, az egyensúly elérésére a többiek legalább törekedtek. Itt ez nem is nagyon volt cél. A Marvel más pályán játszott, és játszik ma is. Az Ultimate Marvel vs Capcom 3 PC-s, illetve konzolos, dobozos megjelenéseinek pontosan az az apropója, hogy a szcéna játékosai visszanyertek egy darabot a történelemből, amitől a jogi hercehurcák, a licenszelés, és a Marvel/Capcom párosa anno megfosztotta őket.

Megfosztotta? Igen. Gyakorlatilag szó szerint hiánypótló kiadásról van szó: néhány évvel ezelőtt ugyanis a Capcom számára kiadott Marvel-licensz, ahogy az az ilyen jellegű játékoknál lenni szokott: lejárt. Különösen fájdalmas volt az UMVC3-fanok számára az is, hogy a Capcom nem a játékot patchelte (mert néhány karakter kifejezetten kezdett rátelepedni a többeikre versenyek során, megfojtva a változatosság lehetőségét), hanem egy másik licenszelt Marvel-patchet dobott be inkább, majd ezt követően a DLC-k, a játék digitális formája, és a játék fizikai változata is eltűnt a polcokról. Ha Marvel-rajongó voltál, akkor csak annyi volt hátra, hogy megőrizd azt a lemezt, meg az Xbox360-adat, vagy a PS3-adat. A játékosszám eközben csökkent, és végül már nem sokan maradtak, csak a legdedikáltabbak. Ez tarthatatlan volt, ez méltatlan volt. És ennek az állapotnak most már vége.

A pécés változatot megvizsgálva egy becsületes portról beszélhetek: 1080p-s felbontás (és nagyobb monitorok esetén akár a natív 4k+ is elérhető), egy, a mostani környezetben jóindulattal is közepesenek mondható gépen atomstabil 60fps, rengeteg plusz AA-opció vár, natív arcade stick-támogatással - és ami talán a legfontosabb, az az, hogy a netkód is teljesen rendben van. Azt most néhány nap után nem tudom megitélni, hogy mennyire állja meg a helyét a többihez képest, de a szintén nemrég újra elővett SFV-höz képest kevesebb lagos, játszhatatlan mérkőzésbe futottam bele, ez pedig kulcsfontosságú ezeknél a játékoknál. A játék tehát működik, a vizualitás modernizált (amúgy 1080p-n, natívban, csinosítva, egészen döbbenetesen jól tud kinézni a játék néhány effektje: lehet, hogy egy 6+ éves játékról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne máig egyedi, sőt: impozáns a látvány), az UMVC3 alapjai pedig még mindig ütnek. Szó szerint.

Azonban ha mindez impozánsan hangzik: továbbra is érdemes megfontoltan közelíteni a játékhoz. Ha nem érintenek meg az ESZMÉLETLENÜL HYPE videók (mint mondjuk az, amit itt fentebb linkelteM), ha nem készültél fel arra, hogy hosszú heteken, hónapokon keresztül gyakorolj, mielőtt bármilyen formába labdába rúghatsz azokkal szemben, akik a legmocskosabb, legszemetebb kombóikat már évek óta használják, akkor az UMVC3-ból csak a harmatgyenge egyjátékos módokat és a nem túl élvezetes training módot kapod majd meg. Ez a játék valóban dedikációt és elszántságot igényel, sokkal jobban, mint bármelyik modern verekedős játék. Éppen ezért érzek hálát a Capcom és a Marvel felé, hogy előkészítették ezt a kiadást azoknak, akik igényelték - én régóta nem éreztem már ilyen gyermeki örömöt, mint amikor újra elkezdtem gyakorolni a régi Spenceres, vagy Vergiles kombóimat. Már csak a - manapság egyre inkább elvárt - crossplay hiányzik, de az mondjuk eléggé: jó lenne, ha nem darabolódna fel az online közösség a PS4/Xbox One/PC platformok között. De ezt már ettől a játéktól nem várhatom el utólag - reméljük, hogy az Infinite rendelkezik majd vele.

Az UMVC3 pécés kiadása hiánypótló darab, alacsony gépigénnyel, de mivel szimplán csak egy portról van szó, így gameplay-átalakításokat nem kaptunk. Jó lett volna még egy utolsó balance-patch, és valahogy be lehetne vonzani új játékosokat is - de ez a kiadás nem erről szólt. Ennek fényében ajánlom mindenkinek: ha tudod, hogy miről van szó, és rendelkezel elegendő idővel, energiával, akkor az UMVC3 ideális választás lehet. Ha nem, akkor jobb lesz bevárni a következő Marvelt.

@youtube

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

15 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==