For HonorTeszt

Vannak néha játékok, amikor néhány óra után azon jár az agyam, hogy mégis: hogy a francba nem sikerült ezt már korábban másoknak megalkotni? Ennyire nem fér bele az év végére időzített blockbusterek..izé, tökéletesen simára csiszolt, és gyakran legalább ennyire meglepetésektől mentes AAA-gyöngyszeremek mellett egy kis kisérletezés? A Ubisoftnak most mégis belefért, és gyanús, hogy ezúttal nem csak a kiadó járt jól, hanem a játékosok is, a For Honor ugyanis valóban egy egyedi, üde színfolt lett az online multiplayer játékok palettáján.

Definiálom a játékot gyorsan: végy egy adag Dark Soulst, annak minden szivatósabb részével (beleértve a fizikát, az eséseket, a környezeti veszélyeket), sózd meg rakás verekedős játékból kölcsönzött mechanikával (védhetetlen támadások, fogások, hitstun, recovery frémek, stb), majd az egészet helyezd bele egy divatos - és egyre inkább kikerülhetetlen - online keretbe, szintlépésekkel, presztízseléssel, speckó képességekkel, ezer meg egy megnyitható tárggyal, szezonokkal, mindennel. Jól hangzik? Ez nem csoda: a For Honor fejlesztői mintha éppen időben döbbentek volna rá, hogy a Dark Souls vagy a Witcher sikerei mellett csak idő kérdése, hogy mikor jön egy fejlesztő, aki normális büdzsé mellett előáll valami középkori akciójátékkal, amely hasonló ambíciókkal bír, mint az adott évre szánt Call of Duty: hogy a műfaj rajongóit hosszú heteken, hónapokon át lekösse elég tartalommal. Ebben a versenyfutásban most a For Honor volt a leggyorsabb.

Az első dolog, amit tényleg le kell szögezzek a játék kapcsán: ezt bizony jól összerakták. Kitalálták a témát, összefogdosták hozzá azokat az elemeket, amik a célt a lehető legjobban szolgálják, és a végeredmény egy friss hatással bíró, üde középkori bunyós-moba-akció hibrid lett. Már néhány meccs után viszonylag gyorsan felismerni az ellenfelek sziluettjéről, testtartásáról, sebességéről, hogy kikkel van dolgod, a párbajok bármelyik pillanatban halálossá válhatnak mindkét (vagy több) fél számára, és egészen frissítő érzés az, hogy a bunyós játékokban alapvetőnek számító mechanikák ennyire organikusan illeszkednek ebbe a játékba is. Drasztikus változás számomra az, hogy míg a Dark Souls esetében sikítva húztam ki a netkábelt az Xbox 360-ból, mondván: engem itt ne szopasson senki, addig a For Honornél teljesen becsülettel megyek bele az egészbe. És nem csak azért, mert nyilván ezt nyújtja a játék, hanem azért is, mert így, ilyen feltételek mellett hajlandó vagyok párbajozni másokkal. Ez így több, mint szórakoztató. Sőt, kifejezetten addiktív tud lenni - még akkor is, amikor én húzom a rövidebbet.

Aztán telnek a napok, és a a játék dizájnján lévő repedéseket elkezdem meglátni. Nem kiáltok apokalipszist, mert nem javíthatatlan dolgokról van itt szó. Amennyire jól összerakták a játékmenetet, hogy A Szent Grá...izé, Szent Célt szolgálja, annyira tud fájni ez az identitászavar néha. Most akkor mi a fő játékmódja a For Honornek? Az 1v1-es párbajok, ahol csak magadra számíthatsz? Vagy a deathmatch, esetleg a dominion, ahol nem csak a nagyobb csapatméret számít, hanem az is, hogy egy véletlenszerű közkatona-támadás borítja-e a tervedet, vagy ahol simán ki lehet kapni úgy, hogy amúgy teljesen becsületesen, korrekten nyomtad végig a meccset? Akármi is a válasz, a játék balanszán, szabályrendszerén lehetne (és kellene) finomítani. Az 1v1 korrekt, a 2v1 nem lehetetlen, de kínosan unfair tud lenni - jogosan, elvégre...nos, kettő egy ellen? -, de a 3v1 például kifejezetten frusztráló élmény, és nem úgy, ahogy egy FPS-ben egy hasonló összecsapás. Egy shooterben simán meg lehet oldani ezeket a helyzeteket is, egy stamina-alapú harcrendszerrel már kevésbé. Félreértés ne essék: nem azért sírok, hogy meg tudjak oldani minden helyzetet, inkább csak jó lenne tudni, hogy a fejlesztők mit tekintenek végcélnak.

A jól felépített alapokra ugyanis ráhúzták az Overwatchból vagy a modern COD-okból jól ismert “loot, loot, loot + perkek + presztízselj, mert az neked olyan jó lesz” rendszert. Jönnek a szintek, özönlenek a tárgyak - amik egyébként tulajdonságokat is növelnek. Fair a dolog, mert ha valami egy bizonyos elemet nagyon felerősít a karakteredben, az általában hátrányokkal is jár, mégis kiszámíthatatlanná teszi a játékot: most honnan kéne nekem tudni, hogy az ellenfelem milyen távolságból képes fogni, mert épp a fogás zónáját erősítő cuccokkal pakolta magát tele? Vagy mi jelzi, hogy mindent a sebzésre tett rá, esetleg gyorsabban fog futni? És ha lenne is ilyen jelző valahol, akkor látnánk azt normálisan a pillanatok alatt kaotikusba átfordulni képes meccsek kellős közepén? Tegyük hozzá, hogy a meccsek keretét, a “vége a mérkőzésnek, gyorsan jöjjön a következő” tempót durván belassító fázisok (amikor jön a loot és az xp) hosszú távon számomra inkább unalmasak és akadályoznak a konkrét játékban - emiatt erősen az az érzésem, hogy a kevesebb itt most több lett volna.

Sok a szöveg? Sebaj!

Ha érdekel, hogy hogyan bénázok el a játékkal, legyen szó akár a dominion módról, akár a duelről, akkor tekintsd meg az alábbi videók valamelyikét - így átfogóbb képet kapsz a játékról.

Nem dicsértem agyon még a játék kinézetét, pedig megérdemel egy misét: ha már AAA-büdzsé, akkor tényleg jól odatették magukat a fejlesztők. Az egy dolog, hogy maga az engine is simán tudja látványban néhol hozni mondjuk a Witcher 3 szintjét, multiplayer játékként - az meg egy másik, hogy rengeteg változatos animáció ad valódi súlyt a mozdulatoknak. Oké, még így is át tud néha fordulni komikusba az egész, amikor 2-3 lovag botladozva megakasztja egymás ütését újra meg újra, aztán az egyik tűzbe gurul, a másik leesik, a harmadikat meg egy közkatona üti le végül, de ezt tulajdonképpen a Gyalog-Galopp fanok (mint én) még értékelhetik a maga módján. Az élmény 99 százalékában azonban elismerően fogunk csettinteni, mert tényleg remekül össze vannak rakva a pályák, az effektek, az animációk: profi, modern darabról van szó.

Mindez mondjuk az online élmény egészéről már nem teljesen mondható el: az egy dolog hogy a Ubisoft szerverei alig viselik el a kalandot, és a launch után is mintha még romlott is volna a szerverek állapota (mert az első nap alapján még bizakodtam, de később sokasodni kezdtek a széteső meccsek, disconnectek). Az már másik, hogy minél magasabb szintre megyünk a matchmakingben, úgy lesz egyre kellemetlenebb egy csapatnak, ha ember helyett gépi játékos pótolja ki a teljes létszámot. Büntetés a távozásért? Ranked súlyozások? A szezonokra épített, “a közösség verseng a területekért és a hatalomért” megoldás működik, de a VALÓBAN hosszú távú szórakozáshoz még egy réteg profizmusra és módosításokra szükség lesz. Normális ranked mód kell, botok nélkül, büntetésekkel, sallangmentesen, és akkor boldog leszek. Most csupán bizakodó vagyok.

Nem beszéltem a sztorimódról. Nem véletlen: tulajdonképpen felturbózott tutorial módokról van szó, teljesen feleslegesen rögzített párbeszédekkel és “eksönnel” - a 4-5 órányi tartalom nem fog senkit kárpótolni, ha véletlenül azt hitte, hogy itt most érdemes csak az egyjátékos tartalomért megvenni a For Honort. Nem, nem érdemes. Jobb és őszintébb az egészre online, és csak online élményként gondolni, ahol végülis bármikor gyakorolhatsz botok ellen is - és akkor nem ér majd csalódás.

Letölthető tartalmak, season pass?

Nem tudta teljesen levedleni a Ubisoft a nagy kiadói mivoltát (persze ezt hiába is vártuk), hiszen benne vannak azok a pontok a játékban, ahol a maximalista játékosok pénztárcájának tartalmát be lehet majd húzni. Szerencsére azért nem unfair a játék: a kezdeti kiadáshoz járó vizuális bónuszok jól mutatnak, a szezon pass pedig senki számára nem kötelező, hiszen minden új karaktert megkap minden játékos majd, amikor azok kijönnek - csak épp egy hét előnye lesz a bérleteseknek. A trükk? A trükk az, hogy bár minden elérhető egyelőre ingame Steelből (amit meccsek és napi küldetések után kapunk), de azért természetesen mindezt megveheti az ember valós pénzért is, ha nagyon türelmetlen. Hát persze: ki ne akarna 6000 forintért 25 ezer steelt? Nem a világ vége, nyilván - de mivel a duelen kívül a többi játékmódban a gearek tulajdonságai számítanak, így ez már a “pay to win” terület határa.

Elégedett vagyok a nap végén? Meglepő, de igen. A For Honor roppant erősen kezdett, megmutatván a foga fehérjét. A játékmenet baromi jól működik, és többször szórakoztató, mint frusztráló - legyen szó bármelyik játékmódról. A grafika és a zene a párját ritkítja, az online rendszer pedig első körben pöpecül össze van rakva, hogy a csilivili cuccokkal lefoglaljon mindenkit pár hétre - aztán mire felocsúdunk a mobilos címekre emlékeztető reward-ciklusokból, már jönnek is az újabb karakterek, ingyen. Ez azért egy elég jó ajánlat. Annyira, hogy ha van affinitásod az online multi, vagy a lovagok/szamurájok/vikingek bármelyike iránt, akkor érdemes vetni egy pillantást a For Honor irányába.

@youtube @youtube